Everything happens for a reason - Lily & Deb

Tárgy: Everything happens for a reason - Lily & Deb Kedd Júl. 30, 2013 4:49 am

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

Csüggedten meredek a fölöttem cikázó felhőkre, a lassan alábukó napra, a fűszálakra, amik lustán hajladoznak a friss késő nyári szellőben. Szorosan tartom magam mellett a seprűmet, hajamat összefogtam, hogy ne zavarjon később repülés közben. Borzalmas napom volt. Ma mindenki úgy döntött, hogy összefognak ellenem, és megkeserítik a napot. Vagy csak a paranoia beszélne belőlem? Az egész olyan furcsa. Nem szoktam ennyire elkeseredni, sőt, mindig vidám szoktam lenni, és egyáltalán nem foglalkozom az epés megjegyzésekkel, a beszólásokkal, arra vonatkozóan, hogy mennyire béna vagyok, és hogy soha nem leszek képes egy normális bűbájt elsajátítani. Nem érdekeltek, de ma a szokottnál is érzékenyebben érint minden. Hogy miért van ez így?

Reggel alapból bal lábbal keltem fel, mert alig aludtam valamit, köszönhetően annak, hogy a szobatársaim hajnalig arról beszélgettek ez meg az a fiú miért tetszik nekik annyira. Ezt pedig olyan fejhangon tették, hogy képtelenség volt mellettük aludni. Főleg én nem tudtam, aki a legapróbb neszre is képes felriadni, olyannyira éber alvó vagyok. Tehát már a fáradtság is rányomta a bélyegét a napra, de ez még csak a legkevesebb gond lett volna, hiszen az álmos és nyomott hangulattól függetlenül, ugyanúgy tudtam volna mosolyogni, beszélgetni a barátaimmal, és pörögni, mint ahogy mindig is szoktam. De amikor a nagyterembe lementem reggelizni, akkor fordult csak igazán rosszra a nap.

Maga az étkezés pompás volt, mint mindig. Éppen mosolyogva hallgattam, ahogy az egyik háztársam beszámol arról, miféle csínyt eszelt ki a mardekárosok ellen és emlékszem még tetszett is az ötlet. Ekkor nyúltam egy újabb szelet pirítósért, mikor véletlenül összeért a kezem egy ötödéves griffendéles lányéval. A krach pedig ekkor ütött be. Hirtelen elsötétült előttem a világ, és már máshol találtam magam. Sötét volt, a dolgoknak csak a körvonalát láthattam. Éreztem a füst, a korom és valami fémes szagot, ami nagyon nem tetszett. Ekkor a sötétséget bevilágította egy fény csóva és hirtelen mindent élénken láttam. A földön heverő testeket, a rengeteg vért, és most már a távoli harcnak a hangjait is érzékeltem. Összeszorította a gyomromat a rettegés, ahogy láttam felém közeledni egy csuklyás alakot. A kezemben tartott pálca, folyton megremegett, és hiába próbáltam kutatni az emlékezetemben egy jó varázsige után, teljesen leblokkoltam. Az alak a közelembe ért.
- Adava Kedavra! – Éreztem, ahogy az átok eléri a testemet, utána hirtelen újra a nagyteremben találtam magam, két barátnőm aggódó tekintete kereszttűzében. Olyannyira megrázott ez a kép, amit a griffendéles lány jövőjéből láttam, hogy be sem fejeztem a reggelit, csak kiviharzottam a nagyteremből az első órámra.

Azóta is, csak ez jár a fejemben. Próbálom biztatni magam azzal, hogy a jövő képlékeny, és bármikor megváltozhat, egyáltalán nem biztos, hogy annak a lánynak a haja szála is görbül. Lehet, hogy mégis eszébe jut egy megfelelő varázsige és sikeresen elmenekül. Az is lehet, hogy előtte másképp dönt és mégsem indul el arra, amerre szeretett volna. De a lelkiismeretem nem hagy nyugodni. Folyamatosan azt szajkózza, hogy el kell mondanom neki, mit láttam, hogy figyeljen a veszélyekre, hogy vigyázzon magára. De tudom, hogy ezt nem tehetem. Csak őrültnek nézne, hiszen nem is igazán ismerjük egymást, csak köszönés szintjén. Merlin szerelmére, még a nevét sem tudom! Tehetetlenségemben beleöklözök a legközelebb lévő fába, de csak felszisszenek, majd végigsimítom szerencsétlen fa törzsét, mintegy bocsánatkérésként.

Össze kell szednem magam. Hamarosan találkozom Lilyvel, nem láthatja rajtam mennyire zaklatott vagyok, hiszen úgy sem mondhatok neki semmit. Már nem kell hozzá sok, hogy feltűnjön a kastély felöl, a seprűjével, hogy együtt gyakoroljunk, mint ahogy azt megbeszéltük. Az edzés segíteni fog elterelni a gondolataimat, de addig is muszáj lesz összeszednem magam és a szokásos Deborah arcot mutatni neki, hiszen senki sem szokhatta meg tőlem a kissé sápadt, szomorú, letört Debet. A többiek csak a vidám, mosolygós, energikus, sokszor dühbe jövő lányt ismerik. Tény, ami tény, eddig nem is fordult elő velem ilyen, hogy ennyire felzaklatott volna valami. De ki mondhatja el magáról, hogy látta, hogyan halt meg egy ismerőse? Hogy látta, mennyi holttest hever a vérükbe fagyva? Megborzongok és kicsit összébb kuporodok, pedig kifejezetten kellemes idő van egy kis repülésre.

words: 655 -- tagged Lily -- notesRemélem jó lesz kezdésnek .

Azt hiszem már éppen itt az ideje, hogy megmozgassam a végtagjaimat. Amióta csak felkeltem, úgy érzem, összenyomnak a falak. Szükségem van egy kis levegőre. Éppen ezért is örülök, annyira, hogy mára beszéltem meg Debby-vel, hogy gyakorolunk egy kicsit.
Az után ami pedig az ebédlőben történt, azt hiszem nem árt az sem ha beszélgetek vele egy kicsit. Nem tudom mi üthetett ebbe a lányba, de időnként az az érzésem, hogy valamit eltitkol előlünk. Nem vagyok az a fajta ember, aki szereti ha titkolóznak a közvetlen közelében, de Debby az az ember akit soha nem nyaggattam és nem is fogok nyaggatni a kíváncsiságommal. Nem azért mert nem érdekelnek a dolga, sőt… Éppen ellenkezőleg. de amióta ismerem őt és Marcust nagyban megváltozott az életem. Azután a délután után, pedig… Nem is tudom, mit mondhatnék.
Kezdenek furcsa fordulatot venni az érzéseim Marcus iránt, ami teljesen kikészít. Mindig is szerettem, de nem így. Mindig itt volt ha szükségem volt rá és mindig vette a lapot ha szívtam a vérét. De valami történt amitől most mégis másként kezdek érezni iránta. Nem tudom, hogy ez helyes e vagy sem, de akkor is így érzek és ez ellen azóta sem tudok mit tenni. Vagy legalább is nem sok mindent. Per pillanat megpróbálom amennyire lehetséges elkerülni, hátha így kitisztul a fejem. Bár eddig nem túl sok haszna volt tervemnek.
Mind ezt a hatalmas eszmefuttatást sikerült lerendeznem a fejemben mialatt, az utolsó órám után rohantam végig a folyosókon és le a lépcsőkön, mint egy őrült. Csodálkozom, hogy nem sodortam el senkit, pedig teljesen úgy éreztem magam, mint egy kisebb fajta szélvihar. Alig, hogy szinte szó szerint beestem a hálótermembe, gyorsan összegumiztam a hajam egy szoros copfba, felkaptam a seprűmet és már rohantam is tovább.
Ennyire még szerintem soha nem siettem sehová. De az az igazság, hogy eléggé elcsúsztam az idővel, így egy kicsit jobban kellett szaporáznom a lépteimet. Már – már szaladtam, amikor megláttam, hogy a kissé álmos, de annál ismerősebb nyávogás kíséretében elősétál az egyik rózsabokor tövéből az én gyönyörű kiscicám.
- Jaj, Éjfél. Ne most, kiscicám. A gazdi éppen késésben van. – magyaráztam neki, miközben megsimiztem a buksiját és már szaladtam is tovább.
A megbeszélt időpont után pár perccel bukkantam fel a kviddics pálya bejáratánál. Éppen elkapva azt a pillanatot amikor Debby, mint akit nagyon felzaklatott valami, vagy éppen, mint akinek be van fagyva a feneke, összébb húzta magán a talárját és úgy ácsorog a pálya szélén. Remélem nem lesz beteg. Egy beteg Debby-nél nincs rosszabb. Tapasztalatból tudom. Láttam már egy párszor megfázva. Lelombozó látvány.
- Szia! Bocsi, hogy késtem, de egy picit elcsúsztam az idővel. Már megint többet kíváncsiskodtam Bouchard professzornál, mint kellett volna és megfeledkeztem az időről. – vallottam be kicsit elszégyellve magam miközben oda sétáltam hozzá és a seprűm re támaszkodva kémlelni kezdtem az eget.
Jó idő van. Szélcsend, kellemes idő, tökéletes kombináció egy kis gyakorlásra és arra, hogy eltereljük a figyelmünket a problémáinkról.

