Titokban járva, a Gerilla Edzés - Deborah és Peter (és esetleg Amanita?)

Kinyitottam a hírhedett termet, ami a legtöbb diáknak nagy kedvence a jóslástan, rúnaismeret vagy mágustörténet elméleti nyűgjei után mozgalmasságával. Ügyet sem vetettem a padsorokra, helyette átvezettem Debbyt a párbajterembe, ahol mosolyogva fordultam felé.
- Figyelj, a dolog legérdekesebb része mindenkinek a párbaj szokott lenni, de neked szükséged van ugyebár a bűbájtan mélyítésére is - kezdtem bele. - Mindegy mivel kezdünk, ezt majd rád bízom, de egy biztonsági dolgot muszáj leszünk átvenni előtte. Ugyanis a próbababád a gyakorláshoz jelenleg én leszek - néztem rá mosolyogva. - Nyugi, semmi olyasmit nem fogunk majd csinálni, amivel komoly kárt tehetsz bennem, az évek során pedig kerültem már párszor... öhmm... vicces szituációkba, amit elég jól viselek.Na de éppen ezek miatt, meg mert úgysem bírod elrejteni az aggodalmat az arcodon valami biztonsági dolgot próbálunk ki először. Mielőtt bármihez fogunk megtanulod a varázslatokat semlegesíteni - kacsintottam.
Némi keresgélés után találtam egy megfelelőnek látszó tárgyat, nevezetesen egy kis ezüst kupát. Pont megfelelő. Azt kézbe véve odavittem Debbyhez és leraktam a lábai elé a padlóra. Aztán a griffes lányhoz fordultam:
- A mágiaelméletet szerintem jobban ismered nálam, de még egyszer a biztonság és az elmélyítés kedvéért, na meg mert az ismétlés a tudás anyja: A mágus természetes képessége a varázslatok megidézése. Ez történhet tanult vagy spontán formában. A boszorkányok és varázslók az akaratukkal irányítják a képességüket tanult ismereteik szerint idézik meg képességüket és bírják rá a világot vagy annak valamely darabját, hogy akaratuk szerint működjön.
Pálcámmal intve az ezüst kupát átváltoztattam fakupává. Egyszerű átalakító mágia volt, semmi különleges. A lányra pillantottam és folytattam:
- Természetesen éppen így, az akaratunkkal vissza is változtathatjuk, illetve bármilyen létrehozott varázslatot képesek vagyunk megtörni, ha csak a létrehozója nem sokkal erősebb mint te. Mivel én sokkal tapasztaltabb azért nem vagyok, így ez neked minden gond nélkül menni fog. A bűvigét majd csak idén tanulnád, ha minden igaz, de attól még egyáltalán nem nehéz: Finite Incantatem! - mutattam a pohárra, ami azonnal visszanyerte ezüstös színét.
Aztán Debby mellé lépve finoman megfogtam a csuklóját és jó párszor együtt csináltuk végig a mozdulatsort, míg tökéletesen nem ment neki a megfelelő pálcakoordinálás, illetve jópárszor elmondattam vele az igét, míg tökéletesen tudta ejteni. Bólintottam:
- Szerintem már jó lesz, de ez csak a könnyebbik része volt - mutattam rá a tényekre. - El is kell hinned, hogy menni fog és esetedben ez a nehezebb. Átalakítom a poharat és próbálgasd. Addig én szerzek még valakit, akivel együtt bemutatjuk a párbajozást neked majd. Ne ijedj meg, ha nem megy elsőre vagy akár tizedikre sem. Figyelni foglak közben és együtt kijavítjuk majd a hibát, rendben? - mosolyogta rá biztatóan, aztán a zárt tanári asztalhoz léptem.
- Ezt most nem látod, jó? - fordultam csibészes mosollyal a lányhoz, majd a második fiókra mutattam: - Alohomora!
A zár felnyílt és a fiók kilökődött. Kivettem az ott tárolt eszközök közül egy kis sípot, majd Debbyre kacsintottam:
- Láttam párszor használni ezt Grindeelwald professzort. Akire gondolsz közben, csak az hallja meg a síp szavát - magyaráztam, majd belefújtam a számunkra némának tűnő eszközbe. Hamarosan azonban megjelent az ablak előtt a baglyom, Bulgakov, akit rögvest be is engedtem. A mindig, mindenkivel roppant szociális madár rögvest kíváncsian repült Debbyhez, leereszkedett elé, majd a szőnyegen totyogott oda a lányhoz. Megcsípte a cipője orrát, majd ha nem egy rúgás volt a jutalma, akkor már a vállára is reppent a lánynak és szeretettel forgatta tollas fejét hozzádörgölőzve a griffes diák arcához, közben jellegzetesen mély hangján huhogott kedveskedve. Elvigyorodtam visszazárva a sípot a helyére:
- Azt hiszem Bulgakov kedvel - kuncogtam, papírt és tollat húzva középre s nekiálltam levelet fogalmazni. Tudtam, hogy prefektustársam pár perc múlva leadja az őrjáratát és hétvégére tekintettel talán még ideje is van ránk. Gyorsan megírtam a levelet:

"Kedves Amanita!

