Egy ( talán nem is olyan szükséges ) korrepetálás - Lascar professzor & Gabriel

Csendben ücsörgök az ágyon, miközben Leslie a ládájában turkál, egy könyvet keresve.
- Hihetetlen vagy. – Töröm meg a csendet.
- Ne kezd már megint. Nem lesz abból semmi gond, hogy nem én megyek a korrepetálásra. Persze kicsit tudatlannabbnak kell tűnnöd, mint amilyen valójában vagy, de nem fogsz belehalni, sőt, ahogy ismerlek még élvezni is fogod, bár továbbra sem értem, hogy a mágiatörténetet hogy lehet élvezni. – Forgatja meg a szemeit és végül diadalittasan előhúzza a keresett könyvet.
- Na végre! – Mosolyodik el, majd leül mellém az ágyra.
- Gabe, tudom, hogy minden alkalmat kihasználsz arra, hogy a Roxfortban tölthesd az időd, szóval ne ellenkezz és inkább élvezd ki!
- Neked kellene gyakorolnod, nem nekem. Még a végén tényleg meg fogsz bukni mágiatörténetből…
- Jaj, hagyd már ezt! Nem lesz semmi gond. Ha meg mégis, majd te segítesz nekem. – Helytelenítő pillantást vetek rá.
- Nem úgy, hogy a helyembe lépsz, hanem úgy, hogy segítesz felkészülni a vizsgákra. – Most már nyugodtabban nézek rá és el is mosolyodom.
- Oké, meggyőztél. De jössz nekem eggyel.
- Megbeszéltük, Gabe. – Vigyorog elégedetten.

Megcsóválom a fejem, de muszáj nekem is vigyorognom, mikor látom azt mennyire boldoggá teszi az a tudat, hogy nem kell megjelennie a korrepetáláson. Egyszerűen nem tudom megérteni. Hogy nem lehet élvezni itt egy korrepetálást? Nagyon boldog lennék, ha mindennap ide járhatnék, és minden órára bemehetnék, nem csak azokra, amik elméletet igényelnek. Értetlenül szoktam azokra a diákokra nézni, akik panaszkodnak, hogy mennyi a leckéjük, vagy túl sok tanulnivalójuk van, közben meg fogalmuk sincsen arról, hogy milyen szerencsések, amiért itt tanulhatnak, az ezredéves, mágiával átitatott falak között. Hogy szeretnék én is a helyükben lenni. Bár igaz, boldog vagyok. Egyetlen kvibli sem mondhatja el magáról, hogy a Roxfortban tanult, én pedig elképesztően szerencsés vagyok, amiért ezt sikerül kivitelezni. Le sem lehet most már törölni a mosolyt az arcomról.

- Na, indulj mielőtt még elkésnél. Lascar professzor utálja, ha bárki is késik, azt pedig nem akarom, hogy a mardekár pontot veszítsen emiatt. – Hallom meg Les hangját.
- Oké, megyek. Neked meg jó lazítást. – Vigyorgok rá és miután még egyszer ellenörzöm, hogy a mardekáros egyenruha úgy áll rajtam, mint ahogy Leslien szokott el is hagyom az üres hálókörletet, majd pedig a sokkal inkább nyüzsgő klubhelyiséget is, hogy a mágiatörténet tanterem felé vegyem az irányt. Nem sietek, mert annyi időm még bőven van, hogy odaérjek, és amíg az utam tart, alaposan megszemlélem a környezetet, mintha nem láttam volna elégszer. Figyelem a beszélgető, nevetgélő, szomorkodó, vagy éppen bosszús diákokat, azt ahogy könyvekkel megrakodva haladnak egyik helyről a másikra. Élvezem, hogy köztük járhatok én is és habár soha sem fogok tudni beilleszkedni közéjük, ilyenkor, mikor valamelyik egyenruhában járom a folyosókat, olyan, mintha én is hozzájuk tartoznék, ugyanúgy, mintha nekem is lenne varázserőm. Határozottan jó érzés. Továbbra is nagyon jó hangulatban érek oda a teremhez és habár tudom, hogy most úgy kell tennem, mintha nagyon kelletlenül jelentem volna meg a korrepetáláson, elég nehéz most kontrollálni az arcizmaimat és a mosoly helyett, egy dacos arc köszönjön vissza, ami sokkal inkább jellemző Lesliere.

