A tiltott gyümölcs íze - Deborah és Peter

Van az az érzés, amit halálos fáradtságnak hívnak és amit kezdtem átérezni a mai napon. Erőtlenül vonszoltam fel magam a lépcsőkön a csapattársak némelyikének kíséretében. A legtöbbjük jelenleg csak az ágyra vágyott, én egy forró fürdőre is. Hiába az év első kviddics edzése mindig nagyon fárasztó, elszoktunk tőle a nyáron. Nyögve löktem be a fürdő ajtaját és az ajtófélfának dőlve vigyorogtam vissza az egyik csapattársra, aki lelkesen biztatott:
- Peter, idén tutira lemossuk a Griffendélt. A taktika baromi jó és Josephine meg te már most úgy csináljátok, mintha a véretekben lenne - lelkendezett.
- Sokat kell még gyakorolnunk - vetettem ellene józanul, - de igen, nekem is tetszik a felállás. Valószínűleg meglepjük a vörös bagázst. De nem ma. Menj aludni - javasoltam. - Egy forró fürdő után én is azt fogok.
- Jó pihenést, te terelők gyöngye! - bokszolt a vállamba barátságosan.
- Neked is - búcsúztam el tőle, majd beljebb léptem.
Már az első pillantásom felmérte, hogy nem vagyok egyedül. Az öltözőpadon teljes felszerelés volt otthagyva. A talár jelzés és a nyakkendő színe azonosította a Griffendél Házat. Na szép. ha hallotta az előző beszélgetést, akármelyik prefektus is az, akkor nyilván mínusszal indulok nála. Annyit sikerült még leszűrnöm, hogy hölgyről van szó, legalábbis a férfiak nem blúzt és harisnyát hordanak. A csukható paraván szét volt húzva, így emiatt nem került egyikünk sem kínos helyzetbe. A padon áttoltam a ruhákat a túloldalra, majd lezökkenve nekiálltam lerángatni a gönceimet. Én nem vagyok szégyenlős, ha távozik tőlem aztán láthat Ádám kosztümben. A kviddics felszerelés persze nem kevéske és jó pár szíj rögzíti, így lelkesen álltam neki szenvedni a csizmám lerángatásával, közben átköszöntem a túloldalra:
- Jó pancsolást - kezdtem találomra. - Peter Griffiths, a végzős prefektus, Mardekár - mutatkoztam be.
Lekanyarítottam magamról a haragoszöld, ezüsttel szegett köpenyemet is, majd következett az ingem, miközben tovább beszéltem:
- A ruháid már a te oldaladon és nyugi, nem láttam semmit - vigyorogtam, majd lehúztam az amúgy is a lábaimra feszülő nadrágot, majd a boxeremtől is megszabadulva belecsobbantam a medencényi forró vízbe. Fáradtan hajtottam hátra a fejemet kiélvezve a pezsgő, forrón simogató vizet magam körül:
- Egyébként amikor távozni akarsz ne zavartasd magad, csak nyugodtan - vetettem fel. - Nem akartalak zavarni, csak éppen hulla vagyok. Tudod, az év első kviddics edzése, meg minden...
Érdeklődve figyeltem, kapok-e valamiféle választ a paraván túloldaláról. Vajh melyik Griffendéles prefektushoz van szerencsém?

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

-Deb.
Semmi reakció.
-Deb!
Továbbra sem mutatom jelét annak, hogy bármit is hallok.
- Deb, egyáltalán nem zavar, hogy az elmúlt fél órában hozzád beszéltem? – Kérdezi már kissé ingerülten Lydia a barátnőm.
-Hm? – Térek vissza a valóságba, felpillantva a szőke hajú hölgyeményre. – Miről is van szó? Lemaradtam ott, hogy azt ecsetelgeted, hogy mennyire jó volt a randi, de figyelj Ly ez engem cseppet sem érdekel. Tudod miért? Mert a mai nap folyamán legalább már ötvenszer elmondtad. Ha nem többször. Ráadásul már első alkalommal sem érdekelt. Tudod jól, hogy nem az a típus vagyok, aki neki áll elemezgetni egy ilyen dolgot, úgy meg pláne nem, hogy még nem is randiztam. Főleg úgy, hogy semmi kedvem hozzá. Lezárhatnánk végre a témát, és foglalkozhatnánk tovább az új egzotikus növényemmel? Köszönöm. – Fordulok vissza a kis monológom után a gyógynövényhez. Szirmainak a színe folyton változik, mindig más színben tündököl, ez pedig engem továbbra is lenyűgöz. Ly cseppet sértődötten az előbbi beszédem után figyeli az elragadtatott arckifejezésemet.

-Néha úgy érzem, egy flúgos lett a szobatársam. Egyszerűen nem értem, hogy érdekelhet valakit egy ilyen… villódzó izé. De azért szeretlek. – Sóhajt, majd inkább úgy dönt beletemetkezik az egyik tankönyvébe, én meg vállat vonva, tovább figyelem a színek váltakozását. Csak jóval később unom meg ezt a tevékenységet és kelek fel a kényelmes fotelből, hogy kinyújtóztassam a végtagjaimat. Az Infector cliviát, ahogy az újdonsült növényemet hívják óvatosan felviszem a hálókörletbe és biztonságba helyezem, nehogy megijedjen, különben teleköpködi festékkel az egész szobát. Kitűnő tartós festékek készítéséhez. Arra pedig egyáltalán nem vágyom, hogy a szobánk hosszabb ideig rikító sárgában pompázzon. Nem venné be a gyomrom. Már épp indulnék vissza a klubhelyiségbe, hogy tovább lustálkodjak, amikor párbeszéd üti meg a fülemet a lépcsőn. Mivel túlságosan is kíváncsi természetű vagyok, nem lépek tovább, csak csendben hallgatom a két lány eszmecseréjét.

- Annyira fáradt vagyok mostanában. A prefektusi teendők egészen leszívják az erőmet. Ilyenkor nagyon jó érzés elmerülni a forró habokban, a prefektusi fürdőben. Csak ezért, már megéri megkapni ezt a tisztséget, akár mekkora felelősséggel is jár.
- De jó neked! Ha már ennél a témánál tartunk, én mindenképpen látni szerettem volna legalább egyszer azt a fürdőt. Lennél olyan kedves és… – Most már nagyon hegyezem a fülem. Én is mindig vágytam abba a fürdőbe.
- A legjobb barátnőm vagy, nem is kell kérned. A jelszó: Buborék. Ne felejtsd el. De ma ne menj sehova, tudod, hogy csajos beszélgetést terveztünk a többi szobatársunkkal. – Elfojtok egy kikivánkozó diadalittas hangot, és visszafogom magam, nem kezdek rögtön lerohanni a lépcsőn, hogy azonnal kihasználjam a kínálkozó alkalmat, és meglátogassam a fürdőt. Várok. Türelmetlenül. Lassan elhalkulnak a beszélgetés hangjai, én meg felszerelkezve a barack színű törülközőmmel, a pálcámat szorongatva, villámgyorsan elsprintelek a meglepett Lydia mellett, ki a Kövér Dáma portréján, egyenesen a vágyott prefektusi fürdő felé.

Ilyen mázlim is csak nekem lehet! Most úgy fel lett ezzel az apró információval dobva az estém, hogy egy pillanatra sem múlik el a vigyorgásom. Rajtam ragadt, letörölhetetlenül. Norgrove professzor mellett is úgy süvítek el, hogy csak felvont szemöldökkel pislog utánam. A képek a falon, rosszallóan, vagy éppen nevetgélve figyelik a lelkes száguldásomat. Így nagyon hamar a célhoz érek és miután bepillantok a fürdőbe és látom, hogy senki nem tartózkodik bent, továbbra is örülve a szerencsémnek, kezdem ledobálni az egyenruhám amilyen gyorsan csak lehet, cseppet sem törődve, hogy nem éppen rendesen dobtam le a ruhadarabokat a padra. De hát kit érdekel? Egyedül vagyok. Azért a biztonság kedvéért felhúzom a paravánt, hiszen sosem lehet tudni. Utána amint megtelik a medence - szép piros buborékokkal és rengeteg habbal - csobbanok a kellemesen forró vízbe és élvezettel úszkálni kezdek. Csak akkor kapaszkodom a medence szélébe, mikor elfáradok, és csak élvezem az élményt, amikor hangokat hallok. Aminek a hatására, majdnem benyelem a fél medence vizét.

Na ne! Ilyen nincs! Áldom magam, amiért a paravánt kinyitottam! De ahogy jobban figyelek a beszélgetésre ezek az aggodalmaim rögtön elszállnak. Mi az, hogy leverik a griffendélt?? Na majd megmutatom én nekik, akárkik is legyenek azok, hogy nem beszélhetnek így a házamról! De mielőtt még a forró fejűségem bajba sodorna, hirtelen rájövök a kétségbeesett helyzetemre, így inkább tovább lapulok, erősen agyalva, hogyan mászhatnék ki ebből a kellemetlen szituációból. Aztán rájövök, hogy sehogy. Bízok abban, hogy egy ideig még láthatatlan maradok a prefektus számára. Miután pedig kedélyesen elcsevegtem vele, nem lesz velem olyan szigorú és elenged egy enyje-benyjével. Remélhetőleg.
- Köszönöm, viszont. – A hangomon már cseppet sem hallani, hogy az előbb a gyomrom ugrott egy nagyot, mikor kiderült, hogy nem leszek egyedül, és most már, hogy tudom kivel állok szemben, már egyáltalán nem is érzem a dolgot annyira súlyosnak. Peter. Ellenfél a pályán, de amúgy semmi bajom vele. Nem mintha olyan sokat beszélnénk, sőt, mivel én negyedikes vagyok, ő meg hetedikes, nagyon nem is találkozunk, csak a pályán, de ott amit látok, elég becsületesnek tűnik, szóval bajom nem lehet vele. Maximum az, hogy az ellenfelem. De ez legyen a legkisebb problémám.

- Igazán figyelmes vagy, Peter a ruháimat illetően. Zavarni nem zavarsz, sőt, kifejezetten üdítő beszélgetni valakivel, már kezdtem unatkozni. Így viszont még egy ideig maradok. – Elgondolkozva kezdem összegyűjtögetni a habot, miközben hallgatom Petert, amint beszámol, a kviddicsedzésről. Erről újra eszembe jut, mit hallottam az előbb. – Ha már a kviddicsről van szó, ne reménykedjetek. Fel fogjuk söpörni veletek a pályát. Gyakorlás ide vagy oda. – Hangomon hallani, hogy roppant jól szórakozom. Már abszolút nem érdekel, hogy tulajdonképpen tilosban járok. Majd megoldom ezt is, ahogy minden mást.

words: 890 -- tagged Peter -- notes Jó hosszú lett, bocsi .

Kényelmesen áztam a forró vízben, miközben mosolyogva hallgattam a paraván túloldaláról érkező szavakat. Fél kézzel kinyúltam a medenceszélére azért a nyavalyásért szappanért. Meglesz... Már majdnem megvan... Ehh, majd később, még kicsit fekszek a vízben... Halkan elnevettem magam:
- Van egy kis húgom, volt időm hozzászokni a kínos helyzetek elkerüléséhez, na meg hogy mi kell ezért tenni - kuncogtam a ruhák áttolása kapcsán. - Én nem vagyok szégyenlős, sőt előttem igazán Julie, a hugicám sem az, hiszem együtt nőttünk fel, de azért az ember hozzászokik az ilyen apróságokhoz.
Aztán, amint hallgattam a vörös színek védelmében tett kifakadását szélesen elvigyorodtam.
- "Fel fogJUK söpörni veletek a pályát?" - idéztem a szavait. - Ezek szerint játszol. Vagyis: üdv neked Aria. Egyetlen prefektus van az egész csapatotokban és az te vagy - jutottam következtetésre elégedetten, elvégre csak a Mardekárba járok, hát mutassak olykor némi józan észt. Ezt meg igazán nem volt nehéz kimatekozni. - Mellesleg te is tudod: a tavalyi után muszáj lesz újítanunk. Az nem játék volt, az porig alázás. Gyakorlatilag beletapostatok minket a pálya füvébe. 210 - 10 - emlékeztem, igazából keserű szájíz nélkül. - Nagyon megagyaltatok minket, én még a gurkóval sem találkoztam abban a 9 percben amit összesen tartott az egész. De ilyen meccs kb egyszer van egy generációban. Én kemény meccsre számítok ellenetek, de azt hiszem idén igenis van esélyünk - összegeztem a saját véleményemet. - Az idei egész jó csapat zöld részről és taktikában is tudtunk újulni.
Elmerengve néztem a levegőben szállingózó vízpára alkotta gőzt, fáradt szemeim előtt igyekeztem különféle alakot adni nekik, valamit belelátni, te most még a jósláshoz is túl fáradt voltam, pedig az nekem a kisujjamban van. Jóslás... Jaj istenem, az idei R.A.V.A.SZ. vizsgák. Nem is a jóslás a gond, de kell még minimum két tárgyból tenni és... Várjunk csak!
- Hé! Nagy lány! - szóltam át a túloldalra. - Nem lenne kedved megtenni egy kis szívességet egy prefitársnak? - érdeklődtem. - Te köztudottan az egyik legjobb párbajozó vagy az egész évfolyamon. SVK-ból nekem menni kéne majd ravaszra. Nem mondom, hogy gyenge párbajos vagyok, de jó lenne gyakorolni. Nem lenne kedved edzeni velem valamelyik délután egy kört? Egy hétig mosok-takarítok rád, vagy korrepetállak a jóslástanból - tetem "üzletivé" az ajánlatot vigyorogva. Közel sem bíztam benne, hogy szívességet tesz egy kígyósnak, de mit veszíthetek azzal, ha megkérdezem? Aria az egyik legjobb az évfolyamon, lenne mit tanulnom tőle. - Grindelwald professzor élve megnyúz, ha szégyent hozok rá, meg a házra - tettem hozzá, bár ezt már abszolút hamisan. Ismertem már elég jól a Mardekár házvezető tanárát, nem is vert le a hideg verejték tőle mint kölyökkoromban. Sokszor segített nekem és sokat, sokkal jobb lélek lakozik amögött a hosszú szakáll mögött, mint azt sokan sejtenék. Mondjuk attól még lehet, hogy megnyúz...

//No problem a hosszúságért, végig nagyon jó volt :)Nekem ennyi telt most Embarassed

//

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

- Igaz, erre gondolhattam volna. Nekem két bátyám van, már mesterré váltam abban, hogyan hozzam zavarba őket. De kifejezetten élvezem a dolgot. Ők már kevésbé. – Mondom mosolyogva, közben tovább játszadozom a habbal, de arra egy pillanatig sem gondolok, hogy talán ezt nem kellett volna mondanom. Hiszen így hamar, nagyon hamar le fogok bukni, hogy nem éppen legálisan tartózkodom a fürdőben. De mint tudjuk, én az az ember vagyok, aki elég ritkán gondolkozik előre, mielőtt bármit is mondana. Ezzel pedig mindig bajba kerülök.
- Például az aktuális barátnőiknek érdekes dolgokat tudok mondani, ha érdeklődnek utánuk. Már pedig érdeklődni szoktak, én pedig mivel továbbra sem vagyok angyalinak nevezhető, minden kínos dologról képes vagyok beszámolni. Ez egyfajta tűzkeresztség a számukra. Ha igazán szeretik a testvéreimet, akkor jót mulatnak ezeken a történeteken, de nagyon nem háborodnak fel rajta, ha meg egyáltalán nem szeretik őket, akkor meg jobb is, ha ezekkel elüldözöm az illetőket. – Mindig is sokat szoktam beszélni. Szintén rossz szokás.

Amikor kimondja Aria nevét, rögtön tudom, hogy az előbbi kis beszámolómmal hibáztam. De lehet, hogy még egyáltalán nincs veszve semmi, hiszen Ariának lehetnek bátyjai… még ha tudom is, hogy nem rendelkezik ezzel az égi áldással. Peter viszont nem biztos, hogy ezt tudja, mert úgy tudom, ők sem ápolnak valami szoros kapcsolatot, legalábbis remélem, mert így nem leplezem le magam. Magamban bocsánatot kérek a csapat társamtól, de úgy döntök, amíg csak lehet úgy teszek, mint ha ő lennék. Hiszen sosem lehet tudni, lehetséges hogy Peter mégis megbüntet valamivel, amit nem akarok.
- Csak annyit tudok mondani, Peter, hogy sok sikert. De továbbra is úgy érzem, kár reménykednetek. A mi csapatunk is fejlődött azóta, és ugyan lehet hogy ti is sokat javultatok, az nekünk nem akadály. Clem folyton a pályán tart minket, és folyamatosan gyakorolunk a szabadidőnkben, néha úgy érzem, hogy nem is szól másról az életünk, mint a kviddicsről. De ezt természetesen nem panaszkodásképpen mondom, csak rávilágítalak: Nagyon nehéz dolgotok lesz. De ha mégsem így történne, és meglepnétek minket, akkor sincs nagy tragédia. Én speciel szeretem a kihívásokat. Sokkal élvezetesebb úgy a játék, ha alaposan meg kell dolgozni a győzelemért. – Nem túlzok, tényleg rengeteg időt töltünk a kviddicspályán. Én csak tavaly, harmadikosként kerültem bele a csapatba, még elég kezdőként, de azóta is rengeteget fejlődtem.