Tudom, hogy a múltkori találkozásunk nem sikerült valami örömtelire, de reménykedem benne, esetleg a segítségemre lennél, ha erőd, időd és kedved is van hozzá, vagyis hangsúlyoznám nem kényszer!
Egy nagyon kedves Griffendéles tanuló (nem tudom ismered-e Deborah Wallberget?) továbbképzését elvállaltam amolyan korrepetálás jelleggel. Nagyon bizonytalan, szeretném felkészíteni, vagy legalábbis segítséget nyújtani a számára ebben mind bűbájtan, mind pedig sötét varázslatok kivédése témakörökben.
Utóbbinak mindig is részét képezte a párbajozás. Ellenőrzött körülmények között és természetesen normális keretek között, oktatási célzattal kérnélek meg, segíts nekem benne, hogy a lány részére bemutató jellegű párbajt vállalj fel velem, ha nem esik nehezedre.
Természetesen esetleges elutasításod is megértem, csak a diszkréciódat kérném ez ügyben akkor. Deborah önbizalma nagyon alacsony, nem akarom, hogy híre menjen annak: korrepetációra szorul.

Válaszod előre is köszönöm!

Peter Griffiths"

A levelet összetekerve Bulgakov lábára kötöttem, majd elmondtam a címzettet:
- Ms Amanita Mulchany - közöltem kedvesen s a madár rögtön szárnyra kelt, hogy megtalálja a folyosókat rovó, lassan szolgálatát befejezni lészülő prefektust. Intettem a pálcámmal és a pohár átváltozott újra faanyaggá. Biztatóan intettem Debbynek:
- Csak ügyesen! Menni fog az lányzó! - kacsintottam rá.

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

Nem kell sok ahhoz, hogy azt vegyem észre már a sötét folyosón tartunk a Sötét Varázslatok Kivédése tanterem felé. Olyan fura. Nem sokkal ezelőtt még nem is sejtettem, hogy ilyen csodálatos lehetőségem adódik, hogy egy hetedéves fog nekem különórákat adni, arra pedig végképp nem gondoltam, hogy erős szimpátiát fogok érezni egy mardekáros kviddics ellenfelem iránt. Szeretem, amikor az élet ilyen váratlan és kellemes fordulatokkal dobja fel a napomat, pontosabban, most jelenleg az estémet. Gondolataim rögtön háttérbe szorulnak, amikor a fiúval együtt beérünk a párbajterembe, és én most is, mint mindig álmélkodva nézek körül, mintha még mindig tizenegy éves lennék és először lépnék be ebbe a helyiségbe. Ugyanúgy elvarázsol, mint amikor először láttam és ez azóta soha sem változott.
- Szuper, szerintem Wes imába foglalná a neved, amiért átvetted tőle a próbababa tisztséget, legalább pár órára. – Kuncogok, főleg mikor visszaemlékezek arra, hány alkalommal sikerült eltalálnom szerencsétlen Wesley-t véletlenül egy kósza átokkal, amiknek bizony gyakran érdekes következményei voltak. Nem is tudom, hogy bír még mindig a barátom lenni ezek után.
- A bizonsági dolog, pedig nagyon is jó ötlet. Még véletlenül sem akarok kárt okozni benned. – Komolyodok el teljesen.

Érdeklődve figyelem, ahogy Peter hoz egy kupát és leteszi a padlóra. Aztán csendben végighallgatom, amit a mágiáról elmond, és habár ezt valóban tudom, azért továbbra is nagyon – sőt, kissé feszülten figyelek minden szavára. Most, hogy lassan valóságossá válik az, hogy nemsokára a kezembe fogom fogni a pálcámat és varázsolni fogok vele, egyre inkább kezd elkapni az idegesség, ahogy általában az ilyen alkalmak alatt lenni szokott. Előveszem a pálcámat, ami eddig jó részt csak csalódásokat okozott a számomra, de most is, ahogy a kezembe fogom az idegesség mellett, jó érzés is eltölt, mintha csak egy régi, jó baráttal találkoztam volna újra, aki viszont veszélyes lehet, ha nem tudom, hogyan kell vele bánni… A pálcát tartó kezem láthatóan remeg, így még jól is jön az, hogy a fiú megfogja a csuklómat és párszor megmutatja, hogyan fordítsam a pálcámat a megfelelő eredmény érdekében. De a neheze még csak most jön. Az, hogy higgyek a sikerben. Ez egyelőre teljesen lehetetlennek tűnik.
- Oké. – Bólintok Peter szavaira.
- Előbb-utóbb csak menni fog. – Szánom ezt inkább magamnak bíztatásul és újult elszántsággal megszorítom kicsit a pálcámat, és a kezem remegése is abbamarad. Remélhetőleg ez egészen addig így is marad, amíg el nem érkezik a tényleges gyakorlás ideje.

