Egy nehéz nap reggele... - Josephine és Peter

Fáradtan rogytam le a klubhelyiség társalgójában egy vaskos könyvvel a kezemben. Örvendezve fedeztem fel az asztalon gőzölgő kancsó kávét, így magamhoz ragadva egy csészét már töltöttem is. Három cukor, tej, na igen, nem vagyok nagy kávés, nem szeretem az ízét, csak a hatásáért iszom. Egy szál farmerben, meg egy kockás ingben elnyúltam a díványon és belelapoztam az átváltozástanról szóló szakkönyvbe.
Pár percig teljesen le is kötött, csak utána ásítottam hatalmasat, jelezte a szervezetem, hogy ideje lenne annak a kávénak. Már épp elhatároztam, hogy meggyőzőm magam, mi szerint igenis képes vagyok előrehajolni azért a csészéért, mikor halkan surrogó léptekre figyeltem fel. Harisnyás talpak alatt zizgett a szőnyeg s ahogy felnéztem Josephinet láttam érkezni. Magamban elhúztam a számat.
Nem volt különösebb bajom a lánnyal, de nyilván friss élmény még, hogy tegnap este 11-kor kellett dörömbölnöm az ajtaján, amit röpke 20 perc után hallott meg, olyan hangosan bömbölt nála valami zene. Egy napra elkoboztam a gömblyét, hogy rendet tanuljon, nyilván most még nem vagyunk újra puszipajtások. Álmos fejjel érkezett ő is. Nem csoda. Hajnali fél hat. Vasárnap lévén a fél ház olyan dél körül tér magához, a másik fele meg még később. De jó... ha nincs dolga a lánynak itt fogjuk nézni egymást, míg az indulatok csillapodnak. Tök buli... - morogtam magamban. Mindazonáltal a döntésem helyességében biztos voltam.
- Jó reggelt! - köszöntem rá. - Kérsz kávét?
Ha elfogadta és megmondta hogyan szereti, akkor kitöltöttem neki, amolyan tapogatózó békülési szándék gyanánt, ha visszautasította, akkor vállat vontam csak. Ő még a kioldódott csatjával bajmolódott a papucsának a kávé helyett, mikor én egy hajtásra kiittam az enyémet.
Néhány másodperc után furcsán hullámozni kezdett a szoba. Megdörzsöltem a szememet, ennyire azért ritkán vagyok álmos. Párszor megrázogattam a fejemet, de mostanra nagyon sokat változott a szoba...
- Mi a jó... - hördültem meglepetten.
Jose a hangomra felkapta a fejét. Pontosabban le. Elkerekedett szemekkel meredt le rám, méghozzá nagyon, nagyon magasról. A kezéből kiesett megdöbbenésében a megreparált papucs, ahogy puffant mellettem hatalmasat estem a rezgéstől. Bután pislogtam magam elé, majd lassanként összerakva a képet felhorkantam:
- Valakit meg fogok ölni. És azt is tudom kit...