- Hogy én tanítsalak párbajozni? – Döbbenek le, teljesen megfeledkezve arról, hogy azt hiszi Aria vagyok, aki tényleg kiemelkedően jó a párbajozásban. Akaratlanul is nevetés tör elő belőlem, ahogy elképzelem a szituációt. Én Deborah Wallberg, aki még egy egyszerű rontást is elbaltáz? Csak percek múltán múlik el a nevetés, de még egy ideig visszhangzik a falak között.
-Ez jó vicc volt. Pont én tanítsalak téged? Ugye nem gondoltad komolyan? Egy mukkot sem értek a párbajozáshoz. Akkor már inkább verekedek. Vagy harapok. Vagy bármit, amivel el tudom érni a célomat. Bár, most, hogy jobban belegondolok, elég nekem elmondanom egy egyszerű bűbájt és azzal is bárkit a gyengélkedőre tudok juttatni. – Mondom elgondolkozva. Ha csak figyelembe vesszük, hogy a múltkori bűbájtan órán véletlenül felgyújtottam azt a tárgyat, amit meg kellett volna bűvölnöm, tényleg nem lehetetlen az, hogy valakit a gyengélkedőre utaljak. Puszta véletlenből.

- Viszont azt nem bánnám, ha egy hétig mosnál és takarítanál rám. Jóslástanban viszont nem kell segítened. Egész jól megy. Ha úgy vesszük. – Nem említem meg, hogy néha olyan képek bukkannak fel előttem amik be fognak következni, vagy amik már bekövetkeztek. Néha határozottan bosszantó ez a dolog. Elég csak arra gondolni, ha órán kölcsön kérek egy nyomorult pennát és látom, az illetőnek az egyik gyerekkorában megtörtént eseményt. De ez történt már úgy is, hogy a jövője egy kis darabkáját láttam. Engem ez határozottan nem tölt el örömmel. Mert bezzeg a saját jövőmet soha nem látom előre, pedig igazán kíváncsi lennék, hogy mi lesz velem később...

words: 614 -- tagged Peter -- notes Remélem tetszik .

Érdeklődéssel hallgattam a válaszait, amelyeken először kissé meglepődtem, de ennek csak udvarias formában adtam hangot, még mindig csak bohókásan nyújtózva azért a Merlin verte szappanért:
- Nem tudtam, hogy vannak testvéreid - jegyeztem meg. - De hát ez érthető, az évek alatt nem sokszor nyílt alkalmunk nyugodtan beszélgetni. Meg amúgy sem sok griffest ismerek - ismertem be. - De akkor nem csodálom, ha a tesóid ezt eléggé kínosnak érzik. Valószínűleg az én fejem is lángvörös lenne, ha Julie mindenkinek elmesélné az első magánpróbálkozásom a bájitalokkal, ami... khmm... na jó, ezt inkább hagyjuk - kaptam észbe azért még időben. A forró víz és a testi fáradtság megtette a hatását, kevésbé gondoltam át a mondandómat és hajlamosabb voltam beszélni is. Jó volt végre kipihenni magam. - De a család a világon a legfontosabb. Én nem szólnék bele a hugi választásába, de ha bármi balul ütne ki... nem lennék az illető helyében - mormoltam sötéten. Egyedül ezen témánál, a családommal kapcsolatban érhető el tőlem az az igazi mardekáros hanghordozás, ami több fenyegetést hordoz, mint egy kisebb mugli háború önmagában. Aztán megenyhült az arcom: - Persze, amíg a tenyerén hordozza, addig az a srác lesz a harmadik tesóm - mosolyogtam.
Végre megvan az a... hogy rothadjon el... nem beleesett az a nyomorult szappan. Nagy levegőt vettem és alábuktam, félvakon kitapogattam, majd visszarúgtam magam a felszínre. Leráztam a hajamból a habot, majd könnyeden válaszoltam:
- Talán meglep, de egyet kell értsek - feleltem. - Ha nem jelent kihívást, akkor nem jelent semmit a győzelem maga sem. Kőkemény meccs lesz, de elhiheted, mi sem unatkozással töltöttük az elmúlt időszakot. Tania kihajtja a belünket is a pályán. Négy éve benn vagyok a csapatban, de ilyen fáradt még nem voltam. Megnyugtatlak, szoros lesz - vágtam vissza. Naná, fűt engem is a vérem! Meg a víz, ami kellemesen el is lazít.
Azért az a nevetés némileg kihozott a sodromból. Nem nagyon persze, pusztán egy pillanatra szorult csak ökölbe a két kezem, de hamar le is higgadtam. Sosem voltam komolyabban sértődős fajta. Legalábbis nem apróságokon. Komolyabb dolgokban meg megbocsájtani nem szoktam. Soha. Elhúztam a szám és rosszallóan csóváltam a fejemet:
- Ejj, Aria, azért ez egy kicsit durva volt - intettem meg szóban. - Egyrészt ennyire nyíltan ne nevess ki másokat, mert van olyan háztársam, aki ezt nálam egy kissé rosszabbul viselné. Másrészt ne keress ennyire olcsó kifogást. Hónapokig nem szokott legyőződ lenni a különféle szakkörökön, tavaly még Colton száját is elkented, pedig ő már végzős volt. Ezek után azt mondani, hogy nem tudsz... na azért ez elég átlátszó. Nyugi, nem probléma. De azért nyugodtan mond meg, ha egyszerűen nem akarsz segíteni egy Mardekárosnak. A házaink közti ellenszenv nem új keletű és nem te vagy az első ember, aki ezen nem lendül túl. Hidd el nem gond, de tisztességesebb ha őszinte vagy - recsegtem csendesen, de azért azt hiszem jól hallhatóan.
A további gondolataira először nem is akartam reagálni, de az egyik része megfogott a gondolatának, arra azért válaszoltam:
- Egész jól megy a jóslástan? Kétlem. Legalábbis ha így gondolod - ráztam a fejem. - Engem tartanak az iskola legtehetségesebb jóslástanosának és annyit azért mondhatok: ha így van, ha nem, az biztos: a jövőt nem lehet befolyásolni igazán. Minden jóslat bizonytalan, vagy alig irányítható. Ez a tárgy sosem fog egész jól menni, ha csak nem vagy ösztönös tisztán látó, mint a profunk. De még akkor is évtizedek és rengeteg különböző tanár kellene hozzá.
Aztán pihentetően lebegni kezdtem a vízfelszínen. Hát azért Ariáról majd szólok a házban, hogy tőle senki ne kérjen segítséget, mielőtt még komolyabb konfliktusa lesz valakivel. Nem hiányzik egy komolyabb összezörrenés a zöldek és a vörösek között...

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

-Pedig vannak. – Részletesebben nem megyek bele, habár azt tudhatja, hogy Ariának, van egy ikertestvére a hollóhátban. Bár amilyen ritkán beszélnek tudtommal, még az is lehet, hogy ez is elkerülte a figyelmét. Jobb lesz a meghúzom magam, és kicsit lakatot teszek a számra, ha nem akarok lebukni, de pont nekem, mikor arról vagyok híres, hogy szinte minden gondolatomat a napvilágra hozom, nem lesz éppen egyszerű. De azért próbálkozni lehet, nem?

-Igen, ez igaz. Tényleg nem beszéltünk sokat. – Elfojtom a késztetést, hogy megjegyezzem: Ezért nem tudod megkülönböztetni a hangomat Ariáétól és ezért nem jöttél még rá, hogy én nem ő vagyok. Pedig már egyre inkább kikívánkozik, ez az információ. De akárhogy is nézzük, eddig még egy szóval sem állítottam azt, hogy én lennék az, akinek hisz. Csak nem cáfoltam meg. Szórakoztatónak ígérkezik az estém.

- Nem mintha a testvéreim nem tudnának rólam kínos dolgokat mondani. Talán ők még rosszabbak, mint én, ha arról van szó, hogy meg kell védelmezniük „a csúf, gonosz, mardekárosoktól, akik csak kihasználnak”. Ne vedd magadra. Az egyik bátyám igazán a szívére vette, amikor csókolóztam az egyik háztársaddal. Azóta valahogy nem szereti egyikük sem a mardekárosokat. – Számolok be a kis történetről és engedek még egy kis habot a medencébe, hogy tovább játszadozhassak vele.

-Ó, pedig olyan kíváncsi lettem erre a bájitalos történetre! Meséld el, kérlek. – Unszolom finoman.
- Griffendéles becsületszavamra, senkinek sem mondom el és örökre eltemetem az infót. Egyszerűen csak tudni szeretném. – Remélem el fogja mesélni, mert nagyon érdekel.
- Egyetértek azzal, amit a családról mondasz. Én is bármit megtennék a testvéreimért, hiába mennek sokszor az agyamra, és hiába haragszom rájuk. Ha valami baj történne velük, átalakulnék egy olyan dologgá, amit jobb, ha senki sem ismer meg. – Nem feltétlenül átkoznám szét az illetőt (mivel sajnos nem is menne), de hogy szerezne pár kék-zöld foltot az egészen biztos.

- Nem lep meg, hogy te is így gondolod. Az az érzésem, hogy a játékosok nagy része így van vele. Persze itt is akadnak kivételek, ahol mindenhol. Valaki csak azért kezd el kviddicsezni, hogy népszerű legyen. Valaki azért, hogy izmosodjon. Más azért, hogy magabiztosabban tudjon szembenézni az életében fellépő problémákkal. Aztán ott van az a kategória is, aki csak nyerni akar és ezért bármit megtenne. Én ez utóbbi típusba tartozom, de szerencsére, nem annyira elvakultan, hogy ezért szabálysértést kövessek el. Meg hát élvezem is a játékot és a kihívást, amit jelent. Olyan jó érzés elrugaszkodni a földtől és érezni hogy megszűnik körülötted minden olyan dolog, ami bántott, vagy bosszantott és csak arra kezdesz koncentrálni, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsd a pályán. Már csak ezért az érzésért is megéri játszani.– Nagyon belemerülök ennek az ecsetelgetésébe.
- Nem kétlem, hogy szoros meccs lesz. De még mindig azt gondolom, hogy mi fogunk nyerni, nem pedig ti. – Mosolygok magabiztosan. Mert a magabiztosság a véremben van, főleg, ha a kviddicsről van szó.

- Jaj, Peter, egyáltalán nem azért nevettem, mert olyan nevetségesnek találtam azt a dolgot, hogy segítsek neked! – Rájöttem, megint túl nagy volt a szám, és eléggé rosszul jött ki az egész.
- Igazat mondtam. Nem tudnék neked segíteni. Az lehet, hogy Aria nagyon jó párbajozó, de én… – Most legszívesebben rácsapnék arra a hatalmas számra. Ezzel most sikerült egyértelművé tennem, hogy nem én vagyok Aria.
- A fenébe! – Szalad ki a számon.
- Na most már mindegy. Pedig reménykedtem benne, hogy a közös fürdőzés végéig nem jössz rá arra, hogy nem én vagyok az egyik prefektus társad. De még nincs minden veszve. A griffendél csapatából bármelyik lány lehetek még. – Ez azért kicsit megnyugtat.

-Visszatérve, egyáltalán nem azért nevettem, hanem a feltételezésen, hogy én tanítalak téged párbajozni, mikor abszolút nem értek hozzá. Ha nem akarnék segíteni, megmondanám. Egyenes vagyok. Néha túlságosan is. De inkább én szorulnék segítségre. Ráadásul semmi bajom a mardekárosokkal. Nem egy ház határozza meg azt, hogy ki vagy, hanem az, hogy milyen a személyiséged. Már pedig rövidke kis beszélgetésünk alatt, te elég rendesnek tűnsz. Bár azt kétlem, hogy ne büntetnél meg, amiért megszegtem a szabályokat, de attól még tényleg jó fej vagy. – Megkönnyebbültnek érzem magam, hogy nem kell tovább azt tettetnem, hogy én vagyok Aria és legalább igazán önmagamat adhatom. Bár a nevemet eszemben sem lesz elárulni, amíg nem muszáj.

- A jóslástanról pedig… Tudom, hogy nem lehet befolyásolni a jövőt. Ez olyan lenne, mintha a múltat próbálnánk befolyásolni, de azt sem lehet. De attól még a jóslástan jól megy. Mármint viszonylag. Biztosan nem vagyok olyan tehetséges, mint te, de mivel itt nem az a lényeg, hogy gyakorlatban, hogyan tudod alkalmazni a varázslatokat, az már nekem alapból jól megy. Pedig nem mondhatnám, hogy igazán szeretem. Mindig is túl ködös volt nekem, de amikor megérzek valamit… – Elhallgatok, megint féket rakok a számra.
- Mindegy, a lényeg az, hogy tényleg az egész bizonytalan, és ez ijesztő. Mégis ezt az órát választottam, amikor választanom kellett, hátha válaszokat kapok néhány égető kérdésemre.

words: 797 -- tagged Peter -- notes Megszaladt a kezem. Megint. XD.

Kényelmesen elnyúltam a forró vízben, magamban azon gondolkozva, vajh mikorra áztatja ki majd a kellemes meleg a hátamból meg a vállaimból a görcsöket és egyéb izomfájdalmakat, de közben persze figyeltem a lány szavaira is. Arra, hogy vannak testvérei nem tudtam mit mondani, tényleg alig ismerem Ariát. Mintha hallottam volna, hogy ide jár a tesója is, de nagyon nem emlékszem már biztosra, hogy róla volt-e tényleg szó.
- Griffendéles becsület szó? - horkantam fel túljátszottan, hogy érezze: nem bántani akarom, hanem csak húzni az agyát. - Az meg milyen? Biztosítékot követelek! Mesélj el valamit te is - nevettem fel barátságosan. - Amúgy ezt a sztorit nem szoktam reklámozni. Elég kínos és... hát... a Hollóhát akkori egyik prefektusa majdnem belehalt a röhögésbe, szóval... - vállat vontam. - Ha megígéred, hogy adsz cserébe egy hasonló sztorit magadról, ám legyen. Ha nem, akkor lakat a számon.
Érdeklődve figyeltem a fejtegetés alakulását a kviddicsről, a sportágról úgy tűnt bizonyos szempontból hasonlóan, bizonyos szempontból viszont másként gondolkodunk. Merengve paskolgattam magam előtt a habot egy ideig, majd végül őszinte választ adtam a felvetéseire:
- Én nem tudom miért kezdtem el játszani - gondolkodtam hangosan. - Azt hiszem azért, hogy legyőzzem a félelmem a repüléstől. Nem tudom emlékszel-e még, amikor elsősök voltunk, Aria, az első repülés órákra. Velem elszabadult a seprű, majd kilőtt a Tiltott Rengeteg felé. Megfékezni nem tudtam, de szerencsére már az első fa ágai lesodortak. Két fogamat köptem ki - kuncogtam. - Egy ideig idegenkedtem a földtől való elszakadástól. Másodikban ezért is neveztem a válogatásra. A félelmeid vagy legyőzi az ember, vagy maguk alá temetik. Na meg... sosem voltam az átlag a Mardekárban. Az én talárom nem térdig nyálas, mire benyalom magam az aranyvérűekhez. Talán bizonyítani is akartam, hogy vérmánia ide vagy oda, igenis helyem van a zöld-ezüst színek alatt. És azt hiszem nem is vallottam kudarcot. Nem is tudom melyik kategóriába tartozom az általad soroltak közül, de... azt hiszem a pályán igazi Mardekáros vagyok. Tapasztalhattátok már, hogy én gondolkodás nélkül küldök aljas gurkókat, avagy rohanok bele testtel a fogóba. Ha valamit megtanultam a házam égisze alatt: a szabályszegés is a szabályok része. A szabálytalan megmozdulásért szabad dobás jár az ellenfélnek. El kell dönteni, mit játszik az ember. Vagy szabályosan játszunk, vagy a csapatért, a házért. Nekem utóbbi fontosabb. Dobjon az ellenfél szabadot, az 10 pont, de ha felökleltem a fogót, akkor nem kapta el a cikeszt, ami 150 pont lenne. A kviddics kemény játék, a terelő meg kegyetlen játékost kíván. A pályán az vagyok - nevettem rekedten. - Majd meglátjuk ki nyer. Én nem döngetem a mellem, én csak odateszem magam. Aztán meglátjuk. Sok sikert nektek!
Mert szükségetek is lesz rá - tettem hozzá gondolatban. Az idei taktikánk elég ütős, de azért remélem nem fog a fogójuk meg az őrzőjük gyengélkedőn kikötni. Öhmm... Na jó, azt hiába remélem, de legalább gyorsan fognak talán felépülni.
Fáradtságomból meglepő szavai rángattak ki újfent. Nocsak! Kviddicsjátékos, de nem Aria? Ezek szerint valaki tilosban jár. Önkéntelenül elvigyorodtam. A pályán kemény vagyok és mint prefektus sem szoktam félvállról venni a teendőimet, de... Őszintén? Mégis kinek árt vele ez a lányka, bármelyik legyen is, azzal, hogy belóg egyet pancsolni? Merlin bajuszkötőjére! Ugyanmár. Kicsit ráijesztek szóban, azt kész. Megköszörültem a torkom:
- Hát ez így meglehetősen érdekes helyzet. Akkor is olyan jól fog szerepelni a Griffendél, ha az egyik játékos minden edzés helyett büntető munkán vesz részt, mert megszegte a szabályokat és belógott a prefektusi fürdőbe? - érdeklődtem zordonan, miközben belülről majd szétfeszített a röhögés.
Utána egy teljes percig hagytam főni a levében, meg a forró vízben a lányzót, mielőtt folytattam a gondolatot:
- Csak tudod, ha ezt tenném, azzal az egész házat büntetném, meg a játékostársaidat is, ami, azt hiszem tisztességtelen dolog lenne - merengtem. - Nekünk hasznos, de... én nem így akarok nyerni. Különben is... jelenleg amilyen fáradt vagyok, maximum két féle büntetést tudok elképzelni. Vagy átjössz, hogy megmasszírozd a vállam, megtaposd a hátam, mert itt halok meg a vízben, vagy esetleg te írsz hivatalos feljelentést helyettem, hogy a csapatkapitányom ki akar nyírni ezzel az edzésmunkával - viccelődtem. - Szóval nyugi. A büntetést majd megbeszéljük, ha végeztünk, de nem fogsz belehalni. Nem ártottál igazából senkinek - legyintettem. - Ami meg a párbajt illeti. Hmm. A kviddics csapatotokban nincsenek igazán kicsik. Vagyis a felsőbb évesek közé tartozol. Ha megkérdezhetem: mi a baj? Miért gondolod, hogy nem megy? Ha tudok segíteni valamiben... hát... van ráérő időm gyakorolni. Egy szavadba kerül - tettem hozzá barátságosan.
Nekiálltam beszappanozni a nyakam, meg a képem, a habtól fuldokolva szóltam vissza:
- "Megérzel valamit"? Ez alatt mit értesz? - kíváncsiskodtam. - A jóslástan jó részben épít az elme kreativítására és a fantáziára, de az ilyen megfogalmazás ritka. Persze, ha titok, vedd úgy, hogy meg sem mukkantam! De talán adhatok pár meglátást. Elvégre... tudod: prefektus. Szolgálunk és félünk! - ugrattam, de egyben biztattam is.