- Vak vagyok. – Biztosítom vigyorogva, amikor a fiók kinyílik, majd megint csak kíváncsian figyelem, ahogy használatba veszi az érdekes sípot, majd pedig a figyelmem a megjelenő gyönyörű madárra irányul. Rögtön elmosolyodom, mikor a bagoly elém száll, és óvatosan közelebb totyog, akkor pedig csak szélesebb lesz a mosolyom, mikor megcsípi a cipőm orrát. A boldogságom akkor ér a tetőpontjára, mikor a szépséges állat a vállamra száll és elképesztően aranyosan még kedveskedik is nekem. Ettől én már teljesen paff vagyok. Beleszerettem.
- Hogy te milyen szép vagy! – Mondom a madárnak áhítatosan, és csillogó szemekkel, végtelen nagy lelkesedéssel kezdem simogatni, és további elismerő szavakat mondani a bagolynak.
- Ennek örülök, mert én is nagyon kedvelem. – Jelentem ki, tovább simogatva a legújabb tollas kis kedvencemet. Kétségtelen, szerelem első látásra. Nem tudok vele betelni. Csak akkor vagyok kénytelen nagy nehezen elszakadni a bagolytól, mikor a küldeményt rábízzák és elrepül.

- Jól hallottam, hogy a címzett, Amanita? – Kérdezem újra fellelkesülve.
- Nála jobbat nem is találhattál volna. Olyan számomra, mintha csak az őrangyalom lenne, nagyon szeretem őt. – Csak akkor halványodik el a mosolyosom, amikor sor kerül az igazi varázslásra. A kezem újra remegni kezd, de erőt veszek magamon és magamban párszor határozottan elismétlem azt, hogy: menni fog! Lelki szemeim előtt elképzelem, ahogy a kupa visszaváltozik ezüstté, mikor kimondom a varázsigét és ezzel a szép képpel lendítem meg a pálcámat:
- Finite Incantatem! – A varázslat eléri a kupát, mire az – számomra cseppet sem meglepő módon – meghatározhatatlan anyagúvá válik. Mintha valami trutymóból készült volna a kupa, valahol a folyékony és a szilárd halmazállapot között leledzhet.
- Hát, ez nem sikerült valami jól… de legalább nem robbant fel! – Kaparom elő a maradék optimizmusomat, miután furcsállkodva figyelem az érdekes állagú poharat.
- Megpróbálom még egyszer. – Vetem bele magam a feladatba újra elszántan.
- Finite Incantatem! – újabb állapotváltozás következik be és habár most legalább szilárd halmazállapotú, de cseppet sem lehet ezüstnek nevezni. De fának sem. Inkább üvegre hasonlít. De nem adom fel…
- Még egyszer. – Ha valamit el lehet rólam mondani, az az, hogy kitartó és makacs vagyok. Ha nem sikerül, akkor is legalább ezerszer újra csinálom, reménykedve abban, hogy egyszer sikerülni fog. Így szoktam éjjeleken át egyedül gyakorolni a klubhelyiségben, vagy a hálókörletben, van amikor hajnalig, hogy aztán elaludjak és elkéssek az első órákról. A harmadik próbálkozásomnál behunyom a szemeimet egy pillanatra és elképzelem újra, hogy a kupa visszaáll eredeti alakjára. Szinte érzem, ahogy a mágiám felélénkült az előbbi varázslatok hatására és most is zabolázatlanul áramlik bennem. Koncentrálok. Lendítem a pálcám. Mondom a szavakat.
- Finite Incantatem! – Kicsit félve lesek ki a szempilláim mögül, hogy lássam, hogy sikerült most a bűbáj, milyen alakja lett most a pohárnak, de a legnagyobb örömömre végre ezüstben pompázik újra a kupa.

words: 834 -- tagged Peter és Nita -- notes Nagyon sajnálom, hogy csak most sikerült válaszolnom .