Debby

475

Remélem tetszik Smile

Outfit

Everything happens for a reason

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

Továbbra is gondolataimban elmerülve bámulok a messzeségbe, néha-néha a kastély felé pillantva, hátha meglátom az ismerős alakot, ahogy felém közeledik, de még bőven van ideje arra, hogy ide érjen. Kicsit túl korán jöttem ki, vigaszt remélve a természettől, ami eddig mindig megnyugtatott, akármilyen gondom-bajom is volt. Az ismerős fák lassan már olyanok lettek számomra, mint ha tényleg a jó barátaim lennének, akiknek mindent elmondhatok. Ez már akkor így volt, mikor tizenegy évesen kissé megbántottan kuporogtam az egyik törzsénél, mert kicsúfoltak amiért nem sikerült a varázslatom. Akkor még nagyon magamra vettem ezeket a dolgokat. Emlékszem mennyire rosszul esett, hogy mindenki elkönyvelt egy lúzer kislánynak, akinek még a legalapvetőbb bűbáj sem jön össze, közben meg mindenkit képes kijavítani, ha elméletről van szó. Az első évben nem is igazán voltak barátaim, akkor még az önbizalmam teljesen lent volt egy gödörben és később kezdett éledezni, másodévben, mikor elhatároztam, hogy nem fognak érdekelni a rossz akaróim. Meg hát persze a testvéreim rengetegszer mellém álltak és segítettek a bajban, még akkor is, ha én egyáltalán nem igényeltem ezt. Amikor pedig túlságosan eluralkodott rajtam a szomorúság, csak kijöttem ide a parkba, leültem egy fa mellé és elpanaszoltam neki a gondjaimat. Nem tudom, hogy csak a véletlen volt-e, vagy valóban valami varázslatos volt a történések mögött, de nem egyszer éreztem úgy, mintha a fa megértett volna, és mikor felmásztam rá, az ágaival mintha meg-megcirógatott volna. De valószínű, hogy ez már csak a végtelen képzelőerőm játéka volt. De kellemes élmény maradt azóta is.

Nem hiába váltok át fúria üzemmódba, ha azt látom, hogy valaki a birtokon lévő fákat rongálja. Olyankor dühbe jövök és megint csak bajba keverem saját magamat. De a mai nap, még sajnos a természet sem tudott enyhíteni a mérhetetlenül rám ereszkedő súlyon, amit képtelen vagyok normálisan feldolgozni. Legszívesebben futnék Peterhez, könyörögve tőle a segítséget, hogy végre szabályozni tudjam a látomásaimat, hogy ne kelljen többet ilyet átélnem, de én nem ilyen vagyok. Deborah Wallberg, a mindig magabiztosnak látszó, mindig vidám, és energikus lány, soha nem alázkodna meg senki előtt. Még az előtt sem, aki iránt ennyi ragaszkodást és ekkora barátságot érez, és akiben maradéktalanul bízik. Nem. Már csak azért sem tettem. Megbírkózok én ezzel egyedül is. Legalábbis a következő külön óráig, biztosan. Remélem. A gondolataimból csak az térít vissza, mikor meghallom Lily hangját. A borús hangulatomat igyekszem távolra űzni és mosolyogva fordulok a barátnőm felé, habár nem azzal az igazi Debes mosollyal, amit megszokhatott tőlem. Ez csak annak a gyenge utánzata.

- Szia. – Köszönök neki.
- Késtél? Nem is vettem észre. Ne viccelj, Lily. Tudod, hogy engem abszolút nem zavar, ha valaki késik pár percet. Én is szoktam, sőt van hogy húsz percig megvárakoztatok valakit, ami nem jó szokásom. De ilyen csip-csup pár percért meg aztán végképp nem szólhatok semmit. Különben sem néztem mennyi az idő. – Vonogatom a vállaimat és szorosabban fogom a seprűt. Deb, szedd össze magad! Olyannak kell lenned, mint amilyen szoktál. Tudod, hogy nem mondhatsz Lilynek semmit.
- Hogy telt a napod? – Érdeklődöm kedvesen, miközben élvezem a lágy szellőt, ami újra megjelenik.
- Én személy szerint már alig várom, hogy a levegőbe röppenjünk. Már egészen hiányzik az, hogy a seprűn garázdálkodjak, sőt csak edzés alkalmával szoktam repülni, nem csak puszta élvezetből. Már nem is emlékszem, hogy azt mikor is tettem… – Gondolkozom el. Tényleg. Most, hogy Peterrel gyakorolok, a meccsekre készülök, hogy a házidolgozatokat és a különböző egyéb feladatokat végzem, tényleg még csak eszembe se jutott csak úgy kedvtelésből elővenni a seprűmet és kiélvezni az idő nyújtotta lehetőségeket. Most viszont semmi sem fog megakadályozni ebben. Még a borús hangulat sem, ami ennyire magával ragadott és ennyire képes volt elrontani az egész napomat. Nem szabad foglalkoznom vele, mert én Deborah Wallberg vagyok, most pedig jól fogom érezni magam.

words: 612 -- tagged Lily -- notesBocsánatot kérek a minőségért :S .