Peter & Josephine

Nem mondtam volna túl fáradtnak magam, inkább morcos voltam. Az éjjel Peter tepert be a szobámba azzal, hogy túl hangos a zene, és még el is kobozta a gömböm. Mit ne mondjak haragudtam rá ezért, de nem olyan súlyos ez, hiszen én voltam olyan hülye, hogy elfelejtettem hangszigetelő bűbájt vonni a szoba köré. Ez volt az első ilyen alkalom, hogy ez megtörtént és nagyon reméltem az utolsó is.
Peter igen jó fej tud lenni, ha nem fáradt. Dühös voltam rá még az éjjel, de mire felébredtem megváltozott a véleményem. Morcos voltam, talán ezért sem tudtam aludni tovább, már hajnalban fenn voltam. Nagyot nyújtózkodva, ásítva másztam ki az ágyból, felkaptam egy farmert és fehér, sima pólót, papucsot és lecsattogtam a klubhelyiségbe. nem gondoltam volna, hogy ilyenkor már ébren van valaki, így mikor meghallottam Peter hangját, megijedtem. Úgy néztem rá, mintha csak egy káprázat lenne. Tényleg nem számítottam senkire, nem csoda, hogy majdnem szívrohamot kaptam.
- Jó reggelt! - nyögtem elszorult torokkal. - Igen, majd én csinálok - mondtam és le is huppantam vele szembe, hogy megcsinálhassam a kávémat.
Már éppen kérdezni akartam, hogy mi a jó életet keres itt, mikor még a nap is alig bújt elő, mikor éreztem, hogy a papucsom meglazult. Letettem az asztalra a kész kávét, még mielőtt megkóstolhattam volna, majd felhúztam a lábam a másikra, hogy megcsinálhassam a papucsom. Éppen azzal bíbelődtem, mikor felfigyeltem Peter különös viselkedésére. De csak a szemem sarkából láttam a változásokat, mert úgy gondoltam a papucsom most fontosabb, minthogy ő elkezdjen nekem prédikálni a tegnap estéről. Ahhoz tényleg nem lett volna agyi kapacitásom.
Mikor felkaptam a tekintetem, lesokkolt a látvány. Vagyis hirtelen fel sem tudtam fogni, hogy mi van. Peter az előbb még ott ült, most meg...
- Anyám - nyögtem elképedve és még a papucs is kiesett a kezemből. Ahogy meghallottam Peter hangját, azonnal felengedtem és irdatlan röhögésbe kezdtem. Eldőltem a kanapén és a hasamat fogva nevettem.
- Te... te... - alig bírtam megszólalni, úgy szakadtam. - Ez nagyon nagy, vagyis nagyon pici. - örültem, hogy ennyit ki tudtam mondani, két röhögés között.
A könnyeimen át néztem a pinduri kis Petert és azt hittem soha nem fogom tudni abbahagyni a nevetést. Tényleg elég abszurd volt a dolog. Végül csak helyre állt az eszem, és még mindig halkan kuncogva, beleszagoltam a kávéba.
- Hát ezt nevezem cseles húzásnak - néztem le a kis törpére, közben még mindig a nevetéssel küzdöttem. - Az biztos, hogy te fogsz a tornasor végén állni egy darabig.

Outfit: [url=link]This[/url] - Notes: szöveg szöveg szöveg - Music: [url=link]This[/url]

- Szerintem is marha vicces... - morogtam magam elé, ahogy Josephine, felmérve a helyzetet szépen kidőlt a díványra és... (mit szépítsem ezt most megfelelő idegállapotban?)... bizony erőse rázta a röhögés.
Jobb híján kihúztam acélos, tíz centis termetű önmagam és látványosan nekidőlve egy lábzsámoly falábának vártam, hogy ugyan hagyja már abba. Igazán nem tudtam haragudni a lányra, elvégre valljuk be, talán valóban van valamennyi humor értéke a helyzetnek. Már a külső szemlélők számára... Nekem most valahogy kevésbé kedvem röhögcsélni.
Hé! Hát nem igaz, hogy az életben nem fejezi már be. Ennyire azért nem humoros. De tényleg! Mindegy, addig felmértem a helyzetemet. A ruháim velem zsugorodtak, legalább emiatt nem kerültem már kínos szituációba, viszont a pálcám az sajnos nem. Mágikus tárgy lévén sajnos kiválóan ellenállt a bájital hatásának. Ez mondjuk nem túl jó hír, de azt a kis időt azért kibírom nélküle. Végre Josephine is kezdett magához térni. Szemeim forgatva reagáltam le a megjegyzését:
- Nem mondod? - morogtam. - Tornasor végén mi? Szerintem is marha érdekesen mutatnék a torna órákon. A muglik kedvelt sportjai közül nyilván a kosárlabda leginkább testhezálló, ugye? - ráztam a fejemet.
Ahogy megszaglászta a kancsó tartalmát legyintettem:
- Nyilván tele van bájitallal - dühöngtem szolidan. - Nagyon cseles? Lehet, de Mr Grayson nem fogja zsebre tenni azt, amit ezért kap tőlem. Már amúgy is sikerült kivívnia őszinte ellenszenvem, de ezt a húzását még nagyon, nagyon megkeserüli és mielőtt megkérdezed, jelenleg nem él bennem a gyermeki énem. Most csak valami történelem előtti kor kardfogú tigrise üvöltözik - morgolódtam.
Némi agyalás utána megvontam a vállaim:
- Sosem voltam nagy bájitalos - ismertem be, - de úgy dereng, hogy alapban vagy egy órán át hat ez a istenverése. Szóval lassan, ha sikerült már kinevetgélned magad, igazán elmondhatnád azt az ellenátkot - néztem rá várakozóan, hogy elhangozzon az a finite incantatem én meg mehessek a tóba fojtani egy 130 centis szőke szemétládát.