Az ablaküvegben figyelem az arcom változását és csak akkor kopogok be az ajtón, ha már úgy látom, most már úgy látszik, hogy tényleg nagyon kelletlenül érint, hogy nekem a drága szabadidőmben ide kell jönnöm. Elmehetnék profi színésznek. De a szemeim csillogása azért mást is elárul… de reménykedem abban, hogy a professzor nem lesz olyan jó megfigyelő és nem veszi észre ezt az apró kis furcsaságot. Csak akkor lépek be a terembe, ha megkaptam az engedélyt rá, és becsukom magam mögött az ajtót.
- Jó napot, Lascar professzor. – Köszönök a tanárnak illedelmesen, de a hangomból a puszta udvariasságon kívül semmi mást nem lehet hallani. Főleg lelkesedést nem, pedig azt érzem, mióta átvehettem Leslie helyét.

Időben készültem már a szükséges korrepetációra. Korrepetáció? Hát ez a jó gyerek egyelőre úgy tudja, de azt hiszem meglepetésem van a számára. Mr Turner épp eléggé kihúzta nálam a gyufát, hogy megérdemelje ezt a kis figyelmeztetést. Pergameneket és könyveket készítettem ki az asztalomra, majd egy pohár gyümölcslébe merültem kivételesen. Szeretem az italt, de annyira önkontrollom azért még van, hogy tudjam: ma még tanítanom kell. Hamarosan kopogtattak az ajtómon. Egy pillantást vetettem az órára. Egy perccel korábban. Furcsa. Esküdtem volna, hogy késni fog. Nocsak! Csak nem kezdi komolyan venni a dolgot Leslie? Lesz ez még rosszabb is. Intettem Kulgannak, hogy eressze be. Amint bejött a fiú odabiccentettem a házimanómnak:
- Köszönöm Kulgan, most távozhatsz. Jó egy órán át nem is lesz szükségem rád - küldtem el a tanításról. A manó meghajolt és távozott. Leslienek egy üres székre intettem: - Foglaljon helyet Mr Turner.
Megvártam, amíg a fiú leült, a keze ügyében volt egy üres pohár és több féle üdítő ital is, azok felé csak intettem egyet, ha akarja, szolgálja ki magát. Ha nagyjából úgy nézett ki, hogy elhelyezkedett összefontam az ujjaim:
- Leslie - sóhajtottam. - Visszanéztem a tavalyi eredményeid. Nem csak mágiatörténetből. Ide figyelj: láttam már hektikusan ingadozó tudású diákokat, de amit te művelsz az elméleti tárgyakon, az valami elképesztő. Az órai munkád, jó pár röpdolgozatod kiváló az esetek többségében. A témazárókra, komolyabb beadandókra viszont csak tessék-lássék készülsz fel. A gyakorlati tárgyak többségében jó vagy. De az elmélet... mintha óra után érdeklődésedet veszítenéd - sóhajtottam fel. - Csakhogy az elméleti tárgyaknak is megvan a maguk haszna. A gyakorlati ismeretek ezekből fakadnak, vagy éppenséggel ezek segítenek abban, miként használhatod fel a hatalmadat.
Hátra dőltem és a fiú szemébe néztem:
- A kentaur belháborúk, az egy dolog... - ráztam a fejemet. - Azt mondtam korrepetálni foglak belőle, így is lesz. Sőt, itt helyben egy dolgozatot is megírsz belőle, előttem. De! Mindezek előtt teljesen másról akarlak kérdezni. Semmi értelme itt nyüstölnöm téged. Tudom, hogy jó eszed van. Gyorsan felfogod az órai anyagot, így ha most figyelsz, egészen biztosan jó dolgozatot írsz meg. Viszont ez nem fog változtatni a hozzáállásodon. Mond meg őszintén: mi a baj? - kérdeztem. - Mielőtt felvetődne benned, igen, legilimentor vagyok, ki tudnám olvasni a fejedből a gondolataid, az emlékeid, de tanárként meglehetősen inkorrekt dolog lenne ez részemről. Szeretném, ha magadtól elmondanád - biccentettem felé minden ellenszenv nélkül. - Nem mint a házvezetőd kérdezlek, csak mint a tanárod. Amit most elmondasz, az nem fog beleszámítani az értékelésedbe semmilyen szinten, köztünk marad. Szeretném, ha ki is használnád az eszedet, ami a fejedben van. Igyekszem segíteni. De ehhez értenem kell a problémát. Szóval halljam! Mi bajod a mágiatörténettel? - mosolyogtam rá.