- Jó-jó. Tudom, de én meg annál jobban útálok késni. – csicseregtem lelkesen. Nem tudom Marcus mennyit mondott el neki abból, hogy mi történt amikor találkoztunk, vagy abból, hogy neki változtak e az érzése. Én viszont szeretném megosztani valakivel. Az a valaki pedig Debby lesz. Ő az egyetlen olyan személy, aki mind a kettőnket nagyon jól ismer és talán arra is képes, hogy kellően jó megvilágításba hozza a dolgokat.
Számtalanszor kértem már a segítségét, ha valamiféle lelki válságban voltam, vagy éppen másfajta problémáim adódtak, de ez egy kicsit más. Egy csöppet félek is tőle, hogy miként fog reagálni, de ha nem próbálom meg, akkor sosem fogom megtudni. Próba cseresznye, vagy valami olyasmi.
- Fogalmazzunk úgy, hogy zsúfoltan. Nem győztem ma rohangászni. Kezdjük azzal, hogy reggel elaludtam és az utolsó pillanatban estem be az utolsó pillanatban Norgrove professzor órájára. Onnantól kezdve oda az egész napom. De mesélj te is. MI van veled? Ma egész nap olyan furcsán viselkedtél. Főleg ebédnél. – puhatolóztam végül is, hátha elárulja mi a baja, de ha nem hát akkor nem. Nem fogom rá kényszeríteni.
Ahogy arról kezdett el beszélni, hogy mennyire szeretne már a levegőben lenni, bennem is fellángolt a szikra. A szikra ami miatt jelentkeztem kviddics játékosnak. A repülés szeretete. Az a fajta szeretett amit csak a szabadság érzete tud kiváltani az emberből. Imádom amikor a lágy szellő belekap a hajamba és vadul cirógatja a bőrömet.
- Akkor meg mégis mire várunk még? Csapjunk bele a lecsóba. – vigyorogtam rá, majd hirtelen fogtam magam és felpattantam a seprűmre.
Úgy lőttem ki Debby mellől, mint egy tüzesen izzó puskagolyó. Most is ugyan olyan megnyugtató és felszabadító érzés volt a levegőben lenni, mint a legelső alkalommal. Aki még sosem próbálta ki a repülést az nem is tudhatja milyen érzés. De nem sok olyan dolog van a földön, ami ehhez hasonló érzést képes kiváltani.
Tettem egy nagy kört, az egyik torony körül ami a pálya szélén állt, majd ismét visszafordultam Debby felé és fürkésző tekintetemmel kezdtem el keresni. Amikor végre megtaláltam, egy picikét gyorsabb tempóra kapcsoltam és a nyomába eredtem. Már éppen közvetlenül mellette voltam amikor sikeresen eszembe jutott, hogy Marcus is pontosan ugyan így szokott engem hajkurászni a pályán. Na több se kellett ismét ott vagyunk ahonnan elindultunk.
- Debby! Később beszélhetnénk? Elég fontos lenne. – kiabáltam oda neki amikor mellé értem.
Nem tudom tovább magamban tartani a dolgot. Muszáj megosztanom vele, mert különben kikészülök. Ma is azért aludtam el és voltam olyan szétszórt egész nap, mert végig azon agyaltam, hogy mit is kellene tennem. De végül semmire nem jutottam, azon kívül amit már eddig ne agyaltam volna már ki. Útálom, amikor ilyen tehetetlen és bizonytalan vagyok. Olyankor teljesen úgy érzem magam, mint ha nem is én lennék Lily Luna Potter. Annak a bizonyos Harry James Potter-nek az egy szem kislánya, aki megmentette a varázslóvilágot Voldemort és a csatlósainak uralmától.

Debby

470

Remélem tetszik Smile

Outfit

Everything happens for a reason

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

- Tudom, hogy nem szeretsz késni, de ez akkor is csak egy baráti találkozó, pár perc, tényleg nem számít. – Lesz egy kicsit szélesebb a mosolyom, de továbbra sem az igazi.
- Pont Norgrove professzor órájáról késtél el majdnem? – Döbbenek meg.
- Hűha, akkor egyáltalán nem csodálom, hogy nem indult olyan jól a napod. De most már csak gondolj arra, hogy vége van, a holnapi nap pedig biztosan jobb lesz. – Bíztatom. Ha igazán belegondolok, ezzel a mondattal önmagamat is megpróbáltam jobb kedvre deríteni, de valahogy ma ez nem akar összejönni. Most pedig megkaptam azt a kérdést Lilytől, amire semmiképpen sem szerettem volna válaszolni. Mégis mit mondjak? Nem mondhatom el, hogy miért viselkedtem olyan furcsán a nagyteremben, de közben hazudni sem fogok tudni, mert egyszerűen az nekem nem megy. Mindenki rögtön láthatja rajtam, hogy csak füllentek. A hazugság nem az én asztalom, ráadásul annyira gyűlölöm, mint Lily a késést.

- Velem… – Fejemben csak úgy cikáznak a gondolatok, hogy mégis mit mondhatnék neki, de egyszerűen nem találom a megfelelő szavakat.
- Csak alaposan szíven ütött valami. Ne is foglalkozz vele. – Próbálom hárítani a kérdést, és így legalább nem is mondtam hazugságot. A barátnőm akár azt is gondolhatja, hogy tetszik nekem valaki, és mással láttam együtt, vagy hogy összevesztem az egyik barátommal és azért menekültem ki a nagyteremből, hogy őt elkerüljem. Számtalan oka lehet, és remélem inkább ilyesmire gondol, mint hogy rájöjjön az igazságra. Elég bőven, hogy Peter tudja. Majd vele megbeszélem a dolgokat.

- Oké, repüljünk! – Élénkülök fel kicsit, mikor végre felszállhatunk a levegőbe. Rögtön felpattanok a seprűmre és a levegőbe emelkedek Lilyt követve, élvezve, hogy a hűvösebb levegő az arcomba csap, egy pillanatra minden gondomat elfeledtetve velem. Én a Tiltott Rengeteg felé repülök, a magas fák fölé, kicsit távolabb a kviddicspályától, kiélvezve, hogy most nem kell a szabályokat követni és oda reppenhetek, ahova csak szeretnék. Alacsonyabbra irányítom a seprűmet, hogy a fák lombjait elérhessem az ujjaimmal, és már jóval nyugodtabbnak, kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, a rövid érintés hatására. Mélyen magamba szívom a természet frisseségét, és feljebb emelkedek, hogy most a látványt ihassam be a tekintetemmel. A hatalmas kastélyt, a Fekete tavat, távolban a Roxmortsot és persze a végtelennek ható erdőt. Csak percekkel később térek vissza a pálya közelébe, pont akkor, mikor Lily a tekintetével már engem keres. Arcvonásaim jóval kisimultabbak, mosolyom pedig már nem annyira kényszeredett, sokkal inkább őszinte.

- Persze, Lily, de akár most is beszélhetünk, ha ennyire fontos. – Hogy a szavaimnak nyomatékot adjak, a seprűmet már el is kezdem lefelé irányítani, hogy hamarosan a földön landoljak, és ha a griffendéles lány követte a példámat akkor a tekintetemmel máris olyan helyet próbálok keresni, ahol kényelmesen leülhetünk és beszélgethetünk. Végül az egyik kedvenc fámnál találom meg a megfelelő helyett, mert nem elég hogy a fű ott kényelmesnek tűnik, de ha valaki kinéz a kastélyból nem fedezhet fel minket, csak akkor ha valaki pont erre ejtené meg az esti sétáját. Vagy enyelgését. Leülök a kinézett helyre, majd biztatóan újra Lily felé fordulok.
- Gyere és mondj el mindent, megpróbálok majd a legjobb tudásom szerint segíteni. – Mosolygok kedvesen.

words: 503 -- tagged Lily -- notesEz sem lett valami jó, de azért remélem tetszik .