// Munka hiányában irodába belógva született reag, nyilván olyan is, bocsi Embarassed

//

Peter & Josephine

- Ugye, hogy ugye? - kérdeztem a röhögéstől fuldokolva. Szerintem nagyon is vicces, ami vele történt.
Azt hittem már soha nem tudom abbahagyni a röhögést, de mindig, mikor rá néztem, elkapott a nevethetnék. Elég furcsán nézett ki alig tíz centiméteres valójában és a hangja is olyan volt, mintha most esett volna át egy nagyon csúnya hangszálműtéten. Szóval cincogott mint egy kisegér. Ez a gondolat újabb röhögőgörcsbe fulladt.
Végül aztán csak megembereltem magam, mert nekem vicces lehet a dolog, de neki valószínűleg a nem a legjobb szórakozás ilyen kicsinek lenni.
Megszagoltam a kávét, amiből tényleg érződött a bájital.
Szavaira újabb röhögés rázott meg, de ezt már nem engedtem olyan hosszadalmasra. Lenyeltem a könnyeim, kihúztam magam és egy nagyon sóhajtottam. Körbenéztem a klubhelyiségben, hátha látok valamit, amibe átönthetném a kávét. Nem lenne, jó ha valaki más is belekortyolna. Az igaz, megnézném, a fél mardekárházat törpe kiadásban, de amíg nem tudom, hogy jól kivitelezett bájitalról van szó, nem engedhetem meg, hogy mások is, igyanak belőle. Nem lenne jó, ha valami más hatása is lenne.
Meg is láttam egy jól zárható üveget nem messze, így felpattantam és elkoboztam. Valami lötyi volt benne, amit kiöntöttem az első növény mellé, majd visszamentem és elkezdtem áttölteni a bájitalos kávét.
- Most ne a kardfogúval foglalkozz, inkább imádkozz, hogy jól legyen megcsinálva a bájital, mert nem lenne szerencsés, ha ilyen maradnál örökre, vagy netalántán valami más, rosszabb mellékhatása legyen - mondtam enyhe aggodalommal, mikor lezártam az üveget, és letettem magam mellé.
Lenéztem amini Peterre, úgy hallgattam a szavait.
- Jaj, ne pattogj már! - sóhajtottam remény vesztve. - Tudod milyen sok dolgot tudnál csinálni ilyen apró termettel? Ki kellene használni. - Azért elővettem a pálcám, hogy elmormoljam rá a varázsigét, de jól megfontoltam előtte. Át kellett gondolnom, hogy tényleg ezt akarom-e. Végül csak megenyhült rajta a szívem, és rászegeztem a pálcám. Elmondtam a varázsigét, de semmi nem történt. - Mi a...? - néztem nagy szemekkel, hol a pálcámra, hol pedig Peterre. Végül újra megszagoltam a bögrémbe gőzölgő kávét. - Nem hiszem, hogy ezt egy másodéves suhanc csinálta volna, vagy talán kapott egy kis segítséget. Akkor viszont megnyugodhatsz, mert nem lesz itt semmi probléma. - Gúnyosan rávigyorogtam. - Meg kell várnunk azt az egy órát, addig pedig nem szabad senkinek sem észrevennie téged. - Elmerültem a gondolataimba, ahogy ezeket mondtam. Azon filóztam, milyen kis turpisságot lehetne csinálni, egy tízcentis emberkével, aki ráadásul prefektus is. Agyam gonoszabbik éne, azonnal munkába látott.
Jobbnál jobb ötletek jutottak eszembe, de semmi olyan, ami kivitelezhető lenne azonnal. De Végül csak világosság gyúlt sötét elmémben.
- Gyere, van egy ötletem, hogyan rejthetnélek el - mondtam kedvesen vigyorogva, de eközben legbelül ördögi hangon kacagtam. Elé raktam a kezem, hogy felmászhasson rá. Én ugyan nem várom meg amíg az apró lábaival követni kezd. Inkább viszem kézbe.