Amikor hellyel kínál nem sokáig habozok, és leülök a mutatott székre. Az italokra, egyelőre rá sem nézek, túl izgatott vagyok ahhoz, hogy most neki álljak iszogatni, ráadásul továbbra is arra kell koncentrálnom, hogy fent tartsam a látszatot. Ahhoz pedig nem kevés erő kell, főleg most. Hallgatva a tanár szavait, rá kell jönnöm, hogy ez a korrepetálás cseppet sem lesz olyan egyszerű, mint hittem. Erre egyáltalán nem számítottam. Ilyen keresztkérdésekről nem volt szó! Leslie, megöllek! Mégis mit gondoltál, hogy neked nem kell tanulnod, ha néha én írom meg helyetted azokat a fránya röpdolgozatokat? Eddig is tudtam, hogy lusta vagy, na de hogy ennyire? Magamban nagyon is bosszankodok, hogy ilyen helyzetbe keveredtem, most miatta, hiszen mi lesz akkor, ha Lascar professzor mégis használja a képességeit és belenéz a fejembe? Annak biztosan nem lesz jó vége.

-A mágiatörténettel? Nekem semmi bajom nincs vele. Sőt, kifejezetten szeretem a tantárgyat. – Válaszolom végül a kérdésre, gondolkozás nélkül, amit rögtön meg is bánok. De ami még rosszabb az arcomon is feltűnik egy pillanatra a lelkesedés. Aztán észbe kapok, és visszatér Leslie kissé unott arca, mintha az előbbi kis botlás meg sem történt volna.
- Nekem csak a tanulással van bajom. – Vonok vállat, mintha abszolút egyáltalán nem izgatna mi lesz a sorsom. Hiszen Leslie ilyen.
-Egyszerűen csak annyi a probléma, hogy csak azokat a témákat tanulom meg szívesen, amik érdekelnek. Az pedig egy pillanat alatt megy. De az olyanok, amik abszolút nem kötik le a figyelmem, azok teljesen hidegen hagynak, és még csak arra sem veszem a fáradtságot, hogy bemagoljam. – Hátradőlök kényelmesen, és mosolyogni kezdek. A tökéletes alakításhoz tényleg át kell vennem most Leslie szokásait, és most ezt fokozottabban kell tennem. Nem hiányzik az, hogy belelásson az emlékeimbe, hogy aztán kiderüljön a tervünk.