Tudom, hogy Debby-t nem zavarják az ilyen aprócseprő dolgok, de engem nagyon is. Ha nem így lenne, akkor nem érezném magam jól. Olyan lenne, mint ha nem is én lennék.
Ne is mond. Úgy estem be az órára, mint akit egy egész Troll sereg üldöz. Persze a többiek meg egyből sutyorogni kezdtek, de mind egy most már megtörtént nem tudok mit tenni. Maximum legközelebb jobban figyelek. Vagy megpróbálok nem elaludni. – mosolyogtam kicsit jobb kedvűen, de még mindig morcosan, az emlékek hatására.
Tény és való, hogy Debby még nálam is rosszabbul hazudik, éppen ezért nem is hiszem, hogy megpróbálkozik vele. De még így sem tetszik nekem valami ezzel az üggyel kapcsolatban. Az a kis mese amit előadott, arról hogy valami igazán szíven ütötte, messziről bűzlött nekem. Valamit tutira eltitkol előlem, de vajon mit? És miért titkolózik? Ha nem lennének meg a magam aprócseprő gondjaim bajaim, akkor minden bizonnyal ezen kattogna az összes működő fogaskerék a fejemben, de így… Hát csak egy minimális agyi kapacitást tudok erre a témára fordítani, ellenben a Marcus ügyre annál többet.
- Aha… Így már minden világos. De azt ugye tudod, hogy nem csak nekem ütött szöget a fejemben, hogy mi üthetett beléd? – közöltem barátnőmmel a tényeket.
Elvégre mindenki aki egy kicsit is szereti és érdekli az élete az látta rajta, hogy mennyre megviselte valami, és biztosra veszem, hogy a többiek nem fogják ilyen könnyen futni hagyni, mint most én. Megjegyzem, tőlem eléggé szokatlan módon. Mivel ha én valamire kíváncsi vagyok azt mindig kiderítem, ha törik, ha szakad.
A repülés maga a szabadság. Ennél jobb dolog kevés van az életben. A felhők között szárnyalni, olyan érzés, mint… mint... erre nem is lehet jó szót találni. Úgy felpörget, mint ha ezernyi kis adrenalintól túlfűtött F1-es pilóta száguldozna a testedben. Egyszerre rémisztő és egyszerre mennyei érzés. A maga egyszerűségében csodálatos. De van, aki még ezt az érzést is összezavarja. Van egy személy, aki olyan érzéseket vált ki bennem, ami mellett minden csak eltörpül. Éppen ezért is szeretném, megosztani ezt valakivel. Szeretem, mindig is szerettem, de most még is másképpen érzek. Jobban szeretem, mint valaha bármikor is. Múló szeszély? Heves fellángolás? Nem hinném, ez attól már sokkal régebb óta érlelődik bennem, csak eddig vak és esztelen voltam, amiért nem vettem észre. De az is lehet, hogy csak tagadásban éltem, nem tudom biztosan, de a lényeg, hogy amit érzek Marcus iránt az nagyon is valóságos és komoly dolog.
Már éppen készültem volna rá, hogy megállítsam, és azt mondjam neki, hogy ráér majd akkor is ha végeztük, de ő már vette is az irányt lefelé az egyik eldugott és igazán robosztus lomkoronával ellátott fa irányába. Gyors és aprólékos mozdulatokkal követem a példáját, így pár pillanattal később, már én is a fa alatt ücsörgöm vele együtt, és várok egy csöppnyi kezdő lökésre, amitől sikerül kinyögnöm mit is szeretnék.
„Gyere és mondj el mindent, megpróbálok majd a legjobb tudásom szerint segíteni.” Mondta mosolyogva, és úgy éreztem ez lehet az a pillanat, amire vártam. Most vagy soha. Nem lehetek nyuszi. Soha nem voltam még egyszer sem az és nem most fogom elkezdeni.
- Az nagyon rám fog férni, mivel iszonyatosan tanácstalan vagyok. – fújtam ki a tüdőmből az összes elhasználódott levegőt.
Nehéz döntés volt meghozni, hogy végül is beszélek valakinek az érzéseimről, de Debby az a személy, aki mind a kettőnket eléggé ismer ahhoz, hogy jól átlássa a helyzetet. Éppen ezért is szeretnék erről vele beszélni először. Így vettem egy nagy levegőt, majd végül belevágtam a közepébe.
- Van valami, amiről még senkinek nem beszéltem, és ez az egész már elég régóta bennem motoszkál. Azt hiszem te vagy a legalkalmasabb ember, akinek ezt elmondhatnám. – mondtam elmerengve, miközben egy fűszálat birizgáltam az ujjaimmal.

Debby

606

Remélem tetszik Smile

Outfit

Everything happens for a reason

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

Muszáj mosolyognom, amikor elképzelem a jelenetet, ahogy Lily beesik az osztályterembe és nem is fojtom el a mosolyomat, hiszen a lány már ismer annyira, hogy tudja, nem rosszindulatból vigyorgok mások szerencsétlenségén, hiszen a saját hibáimon is nagyokat szoktam nevetni, ha úgy adódik.
- Gondolj arra, Lily, hogy a belépőddel legalább felébresztetted a társaságot. Mert biztos vagyok benne, hogy ők kora reggel egyáltalán nem voltak frissek és üdék. Ha jobban belegondolunk, még szívességet is tettél a professzornak, mert így legalább tényleg mindenki felélénkülhetett és nem neki kellett foglalkoznia ezzel a dologgal. – Nevetek, a mai napon először igazán őszintén.
- Jobb is, hogy nem egy évfolyamra járunk. Ha mind a ketten egy osztályban lennénk egész nap, ott kő kövön nem maradna, ebben biztos vagyok. – Képzeletem szárnyal, megint csak alaposan elképzeltem, hogy mit alakítanánk mi ketten az órákon Lilyvel, főleg ha egymás társaságában lennénk. Érdekes egy gondolat…

- Tudom. – Komorulok el megint egy pillanatra és sóhajtok.
- Rengetegen kérdezték ma már tőlem, hogy mi ütött belém, akivel csak összefutottam a folyosón és a barátaimnak mondhatom őket. De csak azzal az egy személlyel nem futottam össze, akivel igazán beszélni is tudnék a dologról. Úgy látszik elkerültük egymást. De ha más nem, legkésőbb holnap mindenképpen találkozom vele, addig meg csak kibírom. – Mosolyodok el újra, habár megint kissé halványabban.
- Lesz ez jobb is. Csak a mai nap nem kezdődött jól, ennyi az egész. – Vonok vállat és hamar le is térek erről a témáról, mert nem akarom folytatni. Jobban szeretnék inkább Lily problémájával foglalkozni, mint a sajátommal. Mert, hogy valami nyomasztja, az egyértelműen kezd látszani, főleg most, hogy nem erőlteti a kérdezősködést. Vajon mi lehet a baj? Egyre kíváncsibbá tesz és addig sem foglalkozom a szörnyű látomással.

Ezt a kósza gondolatot, csak a repülés tudja egy időre eltolni… de csak egy egészen kicsi időre. Amint megemlíti, hogy szeretne velem komolyan beszélni, már nem is tűnik olyan fontosnak a repkedés, hiszen az bármikor ráér, de ez a bizonyos beszélgetés talán nem annyira. Épp ezért még lehetőséget sem adtam Lilynek arra, hogy esetleg ellenkezzen és már indultam is a leszállás után a fa felé, hogy ott kényelembe helyezzem magam és meghallgassam minden búját és baját. Bár ha őszinte akarok lenni magamhoz, nem vagyok az a kifejezetten hallgató típus. Persze, amikor ilyen jó barátokról van szó, mint például Lilyről erőt veszek magamon, és türelmesen végighallgatom, és megpróbálok segíteni, de a lelki tanácsadásban, valljuk be, egyáltalán nem vagyok főnyeremény. Nem csak a tapasztalatlanságom miatt, hanem azért is, mert nem tudok megfelelő szavakat használni adott szituációban, vagy egyszerűen csak az a helyzet, hogy fogalmam sincs arról, mit mondjak, mivel tudnék bárkit is megvigasztalni. Tipikusan az az érzés, mint elefánt a porcelánboltban, suta és bizonytalan vagyok, mert általában inkább nekem szoktak tanácsot adni és nem fordítva. Én pedig mégis milyen hasznos tanácsot adhatnék Lilynek, ha tényleg komoly dologról van szó? Mindenesetre a kíváncsiságom minden bénaságomat elfeledtet velem, és már csak arra várok, hogy mindent kitálaljon. Aztán vagy sikerül megnyugtanom és segítenem, vagy nem. Ez magától a problémától is függ.