Outfit: This - Notes: Nyugi, nekem nagyon tetszett - Music: [url=link]This[/url]

- Igen, hogyne... - közöltem rezignáltan a dívánnyal, hiszen jelen perspektívából többet nagyon nem láttam Josephineből. Néha két rúgkapáló lábat, olykor rebbenő hajfürtöket és kb ennyi. Most komolyan ennyire viccesnek tartja???! Nagyszerű...
Mit volt mit tennem, kénytelen voltam megvárni a "pozitív érzelmi vihar" lecsillapodását, ismertem nevén ez az úgynevezett legszebb öröm, vagyis a káröröm s ebben aztán tényleg nem volt mesterkéltség. De azért ha lassan is, végül összekapta magát a lányzó majd lenézett rám úgy a nem is tudom hányadik emelet magasából, én magam igyekeztem biztatónak látni a tekintetét. Nem mondom, hogy az volt, de igen nagyon szerettem volna annak látni. Miközben kezdett a plusz üveggel a társalgó átalakulni a Star Warsból Palpatine császár főzőshowjának studiójává ismertette velem az aggodalmait, amire határozottan ráztam a fejemet:
- Nem, tudom ki áll a csíny vagy éppen a bájital mögött - közöltem mogorván sóhajtva. - Egy Alfred nevezetű elsős kis szöszke gonosztevő. A bájital mögött meg a jobbkeze Caroline. Pontosabban a kislány bátyja. Első osztályú bájitaltanos volt, akár taníthatná is a hírek szerint, szóval nem, az a kotyvalék tutira nincs elrontva - ráztam a fejem. - Elrontva csak a kölykök nevelése volt.
Végképp elszakadt nálam a cérna, mikor még heccelődött is. Fáradtan és némileg kesernyésen elgondolkodó arcot vágtam, majd nem kevés gúnnyal közöltem:
- Most hogy mondod! Tényleg mennyi mindent lehetne! - recsegtem. - Köthetnél madzagot a derekamra, míg barlangászként leereszkedve kipecázom a szekrények mögé beejtett dolgokat, vagy éppen felmászhatnék egy zenedobozra megtanulni tangózni a táncoló babával, sőt ilyen méretben biztos marha alapos vagyok, talán még az év talpmasszőre díjat is megkapnám tőled. Mennyi lehetőség! Na ne szórakozz már! Ha annyira tetszik húzd le a maradékot és játssz Pöttöm Pannát, de én ebből kinőttem - zsörtölődtem.
Végre elővette a pálcáját, ellenben a tökéletesen kivitelezett mozdulatok és ige ellenére sem történt semmi. Szívesen ráfogtam volna jelenleg, de sajnos egyértelműen nem Josephine volt csupán kétbalkezes, úgyhogy megráztam a fejemet:
- Már fogalmam sincs mi, de azt hiszem ha valamit hozzáadnak ahhoz a löttyhöz, akkor tényleg nem lehet mást tenni és eszerint ez a helyzet - sandítottam fel rá a lába mellől. Valahogy nem tetszett az a vigyor az arcán. Nagyon nem... - De igazad van, nem lenne előny, ha így látnának. Rendben, győztél.
Felmásztam az elém nyújtott tenyerébe, majd, mintha egy veszett gyors lift lenne emelkedek fel legfeljebb a felhők közé. Na jó, a plafon felé. De egyelőre csak annyit mondtam Josephinenek szintén gúnyos vigyorral:
- Tegnap este nem gondoltad volna, hogy ma még a tenyereden hordozol, mi? - érdeklődtem egy picit oldottabban.