- De ha valóban a problémám gyökerére szeretne leásni, nem kell sokat keresgélnie. Ezer más dolog van, ami jobban leköt, mint a tanulás, vagy a felkészülés. A gyakorlat… – Ez lesz most a legnehezebb, hiszen fogalmam sincs, hogy hogyan is működik, vagy hogy mennyit kell gyakorolni, hogy sikerüljön. Soha nem kérdeztem rá a testvéreimnél, ők pedig maguktól nem avatnának be, mert attól félnek, hogy ezzel csak megbántanának. Nem akarják soha éreztetni velem, hogy nekem nincs varázserőm, nekik meg van és ez így annyiban is marad. Náluk jobban nem is ismerhet senki.
- A gyakorlat érdekesebb, mint az a rengeteg magolni való. Azt is tanulni kell, de soha nem érzem úgy, hogy azt képes lennék megunni, míg az elméleti dolgok nem kötnek le annyira. A legtöbb diák így van vele azt hiszem. – Ezzel a szövegeléssel csak egy baj van. Leslie soha nem szokott ennyit beszélni, pláne nem egy tanár előtt, ő elintézte volna két-három mondattal az egészet és annyiban is hagyja a dolgot, és nem erőltetné meg magát. Pluszban nem ennyire tisztelettudó, és abszolút nem érdekli mások véleménye. De én… hát én imádok beszélni. Bármikor, bármilyen helyzetben képes vagyok társalogni, talán ezért is kezdtem bele az írásba, mert ott szabadon kiadhatom a gondolataimat, úgy ahogy sokszor a beszélgetések során nem tehetem. A tiszteletről pedig csak annyit, hogy eddig is imádtam Lascar professzor óráit, és ezt sajnos igazán képtelen is lennék leplezni, hogy mennyire tisztelem. Ami Leslieről nem igazán mondható el.

Apró mosollyal figyeltem Leslie enyhe vergődését. Óh igen, te csodálatos férfiúi önérzet, na meg az a rendkívül fontos macsó önkép. Nem kárhoztattam persze, én is ilyen voltam az ő korában. De ettől sajnos semmivel sem jobb a helyzetem, ha el akarok érni úgymond a tanítványom lelkéig. Az érdeklődést általában nehéz felkelteni a mágiatörténet iránt, de itt nem ez a baj. Viszonylag jól olvasom a nonverbális reakciókat. Lesliet érdekli ez az egész. A baj ott van, hogy ártana a róla kialakult "kemény srác" képnek, ha teljesítene is. Felálltam és mindkettőnknek töltöttem egy-egy pohár üdítőt míg beszélt, ha kérdő tekintetemre most sem mondott semmit, akkor ananászt kapott és kész. Én szomjas vagyok és ökör iszik magában mint mondani szokás. Biccentettem a fiúnak:
- Egyet kell értenem Leslie - feleltem. - Csak én nem a legtöbb diák hozzáállására voltam kíváncsi, azokkal ugyanis tisztában vagyok. Most rólad volt szó - sóhajtottam. - Nézzük akkor másképpen. Mint mondod, csak a tananyag egyes részei érdekelnek. Mondj pár példát. Melyek azok a részek, amik megfogtak a tárgyban? - érdeklődtem. - Gondolom a mozgalmasabb a periódusok, háborúk, csaták, ha úgy tetszik a hadtörténeti rész, elvégre férfiembernél volnál ugyebár. De azért halljak egy párat. Mondjuk egy olyan 5-6 részt sorolj fel, ami érdekel - firtattam a dolgot kíváncsian.
Elmerengtem mivel tudnám még befolyásolni, hatni rá. Leslie nagyon jó eszű gyerek, nem szívesen hagytam volna ilyen tekintetben elkallódni a fiút. Kortyoltam egyet a gyümölcsléből, majd halkan, csendesen beszéltem:
- Nekem is megvoltak a magam ellenérzései a tárgy iránt - ismertem be. - A te korodban úgy utáltam Binns professzor óráira bejárni, hogy azt el nem bírnád képzelni. De volt annyi higgadt, józan eszem, hogy mégiscsak elmenjek R.A.V.A.SZ.-t tenni belőle. Részben azért, mert gyakorlatilag pillekönnyű volt szegény, jó öreg szellemnél. Másrészt azért, mert tovább akartam belőle tanulni. Tudtam mit akarok az élettől, mi az, amit el szeretnék érni benne és ehhez mire van szükségem. Lehet, hogy meglepő leszek, de eleddig az élet legtöbb területén hasznát vettem ennek az elméleti tudásnak. Idefigyelj egy kicsit Leslie. Engem nem az érdekel, hogy be tudod-e magolni a különféle évszámokat. Ha tudod mikor volt a Castleburn-i nagy kentaur-kobold csata, az nagyon szép dolog. De nálam bőven elég ha annyit el bírsz helyezni fejben, hogy valamikor az 1100-as évek környékén. Nem ez a lényeg. Azt szeretném a fejedbe verni, hogy lásd meg az összefüggéseket az egyes események mögött. Ha sikerül rájönnöd a dolog logikájára... hmm... meg fogsz lepődni, mennyi mindenre jó az ilyen látásmód. De igyekszem rámutatni erre most. Ezért kérdeztelek a kedvelt anyagokról.
Kihúztam a poharam tartalmát, majd a kölyök szemébe néztem:
- Nem mellesleg, immár végzős vagy - biccentettem. - Hamarosan itt lesz a fél év, mikor be kell adnod a jelentkezési lapodat felső oktatási intézménybe, szakmegjelöléssel. Mit vársz az élettől Leslie? - érdeklődtem. - Mit szeretnél tanulni majd? Milyen állást vállalnál szívesen? Tovább tanulás? Vagy RBF-el elmész és kész, találsz valamilyen normál munkát? Esetleg a mugli világban? - próbálkoztam.
Bármit is mondjon, onnantól talán tudok rá hatni. Elég kevés olyan terület létezik, ahol semmilyen haszna ne lenne a történelmi ismeretek adta gondolkodásmódnak. Ilyen tipikusan a "hát még fogalmam sincs", de esküszöm az égre, akkor már veheti is a pálcáját elő és magánszakkört szervezek neki párbajból is - morogtam magamban.