- Én lennék rá a legalkalmasabb ember? Ez egyre érdekesebbnek ígérkezik. – Bíztatóan mosolygok rá.
- Lily, nagyon szépen kérlek, ne húzd az idegeimet, mond már el, hogy mi van! – Az ismert Deborah Wallberg újra a színen van. Türelmetlen vagyok, és megint képtelen voltam megvárni azt, hogy magától, ahogyan jól esett volna neki, akár teljesen lassan avasson be a részletekbe. Nem. Nekem rögtön azonnal, és mindent kell tudnom, különben beleőrülök a tudatlanságba. Még ha nem is szó szerint.
- Ennyire borzasztó dolog lenne, hogy így kell hezitálni miatta? – Próbálom visszafogni az előbbi követelőzést, de továbbra is kissé türelmetlenül várom, azt a fontos dolgot.
- Remélem, hogy nem. – Most jött el az ideje annak, hogy befogjam a szám és csak hallgassam Lilyt.

words: 617 -- tagged Lily -- notesNe aggódj a késés miatt, én is szoktam Remélem tetszik .

Tudom, hogy látszik rajtam, ha valami nincs rendben. És most igazán nem vagyok a toppon. Most amikor végre élvezhetném, hogy egyedül vagyok Potter a suliban, itt van ez a Marcus dolog. Ahogy azt mondani szokták mindig b@szik a kutya valamit.
- Várd ki a végét. – fújtam ki a tüdőmben tartott levegőt.
Tudom, hogy nem ő a legjobb hallgatóság a világon, de igazából most nem is arra van szükségem, hogy meghallgassanak. sokkal inkább arra, hogy tanácsot adjanak nekem.
- Nem. Dehogy is… csak annyira furcsa erről beszélnem bárkivel is… - fecsegtem elmerengve, miközben tovább játszottam egy fűszállal.
- Azt hiszem, szerelmes vagyok. – böktem ki végre, hogy mi nyomja a szívemet.
Hangosan kimondva még furcsább volt az egész. Nem az érzéseim, hanem a beismerés. Így, hangosan kimondva már ne tagadhatom le az érzéseimet. Bevallottam ami egyet jelent a beismeréssel és az elfogadással.
- De nem is ez benne a furcsaság, hiszen már megesett máskor is… Csak… Most olyasvalakibe szerettem bele, akibe nem lett volna szabad. Olyas valakibe, aki ha rá jön a dologra, akkor megeshet, hogy az eddig kapcsolatunkat egy az egyben lehúzhatom a wc-n. – mondtam el a félelmemet Debby-nek.
Tudnia kell, hogy miért hezitáltam, amikor arra kért, hogy mondjam már el miről is van szó. Félek. Miért is ne félnék. Marcus az egyik, ha nem a legjobb barátom. Nem szeretném ezt veszélybe sodorni, csupán egy olyan valamiért, ami nem is biztos, hogy hosszú életű lesz. És mi van akkor ha ő számomra az igazi? Mi van akkor ha vele letudnám élni az életemet, és most elszalasztom?
Végül is ha azt nézzük totális ellentétei vagyunk egymásnak, és mégis mennyire jól kijövünk. Nem hiába mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást.
- Meg kell ígérned, hogy nem akadsz ki, ha elárulom kiről van szó. Különben nem mondok semmit sem. – kötöttem a lelkére, mert ha kitudódik a dolog akkor elásom magam a föld alá.
Nem a szégyentől, csak a visszautasítás és a veszteség félelmétől. De minél többet és többet beszélek róla, annál jobban vágyakozom a közelségére, a jelenlétére, és legalább ugyan olyan mértékig rettegek a csalódástól és a kudarctól.

Debby

345

Bocsi a mennyiségért!

Outfit

Everything happens for a reason

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

Továbbra is türelmetlenül várom, hogy a felvezetésnek végre vége szakadjon és kiderüljön mi nyomasztja Lilyt ennyire. De akárhogy is próbálom felgyorsítani az időt, nem jön be. Így kénytelen vagyok csendben végighallgatni azt, ahogy próbál nekigyűrközni a dolognak, és nem tehetek az ellen semmit, hogy felgyorsítsam a folyamatot. Ez már egyenesen kínzás. De végül nagy nehezen kiböki, hogy mi a gond.
- Szerelmes vagy? – Kérdezek vissza meglepetten.
- Ezt miért pont velem akarod megbeszélni? – Érdeklődöm furcsállkodva, hiszen én pont nem az a személy vagyok, aki ilyen gondokban segítséget tud nyújtani másoknak. Egyelőre abszolút nem érdekel engem ez az érzelem, ami csak bolonddá teszi az embereket, és továbbra is némi ellenérzésem van ezzel kapcsolatban. Így én, hogyan adhatnék ebben tanácsot? Ráadásul Lily amúgy is sokkal tapasztaltabb ez ügyben, mint én, így tényleg érthetetlennek tűnik ez az egész. Mi folyik itt?

- Na várjunk csak! – Nézek rá a lányra gyanakvóan.
- Mit jelent az, hogy nem lett volna szabad beleszeretned? Tudtommal ezt egyáltalán nem lehet irányítani, és akár akarod akár nem beüt a krach, amitől mai napig én is rettegek, de szerencsére engem még jó, messziről elkerült cupido apró kis nyila. – Itt muszáj egy megkönnyebbült sóhajt hallatnom.
- A szavaidból, most arra következtetek, hogy olyan valakibe szerettél bele, akivel jó barátok vagytok. De ez még mindig nem magyarázza meg, hogy miért hozzám fordultál. Biztosan vannak olyan barátnőid, akik jobban értenek ezekhez a dolgokhoz, mint én. Csak arra tudok gondolni, hogy azért fordultál hozzám, mert én is ismerem az illetőt. – Nem vagyok buta, tudok következtetni némiképp a történtekre.

- Jaj, Lily. – Mosolyodom el, és csóválom meg a fejemet.
- Komolyan úgy ismertél meg, hogy kiakadok ilyen dolgok miatt? Jó nyilván neked fontos, de nem rajtam múlik, hogy kibe szeretsz bele, ráadásul nekem egy fiú sem tetszik a Roxfortból, így még azon sem tudnék kiakadni, ha olyanba szeretnél bele. Szóval, ki vele. Nem fogom leharapni a fejed. – Nézek rá megnyugtatóan magamban pedig alaposan elnyomom Wesley mosolygó arcát, ami ki tudja milyen okból, hirtelen felrémlett előttem. De nem is megy ez olyan könnyen, mint reméltem. Megszorítom kicsit a seprűm nyelét és igyekszem minden figyelmemet Lilyre összpontosítani, hiszen most már alaposan fűt a kíváncsiság, hogy mégis ki lehet az, aki ekkora gondot okozott neki. Magamban persze végigveszem az összes közös ismerősünket, akik Lilyvel jó barátságban vannak, de mégis el tudom róluk képzelni azt, hogy a háztársam beléjük esett. Ha így jobban belegondolok, ezzel alaposan lecsökkent a szóba jöhető személyek száma…

words: 403 -- tagged Lily -- notes Bocsánatot kérek a minőség miatt .