A szolgálati időm lassan a végéhez közeledett a kastély pedig szépen elcsendesedett. A folyósokon egy teremtett lélek nem sok annyi sem járt már egyedül a festmények hördültek fel olykor - olykor mikor a pálcám fénye megvilágította őket.
- Kisasszony, tudja maga mennyi az idő? - morogta Goethius Salmander, aki a Roxfort egykori igazgatója volt 1900 és 1925 között.
- Rémesen sajnálom, hogy ily kései órán háborgatom a nyugalmukat professzor úr. - dörzsöltem meg a homlokomat fáradtan.
- Már réges - rég elmúlt a takarodó ideje. Mit csinál hát, mégis a folyosókon éjnek évadján?
- Prefektus vagyok professzor úr, Amanita Mulchany, a Hugrabug hetedik évfolyamából. Épp a körutam végéhez közeledem.
- Prefektus? És ebben az öltözékben járőrözik? Hol az egyenruhája? Hol a jelvénye? Miféle példamutató magatartás ez?
- Az egyenruhám a szobámban van, tanítás után átöltöztem, a jelvényem pedig itt van… - húztam elő a zsebemből.
- Tudja kishölgy, amikor még én vezettem a Roxfortot a prefektusok tudták, hogyan illik megjelenniük, és végezniük a munkájukat. A megjelenésük kifogástalan volt, tekintélyt parancsoló. Merlin áldja meg, hogy kíván rendet tartani mikor még maga, sem tartja be a szabályokat?
- Igaza van professzor úr, az intelmeit pedig gondosan az eszembe vésem, köszönöm.
- Nagyon helyes Ms. Mulchany. Folytassa az útját.
- Nyugodalmas jó éjszakát Salmander professzor. - köszöntem el a portrétól majd már indultam is tovább egyenesen a klubhelyiségünk felé. Már csak ez hiányzott nekem, egy nagyokos festmény, aki lecsesz a lábamról és beleköt abba, ahogy a feladatomat végzem. Röhej! Mintha annyira prefektus akartam volna lenni. Míg a vén Galagonya csőrét nem böki milyen cuccban, rovom a folyosókat éjfél után addig a portrék, elmehetnek a sunyiba. Azt pedig kétlem, hogy egy szabálysértő épp abba kötne bele az éjszaka kellős közepén, miután rajtakaptam, hogy tilosban jár, hogy épp mi van rajtam. Van azoknak ilyenkor nagyobb bajuk is, hisz nagyjából harminc másodperc áll rendelkezésükre, mely idő alatt elő kell rukkolniuk valami hihető mesével arról mit is, keresnek tulajdonképpen a folyosón, s el kell érniük, hogy a büntetés helyett, ami rájuk várna, megússzák a dolgot egyszerű figyelmeztetéssel. Áh mit is idegesítem magam Salmanderen? Van nála nagyobb problémám is.

Gondterhelten folytattam tovább az utamat miközben az elmémben elfészkelte magát egy sötét gondolat. Apám lassan már négy napja nem adott hírt magáról, ahogy Mrs. W. sem küldött több levelet. Érzem, hogy valami baj van hisz ez egyikükre sem jellemző. Ha nem is minden nap, de kétnaponta apa mindig szokott baglyot küldeni, hogy megkérdezze minden rendben van e, szükségem van e esetleg pénzre vagy más egyébre illetve, hogy figyelmeztessen a közelgő R.A:V.A.SZ vizsgáim fontosságára. De most semmi. Ha rosszmájú lennék, azt mondanám, lefoglalja a kis felesége, s annak mérhetetlen költekezése ám így, hogy még a ráállított ”kémem” sem jelentkezik egyre nyugtalanabb, vagyok. Mi van, ha valami baja esett az a perszóna pedig nem engedi, hogy Mrs. Woodbrook szóljon nekem róla? Nem… csigavér Ama, ez nem történhet, meg hiszen Frederick vagy Mr. Archibald így is, úgy is értesített volna. Ők sem kedvelik Saffit, emiatt pedig tudom Hozzám lojálisak s nem a ”ház asszonyához”. Az is lehet, hogy szimplán csak túlreagálom a dolgokat, és a papa egyszerűen csak túlságosan elfoglalt mostanában. A házvezetőnő pedig azon egyszerű okból nem küldött azóta újabb levelet mivel nincs mit jelentenie. Igen, csakis ez lehet az oka. Túlaggódom a dolgokat, semmi több, agyamra mentek itt az elmúlt napok eseményei. Egy jó nagy alvás kell ide és holnap máris kerekebb lesz a világ.

Apró mosollyal az ajkaimon kanyarodtam be egy újabb folyosóra mikor egyszer csak a semmiből szárnysuhogásra, kaptam fel a fejem. Néhány pillanattal később a bagoly már a vállamra is telepedett, lábát előre tartva, hogy meg tudjam szabadítani a kis csomagjától. Egy dolog azonnal nyilvánvalóvá vált a számomra, mégpedig az, hogy nem otthonról kapok levelet ez a bagoly, ugyanis teljesen ismeretlen a számomra. De hát mégis ki a fene üzengetne nekem ilyenkor? Még Lascar sem ennyire elvetemült. Kíváncsian bontottam ki a levelet majd már olvasni is kezdtem. Nézzenek csak oda, Peter Griffiths! Úgy látszik nem csak én, játszom ma az éjjeli baglyot, hanem ő és Debby is. Hát mit ne mondjak érdekes órát választottak a gyakorlásra az már egyszer biztos. Ha igazán őszinte akarok lenni el kell, hogy ismerjem nem túl sok kedvem van most ehhez, ám Peter a múltkor segített rajtam ezt pedig illik viszonozni főleg, mivel Debbyt még csípem is.
- Köszönöm, hogy elhoztad, de ma már nem fárasztalak, nem lesz válasz. Majd személyesen. - mosolyogtam az állatra, ami szinte azon nyomban el is tűnt a szemeim elől majd irányt váltva elindultam a párbajterem felé.