Annyira el vagyok foglalva azzal, hogy hitelesen alakítsam Leslie szerepét, hogy a tanár kérdő tekintetére ami az italról szólt, észre sem veszem, és csak akkor ocsúdok fel igazán, mikor az ananászlé, már előttem van a pohárban.
-Köszönöm. – Máris kezembe veszem az üditőt és belekortyolok, talán segít abban, hogy továbbra is jól játszam a megkezdett szerepemet. Hiszen eddig is ment, nem? Most már mennie kell, ha évekig képesek voltunk mindenkit megvezetni, hogy a tervünk sikeres legyen. Nem az utolsó év lesz az, amikor minden lelepleződik. Legalábbis remélem, hogy nem így lesz.
Figyelmesen hallgatom Lascar professzort, majd alaposan elgondolkozom azon, hogy Lesliet mégis melyik részek érdekelhetik. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor rá kellett volna már mutatnom a tanárnak arra, hogy egyik rész sem érdekel. Mert ez tényleg Lesliere vall. Egyáltalán nem szereti a mágiatörténetet, csak egy kötelező ostobaságnak tartja, ami elveszi a szabadidejét. Ő valószínűleg egy csepp érdeklődést sem mutatna a tantárgy iránt, de most már belesétáltam a saját csapdámba, és kénytelen vagyok úgy gondolkodni, hogy mi érdekelné, ha egyes részeit szeretné a történelemnek. De ez nem olyan egyszerű dolog. Mert engem meg minden apró részlete érdekel. Most aztán megint kutyaszorítóban vagyok. Próbálok mankóként arra támaszkodni, amit a férfi mondott: a háborúkra, ütközetekre, csatákra.

- Lássuk csak, nem olyan könnyű ilyen sokat felsorolni. – Húzom kicsit az időt, de végül nem várakoztathatom tovább, ezért belekezdek.
- A kobold felkelések, az óriások ellen lévő küzdelmek, a Roxfort megalapítása, az első Trimágus Tusa, Grindewald és Dumbledore professzor összecsapása… – Ijesztően gyorsan hallgatok el. Azt hiszem túlságosan előtört belőlem a lelkesedés, és az előbb olyan rajongó csillogással a szememben soroltam fel a kedvelt dolgokat, amivel Leslie soha nem tette volna. Hát megőrültem? Gyorsan össze kell szednem magam. Az első mondatomat pedig rögtön megcáfoltam, mert minden nehézség nélkül kezdtem el sorolni a kedvelt történéseket. Soha nem tudtam megérteni, hogy nem lehet nem szeretni ezt a tantárgyat. Hiszen ezzel olyan sok mindenre rá lehet jönni, talán még az olyan hibák is elkerülhetőek lettek volna, amit újra elkövettek sokan a jelenben, ha többen tanulmányozzák a múlt hibáit és az akkori megoldásokat. Mennyi mindent lehetett volna tanulni belőle! Szemeimmel a padlót kezdem pásztázni és még véletlenül sem nézek a professzorra, nem akarok még nagyobb bajba keveredni.