//Bocsi a késsért, tegnap elaludtam Embarassed

//

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

- Igenis, griffendéles becsületszó. – Kuncogok.
- Bár igaz, nem hiszem, hogy te nagyon hinnél benne. De, ha azt mondanám, mardekáros becsületszó, az nem lenne helytálló. Nem hiszem, hogy a mardekárosok becsületesebbek lennének, mint a griffendélesek. Persze, ha tévedek, akkor nyugodtan szólj. – Határozottan egyre jobban élvezem a beszélgetést, és már akkor sem másznék ki a medencéből, ha az ujjaim már teljesen szétáznának. S nem, nem csak azért, hogy ne derüljön fény a kilétemre, hanem mert mindig is szerettem az érdekes embereket, ahogy beszélgetni is imádok, most pedig nem csak hogy jó beszélgetni a mardekáros fiúval, hanem szeretném jobban is megismerni. Ki tudja, hogy mikor lenne erre újabb lehetőségem, mert lehet, hogy az este akármilyen jó is legyen, a folyosón továbbra sem fogunk megállni beszélgetni. Hiszen én csak egy kis negyedéves vagyok. Miért is akarna velem társalogni?

- A biztosítékról pedig… miért is ne? Bár kétlem, hogy a te sztorid olyan kínos lenne, mint az enyém, amiből van egy pár. Most így hirtelen nem is tudnám kiválasztani a legzavarbaejtőbb dolgot, ami történt velem. Mert sok van. – Alaposan elgondolkozom, mit is mondhatnék el.
- De előbb neked kell beszámolnod. – Szögezem le.
- Nem tehetsz mást, bíznod kell a szavaimban, hogy be fogom tartani. De nem kell aggódnod. Ha azt mondom cserébe én is mondok egy történetet, akkor azt is fogom tenni. Semmi okom elhallgatni, főleg akkor nem, ha már te is elmondtad a ciki szitut. – Most már nagyon kíváncsi vagyok, és egyre inkább meg akarom tudni miről van szó.

Csendben hallgatom végig a kviddicsről alkotott nézeteit, és habár tényleg nem mindenben értünk egyet, mégis érdekesnek találom, és Peter egyre szimpatikusabb számomra. Ez olyan furcsa. Igen, nagyon könnyen barátkozom, könnyen megkedvelek embereket, de olyan idegen ez a szituáció. Nem az, hogy egy mardekárossal beszélgetek, még csak nem is az, hogy ő hetedéves és a pályán az ellenfelem, hanem hogy együtt fürdőzünk, még akkor is, ha semmit sem látunk egymásból. Ez olyan… zavarbaejtő lenne, tekintetbe véve, hogy hat éves korom óta egyedül fürdöm és senkit nem engedek be a fürdőszobába. De maga a helyzet izgalma is magával ragadó, nem akarom, hogy megtudja ki vagyok én, de közben mégis örömmel osztok meg vele dolgokat magamról. Olyan ellentmondásos az egész, mégis jó.
- Nem lehetett valami kellemes élmény az a baleset. Viszont igazán erős akaratú voltál, ha ilyen szinten képes voltál legyőzni a félelmedet. Én ilyen szempontból egyáltalán nem vagyok erős. Bár nincs megfogható dolog, amitől félnék, egyszerűen csak bizonytalan vagyok az egész életemet illetően. Fogalmam sincs milyen irányban halad az életem, vagy hol fogok kikötni pár év múlva. Ez pedig rettegéssel tölt el. Hogy nem tudom mire számítsak. Habár tudom, hogy annak is megvan a szépsége, hogy váratlan dolgok történnek az emberrel, már csak ha a mai estét is figyelembe vesszük… De mégis. – Nem folytatom az eszmefuttatást, lehet hogy már így is halálra untatom. Eddig ez nem nagyon zavart, de most mégis kicsit más.

- Ha terelő lennék, én is bedurvulnék figyelembe véve, mennyire forró fejű vagyok. Ha feldühítene valamelyik húzásotok, biztosan nem tudnék teljesen szabályosan játszani. De így, hogy nem vagyok terülő, így könnyebb megmaradnom a szabályos úton. Nektek is sok sikert. Biztosan jó játék lesz. – Mosolygok és már alig várom, hogy elérkezzen az a bizonyos meccs. Élvezni fogom, ez egész biztos.
Sajnos ezek után sikeresen elszóltam magam, így kiderül, hogy még sem teljesen legálisan tartózkodom itt, de azért még reménykedem abban, hogy nem lesz olyan nagy büntetés az egészből. Legalábbis tényleg nagyon remélem.
- Nem lenne szép tőled Peter, ha miattad nem mehetnék kviddics edzésre. Ráadásul akkor csalódnék abban a képben, ami kialakult bennem rólad. Tudod, pont azt gondolom, hogy te nem vagy az a tipikus sztereotípiás mardekáros, aki minden griffendélest utál, és az az életcélja, hogy mindig bajba keverje az ellenséges ház tagjait. Azt gondolom rólad, hogy egész jó fej vagy. Sőt. Imádok veled beszélgetni. – Soha sem rejtem véka alá a véleményemet, így most is kimondom a gondolataimat.

- Igen, valóban büntetnéd az egész csapatot, de most komolyan, úgy ismered a griffendéleseket, mint akik feladják azért, mert az egyik játékosuk bajba keveredik? Maximum keresnek mást a helyemre. Nem vagyok pótolhatatlan, sem olyan végtelenül tehetséges, mint azok, akik profi kviddicsjátékosnak készülnek, és a tanulásra szánt idejüket is arra használják fel, hogy edzzenek. Maximum a csapatkapitányunk alaposan leordítaná a fejem, hogy hogy merészeltem olyat tenni, ami nehézségeket okozott, és ezzel végeztünk is volna. De ettól függetlenül egyáltalán nem örülnék, ha hónapokig büntetésbe kellene járnom, mikor így is rengeteget kell gyakorolnom a szabadidőmben az átkokat, bűbájokat és egyebeket, hogy legalább valamennyire lépést tudjak tartani a többiekkel. Velem jobban kibabrálnál, mint a csapatommal. – Vallom be.

- Ami pedig a masszírozást illeti… azt talán még be is vállalnám. Nem mintha olyan profi lennék benne, de csak nem tudnám elrontani azt a taposást. Jobb ez a „büntetés”, mint más. – Nevetek halkan.
- Nem nevezném magam kicsinek, de nem is vagyok kifejezetten nagy. Maradjunk annyiban, hogy idősebb vagy nálam, és sokat tudnál segíteni, ha van türelmed a született bénákhoz. Hogy mi a baj? Hát… – Gondolkozom, hogyan fogalmazzam meg.
- Az elmélettel semmi bajom nincs. Nagyon hamar megtanulom, csak a kivitelezéssel vannak gondok. Talán a pálcatartásomban lehet gond, vagy abban, hogy kevésbé tudok egy dologra koncentrálni? Nem tudom, az legalábbis biztos, hogy rengeteget, tényleg nagyon sokat kell gyakorolnom ahhoz, hogy egy egyszerűbb bűbájt, mint például a zárnyító bűbájt elsajátítsam. Szánalmas. De a kitartásom határtalan. – Remélem sikerült nagyjából elmagyaráznom a problémát.
- De nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb szórakozás a számodra. Mármint velem gyakorolni. Biztosan van jobb dolgod is, hiába mondod hogy van ráérő időd. – Pedig igazán jól jönne a segítség.

- Az igazság az, hogy ezt a dolgot nem mondtam el senkinek. De most belegondolva, hogy te mennyire értesz a jóslástanhoz, talán tudnál nekem segíteni. A kutatás a könyvtárban pedig nem lenne olyan hosszadalmas… – Alaposan meggondolom, hogy elmondjam-e neki, milyen furcsaság történik velem teljesen váratlanul, és végül úgy látom, hogy semmi hátrányom nem lenne ebből.
- Ha elmondom, hogy mi van velem, megígéred nekem, hogy senkinek, tényleg senkinek nem mondod el? – Kérdezem végül.

words: 994 -- tagged Peter -- notes Nem tudom, hogy csinálod, de mindig sikerül elérned, hogy kisregényt írjak. A késésért pedig ne aggódj, amennyi olvasnivalót adok, szerintem egy kis késés ehhez képest semmi. :)Remélem azért tetszik .

- A Mardekaros becsület szóval annyira se lennék kisegítve - vigyorogtam. - Nincs más hátra, meg kell bízzak benned, vagy pedig hallgatnom kell tovább.
Merlin tudja mi volt velem ezen az estén. Talán a fáradtság, a meleg víz jótékony hatása, a sajgó hátam vagy a tény, hogy nagyon kellemesen ütöttem el az időt a kis hölggyel, de most valahogy semmi kedvem nem volt mindenféle nagy titkolózásokhoz. Bemerítettem a fejem a vízbe, majd felbukkanva belekezdtem a sztoriba.
- Elhiszed nekem, avagy sem, de olykor a ti házatokba is kerülnek igazi szemétládák - emlékeztem vissza arra az időszakra. - Négy éve történt már. Akiről szó van, az Nathaniel DiGregorio, akkori végzős griffes. Az a fajta volt, aki... hmm... sokat gyakorolt a párbajszakkörökre. Leginkább első éves mardekárosokon. Én harmadikas voltam akkoriban, úgyhogy megúsztam a kérdést, de egy idő után eléggé robbanás közeli volt a hangulat a zöld-ezüst színek alatt. Amikor egy megszeppent elsőst átváltoztatott kerti paddá és úgy is hagyott egy fél napra, betelt a pohár. Szerencsétlen srác rosszul lett, mindene görcsölt, literszám töltöttük belé a folyadékot. Úgy nézett ki, hogy semmit sem tudunk a helyzettel kezdeni, a tanárok nem hittek nekünk. Azt hitték, hogy csak be akarunk mártani egy griffest. Én meg kitaláltam, hogy majd saját kézbe veszem az ügyet - sóhajtottam. - Igen, ma már én is tudom, hogy hülye ötlet volt. Természetesen nem vagyok én Harry Potter, hogy elsős diákként pofozzak le tanárokat, nem. Harmadikasként sem lett volna esélyem egy végzőssel szemben. Más ötlet kellett. Ami meg is született bennem: Százfűlé-főzet! Na persze kis harmadikasként ez sem volt addig tananyag, de hát végül is csak egy recept...
Sóhajtva kezdtem játszadozni, zavartan a fürdővíz habjával, miközben elmeséltem a sztori kínos részeit:
- A terv az volt, hogy egy professzor bőrébe bújva tréfálom meg DiGregoriot, hátha a ráijesztés működni fog. Elcsentem Vainwright professzor talárjáról egy hajszálat, amikor valami látszatindokkal felkerestem a tanáriban. Aztán belógtam a raktárba is és összeszedtem a komponenseket. Nem akartam még esetleg bárkit is bajba keverni a társaim közül, így ahhoz fordultam, akiben mindig megbízhatok. A húgomhoz. Vele lógtam be a Hollóhát részlegébe, aztán Julie segítségével a női mosdó rejtekében lefőztem az itókát. Mivel nekem nem egy óra hatóidő kellett, jól túladagoltam bele mindent. Aztán lehúztam az itókát. Nos... - vállvonás. - Vainwright professzor úrnak volt egy kis, fehér szőrű, állandóan dédelgetett palotapincsije. Ha harmadikasnál idősebb vagy, biztosan emlékszel a kis dögre, ami fixen tudott lesből bokára támadni a folyosókon. Na mindegy. Tudod mennyire hasonlít a fehér kutyaszőr az ősz hajszálra? Hát, addig én sem tudtam, de azóta nagyon. A rendesen túlbrutalizált bájital megtette a hatását. Átváltoztam kiskutyává és bizony egy napra úgy is maradtam. Julie volt kénytelen vigyázni rám, na mondjuk nem mondom, hogy nem élvezte. Azért ott már morogtam, mikor kis rózsaszín masnit kötött a fejemre... Na de hát mit tudsz kezdeni egy tizenkét éves kislánnyal? Ki kellett bírni, meg hát örülhettem, hogy segít. Éjszaka az ágya mellett aludtam. A mai napig emlékszem, azt álmodtam, hogy agár vagyok és egy nyulat üldözök, majd elkapom és marcangolni kezdem... Aztán hajnali négykor felébredtem, immár emberként, a számban Julie formátlanná rágcsált tornacipőjével - mormoltam. Adott esetben megvártam a nevetés elülését a túloldalon, ha úgy alakult, aztán folytattam: - Nem vagyok szégyenlős típus, általában nem szégyellem a meztelenséget. De azért ruhák nélkül, hajnali négykor a Hollóhát körletéből átjutni a Mardekárhoz... hát ezt azért magyarázd ki, bárki is jön szembe. Más verzió mellett döntöttem. Kimentem a folyosóra és szólongatni kezdtem a prefektust. Jött is az éjszakás vigyázó prefektus, Hugo Trabzon. Neki előadtam, hogy vicces kedvű háztársaim bezártak a fürdőbe és elcsórták a ruháim, sőt még egy iránytévesztő átkot is mondtak rám, segítsen már az ágyamba jutni. A mai napig nem felejtem el azokat a szélesre nyílt szemeket, amelyekkel bámult rám, de végül kínlódva annyit kérdezett, hogy és a rózsaszín masnit is ők kötötték-e a hajamba... - mély sóhaj. - Azért összességében rendes volt. Kölcsönzött egy fürdőköpenyt meg egy papucsot és volt annyira udvarias is, hogy megvárta, amíg befordulok a sarkon. Csak utána esett össze röhögni... Hát ez az én kis történetem. Azóta is rühellem a bájitaltant, meg ha Julie kutyulimnak, avagy pincsikének hív. És tényleg lakat legyen a szádon - kuncogtam. Hát igen, tényleg nem örülnék, ha közszájon forogna a sztori.
A következő szavai sokkal mélyebben érintettek, mint bármi más a mai napon. Komoran bólogattam magam elé, hisz ezek a félelmek olyannyira megidézték az enyémeket. Kissé talán elváltozott hangszínen feleltem:
- Azt hiszem meg tudom érteni ezeket a félelmeket. Talán mindenki átesik rajta. Én tudom, mit szeretnék csinálni az életben, de ettől még a jövő... képlékeny és bizonytalan. Bármennyire belevetettem is magam a tanulmányozásába. Mindenesetre, így, ismeretlenül, egy dolgot tudok neked mondani - igyekeztem kissé vigasztaló gondolatokat is sugározni, ahogy egy torokköszörülés után verselő hangszínen idéztem: - "Ha vakmerő vagy, s hősi lelkű, / Házad Griffendél. / Oda csak az kerül, ki / Semmitől se fél." Amikor beosztott a Mardekarba, nagyon úgy gondoltam, sőt még manapság is eszembe jut, hogy lassan nagy generálra szorulna az a vén sityak. De azért túlnyomórészt jól dönt. Ha a vörös színek alatt játszol, akkor van benned bátorság. Nem is kevés. Meg fogsz birkózni a félelmeiddel. Az élethez végül is csak bátorság kell - fejtegettem.
A kviddicsről szóló eszmefuttatására csak elvigyorodtam. Nem, nem igazán van igaza. Terelőként én egyáltalán nem indulatból lépek fel. Hidegen és számítóan játszom, jól átgondolt okokból tarolom le pl szabálytalanul az ellenfél fogóját. Ellenben a megjegyzésére már szóban is ellenkeztem:
- Azt azért ne mond nekem, hogy nem érezné meg a kiválásod a csapat. Nyilvánvalóan te vagy a legjobb a posztodon, ha téged játszatnak. Plusz egy új emberrel össze is kell szokni - mutattam rá a tényekre. - Hiába gigantikus tehetség mondjuk, együtt kell működni a társakkal, amíg már szinte megérzik előre a mozdulataid. Nem,te lányzó, igenis érzékeny veszteség lenne a griffeknek. De tisztességtelen húzás is tőlem, úgyhogy ezt nem játszom el, csak meg akartalak ijeszteni egy kicsit, hogy érezd át, ha valami lelketlenebb prefit fogsz ki, mivel is járhatott volna a dolog - tettem hozzá ezt most már nagyon komolyan, sajnos pár prefektus társról nagyon is el tudtam volna képzelni a dolgot. - Mellesleg azért ha lassan is de szűkül a kör - gondolkodtam hangosan. - Az eddigi információk alapján vagy Deborah vagy, vagy pedig Fatima. Mindenki más kizárva - kuncogtam.
Elgondolkodtam azokon, amiket mondott. Valóban érdekes. Az egyik felvetése azonnal cáfolható, de összességében valóban valami nincs rendben, ha ennyire nem megy neki a bűbájolás. Végiggondoltam mit mondjak, sőt egyáltalán, hogy mi történhet. Végül csendesen, nagyon figyelve, hogy ne legyen bántó él avagy hangsúly a hangomban feleltem:
- Hát kicsi lány, szerintem azért nem megy, mert nem akarod, hogy sikerüljön - közöltem csendesen, kijelentő hangsúllyal. - Nem a pálcatartásoddal van gond. Minimum négy éve itt tanulsz, annál fiatalabb játékos nincs a csapatotokban. Ennyi idő alatt rég kijavította volna a professzor. Emlékszel még az első évre? A repülés órákra? Akik már alig várták az élményt, hogy száguldhassanak a magasban, azoknak első szóra kézbe ugrott a seprű. Akiket meg a rosszullét kerülgetett... nos volt hogy harmincadjára sem. Azt hiszem ilyesmi lehet nálad is. Jó pár bizonytalanságodról meséltél eddig is. Az igék, meg a mozdulatok csak egy dolog. Az elmélet se más, mint okoskodás. Minden varázsképesség nélküli mugli is megtanulhatja őket, mégse fog történni semmi. Az akaraterőd, a szellemed az, ami irányt és formát ad a mágiának. Ha a lelked mélyén rettegsz, hogy "már megint mit rontasz el", akkor az egész reagál is a félelmeidre. És el fogod rontani. Nem valami ilyesmiről van szó? - kérdeztem komolyan, majd hagytam időt, hogy átgondolja, amit mondtam, mielőtt egy vidám vigyorral a képemen hozzáfűztem: - Ha az a masszázs-taposás nem csak "talán" lesz, akkor rendelkezésedre fogok állni pár külön órához - kuncogtam, aztán komolyabb hangon tettem hozzá: - Meg anélkül is persze. De akkor nem ma, csak holnaptól. Hidd el, szívesen segítek. Én rühellem a bájitaltant, alig szenvedtem át magam tavaly és tavaly előtt is. Sok jó bájitalos van a házban, de egyedül a hugi ült le velem segíteni. Én nem akarok ilyen lenni. Nem mondom, hogy az évszázad bájoló vagy párbajozó tehetsége vagyok, de ha a segítségedre lehetek, egy szavadba kerül. Legalább lesz okom és jogom továbbra is morogni a kedélyes háztársakra - nevettem.
Érdeklődve szaladt fel a szemöldököm a titkolózó szavaira, de különösebb gondolkodás nélkül, határozottan válaszoltam:
- Nem ígérem meg kislány - feleltem egyenesen és őszintén. - Lévén fogalmam sincs, hogy mit akarsz velem megosztani. Ha a titkod olyasmi, ami rád vagy bárki másra veszélyes, és bizony jobb lenne, ha egy tanár is tudna róla, akkor nem tehetem meg a csendben maradást. El kell döntened kiben és mennyire bízol. Ha olyan a dolog, nem szoktam pletykálni. Ha viszont fontos, nem kötöm meg magam előre. Nem fogok egy ostoba becsületszó miatt mások testi vagy lelki épségével játszani. Egyet ígérek: visszaélni nem fogok vele, ha elmondod és haragudni sem, ha nem mondod el ezek tükrében - fejtettem ki. Hiába, én nem vagyok az azonnal rávágom mindenre a "becsszó"-t fajta ember. Igaz, nekem jelent is valamit ez a kifejezés.