Azt hiszem ez a mai nap jócskán meg fogja változtatni az életemet, és a Debby-vel való kapcsolatomat is.
Hogy ideges és feszült vagyok e? Ohh naná, hogy az vagyok. Ki ne lenne az az én helyemben? Abban a helyzetben, amikor bevallom az egyik legjobb barátnőmnek, hogy fülig szerelmes vagyok a testvérébe. Tudom, hülyeség az egész, de akkor is ez van.
- Várd ki a végét Debby. – motyogtam szinte hangtalanul.
Útálom, amikor így érzem magam. De nem tehetek ellene. Amit meg tudok tenni, az, hogy elmondom neki az igazságot és reménykedem benne, hogy nem fog kiakadni.
Bárcsak ő is tisztában lenne a világ szerelmi ügyeivel, de őt mindez nem érdekli. Legalább is eddig nagyon is úgy tűnt, hogy nem érdekli ez a téma. Vagy csak eddig még nem találta meg azt akit keresett, és akiért elkezdené érdekelni.
- Ez igaz, de akkor is túl zavaros ez a helyzet. – magyaráztam elkalandozva, az emlékeim tengerében.
Az első találkozásunk, az első vitánk, az első versenyünk, az első karácsonyi ajándékom amit tőle kaptam. Jaj Marcus…
- Ami azt illeti sokkal jobban ismered bárkinél. – kotyintottam el még egy kis információ morzsát.
Tudom, tudom nem húzhatom a végtelenségig a dolgot, de most mégis inkább elmenekülnék. De nem tehetem. Ha már egyszer elkezdtem, akkor be is fejezem. Csak kell egy nagy levegő és már túl is leszek rajta. Egy… Kettő… Háááárom…
- Debby! Én azt hiszem, kezdek begolyózni, és ha elmondom kiről is van szó, akkor te is azt fogod gondolni. De most már nem táncolhatok vissza. El kell, nem… El akarom mondani. Debby, én… beleszerettem a bátyádba. Amióta találkoztam Marcussal az Abszol úton, nem tudom kiverni a fejemből azt ami ott történt, és az érzéseim csak egyre erősebbek és intenzívebbek lettek amióta visszajöttünk Roxfort-ba. – hadartam el mindent egy szuszra, miközben felpattantam és elkezdtem le s föl járkálni, pont úgy ahogy mindig is tenni szoktam, ha valami miatt nagyon ideges vagyok.
Komolyan mondom egyszer még ettől a tehetetlen helyzettől fogok megőrülni, amibe mindig belekeverem saját magam. Pedig tudván tudom, hogy ki nem állhatom az ilyen szituációkat.

Debby

340

Bocsi a mennyiségért!

Outfit

Everything happens for a reason

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

Komolyan tűkön ülök. Bárcsak Lily gyorsabban elmondaná azt a nagy horderejű dolgot, mert égek a kíváncsiságtól. Arra a mondatra csak még inkább elképedek, hogy én jobban ismerem az illetőt bárkinél, és egyszerűen tényleg nem értem. De aztán kiugrik a majom a vízből… Vagy hogy is szokták mondani, nekem pedig jó pár percre tényleg tátva marad a szám.
- Marcusba? Beleszerettél? – Hápogok meglepetten.
- Azta, Lily, ez aztán a fejlemény! – Nagy nehezen visszafojtom a kikívánkozó szavaimat és tovább hallgatom a mondandóját.

- Nem tudtad kiverni a fejedből? – Kottyantok mégis közbe és ezzel egyidejűleg vörössé válik az arcom, mintha csak muszáj lenne. Megint feltűnik előttem Wesley arca. Na jól van szórakoztasson a képzeletem mással! Elegem van, hogy mindig váratlan helyzetekben ez a kép jelenik meg bennem róla, ahogy mosolyog. Mi ez? Valaki biztos szórakozik velem, de ez most már cseppet sem vicces! Gyorsan összeszedem magam és csak remélni merem, hogy Lily annyira el van foglalva a Marcus problémával, hogy egyáltalán nem figyel most rám.
- Mi történt a Roxmortsban? – Teszek fel megint egy kérdést kíváncsian.
- Minden részletet tudni akarok! – Jelentem ki.

- Ő is szeret téged? Nem szoktam vele ilyen ügyekről beszélni, szóval az ő részéről cseppet sem vagyok tisztában a dolgokkal, csak te lehetsz a segítségemre. Amúgy nem értem miért volt ezt olyan nehéz kimondani. Mitől féltél? Hogy haragudni fogok rád? Vagy, hogy már nem akarok többé a barátnőd lenni? Mert akkor ez nagy butaság volt a részedről. Igen, eléggé meglepett, hogy arról a tökkel ütött bátyámról van szó. De hát ha szerelmesek vagytok, az csak a ti dolgotok, én nem igazán szólok bele az ilyen ügyeibe. Ráadásul te nagyon jó barátnőm vagy, így legalább tudom, hogy biztosan jól fogsz bánni vele. Nem aggódom, egy percig se. – Most már szélesen mosolygok, ahogy figyelem Lily járkálását.
- Ez még jól is jött nekem. – Vigyorgok még jobban.
- Tudod miért? Mert ha te eltereled a figyelmét, akkor nem fog többé folyton a nyomomban járni és beleavatkozni az én ügyeimbe. Nem mintha lennének, de azért sokkal jobban érzem magam, ha nem jár utánam, mint valami morcona testőr. Nincs szükségem erre. Vannak barátaim, akik megvédenek, ha kell de különben is megtudom védeni saját magamat. – Jelentem ki dacosan.

- De ha ő még nem tudja, hogy szerelmes vagy belé… és ahogy látom, ez lehet a helyzet, amilyen ideges vagy, ne aggódj. Tényleg nem értek ezekhez a dolgokhoz, de abban teljesen biztos vagyok, hogy Marcusnak nagyon fontos az őszinteség. Tehát a legjobb dolog amit tehetsz, hogy tudatod vele az érzéseidet. Tudom, hogy jó barátok vagytok, de ha magadban tartod a dolgot, és eltitkolod, egy idő után az csak rosszabb lesz és neked fog fájni. Ha elmondod neki, hogy szereted, akkor még jól is elsülhet a dolog. Kiderülhet, hogy ő is szeret. Ha pedig nem, akkor legalább megkönnyebbülsz, hogy elmondtad és nem kell tovább titkolnod. Lehet, hogy így nem lesz már olyan a barátságotok, mint régen, de ez ugyanúgy megtörténne, ha nem mondanád el neki mit érzel. A titkolózás, a furcsa viselkedés feltűnne neki, mert ugyan pasiból van és azok cseppet sem olyan érzékenyek ezekre a dolgokra, de egy idő után ő is észrevenné. Mondd, szerinted mi éri meg jobban? – Kérdezem tőle, közben elszántan próbálom meg kiűzni a gondolataimból a fel-felbukkanó Wes képét.

words: 536 -- tagged Lily -- notes Remélem tetszik majd a reakció .