A következő kérdések pedig alaposan leizzasztanak. Most tényleg kellene az a segítség Merlintől. Nekem konkrét terveim vannak, de Leslienek fogalma sincs arról, hogy mit szeretne az élettől, most pedig mégsem szándékozom egyszerűen letudni ezeket a kérdéseket azzal, hogy „nem tudom”. Akkor csak még több kérdés lenne a jutalmam, van egy olyan érzésem, ezért alaposan meg kell fontolnom a válaszokat, amiket adni fogok. Ami még jellemző lehet Lesre, és nem buktat le.
- Azt hiszem semmi különöset nem várok az életemtől. Nyilván biztonságban akarom tudni a családomat, és magamat. Amíg a háború véget nem ér, csak ezt várom: hogy biztonságban legyünk. Mindenképpen tovább szeretnék tanulni, de hogy mit, azt még nem tudom. Valószínűleg az lesz, hogy ha eljön a félév és a kezembe kerül a papír, találomra jelölök meg egy szakirányt, vagy tanácsot kérek a szüleimtől, és a testvéreimtől, hogy szerintük melyiket lenne érdemes tanulnom. Biztos vagyok benne, hogy akármelyik szakterületre is specializálódom, meg fogok bírkozni a feladattal, még akkor is, ha semmi kedvem nem lesz tanulni. Meg ki tudja, lehet addigra megkomolyodom. – Mosolygok. Ugyan próbáltam továbbra is Leslie stílusát követni, ami talán nyomokban sikerült is, de őt még soha nem hallottam ilyen komolyan beszélni. Remélem, hogy Lascar professzor, csak azt gondolja majd, hogy végre nem játssza a macsót és egy kicsit komolyabban beszél, és nem keresi a furcsa viselkedésem miatt az összefüggéseket.