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

- Ugye tisztában vagy vele, hogy velem nagyon jól jártál? – Kérdezen szintén vigyorogva, habár nála csak a hangján hallom, hogy valami hasonló dolgot tehet a paraván másik oldalán.
- Őszinte vagyok, minden hibámmal és jó tulajdonságommal tisztában vagyok nagyjából, és megmondhatom, én tipikusan az vagyok, aki nem pletykál, és nem adja tovább azokat a titkokat, amiket rábíznak. Szeretek beszélni, de nem annyira, hogy ezért elveszítsem valaki bizalmát. Ugyan téged nem ismerlek annyira, de elképesztően szimpatikus vagy, tehát nem tennék meg veled azt, hogy rögtön az első szembe jövő diákkal, tanárral, házimanóval, vagy netalántán kentaurral megosszam, mi is az a rettentően kínos dolog. Bízhatsz bennem. Főleg úgy, hogy én is el fogok mondani neked egy kínos történetet. – Nem is kell sokáig várnom arra, hogy fény derüljön a nagy titokra.

Miközben hallgatom addig alaposan besamponozom a hajam, és ha nehezen is, de megállom, hogy ne szóljak közbe. De arra nem gondoltam, hogy az sokkal nagyobb feladat lesz, hogy visszatartsam a kirobbani készülő nevetésemet. Főleg, ahogy megelevenedik előttem a történet, amit elmesél. Egész jól bírom és csak akkor tör elő belőlem az elfojtott kacagás, amikor végez a beszámolóval. Nagyon nehezen hagyom abba, pedig tényleg próbálkozom vele. Végül megoldásként inkább lemerülök a víz alá, hogy lemossam a már tekintélyes habmennyiséget a hajamról. Mikor felbukkanok, még mindig a nevetéssel küszködöm, de sikerül visszafognom magam.
- Khm. Hát, Peter… igazán sikerült bearanyoznod az estémet. – Megint nevetek.
- Főleg mivel hatalmas a képzeletem, mindent láttam a szemeim előtt. De nyugalom, nem mondom el senkinek. Jobb magamban szórakozni rajta, ahogy elképzellek pincsikutyaként és meztelenül, rózsaszín masnival a hajadban. – Most sikerül elkerülnöm azt, hogy újra elkacagjam magam.
- Most pedig, hogy voltál olyan rendes és megosztottad velem a titkodat, rajtam a sor.

Alaposan átgondolom, hogyan fogjak bele az én történetembe.
- Teljesen átlagos napnak indult. Tavaly. Egész jó hangulatban voltam, mert elmaradt az utolsó órám, már fogalmam sincs, hogy miért. Azt terveztem, hogy kimegyek az üvegházakhoz, hogy segítsek egy kicsit a gyógynövénytan professzornak. Tudni kell azt rólam, hogy imádom a gyógynövényeket, ahogy a természetet is. Télen, nyáron képes lennék kint tartózkodni a szabadban. De ez most lényegtelen. Éppen a folyosón vágtam át, de nekimentem véletlenül egy sokkal erősebb testnek és persze elterültem a padlón. Ami engem nagyon felbosszantott. Amilyen hirtelen haragú vagyok, ez nem is csoda. Tehát egyáltalán nem érdekelt az, hogy egy kb két méter magas, valószínűleg hetedéves mardekárosba sikerült belefutnom, akinek ez egy cseppet sem tetszett. De nekem sem tetszett az, hogy sajog a fenekem, a padlótól. Ezért hirtelen felindulásból felpattantam és előrántottam a pálcámat, hogy alaposan megleckéztessem az élő sziklafalat, ami megakadályozta, hogy épségben kijussak az üvegházakhoz. Mondhatom, nem volt valami jó ötlet. Akkor éppen elég sokan nyüzsögtek a folyosón és érdeklődve megálltak szemlélődni, hogy milyen érdekes dolog történik éppen. Varázsoltam. Csak rosszul. Az átok amit a fiúnak szántam volna, visszairányult rám, és sikeresen elvesztettem az összes ruhámat a fél iskola szeme láttára. Borzasztóan kínos volt. Főleg mivel akkor már tisztában voltam azzal, hogy van mit takargatnom mások elől. Az volt a szerencsém, hogy volt egy kedves háztársam, aki gyorsan rámterítette a talárját és gyorsan elvezetett onnan, mert én teljesen lefagytam. Hát… nem szeretem ezt az esetet emlegetni. Nagyon remélem, hogy te nem voltál jelen az esetnél. – Sóhajtok.
- Remélem megfelelő volt ez, a te történetedért cserébe. – Mosolyodom el.

- Köszönöm. Kétségem sincs afelől, hogy a griffendélbe tökéletesen illek, hiszen egyértelműen vakmerőnek lehet nevezni, de ha a jövőről van szó… és arról, hogy komolyabb dolgokról kell döntenem, megrettenek. Félek dönteni. Bizonytalan vagyok, hogy melyik döntés lehet a jó, hogy mellyel tudok olyan irányba haladni, az életben, ami nekem jó. Mert sajnos egyetlen rossz döntés tönkrevághatja az eddig elért eredményeimet. – Pár pillanat szünetet tartok.
- Gyerek vagyok még. De mégsem teljesen. Vannak dolgok, amik még abszolút idegenek számomra, és teljesen naivul és gyerekesen fogom fel. De közben olyan is van, amit jóval komolyabban veszek, mint a kortársaim. Fura szerzet vagyok úgy tűnik. Vagy csak nagyban kamaszodom és azért van ez. – Nevetek.

- Oké, igazad van, tényleg megérezné a csapat a veszteségemet. De, hogy engem ilyennel akartál megijeszteni? Ugye ezt nem gondoltad komolyan? Ilyesmivel engem nem tudsz megrémiszteni. Sem a büntetőmunkával. Sem az aljas húzásokkal, ha azokhoz folyamodnál. Állnék elébe, és viselném a tetteim következményét. Saját magamat hazudtolnám meg, ha nem így tennék, Peter. Márpedig magamat soha, senki kedvéért nem fogom megváltoztatni, még akkor sem, ha ne talán tán szerelmes lennék egyszer valakibe. Ahogy láttam a barátnőimet, lány ismerőseimet, ők teljesen elveszítették a fejüket és bármit megtettek volna, hogy felkeltsék az adott fiú érdeklődését. Na én nem leszek ilyen. Soha. – Jelentem ki határozottan, habár jelenleg elég távol állok attól, hogy bárkibe is szerelmes legyek. Nem is értem miért kanyarodtam ide.

Érdeklődve hallgatom végig, hogy szerinte mi is lehet a gond, miért nem tudok olyan jól varázsolni, mint mások. Igazat kell adnom neki. Nincs más ötletem, hogy miért ne sikerülne, hiszen a varázserőmmel nincsen semmi gond, egyszerűen csak nem tudom jól kihasználni azt.
- Igazad lehet. Pedig alapvetően pozitívan gondolkozom, de amikor pálcát fogok a kezemben, mindig átsuhan rajtam az a gondolat, hogy talán ez sem fog sikerülni. A hozzáállásommal kellene valamit kezdeni, de eddig nem nagyon sikerült. Neked lenne ötleted arra, hogyan lehetne ezen segíteni? – Kérdezem tőle kíváncsian.
- Hát figyelj én szívesen megmasszírozlak. Csak annyi a feltételem, hogy jó sok hab takarjon, tudod nem akarom, hogy a képzeleteimben élő kép arról, hogy meztelenül mászkálsz rózsaszín masnival olyan nagyot csorbuljon. De ha takar a hab, akkor tényleg megmasszírozlak. Nekem nem jelent gondot. – Ajánlom fel.
- Nagyon szeretném, ha segítenél. De csak úgy, ha cserébe én is tehetek érted valamit. Nem szeretek mások segítségére rászorúlni, általában magam oldom meg a problémáimat, de most, hogy rákényszerültem, legalább annyit szeretnék megtenni, hogy viszonzom a szívességet és így nem maradok az adósod. Mit tehetnék a külön órákért cserébe? A masszáson kívül? – Kérdezem komolyan.

A szavai után alaposan át kell gondolnom, hogy elmondjam-e neki, mi van velem. Ezek a megérzések veszélyesek lennének? Nem, egyáltalán nem azok. A testi és lelki épségeket sem háborgatja, legalábbis eddig még maximum csak bosszantónak és néha ijesztőnek találtam azt, hogy ennyire érzékeny vagyok egyes tárgyakra, és emberekre. Sokkoló volt. De meg tudtam vele bírkózni, egyedül a miértre vagyok kíváncsi. Végül némi megfontolás után úgy döntök belevágok, sok vesztenivalóm továbbra sincs.
- Még egész kiskoromban kezdődött. Mikor olyan négy-öt éves lehettem. Azt hittem a végtelen képzelőerőm játszik velem, de később kiderült, hogy nem erről van szó. Mikor megérintek egy tárgyat… vagy egy személyt, nem mindig, de képek jelennek meg előttem. Olyan képek, amik már megtörténhettek a tárgy, vagy a személy szereplésével, vagy olyanok, amik még be sem következtek. Olyan, mintha valamilyen szinten látnám a jövőt… de mégsem teljesen, mert a múltat is látom. Nem tudom mi alapján történik mindez, hogy miben más, egy-egy tárgy, vagy ember. Hogy miért látom ezeket az egyiknél és miért nem a másiknál. Ezekre a kérdésekre próbálok választ keresni, de a könyvtárban semmit sem találtam. Még arra is gondoltam, hogy belopakodok a zárolt részlegbe, de amikor egyszer megpróbáltam lebuktam és két hétig büntetőmunkában voltam. Azóta a könyvtárosnő nagyon figyel engem, nehogy újra próbálkozzak. Olyan tanárt pedig még nem találtam, aki egy negyedévesnek engedélyt adott volna arra, hogy meglátogassa a részleget. Hát ez a nagy titok. Senkinek sem mondtam még el. A családomnak se. – Kicsit feszült vagyok, mert nem tudhatom mit fog gondolni rólam, vagy mit fog szólni a dologhoz.

words: 1214 -- tagged Peter -- notes Megint adtam egy "kis" olvasnivalót bocsi .

Egy kissé elérzékenyülök talán az őszinte kirohanására, mosolyogva hallgatom a szavait, melyek szerint kifejezetten szimpatikusnak talál. Visszafogott vidámsággal a hangomban felelem rá jómagam is őszintén:
- Meg kell vallanom, nekem is kifejezetten szimpatikus vagy kicsi lány - ismertem el. - A legtöbb Griffendélessel óvatos vagyok, ezt most ne vedd magadra, de éppen a vakmerőség miatt nagyjából ugyanannyi bajkeverő van a vörös színek alatt, mint nálunk. És az nem kevés. De téged azt hiszem kedvellek. Na persze a pályán még mindig nehéz dolgod lesz - nevettem.
Meglepő élmény volt, de valahol kellemes érzés is hallgatni a gyöngyöző kacagást a túloldalról. Rajtam nevetett, de akkor is. Nekem már régi történet, volt időm helyre rakni magamban, neki meg örömet szerzett, amint azt szóban ki is fejtette.
Az ő története alatt mi tagadás én is rágtam a szám szélét, hisz úgy el tudtam képzelni a folyosói kis incidenst. Persze nem ilyen történetet vártam volna el, ami közismert, de ebből legalább megtudtam, ki is az alkalmi fürdőpartnerem. Így már végképp nem aggódtam azon, hogy elmondja-e bárkinek is. A harsogó röhögést szerencsére elkerültük, mivel ismert történet volt, csak jól megmosolyogtatott.
- Igen, hallottam már az incidens hírét - kuncogtam. - Alkalmi párbajellenfeled nem tartozik a gáláns lovagok közé, 10 percen belül mindenki tudta a Mardekárban. Nem, egyébként nem voltam jelen - ráztam a fejem totál feleslegesen egy paraván mögött. Na mindegy, ezt így nem gondoltam át. - De legalább már tudom kivel beszélgetek. Örülök a közelebbi megismerkedésnek Deborah - vigyorogtam könnyedén, miközben ellökve magamat lebegtem fel-alá a víz tetején.
A bizonytalanságának elmesélésére legszívesebben ezerrel helyeseltem volna, hisz magam is ezt élem át, emiatt adtam a fejem a jövő titkainak kifürkészésére. Ennek ellenére egészen más választ adtam:
- Nem vagy már gyermek Debby - feleltem. - Bocsi, szólíthatlak Debbynek, vagy maradjunk a Deborahnál? ... Szóval nem vagy már gyermek, annál sokkal felelősségteljesebben gondolkodsz. A félelmeid természetesek, mindenki átéli valamilyen mértékben. De azért azt vedd figyelembe, hogy bármit is rontasz el egy rossz döntéssel, mert előbb-utóbb mint mindenkivel, veled is meg fog történni, azt egy másik jó döntéssel viszont helyre teheted. Érted? Nem szabad azon tépelődnöd, mikor baltázol el valamit. Ez a jóslástanban is alapvető egyébként. Nem tudjuk hogy működik a jóslás, de olykor beteljesíti önmagát a jóslat. Nem mágia miatt. Hanem mert mindenki tisztában van vele, minek kéne a jóslat szerint történnie és tudat alatt úgy alakítják az eseményeket. Így van ez mindennel. Ha nagyon sokat görcsölsz valamin, előbb-utóbb be fog jönni. A félelmek is beteljesítik önmagukat...
Vállvonással a nyugtáztam a szavait, miközben a parthoz lökve magam törölköző után kutattam a szememmel. Ami elég nehéz résnyire nyitott állapotban, de baromira csípett a sampon.
- A csapatember mivoltodra akartam hatni az ijesztgetéssel - feleltem egyszerűen. - Úgy gondoltam, hogy ha te magad könnyen be is vállalod a büntetéseket és nem érint meg a dolog, az azért elgondolkodtat, ha a társaidnak, a barátaidnak okozol kárt - fejtegettem. - Persze lehet, hogy rosszul gondoltam - ismertem el, hiszen nem tudom még igazából milyen is ő. A szerelemről szóló fejtegetésére elkuncogtam magam: - Ugye még sosem voltál szerelmes? - kérdeztem mosolyogva.
A közös gyakorlásról szóló fejtegetésén igencsak meglepődtem, de, prefektusi tekintélyem ide vagy oda, ezt most nem bírtam a sajgó tagjaimmal visszautasítani.
- Csak viccnek szántam a megtaposást - feleltem barátságosan. - Anélkül is szívesen segítek, de... tény hogy nem utasítanám vissza, mert kutyául fáj a hátam. A hab helyett meg szerintem egyszerűen visszaveszem a kviddics nadrágot - ajánlottam egy kissé biztosabb megoldást - lévén a hab cirka 5 perc alatt szerintem elpárologna - nevettem. - Ha valóban megtennéd, akkor örök hálám, szólj át, ha jössz - mormoltam előre élvezve a dolgot.
Ha szólt, akkor kiszálltam és visszarángattam magamra az alsóneműmet meg a gatyámat (tudjátok milyen jó testhez simuló cuccot vizes bőrre felhúzni? Zseniális...) aztán lefeküdtem valahogy úgy, hogy találjon a környéken kapaszkodót, amíg lépked a hátamon. Öltözködés közben persze válaszoltam is:
- Nagyon egyszerűen képzelem el. Gyakorolni fogunk - feleltem. - Egyszerűtől bonyolultabb felé haladva. Nem egy egész osztály előtt, hanem kettesben. Ha valami balul ütne ki, én el tudom oszlatni az átkaidat már és addig is lakat a számon, bármi marhaság történik. Kettőnk közt marad. Ha egy órát kell gyakorolni, egy órát gyakorlunk, ha fél évig naponta kell segítenem, akkor meg úgy lesz - vontam vállat. - Ha a nyugodtabb feltételek között, kellő gyakorlással megy majd a dolog, akkor csak szedsz magadra egy kis önbizalmat - fejtegettem biztatóan.
Kettesben gyakorolva jobban is megismerhetem Debbyt, akkor pedig akár személyre szabottan is megpróbálhatok ezt-azt majd, hogy hamarabb túllendüljön a holtponton. De erről nem beszéltem most egyelőre. Ne ringassa magét hamis illúziókba most még, majd a páston kiderül ki-mire képes.
Az utolsó mondatait viszont őszinte elképedéssel hallgattam, elismerően jegyeztem meg:
- Minden jel szerint igazlátó vagy - válaszoltam. - Néha, most még koordinálatlanul, de átlátsz az idősíkok között. Elvileg ezt meg lehet tanulni irányítani, legalábbis valamelyes szinten. Meg vagy hívva ezennel a Mardekár klubjába, lévén nem vihetem ki onnan a magánkönyveim, de nekem megvan pár dolog, ami itt csak a zárolt részlegben. Áttanulmányozzuk, aztán addig kijárom neked Lascar professzornál, hogy felügyelettel bemehess a zárolt részlegbe is. Nyugi, nem mondom el neki miért kell. Neked sem ajánlom a híresztelését, elég sokan fennakadnának rajta, ha mondjuk a múltjukból látsz bizalmas részleteket. Még ha te erről nem is tehetsz - fejtegettem. - Na meg sokan látnának benned lehetőséget. Semmi mást. Pedig annál, ezt már most látom, többet érdemelsz.
Elhasaltam a padlón, várva a megváltó talpakat, miközben kíváncsian megkérdeztem:
- Mik a céljaid az életben Debby? Úgy értem, ah magad mögött hagyod a Roxfortot? - érdeklődtem.