Néhány perccel később már halkan nyílt is az SVK terem ajtaja majd gyors léptekkel átvágva a padok között máris a párbajterem előtt álltam.
- Griffiths! Wallberg! Remélem, tudják, hogy épp szabálysértést követnek el több ízben is! Az esetet természetesen azon nyomban jelentenem kell a házvezető tanáraiknál! - jelentettem ki nagy komoly képpel, ám nem sokáig bírtam fenntartani a szigorú prefektus álarcát, néhány pillanattal később ugyanis hamiskás mosoly kúszott az ajkaimra.
- Úgy hallottam kéne egy párbajtárs, szóval jöttem, mert épp ráérek. - csuktam be magam után az ajtót és közelebb léptem hozzájuk.
- Hogy álltok? Mi a helyzet? Ó míg el nem felejtem Peter nagyon aranyos a baglyod.

Outfit: Ez! - Notes: Smile

Érdeklődve néztem Debby próbálkozásait, miközben apró mosoly kúszott az arcomra. Egyáltalán nem olyan rossz mint vártam. Sőt! Mikor harmadjára a kupa felvette eredeti alakját finoman megtapsoltam a lányt:
- Hát ez nem semmi - nevettem rá. - Még hogy nincs tehetséged hozzá! - legyintettem. - Ez egy teljesen új ige volt és mindössze harmadikra már sikerült is! Debby, ez kiváló eredmény! Mikor negyedikesek voltunk a legtöbben hetedjére vagy nyolcadjára tudtuk ezt biztosan végrehajtani - mosolyogtam rá. - Nem is emlékszem volt-e egyáltalán, akinek három próbálkozásból sikerült - néztem elismerően a kis griffesre. - Nekem például öt volt. Nagyon jó vagy Debby - veregettem meg biztatóan a vállát. - Most már menni fog, de még egy párszor eljátsszuk, hogy biztos legyél benne, rendben? - mosolyogtam.
Újra át és átalakítottam a lány lába előtt a kupát, amit egyre magabiztosabban tudott visszaváltoztatni. Félúton huhogva visszaérkezett Bulgakov csendes huhogással, ám de válasz nélkül. Érdekes, valahogy úgy hittem Nitában lesz annyi, hogy legalább egy elutasító udvarias levelet megír. Na mindegy. A madár leereszkedett Debby vállára és kifejezetten biztatónak tűnő huhogással reagált a lány próbálkozásaira, minden siker után pedig kedveskedve dörzsölte a fejét a lány arcához. Már egész jól ment, mikor berobbant Amanita. Meglepetten hallgattam a szavait, majd bólintottam:
- Legyen. A felelősséget vállalom - feleltem nyugodtan. - Lascar professzor előtt is. Az azon nyomban viszont tekintettel az időpontra nem javaslom, a professzor 13 és 16 között tart fogadó órát minden hétköznap - feleltem szabályszerűen.
A megjelenő mosolyát látva viszont hamar kapcsoltam, hogy csak viccelődött, amire az én arcom is felengedett egy keveset. Agyamra megy ez a prefektusi jelvény felelősségestől, mindenestől. lassan kezdem túl komolyan venni az életet. Lehet, hogy Josenak igaza volt, tényleg elveszett belőlem a gyermek? Ehh... Most nem ennek a gondolatmenetnek van itt az ideje. Hálásan mosolyogtam Nitára:
- Rendes vagy, hogy ilyenkor is bevállalod - feleltem rá. - Ne aggódj, mi sem maradunk sokáig, csak egy kicsit gyakorlunk - szabadkoztam. - Őszintén szólva Debbyt ugratták már eleget és elegen, ilyenkor senki sem jár erre - fejtettem ki. - Mivel a hosszú távú próbababa szerénytelen személyem lesz, így egyelőre csak a varázslatmegszakítást vettük át - vontam vállat. - A bűbájtan egy dolog, de a párbajt nem tudom bemutatni egyedül, ezért reménykedtem egy kis segítségben - pislogtam Amára félszegen. - Rendes vagy. Köszönjük - tettem hozzá. - Lassú, ha kell magyarázós párbajbemutatóról lenne szó, inkább csak hogy lássa is Debby a lényeget, meg értse is. Tudod, mint régen - kuncogtam el magam.
A griffes lánykához fordultam:
- Nem olyan régen találtam a könyvtárban egy kiadványt, ami a párbajtaktikákkal foglalkozik - meséltem. - Azt írták, nagyjából minden párbajozó besorolható négy kategóriából valamibe. Talán így könnyebben megérted te is. A négy taktika: oroszlán, holló, borz vagy kígyó. Tutira Roxfortban végzett az író - vigyorogtam. - Oroszlánnak nevezzük azt, aki agresszívan csak a támadásra koncentrál. Közvetlen, romboló hatású igékre számíthatsz tőle, amelyek védekezésbe kényszerítenek. Az oroszlán nagyon erős ellenfél általában, ha nem tudsz valahogy kitörni a folyamatos támadásaiból, előbb-utóbb lehengerel. A holló pont az ellentéte. Átengedi a kezdeményezést, elsősorban védekezésre koncentrál. Megvárja míg kifárasztod magad, aztán egyetlen ellencsapással padlóra küld. A borz nem ilyen. A borz típusú párbajozó inkább elrettentésre játszik. Nem akarja bántani az ellenfelét, inkább eltántorítani, vagy ha másképp nem megy időlegesen lebénítani. Akkor tűnik nagyon hatékonynak, ha inkább elijeszteni akarsz valakit, anélkül, hogy bántanád. Amolyan megmutatod, hogy "figyelj már, hidd el, jobban jársz, ha nem kekeckedsz velem, mert lehetek sokkal gonoszabb is". Ezzel együtt kiváló elterelő taktika. A csiklandozó, táncoltató átkok pl eléggé megnehezítik a varázslást, a sóbálvány átok pedig meccsdöntő is ugye. A kígyó az előbbiek keveréke. Elterelésre játszik és várja az alkalmat, hogy lecsapjon. A körülményekhez igazodik, nehéz felkészülni belőle. Idővel jobb ha te is kiválasztod majd a magad stílusát és a tipikusan kedvenc varázslataidat nagyon begyakorlod. A párbajban a gyorsaság döntő tényező. Általában az nyer, aki hamarabb kiismeri a másikat, vagy egyszerűen csak gyorsabban tudja alkalmazni az igéit - magyaráztam kedvesen. - Mellesleg van sok apróság is, amivel a magad oldala felé billentheted a mérleget. Például ha amikor megfordultok oldalazol azonnal, az ellenfeled nehezebben tud megátkozni, hiszen folytonosan utánad kell fordulnia a pálcájával. Ez persze keveset segít egy olyan átoknál, amihez nem kell rád fogni a pálcát, mondjuk a serpensortia esetében. De ha félkörívesen mozogsz hátra, akkor már ez sem jelent gondot, nyílik hely közted és a terület között, ahová az ellenfeled átkot küld. Apróságok, de küzdőtéren sokat segítenek - kacsintottam.
Nitára mosolyogtam:
- No? Akkor bevállalunk egy bemutatót?