Peter & Josephine

Már majdnem a fulladás szélén álltam, úgy röhögtem, de végül csak sikerült lenyugodnom. átöntöttem a kávét, közben elmondtam neki aggodalmaimat is, amire megkaptam a megnyugtató választ is.
- Jól van, ha ennyire biztos vagy benne, akkor csak ülj nyugodtan a popsidon és vigyázz, nehogy valaki eltaposson! - mondtam kissé sértődötten. Megnyugtatott, hogy ennyire biztos abban, hogy ki készítette a kotyvalékot, de azért örülhetne picit, hogy aggódom az egészségéért. De nem rovom fel neki, hiszen nekem sem az lenne az első dolgom, hogy megfigyeljem ki, mennyire aggódik értem. Szóval csak lemondóan sóhajtottam.
A következő szavaimra felfújta magát, mint egy gömbhal, de csak azon is jót szórakoztam. A mostani méretei miatt, nem tűnt túl fenyegetőnek, bárhogy is próbálkozott. Még meg is fordult a fejemben az, hogy én is kipróbálom milyen a földszinten, de inkább elvetettem a dolgot. Az oké, hogy Peter jól néz ki pinduri kiszerelésben, de én ugyan nem leszek olyan hülye, hogy lealacsonyodjak az ő szintjére, és most nem képletesen értettem.
-Hmm... - gondolkoztam egy sejtelmes mosollyal. - Talán nem is olyan rossz ötlet ez a talpmasszázs dolog. - Kinyújtottam felé papucsmentes lábamat és vártam, mit is kezd vele.
Végül megenyhült rajta a szívem és megpróbáltam pálcámmal segíteni rajta, de nem jött össze. Más eshetőség nem jutott eszembe, így maradtunk a várakozásnál. Igaz, hogy még nagyon korán volt, de attól még lehetnek olyan koránkelők mint mi, így jobb lenne elrejteni a kis pöttömöt, amíg vissza nem nyeri eredeti méreteit. De azt már nem tudtam, hogy mi legyen vele, hiszen hozzám nem vihetem. Ha az előtt változik vissza, hogy a klubhelyiségbe érne, az egész ház ricsajra ébredne. hozzá sem vihetem fel, mert akkor lehetséges én látnék meg olyan dolgokat, ami odavágná az egész gyerekkorom. Zsebre meg nem tehetem, csak úgy.
Aztán, ahogy felmászott a tenyerembe, szavaival elérte, hogy eszembe jutottak az éjszaka történtek. Igazságosnak találtam a büntetést, de nem én lennék Josephine Mercier, ha nem torolnám meg.
Ördögi vigyorral ránéztem, majd fogtam a pálcám és az asztalon álló gyümölcsös tálból egy szép kis terráriumot varázsoltam, majd beleraktam Petert.
- Igazad van, nem gondoltam volna, de azt sem, hogy lesz egy Peter nevű és formájú hörcsögöm. - Az új helyéhez, még egy szép hörcsögkereket is kapott, csak a vicc kedvéért. Tudtam, ha visszanyeri eredeti méretét, emiatt még nagyot fogok kapni, de ez a látvány mindent megért. - Tudod mit? Nem is kell elbújtatni, inkább itt hagylak az asztalon, hátha másoknak is megtetszik a dolog. - Nem is tudom igazán, hogy miért voltam vele ilyen gonosz. Talán mert sikerült neki a múltkor, ott az öltözők előtt kizökkentenie, vagy a tegnap este miatt. - Szerintem el fogom kérni a bájital receptjét... Bármikor jól jöhet.
Újra előtört belőlem gyerekes énem, amit Peter ki nem állhat, de én annál jobban szeretem vele cukkolni. Nincs bajom a sráccal, sőt, kedvelem is, mégis olyan jó vele szórakozni. valószínűleg ezek után az én fejemet fogja használni labda gyanánt, hogy kipróbálja azt a mugli sportot amiről az imént beszélt, de még ezt is vállalom a látványért.

Outfit: This - Notes: Bocs, ennél jobb ötletem nem volt most :/ - Music: [url=link]This[/url]