// abszolút semmi baj sincs, élvezet volt minden betűdet olvasni. igyekeztem akár csak halványan hasonló színvonalon írni Embarassed

//

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

Habár nem látványosan, de megnyugszom, hogy én is szimpatikus vagyok neki, majd kuncogni kezdek, mikor azt mondja, hogy így is nehéz dolgom lesz a pályán.
- E felől kétségem sem volt. Neked sem lesz attól könnyebb, ha jóban leszünk. Vetélytársak leszünk továbbra is a kviddicspályán. – Mosolygok és már most elképzelem, hogy ezúttal még érdekesebb lesz a pályán. Már csak azért is, mert most már nem csak magamnak és a csapattársaimnak akarok majd bizonyítani, hanem neki is. Alig várom.
- A bajkeverésről pedig… hát én sem tartozom azok közé, akik betartják a szabályokat. Sőt, kifejezetten élvezek a folyosókon éjszaka mászkálni, bár ezt talán nem volt bölcs dolog éppen egy prefektus előtt elkottyantani. De mivel itt már lebuktam, nem hiszem, hogy ez olyan nagy titok lenne. – Nevetek megint.

Ugyan ismert történetet mondok el, de akárhogy is kutattam az emlékezetemben, ez volt a legeslegkínosabb dolog, ami megtörtént velem. Persze volt még pár cikis helyzet, amiről nem sok mindenki tud, de azok nem is voltak olyan kaliberűek, amin halálra lehet röhögni magunkat. Bár, most így belegondolva, talán mégis akad valami. De azt majd talán később megosztom Peterrel. Mintegy bónuszként. Egyszer. Ha közelebbről megismerem.
- Hát igen, sejtettem, hogy nem fog ez sokáig titokban maradni, hiába is szerettem volna. Egy hónapig mindenki rajtam röhögött. Én pedig szívesen megátkoztam volna őket, de nem igazán mertem újra használni a pálcámat, így leginkább az ősi módszerhez folyamodtam: megvertem a csúfolódó illetőt. Legalábbis, amennyire a fizikai adottságaim engedték. Ez elég komikusan nézhetett ki a kívülállók számára. Egy aprócska lány csépel, egy tizenhat éves irtó magas hollóhátast, aki vigyorogva beszólt, hogy nem is gondolta volna, hogy ilyen nőies vagyok. - Forgatom a szemeimet, de közben mégis mosolygok.

- Persze, szólíts nyugodtan Debbynek. A Deboraht nem szeretem amúgy sem annyira. Olyan komoly, pedig én nem vagyok az. De hát az ember nem választhatja meg a saját nevét, nem igaz? – Mosolygok tovább.
- A félelmekkel kapcsolatban teljesen igazad van. Valamilyen szinten tudtam is, hogy magam generálom a félelmemet egyre jobban és jobban, de ez egy olyan dolog, mint másoknak például a pókok. Rettegnek tőlük, pedig van olyan példány ami egyáltalán nem veszélyes, aprócska, és teljesen ártatlan kis lény. Ezt tudják is, mégis félnek tőlük, még akkor is, ha tisztában vannak azzal, hogy nem fogja őket felfalni. Én ugyanígy félek. Tisztában vagyok azzal, hogy nem kellene, de mégis. – Pedig mennyivel egyszerűbb lenne minden!

- Jó, igazad van, az valamilyen szinten tényleg hatott. Biztos vagyok benne, hogy a csapat társaim nem örültek volna annak, hogy helyettem mást kellett volna keresniük. De ahogy ismerem és szeretem őket, megoldották volna. Annyira pedig már ismernek, hogy tudják, hogy ha nem is tudnék részt venni ezen a meccsen valamilyen okból, a következőn 200%-ot nyújtok 100% helyett, még akkor is, ha belepusztulok. De ez már egy másik téma. – Mosolygok.
- Nem, nem voltam az, és ahogy a többieket elnézem, még jó ideig nem is akarok az lenni. Persze tudom, hogy ez irányíthatatlan. De azért reménykedem még a csodában, hogy egy ideig elkerül ez az átok. Így is elég kerge vagyok, nem akarok még jobban megkergülni. – Nem akarok a pergamenre apró szívecskéket rajzgolgatni csupatszám, nem akarom leírni százmilliószor a nevemet Mrs. mittudomén kiként, és nem akarok elalélni, valahányszor csak a szeretett személy a közelembe jön. Most nagyon jól megvagyok így. Különben is azt kell kitapasztalnom, milyen is pontosan a személyiségem, mert még abban sem vagyok teljesen biztos.

- Tudom, hogy viccnek szántad, de annyira nem okoz nehézséget. Különben is jobban szeretek úgy beszélgetni, ha látom az illetőt akivel beszélgetek. – Biztosítom.
- Nemsokára átmegyek, csak gyorsan én is felkapok magamra valakit. – Hogy szavaimnak eleget tegyek ki is szállok a medencéből és egy kis törülközés után , gyorsan magamra húzom a fehérneműimet és a blúzomat, a szoknyát és az egyenruhám egyéb dolgait most hanyagolom. Annyira nem vagyok szégyenlős és különben is, ha bikiniben lennék, akkor többet látna. A blúz pedig egész hosszan leér a combom közepéig, olyan dolgot nagyon nem is láthat, ami esetleg illetlen lenne.
- Jövök is. – Figyelmeztetem, majd előmerészkedek a paraván másik oldaláról, és muszáj mosolyognom, mikor meglátom, hogyan helyezkedett el.
- A terveid jól hangzanak. – Mondom, miközben letérdelek mellé és először csak kézzel nekiállok gyúrogatni a hátát és a vállait. Senki nem nézné ki belőlem, de nem vagyok olyan kis gyenge virágszál, egész erősen képes vagyok használni a kezeimet. Akiknek pofont adtam, azt mondták, hogy negyed óráig égett utána az arcuk.
- Tehát nem kell félnem attól, hogy egyszerűen csak megunod a velem való gyakorlást, mert az agyadra megyek? – Érdeklődöm mosolyogva, közben folyamatosan masszírozom, jó alaposan meggyúrva az izmait.

- Igazlátó lennék? – Kérdezem kicsit döbbenten. Ilyesmiről még egyáltalán nem hallottam. Kissé feszülten figyelek a szavaira, de aztán megnyugszom, mikor rájövök, hogy jól döntöttem. Nem fogom megbánni, hogy elmondtam neki, mert úgy látszik tényleg tud majd nekem segíteni.
- Köszönöm. Igazán sokat segítnél. – Lassan végzek a háta és a vállai átgyúrásával, majd már a talpaimmal kezdek rajta járkálni óvatosan.
- Hogy mik a céljaim? Ezt még nem tudom. Nem tudom mit akarok csinálni, majd a Roxfort után, leginkább a Carpe Diem filozófiát vallom, és szerintem majd csak akkor fogom eldönteni, ha már muszáj lesz. Neked milyen terveid vannak? – Kérdezem tőle kíváncsian.

words: 852 -- tagged Peter -- notes Sikerült, nagyon tetszett a reagod .

Amikor Debby jelezte, hogy érkezik, ösztönösen felpillantottam rá. Nem mondom, azért volt rajta mit nézni. Kviddics talár nélkül egészen szemrevaló jelenség már, főleg, hogy lényegében csak egy blúzt visel. Nyilván fiatalka még, de abban a korban van, amikor bizony már kezdenek felsejleni az eljövendő idomok, szóval csinoska, na. Mellém térdel s ahogy elkezdi átgyúrni a hátamat, elismerően horkanok fel, nem számítottam ilyen erőre tőle, de meg kell hagyni, van benne rendesen. Korábbi szavaira nehézkesen reagáltam, kissé elveszve az élvezetben:
- Tartok tőle Debby, jelenleg nem az éjszakai körutakat úsznád meg, de most speciel azért se tudnék haragudni rád, ha elrabolt mardekáros diákok alkotnák a szobádat bútorrá változtatva - nyögtem fel a gondoskodó ujjai alatt vigyorogva. - Most épp bármit megbocsájtok.
Kis gondolkodás után fektemben megráztam a fejemet:
- Hát nem tudok melyik hollós jómadár volt, de bizonyos mértékig igaza van - mutattam rá a tényekre és ez alkalommal abszolút komolyan beszéltem. - Elkezdtél felnőtté válni Debby, szép arcod van és bizony a tested is kezd átalakulni. Még nem vagy kész nő, de azt hiszem egyre többen fogják rajtad felejteni a tekintetük, hisz rohamosan csinosodsz.
Lehunyt szemmel élveztem, ahogy a tenyere siklott a gerincem mellett, elrévedve próbáltam közben értelmes gondolatokat megfogalmazni:
- Félelmei mindenkinek vannak, az a kérdés, le tudja-e őket győzni - feleltem. - Például akinek pókfóbiája van, annak ugye a mumus túlnyomórészt óriáspók alakjában jelenik meg. Mégis átalakítható, viccessé tehető, feledhető. Az élet minden területén ilyenek a félelmeink. Meg kell ismerni, ki kell tapasztalni, aztán le kell győzni őket. Mágiatörténetből mindenki tanul néhány mondatot a háza alapítójának bölcsességeiből. Fogalmam sincs Godrick miket mondott, az a ti asztalotok - nevettem, - de talán megszívlelsz valamit, ami Mardekár Malazár száját hagyta el. "Soha nem a probléma a valódi probléma. Az igazi probléma, az a hozzáállásod lehet csak egy problémához." Persze fogalmam sincs mit ivott előtte - enyhítettem egy kis tréfával a szentbeszéd-hangulatot.
A kviddicses fejtegetésre már nem reagáltam, főleg azért mert hittem neki. Valószínűleg tényleg kettő helyett játszott volna. A hátamban oldódtak a nehéz görcsök, vállam is kezdett helyre jönni az erős markokban, így kifejezetten vidáman feleltem:
- Hát Cupido nyila az, amit senki nem kerül el soha az életben, már most kezdj megbarátkozni a gondolattal - kuncogtam. - Nagyjából olyan idős lehettem, mint most te, amikor először csináltam hülyét magamból egy lány után epekedve... és így utólag sem bánom igazán. Mindenki kezdi valahonnan - nevettem az emlék hatására.
Debby ekkor óvatosan a hátamra lépett, lassan kezdett előre-hátra járkálni rajtam. Kb a világ minden fájdalma szakadt ki belőlem egy megkönnyebbült sóhajban, a testem elernyedt, a lelkem megpihent.
- Merlinre... ez fantasztikus Debby - sóhajtottam. - Most mondanám: nem lesz lelki erőm azt mondani, hogy "köszi szépen, elég volt", ezt neked kell szabályozni - nyögtem fel, majd tettem a fejem vissza a padlóra. Úgy folytattam a gondolatmenetet: - Nem, attól nem kell tartanod, hogy ráunnék. Nem szokásom. Tudod, ha nem is mindig látszik állítólag, de Mardekáros vagyok. Erényeim közé tartozik a kitartás. Illetve azt hiszem nem is akarnék csalódást okozni az első griffesnek, akinek nagyon élvezem a társaságát... és a kezelését - tettem hozzá kuncogva, amíg egy erősebb lépése ki nem szorította belőlem a szuszt egy pillanatra. - És ne aggódj mindenen. Nagyon tehetséges vagy a gyógynövények, a bájitalok terén és úgy mondják mindent tudsz a legendás lényekről. Megvan az eszed és megvan a lelki erőd, ami a varázsláshoz kell. A többivel megbirkózunk, rendben? - mosolyogtam.
A jóslástanos kérdéseire biccentettem:
- Úgy hiszem az vagy - bólogattam. - Sokféleképpen hívják az igazlátókat. Látnok, látó, olykor próféta. Felsejlik előttük a jövő, vagy akár a múlt egy darabja. Mint egy vízió mondjuk. Bár vannak akik csak képeket látnak, vagy csak hangokat hallanak, stb, de nagyon sokan komplex képet élnek át. A legerősebb, nagyon meghatározó események esetén a látnok elveszítheti józan tudatát a látomása idejére és jövendölést tehet. Igazából a mágiaelmélet megbukik ezen a ponton, nem tudjuk levezetni elmélettel mi történik. De szándékosan fejleszthető a dolog. Nem könnyen, de fejleszthető. Sokan veszélyes képességnek tartják, egyes mágusok azt vallották, hogy a jövőlátókat el kell pusztítani, mások viszont lehetőséget látnak bennük. Például a halálfalók különösen szívesen szervezik be őket soraikba. Ez az adomány értékes, de veszélyes. Viszont irányított módon egészen különlegessé tehet - biztattam a lányt.
Gyakorlatilag úgy éreztem, lassanként folyóssá válik a testem Debby talpai alatt és nem nagyon akartam, hogy az érzés véget érjen, hónapok óta nem volt ilyen kellemes élményem mint ez a negyed óra. Inkább egy óra. Nyugodtan ide vehetem a beszélgetést is a cserfes, de okos lánykával. Igaz együtt fogunk gyakorolni, így a társaságát nem vesztem el. De a masszázs... és utána a taposás... önző disznó vagyok, na.
- Én ugyan hülyét csináltam magamból az első csajozási próbálkozásnál Debby, de szerintem neked nem kell annyira félni a szerelemtől - nyögtem kéjesen az újabb lépései hatására. - Szerintem veled bárki megüti a főnyereményt, akinek vannak izmai... - nevettem fojtottan.
Utolsó kérdésére egy sóhajjal válaszoltam:
- Hát, ha minden jól megy, akkor a Salembe megyek a... aaaah... ez ott nagyon jóóó.... bocs... szóval a tanárképzőre, jóslástan szakiránnyal - nyögtem. - Igaz, neked még van időd dönteni persze. Én is kb negyedik év vége felé határoztam el - emlékeztem.

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

Arra, hogy ennyire élvezi az általam nyújtott masszást önkéntelenül is nagyon mosolygok, nem gondoltam volna, hogy ennyire jó vagyok benne. Bár most így belegondolva, nem is olyan meglepő. Van két bátyám, őket gyakran szoktam masszírozni, ha úgy hozza a szükség, hiszen mégis csak könnyebben fordulnak hozzám, mint a szüleinkhez, én pedig általában szívesen szoktam nekik segíteni, hogy kicsit ellazuljon az izomzatuk. Tehát nem is vagyok olyan tapasztalatlan, mint ahogy elsőre gondolom, főleg így visszaemlékezve.
- Biztos vagy benne, Peter Griffiths, hogy ezt a dolgot bölcs dolog volt megosztanod velem? – Kérdezem kuncogva.
- Még a végén kihasználom, és ha újra elkapsz egy kihágás miatt, csak azt mondom megmasszírozlak és te már el is feledkezel arról, hogy büntetést akarsz nekem adni. Hmmm, igazán tetszik ez a lehetőség. – Vigyorgok, miközben ujjaimmal kitapogatom az izmában fellelhető esetleges csomókat és kinyomkodom belőle.