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

Már éppen félve pislogtam volna fel Peterre, hogy várjam mit szól a próbálkozásaimhoz, de amit mond, az cseppet sem ad okot a félelemre, sőt, egyenesen meghökkenek. Erre abszolút nem számítottam. Mégis ki gondolta volna, hogy még dícséretet is kapok az első próbálkozásoknál? Bizonytalanul elmosolyodom, majd már sokkal nyugodtabban nézek szembe a kupával.
- Oké, menjünk biztosra. – Bólintok és újult lelkesedéssel kezdek neki a feladatnak, amint a pohár újra átalakul, én pedig megint csak próbálkozom a varázslattal. Ha átlagban kellene mondanom, hogy hogyan sikerül, akkor tízből hat visszaalakul, de persze párat így is sikerül elrontanom. De hozzám képest tényleg egész jó ez az arány. Akkor pedig valahogy minden jobban sikerül, mikor Bulgakov visszatér és a vállamra száll, az pedig kifejezetten jól esik, amikor a sikerek után kedveskedve hozzám dörzsöli a fejét. Lehet, hogy ez a titka az egésznek? Az elismerés? Nem tudom, mindenesetre most végre ért egy kis sikerélmény.

Nem sokkal később berobban a terembe Amanita, és rögtön rájövök, hogy a szigorú prefektusi szöveggel, csak viccelődni akar, és csak nagyon nehezen tartom vissza a kuncogásomat, amikor Peter be is sétál a csapdába. Utána viszont hamar tisztázódik a helyzet.
- Szia, Nita! – Mosolygok rá a lányra kedvesen és egy pillanatra ott hagyva a kupát odamegyek hozzá és jó szorosan megölelgetem üdvözlésképpen.
- Köszönöm, hogy eljöttél. Sokat fogsz vele segíteni. – Kiengedem az ölelésemből és újra a kezembe fogom a pálcámat, most hogy egy kis sikerem is volt, nehezen teszem el a zsebembe és szinte égek a tettvágytól, hogy újra varázsolhassak, ami tőlem kifejezetten furcsa.

Most így belegondolva, már régebben is fordulhattam volna Amához, hogy segítsen, de hát az a végtelen nagy büszkeség távol tartott tőle. Most, hogy a mardekáros fiú tette meg helyettem ezt a lépést, viszont már nem is tűnik annyira szégyellnivalónak, sőt, rá kell jönnöm, hogy Nita segítségére ugyanúgy szükségem van, mint a fiúéra. Hogy miért kell nekem ennyire makacsnak lennem! Ha akkor léptem volna, amikor éreztem, hogy nincs rendben valami, mostanra már talán leküzdöttem volna a fenntartásaimat a varázslással kapcsolatban, és nem kellene minden nap úgy elmennem a folyosón, hogy valaki ne szólna be, hogy mennyire béna vagyok. Nem kellett volna órákig azon tipródnom, hogy mi lesz a következő gyakorlati órán, mit fogok megint elrontani, vagy éppen nem kellett volna éjszakákon keresztül gyakorolnom a különböző varázslatokat. Mennyivel egyszerűbb lett volna… de most már késő-bánat. A jelennek kell élni, és örülni annak, hogy most lehetőségem nyílt javítani a borzalmas teljesítményemen.

