Emily & Lily - Surprise!!!

Napról napra, hétről hétre, évről évre. Az öregedés az egyetlen olyan dolog, amit az ember nem tud lelassítani és valljuk be őszintén, ez az egyetlen olyan dolog amivel soha senki nincs megelégedve.
Vészesen közeledik a tizenhetedik születésnapom napja, amit ha jobban végiggondolok igazán vártam már. Igazából nem terveztem semmi nagy és extra dolgot. Sőt ami azt illeti, egyáltalán nem is gondoltam arra, hogy bárhová is elmenjek megünnepelni. Nálunk a szülinapoknak igazán szertartásos menetük van. Elmegyünk a nagyiékhoz, ott összegyűlik a család és úgy ünnepelünk.  Bár mostanában semmi nem úgy megy, mint ahogy annak idején. Mindannyian felnőttünk már és kezdünk a saját lábunkra állni. Azt hiszem, ez lehet az oka, hogy most már nem annyira ragaszkodunk az ilyesfajta hagyományokhoz.
Aznap reggel, amikor Emily megemlítette, hogy szeretne velem találkozni a születésnapomat megelőző szombaton, még fogalmam sem volt, hogy mire készül. Sőt a jobban belegondolok akkor még most sem tudom. Igazán titokzatos volt. Semmit nem árult el a részletekről, csak annyit, hogy mikor és hol találkozzunk.
- „Legyél a London Eye előtt, délután fél ötkor. De ne késs el!” – szavai még most is olyan élesen élnek az elmémben, mint ha csak most hangzottak volna el.
Úgy mondta, hogy ne késsek, mint ha mindig mindenhonnan el szoktam volna késni. Pedig Merlin látja lelkem, sosem… vagy legalább is nagyon ritkán szoktam bárhonnan is elkésni. De akkor is meg van rá az okom, legalább is a legtöbb esetben.
Jó tény és való hogy szeretem, ha tökéletesen áll minden rajtam, az utolsó hajszálig, de akkor sem vagyok olyan pepecselős, mint a mugli lányok nagytöbbsége. Most is egész gyorsan összekészültem. Egy gyors tusolás, hajmosás, hajszárítás, öltözködés, egy kis csinosítás és már készen is voltam. Mind ez nem is telt be többe, mint kettő parányi órácskába. De valamit valamiért mondás követve, szerintem nagyon is megérte.
A szobámban található egészalakos tükör előtt szemlélve a munkám eredményét, igazán elégedett voltam magammal. Azt hinné az ember, hogy annyi idő alatt am ennyi időt mi Roxfortosok egyenruhában töltünk, minden stílusérzékünk tovaszáll, de nem. Legalább is nálam biztosan nem, hála az állandó jelleggel történő divatmagazinok tanulmányozásának.
A mostani öltözékem legalább annyira sokoldalú, mint amennyire Em titokzatos volt. Bármire is készül, bármit is akar csinálni, állok elébe. Egy eléggé elegáns és mégis eléggé laza öltözékben indultam útnak.
Meglepően enyhe idő volt ahhoz képest, hogy alig négy nap múlva itt a karácsony. Mondjon bárki bármit, de én akkor is szeretem, ha karácsonykor hó fedi a tájat. Annak hangulata van és kész. De ahogy elnézem, most közel s távol egyetlen hófelhőt sem látni egész Londonban. Kár, de hát mit csináljunk, az időjárás már csak ilyen. Kiszámíthatatlan és szeszélyes.
Percre pontosan a megbeszélt időben érkeztem a London Eye elé, de Emily-t sehol sem láttam. Na persze még, hogy én ne késsek. Bár ezt már megszokhattam volna. De legalább addig is gyönyörködhettem a csodaszép karácsonyi dekorációban, amit a muglik összeraktak.
Meg kell hagyni idén is szép munkát végeztek. Egy kicsivel talán több izzót még elbírt volna, de így sem rossz. Sőt kimondottan csinosra sikeredett.
Már kezdtem azt hinni, hogy a drága barátnőm elfelejtette a találkozónkat, amikor megpillantottam, amint éppen felém iparkodik.
- Elkéstél. – cukkoltam játékosan, miközben egy huncut mosoly terült szét az arcomon.