- Köszönöm a bókokat. Tőled valahogy jobban esik, mint tőle. Az a stílus ahogy mondta, egyáltalán nem tetszett. De hát, nem válogathatom meg azt, hogy kinek tetszem és kinek nem. – Vonogatom a vállamat. Persze, mint minden korombeli lányt engem is érdekel a szerelem és a randik témaköre, de én a többiekkel ellentétben, tényleg nem vágyom arra, hogy elveszítsem a józan itélőképességemet, egy fiú miatt. Azért sem, mert látom, hogy az osztálytársnőim mennyire kifordulnak magukból és azért sem, mert mindenki kétségbeesetten keresi az „igazit” mikor pedig nyilvánvaló, hogy azt nem most és főleg nem ebben a korban találják meg. Ráadásul én mindig is olyan voltam, hogy soha sem követtem a tömeget. Mindig az ellenkezőjét teszem annak, mint amit elvárnak tőlem és ez így jó. Így izgalmas.

- Igazad van. – Bólintok, közben pedig egy pillanatra sem hagyom abba a masszírozást.
- Valóban csak az a dolgom, hogy leküzdjem a félelmemet, és biztos vagyok benne, hogy egyszer sikerülni is fog. – Mondom határozottan.
- Ebben nem kételkedem. Csak nem tudom mikor lesz elég erőm hozzá, hogy leküzdjem. Most még nincs. De előbb utóbb lennie kell. – Legalábbis bízom benne.
- Ami pedig Mardekár Malazár tanácsait illeti, egyre szimpatikusabb nekem az az alapító. Furcsa lehet ezt hallani, egy ízig-vérig griffendélestől, nem igaz? – Nevetek.

- Én nem fogok hülyét csinálni magamból. – Bizonygatom, habár tényleg nem tudhatom, hogy milyen leszek akkor ha becsap ez az átok, mert nem fogok tudni ellene tenni semmit.
- Te, hogyan csináltál bolondot magadból? Elmeséled? – Kérdezem kíváncsian, remélve azt, hogy ezt a történetet is elmondja.
- Amúgy, amikor csókolóztam azzal a mardekárossal… – Kiráz a hideg.
- Borzalmas volt. Miért kell ledugnia a nyelvét a torkomon? Nem kaptam levegőt. – Hallatszik a hangomban a felháborodás. Hogy miért is mondom el mindezt, egy majdnem ismeretlen tizenhét éves fiúnak? Ki tudja? A természetes nyíltságom lehet az oka, és hogy képtelen vagyok hosszan elrejteni a gondolataimat, főleg akkor nem, ha egy bizonyos témánál kibuknak belőlem a szavak.

- Akkor még jó ideig élvezheted. – Nevetek a megjegyzésén, amint tovább lépegetek rajta.
- Fáradthatatlan vagyok, és ha beszélgetünk nem is unom el magam. – Biztosítom.
- Huh, megnyugodtam akkor. Ha kitartó vagy, tényleg nem lesz gond. Ráadásul nagyot nőttél a szememben azzal, hogy elvállaltad egy kis csitri tanítását, mikor gondolom ezer meg egy dolgod van így is. A RAVASZ-okra készülni, edzeni a meccsekre… Igazán nagyon hálás vagyok neked, hogy rám pazarolod az értékes idődet. – Tényleg nagy szükségem van arra, hogy valakivel gyakorolhassak, úgy, hogy a büszkeségemen nem esik akkora csorba. Most pedig végre adódott egy ilyen lehetőség.
- Igen, elméletben tényleg nagyon jó vagyok, sőt kiemelkedő, hála a fotografikus memóriámnak. – Ismerem be.
- A növények és az állatok pedig két szenvedélyem, így igen, azokban is tehetséges vagyok. A többivel pedig valóban meg fogunk bírkózni. Nem az a típus vagyok, aki egykönnyen feladja, így ettől nem kell tartanod, neked sem. – Mosolygok.

- Az igazsághoz hozzátartozik az, hogy én egyáltalán nem örülök annak, hogy ezek a képek megjelennek előttem. Teljesen váratlan, nem tudok felkészülni rá és olyan dolgokat is láthatok, amiket abszolút nem akarok. Aztán pedig próbáljam meg titokban tartani, hiába megrázó, vagy felkavaró a dolog. Nem számolhatok be róla senkinek, magamban kell tartanom… és sajnos jó pár ilyen van. Persze látok, boldog, örömteli dolgokat is. De hogy jövendőléseket tegyek, mikor öntudatlan vagyok… azt hiszem ilyesmi nem fordult elő. Nem akarok különleges lenni. Vagyis legalábbis nem így. Nem akarok célponttá válni, egy eszközzé mások kezében. Ezért sem mondtam el ezt még senkinek. Hogy benned miért bíztam meg? Azt én magam sem tudom. De azt hiszem nem jártam rosszul. – Szélesebb a mosolyom.

- Tényleg ennyire jól csinálom? – Kérdezem nevetve, közben fáradhatatlanul járkálok rajta tovább.
- Ennek kifejezetten örülök. Na látod, ebben lehetek különleges. – Vigyorgok.
- Ó, akkor még jól is fog jönni, hogy velem gyakorolsz. Legalább lesz némi tapasztalod tanárként. Úgy gondolom, nagyon is illik rád ez a szerep, nem hiába akarsz tanárnak szakosodni. Előre is sok sikert kívánok. – Bíztatom, egy újabb szelíd mosollyal és kicsit erősebben taposok rajta, hogy még alaposabban „kikúráljam”.

words: 797 -- tagged Peter -- notes Na ez is összejött, végre valahára :DRemélem megérte rá várni .

Nyögdécselve feküdtem a válaszait hallgatva, de ezek mindenek voltak, csak fájdalmas nyögések nem. Úristen, mekkora szükségem volt nekem erre...
- Hallod... nem hiszem, hogy olyasmit csinálnál, ami komoly büntetést igényelne, úgyhogy ha akarod próbáld csak ki nyugodtan. Nem leszek ellene - vigyorogtam. - Amúgy meg hülyeség. Aki bókokat mond, az felnagyítva dicsér. Szerintem kezdj megbarátkozni a gondolattal, hogy max jövőre már igen sok hódolód lesz. Ezekkel a lábakkal és ezekkel a szemekkel a fél suli férfi diáksága beléd fog zúgni - nevettem.
Amint az alapítókra és a félelmekre terelődött a szó elgondolkodva bólogattam a padlónak, hangos szavakkal is felelve Debby bizonytalan gondolataira:
- Nyugi nagylány - biztattam vidáman. - Ott vannak a tesóid meg a szüleid, akikből meríthetsz erőt ehhez az egészhez. És persze a barátaid. A te természeteddel egészen biztosan sok barátod van. Ha már itt tartunk én is ott leszek, a Mardekár végzős prefektusa, a kviddics csapat terelője és egyben az iskola legtehetségesebb jósa - húztam egy kicsit nevetve. - Menni fog az Debby, csak egy kis önbecsülésre lesz szükséged, meg kell értened mekkora erő és mennyi érték is lakozik benned, ehhez pedig tényleg jó "médium" egy Mardekáros, elvégre mi ha jól tudom arról vagyunk híresek, hogy túlteng az önbizalmunk. Az alapítók meg... Hát nagyon-nagyon-nagyon-nagyon bölcsek voltak, de egyikkel se mennék el a Roxmortsba egy sörre, lévén úgy tűnik veszett unalmas fráterek is.
A következő kérdéseiből előbb a rossz élményre reflektáltam:
- A srác baromi tapasztalatlan volt, de egyben mohó is, mint minden tinédzser kölyök - vigyorogtam. - Az én legelső csókom sem lehetett valami nagy élmény annak a szerencsétlen lányzónak. De mostanra azért már tudom értékelni a pozitív oldalát is. Ami meg a sztorit illeti... Elég instabil helyen állsz jelenleg, szóval megkímélnélek, mert ha a nevetéstől fenékre pottyansz, az fájni fog - hárítottam reflexből.
Na ekkor lépett a vállamra és csak a talpa első részére nehezedve kezdte el forgatni rajtam a lábát, mintha egy csikket vagy bogarat taposna el. Felhördültem rögtön:
- Merlinre... ez zsarolás... óh anyukám, ez mámorító... légyszi ne hagyd abba... kérlek... oké, megadom magam, ha megígéred, hogy talpon maradsz - sóhajtottam. A magabiztos ígéret után sem igazán meggyőzve, de belekezdtem: - A lányzó mugli volt, én meg tizenöt éves és ehhez tök hülye. Nem igazán tudtam, hogyan kezdjek el udvarolni valakinek. És sajnos ahelyett, hogy a bátyámhoz fordultam volna a kérdéssel, egy hasonszőrű mugli barátomat kérdeztem. Na ő se volt jobb nálam, de legalább kreatív. Kitaláltuk, hogy biztos úgy kell, mint a könyvekben. Akkoriban rá voltunk kattanva a lovagregényekre, de a csajozási szokások persze hangyányit változtak az elmúlt párszáz évben. Mi ezt nem tudván egy kerti románc mellett döntöttünk verseléssel, ablakhoz felmászással, rózsával a kézben. Csak előtte megittunk két sört bátorításként. Nem kellett volna, nem voltunk hozzáedződve, meg is csapott mindkettőnket. Na szóval még egy kis plusz: a bal fülemet előtte találta el egy gurkó meccsen, úgyhogy alig hallottam, de a haverom tőlem balra bújt el a bokorban, onnan súgta a verset. Mint mondtam nem voltunk józanok... Emlékszem sajnos mindenre a mai napig. Haver súgta, hogy a "Gyere az ablakhoz édes". Erre én rendes süket módjára kétszer visszaüvöltöttem, hogy mit beszél, mire már elég hangosan sziszegte, hogy "Gyere az ablakhoz édes, az Isten verjen már meg!". Gondolkodás nélkül megismételtem. Csakhogy az egészet. Az Isten verjen meg-gel együtt. Szép indítás... A vers már csak foszlányokban maradt meg, sajnos ott és akkor is, tekintve a csengő fülemet. Így lett a "Hold legördül az ég ölén, Majd megpihen az éjszaka tenyerén" verssorból a "Hold lebömböl mint kék bölény, Míg megzizzen az északi kenyerén" nem túl értelmes, de igazán kreatív átirata. Peter Griffiths első és egyben utolsó költeménye, jogdíjak nincsenek fenntartva - kommentáltam fanyar humorral. - Hamar rájöttünk, hogy ez így nem megy, inkább jöjjön a rózsával a szájban falmászós jelenetem. Elég nehéz házfalat mászni, főleg ha közben a fogaiddal próbálsz kiszedni egy a nyelvedbe ékelődött rózsatövist. A lány a másodikon lakott, de csak félúton jártam a fájdalomtól könnyes szemekkel, mikor az elsőn kivágódott a spaletta és tarkón vágott. Az addigi produkciónk felkeltette apukát, aki megérdeklődte mégis mit csinálok itt éjnek évadján a falon. Hát akkor momentán csillagokat láttam a tarkón vágástól miközben egyoldalú magánbeszélgetést folytattam magamban az agyalágyult örökkévalóval odafenn, így azon kreatív választ adtam, hogy "éppen kukoricát ültetek". Ezen mondat közben háromfelé haraptam a rózsaszálat, aminek leeső darabjai után kapva elengedtem a falat és belezuhantam az egresbokorba. Aznapra úgy éreztem nem kéne már felmásznom. Végül is igazam volt, szegény lány addigra szétharapta a párnáját, hogy hangosan ne röhögjön és lenyelt egy fél kiló tollat belőle - fejeztem be első csajozási kísérletem dicstelen leírását.
Ha nem esett le a hátamról, vagy visszalépett rám folytathattuk is a beszélgetést. A gyakorlásra terelve a szót elnevettem magam:
- Én sem vagyok egy fáradékony alkat és megsúgom: a Mardekárosok általában is kitartó alakok - kuncogtam. - Majd meglátjuk mennyire kitartóak a lábaid, de hogy ebben az évben minden energiámat ráfordítom a bónusz óráinkra, abban biztos lehetsz. A RAVASZ egy dolog. Jóslástanból két éve is le tudtam volna rakni már, a mágiatörténettel is jól állok, az SVK-hoz is csak kicsit kell gyakorolnom azt hiszem. A kviddics edzés mellett simán bele fog férni. Hé! Minden masszírozáson kívül is baromi szimpi vagy te Griffes kis tornádó, szívesen segítek, amiben csak akarod - biztosítottam tovább lapulva. - A mágia pedig csupán az elmélet átültetése gyakorlatra. Nem lesz gond hidd el, csak meg kell találnunk, mi fog vissza. Hmm... Úgy hiszem tudom a büntetésed a belógásért, ha már itt tartunk. Te fogod takarítani ezt a helyet. Pálcával persze, gyakorolj csak. Ami azt illeti, mivel ehhez írásos engedélyt kapsz, senki sem érdeklődhet miért vagy itt. Meg persze ahhoz sem, egész pontosan hogy csinálod a takarítást - kuncogtam, remélve, hogy veszi a célzást.
Ráztam a fejemet a padló felé:
- Ne félj a képességedtől Debby - feleltem a gondolataira. - Azt olvastam, hogy lehet fejleszteni. Ha nem akarsz a profhoz fordulni, akkor megpróbálhatjuk kihozni belőle a legtöbbet a könyvek leírásai alapján is. Akkor fogod tudni irányítani, megszakítani amikor akarod, leblokkolni időlegesen, vagy éppen megpróbálkozhatsz előidézni is, bár az elég nehéz, úgy olvastam. Segíteni fogok benne, ne aggódj.
A kérdésére elnevettem magam:
- Ha te azt tudnád, mennyire jól csinálod - közöltem igen őszintén. - A különlegességhez ebben is gyakorlás kell, de ebben aztán meg tényleg bármikor szívesen leszek a segítségedre... mint taneszköz - húztam megint egy picit Debbyt. - Amúgy igen. Végül is tekinthetem akár szakmai gyakorlatnak is. Tényleg vonz a tanári pálya. Remélem használható tanerő lennék...

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

- Komolyan azt hiszed, hogy nem csinálnék olyat, ami komolyabb büntetéssel járna? Tévedsz. Annyira még nem ismersz, hogy tudd mennyi őrült dolgot tettem már röpke tizennégy év alatt. – Vigyorgok és visszaemlékezem az elmúlt csínytevéseimre és arra, hogy milyen és mennyi büntetőmunkát kaptam, amikor véletlenül rajta kaptak.
- Már igazi büntetőmunka veterán vagyok, annyiszor sikáltam már a padlót a folyosókon, hogy minden repedését ismerem, a trófeákat is egytől egyig fel tudnám sorolni neked, bár ez a kíváló memóriámnak is köszönhető. De most már ha el is kapsz, van egy módszerem, amivel elérhetem azt, hogy ne büntess meg olyan nagyon. – Mondom játékos hangon.
- A bókokat szerintem soha nem fogom megszokni. Azt is kétlem, hogy a fél diákság belém szeretne. Sokkal szebb lányok vannak a Roxfortban, mint amilyen én vagyok. Elég csak a barátnőimre nézni, például ők abszolút nem látszanak tizennégy évesnek. Sokkal… felnőttesebbek kinézetre. Hát… én ezt azt hiszem nem annyira mondhatom el magamról. – Elégedetlenül lebámulok az aprócska melleimre. De ezt azért mégsem jegyzem meg hangosan.

- Megint csak igazam van. Kezdem unni, hogy folyton igazad van. – Nevetek.
- Valóban sok barátom van és ők mellettem is állnak, ahogy a családom is, de valamivel csak egyedül tudok megbírkozni, hiába is van rengeteg segítségem. – Mosolygok.
- Ami pedig az önbecsülésemet illeti, nincs akkora gond vele, mint amekkorának tűnik. Egyedül a varázslás gyakorlati részében vagyok folyton bizonytalan, más területen nem igazán. Én az alapítókkal szívesen elmennék egy vajsörre, akár unalmasak, akár nem. Biztosan sok dolgot lehetett volna tőlük megtudni, én pedig kíváncsi és kutató természet vagyok, a múlt még jobban érdekel, mint a jövő, és biztosan rengeteg kérdést tudtam volna feltenni nekik, hogy milyen volt akkor az élet, hogy alapították meg a Roxfortot, és még sok-sok dolog van, ami érdekel ezzel kapcsolatban. – Vallom be.

- Jó a kíváncsiság engem is hajtott, de akkor is undorító volt. Nem akarom még egyszer. – Jelentem ki, talán megint túl elmaharkodottan, de engem az cseppet sem izgat. Amikor megint előtérbe kerül az a sztori, amit szeretnék hallani, hárít. Ez nem igazság! Hallani akarom. Ennek érdekében, pedig mindent bevetek, úgy látszik sikerrel, mert végül beleegyezik, de csak akkor, ha talpon maradok.
- Komolyan ennyire vicces lenne a történet, hogy attól kell félni, leesek? De rendben, megígérem, nem fogok leesni. Nagyon figyelek. – Miután így, biztosnak érezve magam a sikerben elkezdtem hallgatni a történetet, rögtön megbánom az ígéretemet. Már akkor nehezen tudtam visszatartani a nevetésemet, mikor a súgás rosszul sült el, de akkor már képtelen voltam elfojtani a kirobbanó jókedvemet, mikor a vers átíratáról eset szó, de akkor jött el a csúcspont, mikor befejezte az egész sztorit, én pedig ha nem a hátán álltam volna, már rég a padlón lettem volna a röhögéstől. Így is nagyban kell a könnyeimet törölgetnem, mert természetesen az egészet úgy ahogy van elképzeltem. De végül megtartom az ígéretemet. Kis negingás ugyan bekövetkezett, de kitartóan talpon maradok és nem esek le róla. De hosszú percek kellenek ahhoz, hogy a nevetésem csillapodjon és folytatni tudjam a lépegetést rajta, bár így is néha-néha előjön egy kis kuncogás. Csak ezután tudtam vele folyatni a beszélgetést.
- Merlinre, Peter, te aztán tudod mivel tudod elcsábítani a lányokat. – Jegyzem meg még mindig nevetve.