Érdeklődve kezdem hallgatni megint Petert, ahogy beszámol a négy alap típusról, közben fejben próbálom behatározni, hogy én melyik lehetek. Ha csak azt vesszük, hogy puszta indulatból szoktam előkapni a pálcámat, hogy jó alaposan megátkozzak valakit, azt hiszem egyértelműen az oroszlánok csoportjába tartozom, és nem csak azért, mert griffendéles vagyok. Bár tény és való, hogy a Teszlek Süveg egyáltalán nem tévedett, amikor ebbe a házba küldött, hiszen tipikus jegyek mutatkoznak rajtam. Elég csak a hirtelen haragot, az igazságérzetet, na és persze a túlzott vakmerőséget felsorolni példáknak. De hogy erős ellenfél lennék később, mikor már sikerült elsajátítani a megfelelő módszert a varázslásra? Azt még most is nagyon kétlem.

- Na látod, épp ez kell nekem. Hogy ilyen kis apró trükkökre megtaníts, hogy tudjam, mivel vihetem előre azt, hogy végre egyszer ne csak vesztesként kerüljek ki a párbajból. Az sem ártana, ha nem robbantanék fel semmit pálca forgatás közben, és senkit sem akarok gyengélkedőre küldeni, pusztán azért, mert képtelen voltam a megfelelő varázslatot végrehajtani. – Egyre jobban várom már azt a bemutatót, mert nagyon érdekel, hogy vajon ők melyik típusba tartoznak a fentebb felsoroltak közül. Most, hogy már tudom mire figyeljek, alaposan ki fogom majd elemezni minden egyes mozdulatukat, hogy tanulhassak belőle.
- Csak hogy előre leszögezzem, női szolidaritásból és mert Nita az egyik legjobb barátnőm, neki fogok szurkolni, még akkor is, ha ez csak egy bemutató lesz. – Jegyzem meg mosolyogva.
- De… biztosítalak arról, Peter, hogy téged is nagyon kedvellek, és azért az egyik részem, neked is fog drukkolni. – Teszem még hozzá.

words: 648 -- tagged Peter és Nita -- notes Ne haragudjatok, hogy csak most írtam, na és persze a minőségért is elnézést kérek .

A belépőmet követően felemás érzések kavarogtam bennem, hiszen míg Deborah nem okozott számomra csalódást, egyből megértette, hogy a kis letolásom szimplán csak játék volt, addig Peter vér komolyan vette minden egyes szavamat amin, hogy őszinte legyek nem tudtam, eldönteni sírjak e vagy nevessek. Kizárólag Debby jelenléte tartott vissza attól, hogy egy fájdalmas sóhaj kíséretében ne lépjek a srác elé azzal, hogy: „Ba*meg Griffiths azok után, amiken a múltkor együtt keresztülmentünk, hogy számos szabályt megsértettünk, több életet is megmentettünk ráadásul immáron akarva - akaratlanul is, de összeköt minket egy közös titok, komolyan azt gondoltad, hogy egy ilyen pitiáner kis dologért foglak titeket feldobni a tanároknál? De most komolyan öreg nézesd meg magad valakivel, mert úgy látszik, kezd az agyadra menni a jelvényed!” Szerencsére végül a srácnak is leesett a galleon és az arca pillanatokkal később már fel is engedett valamicskét mire barátilag vállba veregettem.
- Ugyan ez csak természetes, hiszen Deb az egyik… - néhány másodperces csend… - khm… az egyik legkedvesebb ismerősöm így hát bárhol bármikor számíthat rám, ezt pedig ő is tudja. Ráadásul épp most ért véget a körutam, a vén Salmander portréja pedig nem bírta ki, hogy belém ne kössön egy - két csip - csup dolog miatt. Annyira felbosszantott, hogy így aligha tudnék nyugodtan lefeküdni aludni, szóval parancsoljatok, rendelkezzetek velem. - aztán egy hamiskás mosoly suhant át az arcomon. - De csak most.