Végre túl vagyok rajta. Azt hittem, hogy sosem fogom kinyögni, de végre sikerült. Mindenesetre nehéz szülés volt. Ami pedig azt illeti, azt hiszem sokkal jobban sikerült, mint arra számítani mertem.
- Nagyon úgy tűnik. De igazából még én sem nagyon tudok mit kezdeni ezzel az egésszel. – magyarázom eléggé sutára sikerült állításomat.
Deborah Wallberg aztán tényleg képes engem még most is meglepni. Reménykedtem benne, hogy valami hasonló módon kezeli majd a dolgot, de vele kapcsolatban sosem lehet biztos semmiben az ember.
- Annyira furcsa volt. Épp az utolsó napomat töltöttem a bácsikáméknál, amikor szünetet tartottam. Amikor kiléptem az ajtón majdnem összeütköztem valakivel. Amikor felnéztem akkor a bátyáddal találtam szemben magam. Elhívott fagyizni, beszélgettünk, nevetgéltünk, és egyre furábbnak kezdtem érezni a szitut. Egészen olyan érzésem volt, mint ha egy randin ücsörögnék. Aztán amikor meg akart kínálni a fagyijával, és felém nyújtotta a kanalát, akkor ráejtette a ruhámra, és onnantól még furibb lett. Hirtelen odajött és elkezdte törölgetni, aztán ugyan olyan hirtelen abba is hagyta, és teljesen olyan volt, mint aki zavarban van. Aztán meg valami mondvacsinált ürüggyel elsietett. – csacsogtam lelkesen, miközben az emlékek sorozata újra lejátszódott előttem.
Annyira zavaros ez az egész. Fogalmam sincs, hogy most akkor mégis mit érezhet Marcus, vagy hogy csak én képzelek e bele túl sokat ebbe az egészbe. Pont ezért is kellett beszélnem Debby-vel. Ő még nálam is jobban ismeri a bátyját, így talán tud rajtam segíteni.
- Éppen ez az. Fogalmam sincs róla, hogy ő mit érez. Viszont ha neked ennyire nehezen mondtam el akkor szerinted neki mennyire lenne egyszerű elmondanom? – morgolódtam a saját tehetetlenségem miatt.
Nagy megkönnyebbülés járta át a testem és a lelkem amikor Debby szavait hallottam. Jól esett minden szó, ami elhagyta a száját. Na meg persze egy kis plusz megkönnyebbülést jelentett maga a tudat is, hogy ha esetleg mégis csak úgy alakulnának a dolgaink akkor őt nem zavarná, sőt.
Az egész napos, sőt egész hetes feszültségem egy pillanat alatt tova szállt ahogy elképzeltem magam Marcus oldalán miközben éppen szorgosan próbálom elterelni a figyelmét Debby dolgairól.
- Szép kis barátnő vagy mondhatom. Lenne szíved így kihasználni? – cövekeltem le előtte halálosan komoly képet vágva, de pár pillanatnál nem bírtam tovább. Automatikusan egy széles és tőlem jól megszokott mosoly terült szét az arcomon.
Az a fene nagy helyzet, hogy Debby-nek igaza van. Nagyon jól tudom, hogy így van, de ettől függetlenül még egy gyáva nyuszi vagyok és félek Marcus reakciójától. Viszont tényleg döntenem kell, hogy mit akarok csinálni. Mert az tényleg nem állapot, hogy bujkálok az elől, aki az egyik legjobb barátom, és ha már csak az árnyékát meglátom, máris felveszem a nyúlcipőt. Előbb vagy utóbb úgy is beszélnem kell vele.
- Azt hiszem igazad van. Csak tudod… Elég sokat jelent nekem Marcus barátsága, és a tudat, hogy ez megromolhat, vagy vége szakadhat, eléggé zavaró. De ettől függetlenül még igazad van. Beszélni fogok vele. Csak előtte még össze kell szednem a bátorságomat. Mert most teljesen úgy érzem magam mint egy gyáva nyuszi. – vallottam be az igazságot, miközben leültem vele szembe a fűre.

Debby

497

Remélem tetszik Smile

Outfit

Everything happens for a reason

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

Most, hogy már szinte mindenbe be lettem avatva, sokkal türelmesebben tudom kezelni a dolgokat, ez pedig abból látszik, hogy végig csendben figyelek Lily beszámolójára és mód felett nagy érdeklődéssel. Magamban máris próbálom elemezni a bátyám viselkedését és rájönni arra, hogy vajon miért tette azt, amit tett, és hamar le is vonom a konklúziót a történésekből. De, hogy azt meg is osszam a barátnőmmel megvárom, amíg teljesen a történet végére ér. Mikor az utolsó mondat is elhangzik, máris mosolygok.
- Szinte magam előtt látom az egész fagyis sztorit. – Még szélesebb lesz a vigyorom.
- Szerintem a drágalátos bátyám ugyanabban a cipőben járhat, mint amiben te. Azért viselkedhetett olyan furán akkor és azért lécelhetett le olyan hamar, mert észrevette, hogy már nem csak baráti érzéseket kezd táplálni irántad. Ez pedig megrémisztette, ugyanúgy, mint téged. Ő szintén nem szeretné elveszíteni a barátságodat, épp ezért nehezen kezdi meg az első lépést, ugyanúgy, mint ahogy te. Legalábbis én ezt gondolom. Persze, fenn áll az esélye, annak is, hogy tévedek, de úgy hiszem ez állhat a dolog hátterében. – Most biztatóan mosolygok a lányra.

- Tudod, hogy milyen vagyok, Lily. – Nevetek fel.
- Száz százalék, hogy ki fogom használni az előnyös dolgokat abból, ha esetleg a jövőben összejönnétek. Arról nem is beszélve, hogy maximálisan ki is fogom élvezni az ezzel járó pozitív dolgokat. – Mondom fülig érő szájjal.
- Nekem mindig igazam van. Legalábbis általában. – Jegyzem meg nagy komolyan, de utána megint csak mosolyra húzódnak az ajkaim.
- Félretéve a komolytalanságot, meg tudom érteni az aggodalmaidat. Tudom, ez elég furcsa lehet, hiszen én nem sok mindent tudok ezekről a dolgokról, de valahogy érzem, hogy ha ugyanilyen helyzetben lennék, én is rettegnék attól, hogy elvesztem annak a barátságát, aki eddig nagyon is fontos volt a számomra. – Teljesen elkomolyodik az arcom.
- Próbálnám magamnak bemagyarázni, hogy biztos csak hülyeséget érzek, hogy nem is vagyok szerelmes, csak valami múló elmebaj az, hogy mindig az illetőre gondolok, a legváratlanabb pillanatokban is felsejlik előttem az arca… – Akaratlanul is birizgálni kezdem a szoknyám alját.
- De aztán biztosan rájönnék, hogy akárhogy is magyarázom, akármit is teszek, akkor is beleszerettem és nem tudok ellene tenni. Utána nálam is jönne a rettegés, hogy mi lesz ha végül elmondom neki, de ezzel egyúttal el is veszítem. – Sóhajtok.

- Nehéz lenne az élet, ha szerelmes lennék. De nem vagyok. Mázli. De most neked csak azt tudom ajánlani, amit én tennék a te helyedben. Beleugranék egy idő után a mély vízbe, mint ahogy az előbb azt javasoltam is. Nem hiszem, hogy Marcus előbb lépne nálad, mert fiú. A fiúk pedig, habár nem látszik rajtuk, de sokkal bizonytalanabbak tudnak lenni a lányoknál, ha az érzelmeikről van szó. A bátyám pedig tipikusan ilyen. Alapból rosszul mutatja ki azt, hogy mennyire szeret engem, mert folyton a nyomomban van. De néha, amikor nem azon problémázik, hogy merre járok, mit csinálhatok, már megint milyen bajba keveredhettem bele, akkor én vagyok a legboldogabb testvér a világon. Mert mindig oda tudok menni hozzá, ha beszélgetni támad kedvem, mindig számíthatok arra, hogy átölel, ha arra van szükségem, és tudom, hogy ha bármikor is elalszok otthon a nappaliban, akkor biztosan ő tette rám a takarót. Nagyon szeretem őt. – Lágyulnak el teljesen az arcvonásaim.
- Még akkor is, ha sokszor felbosszant. Biztos vagyok benne, hogy te… ideális barátnő lennél a számára. Ezért támogatom annyira azt, hogy vallj be neki mindent. – Mosolygok rá újra Lilyre.

words: 556 -- tagged Lily -- notes Ne haragudj, hogy ennyit késtem .