- Önző módon nagyon örülök, hogy segítesz nekem és nem egyedül kell bajlódnom. Ugyan a testvéreimtől is kérhettem volna segítséget, de akkor a büszkeségemen, hatalmas lyuk esne, így inkább azt nem szerettem volna. Több szempontból is te lettél a megmentőm. Még akkor is, ha az időd nagy részét el fogom venni. – Mosolygok. Az engem egyáltalán nem zavar, hogy nekem sem lesz sok szabadidőm, főleg mivel ezek a gyakorlások arra irányulnak, hogy még véletlenül se bukjak meg egyik tantárgyból sem. Ezért pedig már megéri. Meg persze azért is, hogy a fiú társaságát élvezhessem, mert kifejezetten jó vele beszélgetni.
- Hmm, tetszik a büntetés prefektus úr. – Kuncogok és már előre élvezem az itt töltött órákat amikor egyedül lehetek, és nem csak gyakorolhatok, hanem bármikor lubickolhatok a medencében. Csodás.

- Az nagyon jó lenne, ha tudnám ezt az egészet szabályozni! – Kiáltok fel lelkesen, teljesen önkéntelenül.
- Akkor nem lenne több olyan gondom, hogy olyat látok, amit nem akarok. – Szélesen mosolygok, ahogy belegondolok ebbe a lehetőségbe.
- Köszönöm. Te figyelj, hány köszönömöt mondtam már, mióta itt vagyunk? – Kérdezem nevetve.
- Szívesen gyakorolok rajtad. – Vigyorgok.
- Amúgy biztos vagyok benne, hogy jó tanár leszel. Velem is tudsz bánni, pedig még nem is kezdtél el tanítani. De ez is jelent már valamit. – Mosolygok tovább.

words: 729 -- tagged Peter -- notes Remélhetőleg ez is tetszeni fog .

- Nem hiszek én ebben Debby - feleltem őszintén, de kicsit incselkedve. - Szerintem aki ilyen kis tündérnek néz ki és úgy is viselkedik az vagy a világ legtehetségesebb színésznője, vagy képtelen lenne olyasmire, amivel komolyan ártana valakinek. Megosztok veled egy titkot: elég ritkán adok büntetéseket. Csak akkor, ha valaki a cselekedetével önmagát vagy másokat sodorná veszélybe. Nem hiszem, hogy túl gyakran osztogatnék neked ilyesmiért - kuncogtam. - Ami nem jelenti azt, hogy nem fogadom el időnként a kényeztetést persze - cukkoltam.
- Ha eleget hallod őket, meg fogod szokni - feleltem. - És hogy nem vagy olyan szép? Hallod, vidd szervizbe a tükrödet, mert valamit rosszul mutat. Elképesztően szépek a szemeid, feltehetőleg a mert a lelked tükrei. Játékos fény csillog bennük, akaraterő, céltudatos elszántság és lágy fény, talán szerető szív, könnyed megbocsájtás - merengtem el, felidézve magam előtt őt. - Kifejezetten szép arcod van. Arányos, szimmetrikus, amiről mindenki tudja, a nevetés és a jóindulatú mosoly fogja előbb rajtahagyni ráncait, mint a keserűség, vagy a gőgösen lefittyedő ajkak savanyúsága. Na és persze a lábaid - kuncogtam. - Nem csak erősek, de formása is, hidd el nekem. Aprók, de az érintésük selymes és felszabadító. Szólj ám, ha már kellően zavarban vagy - gonoszkodtam, aztán meleg,. baráti hangon tettem hozzá: - Hidd el nekem, hogy komolyan beszélek. Minden adott, hogy egy gyönyörű pillangó járja majd ki ezt az iskolát. Az alkat meg... Jesszus! Mennyi idős is vagy? 14? Nem, azt hiszem 15. Neked még nincs kialakult alkatod a sportosságot leszámítva. Iszonyú sokat fogsz még változni. Ezen ne pörögj. Főleg, hogy szerintem már most sokan rajtad felejtik a szemüket.
Reméltem legalább egy kicsit kevésbé kritikusan szemléli ez után a tükörben a lábait, az arcát és a szemeit, meri hangsúlyozni is őket. Az eredményben nem kételkedtem, segítene helyrerakni azt hiszem az énképét.
- Hidd el kiscsaj nem lesz gond - szuszogtam az édes kényeztetés közepette. - Ha rájössz mennyit is érsz, és milyen könnyű is az, amitől félsz, akkor már kisujjból kirázod az egészet. Hidd el, mire végzel, a Roxmortsban előre nyitná neked az ajtót az öreg Mardekár - biztattam játékosan, - és tanácsot kérne tőled Hollóháti Hedvig.
Ahogy elmesélem életem egyik kínos élményét abbahagyja a tiprást, pontosabban ez két pontra korlátozódik, amint rázkódik a nevetéstől. Vele együtt vigyorgok, majd amint pár perc múltán újult erővel kezdi tiporni a hátam-vállam-derekam kuncogva válaszolok:
- Hát nem tudom, egész nyári szünetben Hattyúlovagnak szólított a csaj és vele nem jutottam el az első csókig - ismerem be. - A csók meg... soha ne mond, hogy soha. Más a kíváncsiság és mohóság vezette csók és más az, amit olyasvalakitől kapsz, aki szerelmes beléd. A szerelem felnagyítja a jót és eltünteti a rosszat. Aki így csókol meg, az véletlenül sem akarja majd, hogy neked kellemetlen legyen. Lehet görcsös lesz, vagy bátortalan, de az ölelésében ott fogod érezni az érzelmeit, ahogy a teste mesél neked. Arról hogy szeret. Hogy talán el sem hiszi, hogy ott tarthat a karjaiban. Hogy felnéz rád, tisztel, imád. Arról, hogy neki nincs nagyobb öröm a mosolyodnál. Az a csók lassú lesz és visszafogott, vagy mohó s mégis gyengéd. Más íze van az ilyen csóknak - gondolkodtam hangosan. - Bocsi, asszem ennyi elég lesz a nyáltengerből - nevettem fel végül.
- Ne aggódj, én vagyok önző és nem te - feleltem. - Ember nincs aki ne vállalna be egy kis plusz munkát, hogy élvezze a szépséged, a bájod, a kedvességed és főleg a társaságod. Én pedig kőkeményen kihasználom az alkalmat, hogy tudok ezért tenni - mondtam félig-meddig viccesen, de részben igen komolyan is. Debby társasága üdítő volt és itt most nem a talpai gondoltam kivételesen, hanem az eszére és a lelkére. - Én a bratyóidnak egy hangot se mondok, ez mind a te érdemed - kuncogtam.
- A büntetésnek nem ez a dolga, de legszívesebben többet adnék most neked, ha lenne lehetőségem - feleltem komolyan. - De majd egyszer kitalálok valamit. Ami a jóslástant illeti... Elég bizonytalan tudomány ez, művelői sem értenek egyet mindenben, de... amit tudok meg fogok tenni veled és az állítólag nem kevés. Szóval igen, számíthatsz rám na és a köszönömökhöz annyit: nem tudom pontosan hányszor, de bőven elég lesz, sőt. Megértettem és nem várok el hálálkodást. Egy boldog mosoly is elég lesz, oké? - kuncogtam.
Teljesen kinyúltam már, de hihetetlenül élveztem is és fel is frissültem a lábai alatt. Egy fél perc gondolkodás után kijelentettem:
- Ezt az ígéretet bevasalom, a tenyereid és a talpaid alatt minden perc aranyat ér - nyögtem fel kéjesen, ahogy a sarka jó pontot talált meg s forgatni kezdte a lábfejét rajta. - Óh a muglik összes istenére... Te Debby, ha ezt bírod még tíz percen keresztül, akkor még ma szívesen gyakorlok veled - tettem "üzleti ajánlatot".
- Jól bánnék veled? Ezt nem tudhatom, de igyekszem - kacagtam fel.

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

Kicsit hápogva hallgatom a szavait. Én tündér? Aki nem képes senkinek ártani? Alapvetően valóban így lenne, de amikor annyira felhergelem magam, hogy bárkit képes lennék kiátkozni a világból, ez nem teljesen helytálló.
- Szándékosan nem is ártanék senkinek. Sem magamnak. De továbbra is történnek olyan véletlen balesetek, amikor rosszul sül el valamelyik varázsigém és ezért valaki, vagy valakik a gyengélkedőre kerülnek hosszú napokra. Velem is volt már ilyen. Az átkom visszafelé sült el, én pedig egy hétig nyomtam az ágyat a gyengélkedőn, mert el nem tudták képzelni, mi bajom van. Lassan már bérelt helyem lesz abban a helyiségben. – Ráz a hideg, ha csak arra gondolok, hogy milyen rossz a fehér paplanok között feküdni, nulla szórakozással, fél órás vizsgálatokkal, és csak egy könyvet tudok újra meg újra olvasni, más szórakozásom nem lehet. Még az sem segít, hogy a barátaim meglátogatnak, habár az azért dob a hangulatomon. De édességet nem tudnak nekem hozni. A másik meg, hogy mozdulatlanságra vagyok ítélve, amit én egyszerűen képtelen vagyok elviselni. Gyorsan elhessegetem ezeket a gondolatokat.

- Még mindig kétlem, hogy ezt valaha is megszoknám. – Motyogom és akaratlanul is pír költözik az arcomra, a szavait hallgatva. Áldom az eget azért, hogy most nem láthat, mert az előbbi bókokból semmi sem lenne igaz, mert csak egy égő vörös arcot láthatna az előbb felsoroltak helyett. A lábam ugyan nem változik, de az arcom igen. De az nagyon.
- Ha az volt a célod, hogy zavarba hozz, akkor sikerült. – Jegyzem meg, közben tovább lépegetek rajta, de még mindig érzem azt, hogy az arcom forró a zavartól.
- Remélem igazad lesz. Bár, mint mondtam, egyáltalán nem bánnám, ha nem érdeklődnének irántam, hiszen én sem teszem. Csak bosszúságot okozna az, hogy ha olyanok futnának utánam, akiket én nem akarok. Már pedig egyelőre senkit sem akarok. – Ezért is nem követem a többiek divatját, a sminkeléssel, meg minden egyébbel. Mi értelme van? Egyszer, csak egyszer próbáltam meg kisminkelni magam, de már akkor elegem lett, mikor az alapozót felkentem az arcomra. Nem bírtam elviselni. Egy perc után, mielőtt még bármi mást is tettem volna, már le is mostam, mert olyan idegen érzés volt viselni egy maszkot. Nem szeretem. Nem is fogom megszeretni.

- Jó lenne, ha a végén nem nézne le mindenki azért, amiért olyan béna vagyok. – Vallom be.
- Most már az egész iskolában olyan rossz a hírem, hogy ha csak pálcát rántok mérgemben, a közelemben lévők menekülnek előlem. Mintha valamilyen veszélyes bomba volnék, amely bármelyik pillanatban robbanhat, hogy sérüléseket és kuplerájt hagyjon maga után. A legrosszabb az egészben az, hogy igazuk van. – Csüggedek el egy kicsit, de utána hamar visszatér az optimizmusom.
- De most, hogy már lesz segítőm, nem lesz semmi gond, és miután mindent alaposan megtanultunk, majd csodálkozni fognak, hogy milyen sokat fejlődtem. – Elégedetten mosolygok, ahogy belegondolok, a sok rossz akaróm, milyen képet fog vágni, ha baleset nélkül tudok lefolytatni egy párbajt, ráadásul úgy, hogy én győzök. Csodás érzés lesz.

- Hattyúlovagnak? – Nevetek fel újra.
- Tetszik az elnevezés. – Ami viszont ezután jön, némi csodálkozással, és különös csenddel hallgatom végig. Valóban tényleg ilyen jó is lehet egy csók? Számomra ez jelenleg még teljesen elképzelhetetlen. Emlékeimben továbbra is csak a szörnyű csók képe él, azt éltem át, csak azt tudom példának tekinteni, fogalmam sem volt arról, hogy ez ilyen jó is lehet, mint ahogy Peter azt leírta. Így talán már nem is idegenkedek annyira az újabb próbálkozástól, ami természetesen jóval később lesz és nem mostanában.
- Azért tudod ennyire, mert neked volt már ilyen csókod? – Érdeklődöm csendesen, kíváncsian és önmagamhoz képest elég komolyan.

- Már megint bókolsz. – Jegyzem meg mosolyogva és újra kicsit pironkodva.
- Direkt akartál megint zavarba hozni, vagy ez most nem volt szándékos? – Kérdezem kuncogva.
- Mellesleg, ha tényleg ennyire nem okoz neked gondot az, hogy trenírozz, akkor nem fogok aggódni. Azok után, amiket az előbb mondtál, meg végképp nem. – A lelkem mélyén máris elhallgat a bosszantó kis hang, ami azt szajkózta, hogy megint hülyeséget csinálok, hogy lefoglalom szerencsétlen hetedévest a pitiáner problémáimmal. A hang pedig ezek után nem is tér vissza.

- Már alig várom tényleg. – Mosolygok szélesen.
- Most sajnos nem láthatod a mosolyomat, így kénytelen vagyok folyamatosan szóban biztosítani arról, hogy mennyire hálás vagyok. De majd legközelebb, ha nem alattam fekszel, majd láthatod. Addig meg kell elégedned a köszönömökkel. – Kuncogok.
- A masszírozást pedig, még szívesen csinálom tíz percig, de nem, azt nem várom el, hogy most késő este felé állj neki velem gyakorolni. Így is fáradt vagy a kviddicsedzés miatt, én pedig már csak tudom, mennyire le tudja fárasztani az az embert. Most ha majd végeztem az izmaid átdolgozásával, remélhetőleg jót fogsz aludni és legközelebb teljesen kipihenten, tiszta fejjel tudsz, majd nekiállni annak, hogy kezdj velem valamit. Hidd el, úgy jobban megéri. Továbbra sem vagyok könnyű eset. – Nevetek.
- Különben, igen is jól bánsz velem. Szerinted hány hetedikes, mardekáros prefektus tenné ugyanezt, mint te? Megsúgom, egyik sem. – Legalábbis én ebben a hitben vagyok.

words: 808 -- tagged Peter -- notes Nem kommentálom .

Fejcsóválva fogadtam önvádaskodó szavait egy mély sóhaj kíséretében, majd már rutinból ellenkeztem is:
- Na ide figyelj! Az, hogy félresikerül egy igéd, az maximum kellemetlen vagy sajnálatos dolog, de nem szándékos. Miért kapnál ezért büntetést? Hiszen nem tehetsz róla - mutattam rá a tényekre. - Mellesleg meg kettőnk közül én vagyok a "gonosz mardekáros" - vigyorogtam.
Pironkodó szavaira elmosolyodtam:
- Jó, jó, Rómát se egy nap alatt építették fel, de úgyse nyugszom míg nem tudsz a tükörbe a valós értékeid szerint nézni, nem pedig a kishitűséged lencséjén át - feleltem. - Szép vagy, mégpedig már most nem is kicsit. Mire végzős leszel a legkeményebb mardis prefi srácok se tudnak majd megbüntetni, ha rájuk mosolyogsz - kuncogtam. - Már most barátkozz meg a gondolattal, hogy sok hódolód lesz. Ne frusztráljon, élvezd ki a körülrajongást és kész. Amelyik flótás meg a legszerencsésebb a Roxfort történetében, azt pedig megajándékozhatod a lehetőséggel, hogy igazán megtanítson csókolózni - folytattam a kedveskedést. Lehet tévedek, hisz az arcát nem látom, a hanghordozásából úgy olvasom ki, hogy azért örömmel veszi.
A csókról szóló kérdésére egy hangyányit habozok hogyan fogalmazzam meg, de végül összeszedem a gondolataimat:
- Igen, volt ilyen az életemben Debby - feleltem halkan. - Nem jött össze azzal a lánnyal a dolog hosszú távon, de míg együtt voltunk, addig... hmm... Egyszer meg fogod ismerni a szerelmet. Érezni fogod milyen az, ha egy fiú számára te jelented a világot. Ha tudni fogod, hogy minden léptedet, minden mozdulatod, minden szavad úgy lesi, mintha maga lenne az éltető levegő. Érezni a tiszteletét, a rajongását, a szeretetét egy másik embernek. Látni a szemében a csodálatot, a tiszteletet. Megélni, hogy a te örömöd, a te mosolyod valakinek az univerzumot jelenti, amelytől ha megfosztják, az olyan, mint a virágoktól elvenni a napfényt. Elsorvad és csak nehezen tér magához. S megélni mindezt magadnak is egy férfival szemben. Más lesz az a csók Debby, mint két tini elsősorban kíváncsiság vezérelte próbálkozása. Az igazi lesz. És mély - próbáltam körülírni. A francba is, ebben sosem voltam jó...
A bizonytalan hangra rosszallóan néztem magam elé, ami nem semmi, hisz a lábai továbbra is értően kényeztettek, de most maga a lány volt fontos. Viszont a végére helyeslően bólogattam:
- Na ez már megfelelőbb hozzáállás! - jelentettem ki határozottan. - Így hamar túl leszel a félelmeiden, csak nyugi. Maradj meg ennél az érzésnél - biztattam. - Bók lett volna? Ha az is, hát őszinte. Felnézek rád te lány, ha még nem esett volna le. Nem nagyon érdekel hogy varázsolsz, ugyanis baromi jó ember vagy. Szerintem egy igazi kis tündér - kuncogtam újfent. - És az ember gyerekének ritkán adatik meg, hogy tündérkék kényeztessék, vagy akár beszéljenek vele, nemde? - húztam egy picit, hisz nyilvánvalóan megint tiltakozni fog. - Ha gond lenne, nem ajánlottam volna fel. A Mardekárosok kígyók Debby. Hideg fejjel gondolnak végig mindent, mielőtt beszélnek vagy cselekszenek. Rád bármikor lesz időm és én fogom magam megtisztelve érezni - fejtem ki neki abszolút komolyan. A hangomban most nincs játékossá, direkt éreztetni akarom vele az őszinteségem, hogy végre teljesen elüljenek azok a kishitű felhőcskék, amik eddig minden jel szerint kísértették a gondolatait.
- Hé! Nem vagyok süket! - háborogtam aztán már viccesen. - Kihallom én a hangodból is a mosolyod és igen fantáziadús egyéniség vagyok. El tudom képzelni - nevettem.
Addigi határozott léptei amolyan tapicskolássá váltak a hátamon, teli talppal, kuncogva járt végig mégegyszer. Jelezte ez a kezelés végét is, nyilván már nem talált csomós izmokat, amit nem is csodálok, de a saját élvezetét is a dolog kapcsán. Játékos rosszallással kérdeztem:
- Na ez meg mi? Mi ez az elfojtott nevetés? Csak nem élvezni tetszik, hogy egy prefektuson tiporhat? - húztam az agyát erősen. - Miféle dolog ez Ms Wallberg?! Hát szabad ilyet?! - a hangomból kiolvashatta a választ. "Szabad hát". - Amúgy dunsztom sincs milyenek a mardis prefik, nekem sosem volt dolgom velük. Pár griffes megbüntetett anno, de az sem volt túl jellemző. De örülök, ha így érzed - pirultam egy picit én is.
Ahogy lelépett rólam megfordultam és felültem vele szemben, látványosan nyújtózva egyet:
- Istennő vagy! Hálás köszönetem! - biccentettem felé. - Mellesleg, Deb, nem akarlak most megbántani, de nem lenne jobb most gyakorolni? Kinyitom az SVK termet és most tutira nem látja senki, ha az elején még hibázol... - ajánlottam.
Mivel nyilván kötötte az ebet a karóhoz átfordítottam a hangom zsarolásba és még csak lelkifurdalásom sem volt:
- Na idefigyeljen kisasszony! Épp most mentett meg a fájdalmas éjjeltől, innentől maga nem megy ki innen úgy, hogy ne viszonozzam valamivel! - jelentettem ki "keményen", de persze egyáltalán nem haragosan. - Vagy felül arra az ágyra és cserébe megmasszírozom a talpait ha elfáradtak és közben átdumáljuk ami érdekel a másikról, de azt is tovább mondom milyennek is látom kegyedet- fenyegetőztem, - vagy segítek number 1 párbajozóvá válni már a mai napi kezdettel! Vagy ez, vagy az, döntsön csak! - húztam az agyát.
A talpmasszázst nyilvánvalónak tűnt, hogy nem fogadja el a félénk leányzó így magabiztosan vigyorogtam. Igen! Zseni vagy Peter Griffiths!