Szó nélkül hagytam a megjegyzését, inkább magam is igyekeztem lehiggadni kicsit. Mély levegő, nyugtató gondolatok. Végül is egy órát csak ki lehet bírni, annyira nem hosszú idő, azt azért nem néztem ki ebből a nagyra nőtt gyereklányból se, hogy leöntögeti a torkomon az egész kancsóval. Ellenben igencsak megdöbbentem, mikor a meztelen lábfejét elém pakolva negédes mosollyal közölte, hogy igényt tart a masszőri gyakorlatomra. Azért ez milyen megalázó már... Csak azért kérdés mennyire lenne szerencsés visszautasítani jelen helyzetben - próbálkozott a békés megoldással a higgadtabb énem. Nehéz dolga volt... Ugyanis a másik énem tombolva akart néhány igazán keresetlen szót közölni a több elefántot meghazudtoló méretű hölggyel. Végül középutas megoldást választottam. Ezt akarod kis lány? Megkapod...
A talpa elé léptem egészen, igaz talán nagyobb ugrásból se értem volna fel a lábujjait, de különösebben nem zavart, nem lesz ez teljes masszázs finoman szólva. Nekiláttam. Ilyen piciként persze nem egyszerű, de terelő lévén jó erőben vagyok és anyukám meg Julie, sőt anno párszor Oli talpát is masszíroztam eleget, szóval tudom mit csinálok. Nagy szakértelemmel kezdtem átgyúrni, ha kellett alkarral a szükséges pontokat, hogy biztosan élvezze, de nagyon. Azonban beszéltem is közben...
- Tudod érdekes Josephine - meséltem baljós mosollyal. - Nekem egy csomó mugli haverom van, ismerek pár mesét abból a világból is. Mások mint Bogár Bárdé, de azért olykor egész jók. Nem egész egy óra múlva visszanövök, most meg régi meséken jár az agyam. Van egy olyan, hogy Hamupipőke. Abban egy csajnak a sarkát, egy másiknak meg a lábujjait metélik le... - kuncogtam komoran. - Így gondold át, hogy a következő ötleted az lesz-e, hogy nyalogassam is tisztára, vagy végre elmondod azt az ellenátkot... - morogtam gyorsan abba is hagyva a masszírozást, sőt még utoljára talán tényleg pimaszkodva picit meg is csikiztem.
Mindenesetre az azért meglepett, hogy berakott egy terráriumba háziállatnak. Ez már mégiscsak pofátlanság! Mogorván ráztam a fejemet, egyre randább dolgokat gondolva végig a visszaváltozásom idejére, de fennhangon csak annyit mondtam:
- Oké, tény és való, kezd vonzó opció lenni egy hosszabb talpmasszázs - recsegtem, - ügyes vagy. De semmi gond, én nyugodtan kivárom itt az egy órámat, meglát, aki meglát - vontam vállat és leültem a mókuskerék mellé.
Sajnos jelen méretemben fél kézzel nem tudom hajtani, bemászni nem fogok (fulladj meg Josephine!) de azért el lettem volna vele. Csendesen dúdolni kezdtem a hupikék törpikék főcímdalát. Csak ajánlani tudom neki, hogy ne várja meg ő is az egy óra végét. Szívből ajánlom...

Peter & Josephine

Nagyot sóhajtva hagytam magam elmerülni a talpmasszázs okozta enyhe, kellemes érzésében. Pofátlanul szemtelen voltam mikor elé raktam a lábam, de nem gondoltam volna, hogy tényleg elkezdi masszírozni. Fél füllel hallgattam, hogy miket magyaráz közben, de azért az a sarok, meg új metélés nem tetszett. Elég vérszomjasak ezek a muglik, az már biztos.
- Ha nem lennél ilyen, kicsi és nálad lenne a pálcád, még talán meg is ijednék ettől a szövegtől - mondtam könnyedén. - De elég érdekesnek hangzik a mese. Mintha hallottam volna már róla. A nyalogatást kihagynám, azért annyira nem vagyok szemtelen - vigyorogtam rá.
A masszírozás végeztével gonosz ötletem támad, így elővarázsoltam egy terráriumot és beleraktam. Én oktondi, akkor még nem gondoltam bele igazán, hogy én ezért mit fogok kapni, ha visszanyeri az eredeti méreteit.
Elég röhejesen festett abban a terráriumban, ahogy ott ücsörgött, mint egy sértett kisgyerek. Valahogy sejtettem, hogy éppen azon jár az esze, milyen módon is fog engem ezért kicsinálni. Én mégis úgy voltam vele, had bűnhődjön, amiért elvette a gömböm, és még „olyan“ helyzetbe is hozott az öltözőknél.
Rosszkedvűen lehuppantam a kanapéra, onnan néztem a pici fiút.
- Elrontod a szórakozásomat - morgolódtam. - A végén még megsajnállak. A dúdolgatás helyett, csinálhatnánk valamit, mert ez az egy óra, kész kínszenvedés lesz.

Motozást hallottam a fiúk körlete felől, ezért ijedten felugrottam és még mielőtt bármit is mondhatott volna Peter, kikaptam a terráriumból. Azért nem vagyok annyira bunkó, hogy tényleg így lássák meg. A terráriumot is inkább visszaváltoztattam tállá, de a kereket meghagytam az asztalon. Majd mikor leesett, hogy senki sem akar ilyen korán a klubhelyiségben hesszelni, leraktam az asztalra a miniatűr emberkét a kerék mellé és elhúztam a szám. Mivel már kiszórakoztam magam, rá hagytam a további döntést. Pedig milyen jó lett volna megvárni azt az egy órát azzal, hogy közben a terráriumban van...
Talán picit önző lehetek azzal, hogy ezt a látványt nem osztom meg mással, de azzal vigasztaltam magam, hogy Petert sem akarom mások előtt cikis helyzetbe hozni. Elég, ha előttem van abban.