Ahogy végighallgattam a barátnőm gondolatmenetét, úgy éreztem, mint ha egy hatalmas mázsás kő esett volna a szívemről. Tudatában vagyok annak, hogy az amit mond még nem nyújt biztosítékot semmire sem, de legalább ad egy parányi kis kapaszkodó felületet.
- Hát nagyon remélem, hogy igazad van. – mondtam mosolyogva.
Mosolyogni támad kedvem, ahogy azt ecseteli miként fogja kihasználni, hogy ha összejövök Marcusssal. Szép kis barátnő az ilyen, mondhatom. De végül is nem hibáztathatom. Tényleg elég rövid pórázon tartja őt Marcus. Pedig nem is annyira őrült Debby, mint némelyik korunkbeli.
- Addig élvezd majd, ameddig lehet. – mosolygok még mindig vidáman és egyre bizakodóbban.
Meglepett amilyen jó átlátással és hozzáértéssel beszél az érzéseimről. Most vagy ennyire jól ismer, vagy valami hasonló helyzetben van vagy volt már. Bár erre azért nem vennék mérget, bármennyire is zavartnak tűnik, miközben a szoknyáját birizgálja.
- Úgy örülök neki, hogy így gondolod Debby. – hálásan rámosolygok és közelebb hajolva hozzá, szorosan magamhoz ölelem.
Annyira jó barátnőm. Nem is tudom mi lenne velem nélküle. Igaz, hogy egy kicsit kelekótya és ügyetlen is, de ettől függetlenül hatalmas szíve van és nagyon okos is, ami valljuk be nem is rossz párosítás.
- Na de most már elég legyen a lelkizésből. Foglalkozzunk azzal, amiért valójában idejöttünk. – kacsintottam rá és felpattanva, egyből a pálya szélére sétáltam a seprűmmel a kezemben.
Imádom amikor a szél belekap a hajamba, miközben sebesen szállok a levegőben. Mindeközben még ha játszhatok is, az már maga a mennyei élmény. Ezért is vagyok úgy odáig a kviddicsért. Remélem ha tovább tanulok, akkor ott is bekerülhetek a kviddics csapatba. Az lenne csak az igazi kihívás. Hiszen itt azért már majdnem minden játékost ismerek, és azt is tudom, kinek mi a gyengesége, így aztán nem jelentenek akkora kihívást, de egy új csapat. Egy új csapat az már igen. A sok új arc a sok új kihívás. Említettem már hogy imádom a kihívásokat? Nem? Hát akkor most mondom.
- Mit szólnál hozzá, ha ma csak röpködnénk egy kicsit? Valahogy most már nincs kedvem egy túl nagy horderejű gyakorláshoz. – mondtam elbágyadtan.
Komolyan ez a lelkizés, jobban lefárasztott, mint anno egy egész edzés Austinnal. Igaza volt annak aki egyszer az mondta, hogy a lelki terhek százszorta nehezebbek, mint bármilyen fizikai súly. Most már én is értem. Kimerítő és hiábavaló őket cipelni. Éppen ezért is fogok holnap odaáll marcus elé, és megbeszélni vele a dolgokat.

Debby

387

Remélem tetszik Smile

Outfit

Everything happens for a reason

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

- Nekem mikor nincs igazam? – Vigyorodok el, a régi Debes mosollyal. Valóban annyira lekötött Lily problémája és az a tény, hogy szerelmes a bátyámba, hogy már el is felejtettem, milyen rossz volt a napom. Milyen mázli, hogy ennyire könnyen túl tudok lépni még a nem éppen átlagos problémák felett is, úgy látszik egyedül arra volt szükségem, hogy az egyik barátnőmön próbáljak segíteni. Még akkor is, ha ezekhez a dolgokhoz nem értek.
- Ki fogom élvezni. Most, hogy lassan minden problémám megoldódik, nem is lesz más dolgom, mint gondtalanul az élet örömeire koncentrálni. – Mosolygok ragyogón, közben arra gondolok lelkesen, hogy valóban nem kell annyit aggódnom, mint ahogy azt a nap elején gondoltam. Hiszen lássuk be, csodás életem van, a látomásoktól eltekintve. Hiszen vannak barátaim, van két bátyám, akik néha az őrületbe kergetnek, de azért nagyon szeretem őket, ráadásul már segítségem is van arra nézve, hogy javuljon a gyakorlati tudásom. Az élet szép és tényleg ki kell élvezni. Maradéktalanul.

Gondolataimból Lily ölelése térít vissza, ami ugyan nem kellene, hogy szokatlan legyen, de nekem mégis az. Nem vagyok az az igazán ölelkezős típus, és ha nem Lily lenne az, aki szorosan megölel, hanem más, biztosan kapna egy jobb horgot, vagy egy szép kis elrontott átkot. De Lily a barátnőm. Tőle elviselem. Sőt, még bizonytalanul vissza is ölelem, habár egész hamar kibontakozok az ölelésből, de az arcomon változatlanul mosoly sugárzik.
- Jól van, repülésre fel! – Lelkesedésem most már töretlen és újra a kezembe fogom a seprűmet, és nagy lendülettel szállok fel rá, és repülök fel a levegőbe. Gyors cikk-cakkban szlalomozok a pályán, így először alig hallom meg Lilyt. Közelebb is kell repülnöm hozzá, hogy az utolsó szavait elcsípjem, de szerencsére így is megértem, hogy mit szeretett volna.
- Ahogy gondolod. Nekem így is jó. – Válaszolom mosolyogva és tovább folytatom az aktív seprűlovaglást. Az ég időközben már teljesen besötétedik, és megjelennek az első csillagok is, egyedüli fényforrásként a hold mellett.

- Azt hiszem ideje visszamennünk a klubhelyiségbe. Még képes kijönni valamelyik tanár, prédikációt tartani, hogy hamarosan takarodó és hogy húzzunk aludni. – Nevet, és ha Lily beleegyezik abba, hogy menjenek, akkor leszáll a füves pályára és kicsit megfésüli a rakoncátlan, kócos, szélfútta tincseit, mielőtt beindulnának a kastélyba.
- Most jut eszembe. Még meg kell írnom egy házi dolgozatot átváltoztatástanra. – Válik kétségbeesetté a tekintete, majd végül sóhajtva legyint.
- Mindegy. Majd holnap lemásolom valakiről. Most semmi kedvem a tanulnivalókkal foglalkozni. Tudod mire vágyok most? Egy hatalmas forró csokira. Csak kár, hogy olyat nem igazán ihatok. Szerinted a manók megtudják csinálni cukor nélkül? Mert akkor mielőtt felmennénk a klubhelyiségbe én szerválnék egyet… – Magyarázom teljes beleéléssel, közben már beérünk a kastélyba. Még folytatom a beszédet, úgy látszik sikerült teljesen visszatalálnom önmagamhoz. Az est további részében is Lilyt fárasztom a hülyeségeimmel, egészen addig, amíg meg nem un és el nem megy aludni. Mert hogy végül én mégis megírom azt a házi dolgozatot, az száz százalék…

words: 475 -- tagged Lily -- notes Köszönöm a játékot, és sajnálom, hogy ilyen sokat késlekedtem a záró reaggal :S.

» Hey little girl, are you okay? - Lily & Niko
» Lily Luna Potter
» Ashlynn & Lily - A leleplezés
» Emily & Lily - Surprise!!!
» Marcus & Lily - Váratlan találkozás