// na ezt a reagomat én se kommentálnám... Embarassed

//

She's up all night 'til the sun I'm up all night to get some She's up all night for good fun I'm up all night to get lucky We're up all night 'til the sun We're up all night to get some We're up all night for good fun We're up all night to get lucky

Kedvesen mosolyogok a szavait hallgatva.
- Lehet, hogy nem szándékosan rontom el a varázsigéket, de nem mindenki olyan rendes prefektus, mint te. De ezt te is tudod. Sokan egyenesen hozzájuk intézett merényletnek tűnik amit teszek. Sőt, már-már azt gondolják direkt csinálom. Valamilyen szinten ez igaz. Mármint… én teljesen tisztában vagyok azzal, hogy nem kellene varázsolnom, de vannak olyan helyzetek, mikor elönt az a vörös düh, amit nem tudok megfékezni és olyankor muszáj használnom a pálcámat, különben az öklömnek lesz baja. Mert hiába ütök erőset, azért a bőröm megszenvedi. De visszatérve, amikor mérges vagyok, teljesen elfelejtem, hogy nem kellene varázsolnom, mert abból baj lehet, és megteszem. Szóval igenis az én hibám, hogy nem tudom kontrollálni az érzéseimet. De nem baj, legközelebb már nem lesz olyan gond, hogy a legegyszerűbb bűbájjal is komoly sérüléseket fogok majd szeretni másoknak… mert te segíteni fogsz. – Mondom kissé, vagy inkább nagyon, lelkesen.
- Te lennél gonosz? – Kérdezem szelíden, pedig éreztem, hogy nem veszi komolyan.
- Te aki mardekáros prefektus létedre, lelepleztél egy griffendéles diákot, aki tilosban járt és mégsem igazán büntetted meg? Akinek semmi oka nem lett volna arra, hogy felajánjla a segítségét, de mégis megtette? Azt hiszem különbözőek lehetnek a fogalmaink. Ha a gonosz szó alatt azt érted, hogy valaki kedves, türelmes, jó humorú, ráadásul jelenleg felnézek rá, ami nagy szó, és úgy érzem ilyen diákokra kellene büszkének lennie a mardekár háznak, akkor tényleg gonosz vagy. De akkor te vagy a világon a leggonoszabb ember akit ismerek. – Jelentem ki halál komolyan.

- Oké, oké, hiszek neked! – Nevetek az újabb bókjait hallva.
- Legyen neked igazad, én csak jól járok. De azért azt nem bánnám, hogy ha a többség nem a szépségemért bírna, hanem azért, amilyen vagyok. Valaki ki nem állhatja a természetemet és megtudom érteni. Olyan vagyok, mint egy időzített bomba, amely bármely pillanatban robbanhat. Ezt még a barátaim is nehezen viselik el, hihetetlen mennyire fel tudom dühíteni magam egy apró-cseprő dolgon is, és olyankor a pokol mellettem lenni. De szerencsére nem szokott sokáig tartani. Ezért vannak még mindig barátaim. – Kuncogok.

- Valóban jó érzés lehet, ahogy így körülírod. – Gondolkozom el alaposan a szavain. Tényleg létezik ilyen nagy erő két ember között? Persze láttam már szerelmeseket. Láttam, hogyan néznek egymásra, de sajnos olyat is láttam, mikor csak veszekedés és szakítás lett a dologból. A legtöbben így jártak és én nem is nagyon hiszek abban, hogy örökre tarthat egy kapcsolat. Egyedül a szüleim jó példák erre, mert ők még mindig kitartanak egymás mellett és szeretik egymást. Legalábbis ahogy látom őket együtt, így gondolom. De nekem még korai ezen agyalnom. Olyan messze van még az, hogy én házasságra, sőt, komoly kapcsolatra gondoljak, mint az égen a csillagok. De Peter kicsit felnyította a szemem és már nem idegenkedek annyira a szerelem gondolatától.
- Ahogy ezt így elmondtad, nagyon szép volt. – Biztosítom mosolyogva.

- Tündér lennék? – Nevetek.
- Ebben én még mindig kételkedek, Peter. De jó, ha te így gondolod én cseppet sem bánom. Csak kicsit furcsa. Ilyeneket még senki nem mondott még nekem előtted. Megtisztelve érzem magam, hogy egy mardekáros végzős prefektus ilyen jó dolgokat gondoljon rólam. Ha több időt töltesz velem, lehet hogy a véleményed változni fog, hiszen az lehet, hogy az első benyomás során elbűvöltelek… – Itt muszáj megint kuncognom – De lehet, hogy legközelebb nem lesz ilyen jó napom és igazi hárpiaként fogok viselkedni. Bár ezt kétlem. Ritkán lehet engem látni szomorúnak. – Mosolygok rendületlenül.

- Jól van, akkor képzeld el, hogy éppen egy nagyon széles vigyort mutatok neked, jelezve, hogy mennyire lököttnek talállak. – Kacagok, egyáltalán nem kell komolyan venni.
- Ha ennyire jó a képzelő erőd, akkor biztos ezt is maradéktalanul tudod élvezni az elmédben premier plánban. – Vigyorgok tovább, miközben még mindig lassan lépegetek a hátán, de már nem sok mindent találok, amit kidolgozhatnék az izmaiból. Kár. Pedig még szívesem folytattam volna.
- Ó, dehogynem! Borzasztóan élvezem, hogy taposhatok rajtad. – Robban ki belőlem újra a nevetés.
- Szabad Mr. Griffitsh, főleg úgy hogy ha ez a bizonyos prefektus is ennyire élvezi a dolgot. – Ebből megint röhögőgörcs lesz. Végül lassan lelépek róla és mosolyogva figyelem, ahogy felkel a padlóról.

- Szívesen, máskor is. – Biccentek felé, továbbra is széles mosollyal, és miközben hallgatom amit mond, gyorsan magamra veszem a szoknyámat, és a cipőmet, de a taláromat meg a nyakkendőmet eszemben sincs most felvenni. Így kényelmesebb. A szoknyát sem szeretem túlzottan.
- Miért bántanál meg? – Döbbenek meg kissé.
- Továbbra is úgy gondolom, hogy túl késő van és nem akarlak ezzel terhelni… – Még sorolhattam volna a kifogásaimat, de Peter megelőz és két lehetőséget ajánl fel. Az elsőre gondolni sem akarok, így végül kissé duzzogva nézek bele a szemeibe.
- Hogy te milyen kitartó vagy, tényleg! Jó legyen, menjünk be abba a nyavalyás SVK terembe. Addig úgysem nyugszol. – Újra feltűnik az arcomon a mosoly, de ez most megint incselkedő, már-már kihívó.
- Te akartad. Még fogalmad sincs, mit vettél a nyakadba. – Habár jóval magasabb nálam, de olyan elszánt szemekkel nézek rá, mintha semmi magasság különbség nem lenne közöttünk.

words: 817 -- tagged Peter -- notes Bocsánat, hogy megvárakoztattalak .

Talpai alatt nyögve feleltem:
- Szerintem a szándék a lényeg, nem az eredmény - feleltem. - Ha valaki nyilvánvalóan szándékolatlanul szeg meg egy szabályt, vagy ilyesmi, annak sosem szoktam büntetést adni prefektusként. Hogy is mondjam... Képzeld el mondjuk, hogy jövőre a melledre tűznek egy ilyen rozsdás vackot. Nem röhög! Ez most példa csak, mellesleg amúgy sem lehetetlen. Na szóval: ha mint prefektus rátalálsz egy elkószált kis elsősre, aki mondjuk a könyvtárat a kereste de valami kevésbé jóindulatú diák, Hóborc, akárki elirányozta a világ túloldalára aztán eltévedt a folyosókon, végül egyszerűen a fáradtságtól összeesett és elaludt, te mégis mit tennél? Megbüntetnéd, vagy visszavezetnéd csak a körletéhez? Azért mondom példaként, mert nem régen éltem át egy kis hugrás sráccal ezt. Nem hiszem, hogy lett volna okom megbüntetni csak azért, mert két nap után még eltéved a kastélyban - fejtegettem. - Ez az eset vagy te is. Abszolút nem szándékosan teszed, nem ez a célod. Vagyis nincs benne rosszindulat. Mellesleg pont ezt kell levetkőznöd magadról, a "tudom, hogy nem kéne varázsolnom" életérzést. Azt tudd, hogy jobban kell varázsolnod és fog is majd menni - nevettem biztató felhanggal. - Okos vagy, csak kicsit önbizalomhiányos.
A "gonoszság" fogalmáról való fejtegetésein nyakig vörösödtem, végül halkan feleltem:
- Azt hiszem kissé meg is hatódtam - reagáltam. - De hidd el, nem ismersz eléggé. Úgyis griffes vagy, sőt kviddicsező is, egyszer kérdezz csak rám nyugodtan Lilynél, hidd el ki fogja fejteni neked a negatívabb oldalaim is - ajánlottam, mire, talán meglepetésében vagy csak simán múló ügyetlenségként kis híján a nyakamra lépett. Elkuncogtam magam: - Igen, jól sejted, nem kedveljük egymást. Én talán előítéletes voltam, de most már mindegy. Gyanítom meg tudna fojtani egy pohár vízben a kishölgy - sóhajtottam mókázva.
Fejemet ráztam a szavait hallgatva:
- Nem is mondtam, hogy a szépségedért fognak szeretni - feleltem. - A szépség segít az első időszakban, hogy meg akarjanak veled ismerkedni. A többi már a jellemeden múlik, de e tekintetben sincs okom félteni téged. Kedves, aranyos, tündéri lány vagy ráadásul okos is Debby. Simán menni fog az és nem a szépségeden múlik. Tudod én sokat lógok együtt nyáron mugli haverokkal, még egy "saját kis foci csapatunk" is van - éreztettem a hangsúllyal, hogy nem valami tényleg nagy dologra kell gondolni. - Az egyébként valami olyasmi mint a kviddics, csak mugli módra. Az ottani kapusunk... őőő... olyasféle mint a kviddicsben az őrző... nos férfi szemmel nézve sem éppen az a hű de jó képű gyerek. Képzelj el egy alacsony, de igen kövérkés srácot, körülbelül annyi pattanással mint a Mardekár és Griffendél bajkeverői együttvéve, egy rossz, amolyan majmokra jellemző tartással, vaskos állkapocs, csapott homlok, mélyen ülő szemek, stb. Nem egy vonzó jelenség, pedig egy csupa szív, nagyon rendes, jó humorú kölyök. Az a fajta, akire tudod, hogy számíthatsz ha baj van és akire bármit, bármilyen titkot rábízhatsz. Csak a szendvicsedet nem - nevettem fel. - Neki is sokáig volt önbizalomhiánya a külseje miatt. Az az alkat aki mindegy mennyit sportol, úgyis hízik mellette, meg minden, szóval félénk volt a lányokkal. Aztán két éve, mikor már közelgett a szülinapja a tizenhathoz, meglátott a mugli suliban, ahová jár egy új diáklányt. Aki nagyon tetszett neki. Pár heti tépelődés után, egy nagyobb focizás nélkül mesélt nekünk az érzéseiről. Végül addig húztuk az agyát, míg odament Vanessához. Végül is sokat mi nem mondhattunk, csak annyit, hogy nagy vesztenivalója nincs, maximum annyit mond a lány, hogy "nem". A világ nem dől össze, de egy próbát csak megér. Manapság Vanessa is eljár velünk olykor szórakozni, bár Dennis, a szóban forgó srác is kicsit kevesebbet van. Ugyanis együtt vannak a lánnyal. Nagyon szereti és Vanessa is őt. Ez így működik Debby. A kinézet segít, de nem ez a lényeg. Barátságban, szerelemben biztosan nem. Nem kell aggódnod, hidd el - biztattam. - A csókot meg normálisan elmesélni úgysem lehet. Ki kell majd tapasztalnod idővel.
A magáról szóló fejtegetésére mosolyogva bólintottam:
- Hidd el, időnként mindenkinek van rossz napja - válaszoltam. - Egészen biztos vagyok benne, hogy olykor te is vagy hárpia, mert jön az életben olyan ami lelomboz, ami elszomorít vagy simán csak felnyomja benned a pumpát, ami miatt bárki jön is szembe elsőre csak a torkát szeretnéd átharapni. Egészen biztos vagyok benne. Sőt, most szólok, nekem is van olyan periódusom, amikor ezt a taposást szívesen megejtenéd majd, külön kérés nélkül is, szöges talpú hegymászó bakancsban - nevettem. - Emberek vagyunk, ez is hozzá tartozik. De erről szól a barátság. A barát akkor is melletted van, amikor éppen szeretnél részt venni a Trimágus tusán... sárkányként - kuncogtam. - Én tartalak annyira érdekes és értékes személyiségnek jelenleg, hogy idővel szeretnék bekerülni barátaid nem véletlenül nem is szűk körébe. Akit pedig a barátomnak tekintek, az azzal is jár, hogy számíthat rám. Akkor is, ha rossz napja van. Érteni tündérke? - mosolyogtam.
Végül az élvezet véget ér, ahogy Debby lábai elszakadnak a hátamról, amire nem is tudok megállni egy szomorú, vágyakozó sóhajt, hogy aztán újra mosollyal tápászkodjak fel. A kérdésére vállat vonok:
- Nem akartalak ezzel emlékeztetni az eddig különféle sikertelenségekre, főleg ha ez neked szomorúságot okoz - válaszoltam őszintén, - de akkor is a te érdekedben ajánlottam fel.
Ahogy belemegy végre szélesen vigyorgok mint a tejbetök, naná, hogy zseni vagyok! Hát mondom én! Piszkálódva feleltem neki:
- Na legalább már én is tudom mivel zsarolhatlak téged - kacsintottam nevetve, miközben visszarángattam magamra a csizmáim, az ingem, sőt még azt a rothadt, ezüsttel szegett méregzöld kviddics talárt is. Hiába, visszajönni már nem szeretnék érte majd külön. Nagyot lebbent körülöttem a köpönyeg, ahogy megindultam, előre engedve Debbyt az ajtónál:
- Csak bátran, elvégre kísérettel vagy - kuncogtam, ahogy megindultunk az SVK terem felé. Közben megválaszoltam a szemrehányását is: - Láthatólag te nem vagy fáradt, egész soká tudtál tiporni is - fejtettem ki - és mentálisan is élénk vagy még. Holnap nem kell korán kelnem, de ez a legideálisabb időpont az edzésre. Ergo szívesen állok rendelkezésedre. Amúgy igen. Mardekáros vagyok, mint ilyen szívós, kitartó és ravasz. Ha olyasvalakiről van szó, akit kedvelek, akkor meg főleg - kacsintottam nekiindulva a lépcsősoroknak.

// Nagyon bocsánat, hogy csak most Sad

//

» Titokban járva, a Gerilla Edzés - Deborah és Peter (és esetleg Amanita?)
» Deborah Kalimera Wallberg
» Peter és Jose
» Egy édes találkozás - Madeline és Peter
» Ismerkedés a vadvilággal haladóknak - Isa és Peter