Nem siettettem a fiatalembert, inkább nyugodtan vártam, amíg összegzi magában. Nem olyan könnyű ötöt összeszedni, mi? Na lássuk, remélem hamar túljut a macsókomplexusán. Így is történt, viszonylag hamar megeredt a nyelve, sőt érezni lehetett, inkább elharapta a végét, mint újakat keresgélt volna. Hmm... Öt esemény és meglehetősen érdekes.
- Mozgalmas események mind, az szent igaz - biccentettem. - És felfigyeltél a köztük húzódó párhuzamokra már? - mosolyogtam nyugodtan, reméltem ez hatni fog a fiúra, felfedez egy új lehetőséget. Még sokszor igen jó eszű diákok se látnak mögé a történelem adatszerű, tényeket gyűjtő külsejének, amely mögött mindent mindennel egybe kötő logikai rendszer húzódik. - Bizony. Tudom, hogy nagyok az időközök, de ettől függetlenül vannak kapcsolódási pontok. Nézzük csak meg egy kicsit. Ja és ez alkalommal figyelj is, mert garantáltan észreveszem, ha nem... - figyelmeztettem jóindulatúan. - A legkorábbi a kobold lázadások ugyebár, isz. 612 - 634. A lázongások második felének kiemelkedő mágusa és stratégája, azt hiszem nyugodtan fogalmazhatok így, Raleigh Westermind. Az a Westermind, aki csapdába csalja a kobold főerőket a Stonemore térségben. És egyben az a Westermind, akinek dédunokája bizonyos Mardekár Malazár, a Roxfort egyik alapítója. Westermind szobrát meg is találod az alagsorban, a Titkok Kamrájának bejáratától nem messze. Na de lépjünk csak tovább. Az alapításkor Griffendél Godrick bátorságra, hősiességre és harcias filozófiára való nevelés melletti érvelésében nagyban a kobold lázadásokra mutat, mint élő példája, hogy harci képességeinket nem hanyagolhatjuk el. Az óriás háborúkban ezen események mind visszaköszönnek. Az agyatlan behemótokat csapádba csalogatják, méghozzá az akkori mágiatörténet professzor állítja fel a haditervet. Valójában a képzett hadtörténész lemásolja Westermind egykori stratégiáját, az új csatahelyszínhez igazítva. Griffendél Godrick szavai ezen hadjáratokban fényes igazolást nyernek, a házának égisze alatt felkészített diákok kimagasló eredményt érnek el a harcokban. A legelső Trimágus Tusát azon összefogás emlékére játszották le, amely során a Roxfort, a Beauxbatons és a Durmstrang iskola növendékei, egykori diákjai és végzősei közösen arattak az óriás seregek főerői felett. Mivel ezen csata emlékét Westermindnak is szentelték, így a kobold lázadások leverésének napja lett az első Trimágus Tusa kezdő időpontja, amit Olof Sommarvogel nyert meg a Durmstrang bajnokaként. Utolsó feladata a három bajnoknak párbaj volt három elfogott óriással, majd végül a két legjobbnak egymással. Idézd fel Grindelwald és Dumbledore küzdelmét, majd emlékezz az első Trimágus Tusa utolsó párbajának részleteire. Meglepő igaz? - mosolyogtam. - Pedig mégsem. Mindketten jól ismerték a történelmet. Segített megfelelő taktika kidolgozásában...
Széttártam a karjaim:
- A történelem események láncolata s nagyon tanulatlan vagy nagyon ostoba az a diák, aki egy az ókorban, mondjuk Polinéziában történt eseményt nem tud összekapcsolni... hmm... teszem azt mondjuk Voldemort valamelyik csatlósának halálával. Ugyanis minden, mindennel összefügg. Ez az, többek között, amit megtanulhatsz a tárgyamból, ha nem veszed ennyire félvállról. Bármilyen meglepő, még a párbajtéren is segít - bólintottam határozottan.
Leslie egyre jobban belelendült, kezdett kissé megnyílni, talán megérezhette, hogy valóban nem fog kikerülni ebből a szobából semmi, amit mond. Egy pillanatra meglepődtem így őszintén rákérdeztem:
- Több testvéred is van? - mosolyogtam. - Bevallom őszintén, én csak az ikertestvéredről tudtam, a Hollóhát Házból, de ha idősebb és megfontoltabb mint te, akkor nem rossz ötlet a tanácsát kikérni - bólogattam. - Mellesleg az itt oktatott tárgyak jó része amolyan előkészítője is az életnek, a szakirányú tanulásnak. Ha, mint mondod, a gyakorlati órák, a Sötét Varázslatok Kivédése és társai érdekel, az aurori pálya például vonzó lehet. Nem kötelezvény, csak javaslat, de olvass majd utána. Viszont egy valamit mond meg. Amint rákérdeztél nálam, miként zajlik a R.A.V.A.SZ. vizsga év végén és megmondtam, hogy írásban, rögtön jelentkeztél. Miért, ha nem kedveled a tárgyat? - érdeklődtem, majd összehúzódott a szemöldököm: - Mi a baj Leslie? Félrenyeltél? Mély levegő és mindjárt jó lesz... - biztattam a fiút, aki eléggé meghökkentnek tűnt.