Peter gondolatait a lassú, magyarázó párbajbemutatóról egy egyszerű főbólintással nyugtáztam csupán, majd amíg a fiú megosztotta Debbyvel milyen típusú párbajozókról olvasott nemrégiben a gondolataim, egészen kicsit elkalandoztak. Szóval négy féle párbajozó létezik a stratégiától függően. De vajon én melyik csoportba tartozom? Hisz ha azt vesszük mindig más és más a taktikám, helyzettől függően. Alapesetben a fő stratégiám az ellenfél megzavarása, figyelmének elterelése, majd ha és amennyiben ezzel, sikerrel járok mielőbbi lefegyverezése, ártalmatlanná tétele. A másik fél erejétől és célkitűzésétől függően válogatok, főként védekezek e vagy inkább támadok, s persze természetesen az adott körülményektől. Egy SVK órai párbaj például, nem feltétlen kell, hogy gyors is legyen, lassú, kidolgozottabb varázslatok esetén nem csak az erőmet tartalékolhatom, ám de az ellenfelet is könnyebben mérhetem fel. Ellenben ha a folyosón köt belém egy marha és támad nekem az már egészen más helyzet. Ha tudom, hogy nálam gyengébb képességű az illető inkább csak védekezek, és hamar elkábítom, hogy ne pattogjon annyit, viszont ha nálamnál erősebb, esetleg azonos kaliberű a mielőbbi, gyors, és persze hatékony zárás végett azonnal a legerősebb átkaimat küldöm felé ügyelve természetesen arra, hogy veszélyesen mégse sérüljön meg. Egyetlenegy esetben vagyok képes teljesen elveszíteni magam felett az önkontrollt és válok olyankor életveszélyessé, ez pedig nem más, mint a vak düh. Ha valaki túlságosan személyes vizekre evez nálam az bizony csúnyán megütheti a bokáját, később pedig aztán hiába sír nekem. Ha szimplán csak engem sértegetnek az őszintén szólva hidegen hagy, egészségére az illetőnek, ám de ha már a családom, az édesapám, esetleg valamelyik szerettem kerülne szóba… Na akkor üt be a baj. Vajon mindezek alapján… én hová tartozom? Oroszlán, borz, holló vagy kígyó? Esetleg egy egészen másfajta, spéci állatfaj? Hmm… szinte már látom is magam előtt az: Oroszlánfejű, borztestű, hollószárnyú, kígyófarkú élőlényt, becsületes nevén Borhoszkit. Vagy inkább Orbohollki? Áh ilyenekben sosem voltam igazán jó, a névadást meghagyom inkább Daphnenak, úgyis Ő az ász a fantáziálásban. Majd egyszer megkérem, hogy csináljon egy skiccet is a lényemről. Tuti simán belemenne.

- Hát részemről mehet. - mosolyogtam Peterre, Debby szavain, pedig halkan kuncogtam.
- Drukkolj csak az új mentorodnak kislány… szüksége lesz rá. - viccelődtem ám a hangomból világosan kihallatszott igazából mennyire tisztelem a prefektustársamat és, hogy egyáltalán nem becsülöm alá a képességeit. Persze, hülye is lennék azok után, amiket láttam, és hallottam a párbajozó tudományával kapcsolatban. Miután elfoglaltuk helyeinket s túlestünk a kötelező formaságokon, máris a fiúra szegeztem a pálcámat.
~ Exlukhops - ezzel a részemről nonverbálisan alkalmazott varázslattal kihasználva a terem nyújtotta adottságokat különböző kisebb - nagyobb tárgyakat reptettem Peter felé. Székeket, krétát, pergamendarabkákat, bent felejtett üvegeket… Mindeközben a srác sem volt rest pillanatok leforgása alatt egy viperát varázsolt elém, amitől hátrahőköltem. Az elmozdulásnak s gyors reflexeinek hála a Mardekáros sietve falat húzott maga elé, mielőtt még felé küldhettem volna a következő átkomat. Oké Griffiths, nagyon okos, de nem könnyítem meg a dolgod.
~ Reducto - indítottam meg egy taroló átkot mely nem csak Peter pajzsát de az általam keltett tárgyfelhőt is szétcsapta ám a „csata” hevében teljesen megfeledkeztem az előttem sziszegő kígyóról. Ezt Peter is észrevehette, mivel a következő pillanatban növesztő bűbájt küldött a kígyóra, épp akkor mikor az én pálcámból is újabb átok lövellt ki.
~ Petrificus totalus - hááát… az eredmény érdekes lett. A sóbálvány átok telibe találta az előttem álló hatalmas viperát, ami ettől kővé dermedt s eldőlt pontosan kettőnk között.
- Az anyja! - pislogtam néhány pillanatig döbbenten majd jókedvűen, elvigyorodtam. - Mit mondasz Peter, ne zsugorítsuk le és adjuk neki Lascar profnak mondjuk papírnehezéknek? - kuncogtam, miközben nekidőltem a falnak.

- Nos… - fordultam Debby felé.
- Röviden összefoglalva azt a katyvaszt amit, tőlem láthattál… A tervem az volt, hogy nonverbális varázslatok segítségével melyeket Peter a varázsige kimondása nélkül ugyebár nem tud előre kiszámítani, a lehető leghamarabb fölénybe kerüljek. Első lépésként a figyelmét igyekeztem elterelni az Exlukhops varázsige révén mellyel a kisebb - nagyobb tárgyakat küldtem felé. Utána mivel túl sok sikerrel nem jártam a célom az volt, hogy legalább a pajzsát megsemmisítsem, s ezáltal hozzáférhetővé válhasson számomra. Ehhez a Reducto nevű taroló átkot használtam fel. Végezetül, eredeti tervek szerint kihasználva a földre kerülését őt magát változtattam volna sóbálvánnyá a Petrificus totalussal, ám amint azt láthattad végül, csak Lascar karácsonyi ajándékát sikerült összehozni… - vicceltem a végén.
- Öné a szó Kolléga úr! - mosolyogtam Peterre.

Outfit: Ez! - Notes: Smile

» A tiltott gyümölcs íze - Deborah és Peter
» Prefektusok egymás közt - Amanita és Peter
» && Amanita Mulchany
» Deborah Kalimera Wallberg
» Agybaj, ruhabaj - Amanita & Cameron