Az események láncolatát hallgatva, teljesen elképedek. Nem túlzás azt mondani, hogy úgy iszom a professzor szavait, mintha csak a sivatagban lévő hosszú bolyongás után találtam volna egy pohár friss hideg vizet. Nem, Leslie erre tényleg képtelen volna. Ő ha a helyemben lenne, már rég halálra unta volna magát, az ablakon tekintgetett volna ki, felmérve, hogy megfelelő-e az időjárás egy kis seprűlovaglásra, vagy pusztán egy randevúra, és a gondolatai között egy percnél hosszabb ideig nem időzne a mágiatörténet problémája. Ezért is áll viszonylag rosszul ebből a tárgyból. Ha én nem lennék, hogy néha-néha meglátogassam helyette az órákat, vagy helyette írjam meg a házidolgozatokat, röpdolgozatokat, akkor most már bizonyosan amiatt kellene aggódnia, hogy meg fogják buktatni, akkor pedig szégyenszemre újra kellene járnia a hetedévet. Amit még talán élvezne is: még egy év viszonylag távol a háborútól. De a büszkesége nem engedi meg neki azt, hogy ekkorát hibázzon.

Engem pedig egyáltalán nem az motivál az órákon, amikre bejárok, hogy Lesnek segíthessek. Sőt. Hozzám képest szokatlanul önző vagyok ezekben az órákban, egy cseppet sem gondolok arra, hogy a testvéremnek esetleg pont ezzel a tantárggyal gondjai vannak. Ugyan, próbálom eljátszani az unatkozó srácot, akit kicsit sem érdekel az egész, de akkor ezt elég nehéz megtenni, mikor olyan dolgokról esik szó, amik engem nagyon is érdekelnek. A nonverbális jeleim csalhatatlanok, és van az az eset is, amikor teljesen megfeledkezem magamról és már többé nem érdekel az hogy szerepet játszok, csak élvezem, hogy részt vehetek az órán. Most pedig ugyanígy érzem magam, ezen a korrepetáláson.
-Tulajdonképpen ez nem is annyira meglepő. Mármint az, hogy a mágiatörténelem, a párbajokban is segít. Elképesztő taktikákat lehet már pusztán csak azzal is kidolgozni, ha elolvas az ember egy régi könyvet, ami nagy csatákról szól. Ha pedig jobban olvasok a sorok között, rá kell jönnöm, hogy sokan így gondolkoznak, mert aki kikerült párbajból győztesként mindig olyan dolgot használt, amit előtte már mások is megtettek… legfeljebb tovább fejlesztette, veszélyesebbé, egyedivé tette a támadását, hogy meglepetést tudjon okozni az ellenfelének. – Annyira érdekel a téma, hogy teljesen megfeledkeztem hirtelen a szerepjátszásról.

- Nem verjük nagy dobra, hogy van még egy testvérünk otthon, mert veszélybe kerülne. – Mondom el a fél igazságot.
-Hogy megfontoltabb-e? Igen, határozottan. De nem idősebb nálam. Fiatalabb. – Mosolygok kissé halványan. Aztán valóban enyhe rosszullét fog el, amikor a jelentkezésről esik szó. Most mégis, mit válaszoljak? Sápadtan nézek a férfira, magamban fontolgatom, hogy mit is mondjak, hiszen most megint csak nem lett könnyebb a helyzetem. Eléggé ellentmondásos a viselkedésem, azt meg kell hagyni.
-Öhm, igen félrenyeltem. – Tökéletes indoknak, de nem térhetek ki sajnos a válasz elől, amihez össze kell kaparnom a gondolataimat.
- Én… azt hiszem aznap beteg lehettem. Vagy valami nagyon más foglalkoztatott és azért jelentkeztem. Vagy csak agylágyulásom volt. Fogalmam sincs már miért tettem. – Hablatyolok össze-vissza, cseppet sem meggyőzően. Úgy érzem ennek még meg lesz a böjtje és kezdhetek aggódni, hogy mikor fog a tanár úgy dönteni, hogy itt valami nagyon nincs rendben, és ideje több mindent megtudni a furcsaságokról. Ez pont nem hiányzik.

» ms. Lascar && professzor Lascar
» Éjszakai csellengés - Reximo professzor & Gabriel
» Sebastien A. Lascar & Amanita Mulchany
» Reximo professzor által ismert varázslatok (minta)