Outfit: This - Notes: Bocs a késésért, meg, hogy rövid is lett :/ - Music: [url=link]This[/url]

A talpát masszírozva hallgattam végig a válaszát még, de sajnos hiába próbáltam megcsiklandozni, úgy tűnt nem érzékeny rá. A fene megette. Talán némileg muris látvány lehetett, ahogy a bokája mellé állva nekitámaszkodtam karba font kezekkel és fáradt mosollyal nyugtáztam:
- Ennyire nem? - érdeklődtem színpadias megdöbbenéssel. - Nézzenek oda! Mégsem csak egy nagyra nőtt óvodás Josephine Mercier, ahogy eddig túlnyomó részben viselkedett? - horkantam fel. - Mondjuk ennek jelenleg szívből örülök - tettem azért hozzá békülékenyebben.
Utána jött a gyümölcskosaras rész, amiben mogorván visszavonultam a dúdolgatásba, hamar el is unta és kivett onnan, majd a rögtönzött Alcatraz is visszaalakult a különféle déli gyümölcsök gyűjtőfogházává. De amit mondott... Na ott kaptam kis híján agyvérzést. Igaz bármilyen feleltem előtt kézbe is kapott, az ujjai közt elveszve természetesen esélyem sem volt kifejteni a véleményem. Hamar lerakott mondjuk a kerék mellé az asztalra. Lehet túlságosan is hamar, mert az indulataim még nem csillapodtak le egészen. Sőt. Kicsit sem... Most már kifejezetten dühös voltam Josephinre, nem is tudtam türtőztetni magam:
- Mégis mit képzelsz te magadról?! - kiabáltam magamból kikelve. Hmm... Tulajdonképpen milyen lehet a dühös egércincogás? Na jó, ezt máskor gondolom át... - A világ nem a te szórakozásodra van berendezve, te gőgös, aranyvérű liba! - csattantam fel. - Nem vagyok a rabszolgád, hogy kedvedre szórakozz velem a szentségit! Mégis mi a fenét csinálhatnánk? Játsszunk talán bújócskát, mint a magadfajta óvodások szoktak?! Várj, még jobb ötletem van, esetleg lekicsinyíthetnél egy körömreszelőt, biztosan aprólékosan tudnék manikűr-pedikűrözni! Vagy tudod mit? Miért nem töltögeted belém az összes kávét mindjárt?! Ha ki is kell menni a slozira, a Grand Canyon széléről még sosem vizeltem le végül is. Kit érdekel mennyire megalázó. Sőt, "drágaságos úrnőm", mi lenne ha egyszerűen csak lábtartónak használnád a te szerény rabszolgád, ahogy az egyiptomi fáraók tették? Már nem mindegy? Vagy gyakorolhatod rajtam a mágiát is, mit is számít már... - tajtékzottam, majd még vérvörös fejjel hozzáfűztem: - Tudom javasolni, húzz elő egy könyvet és olvasgass. Addig én meg átgondolom, hogy a legközelebbi kihágásodnál amin érlek, bármi is legyen az, egész pontosan hány mellékhelyiséget fogsz kisúrolni a fogkeféddel! - dühöngtem, majd tüntetően lecsüccsentem az asztallap szélére és mogorván lóbáltam a lábaim. Peter, le kell nyugodnod!

Peter & Josephine

Igen, elismerem, jól szórakoztam azon, hogy Peter pórul járt, de nem kívánom ugyan ezt senkinek. A hörcsögös rész, kimondottan szórakoztatott, de Peter nem vette a viccet, és hát nem is akartam, hogy bárki is meglássa, ezért kivettem és visszaváltoztattam a terráriumot.
Amit ez után kaptam, hát az nem volt semmi. Bár igen röhejes volt a puffogó, miniatűr srác, azért a szavait igenis értettem színtisztán. De nem szóltam egy szót sem. Felhúztam magam én is mindazon, amit mondott, szégyelltem is magam, de inkább nem szóltam. Duzzogjon csak ha akar...
Soha senki nem beszélt még így velem. Ez nem az az apuci pici lánya mondás, hanem ez a komoly valóság. Tényleg, soha senki nem beszélt még így velem. És bármilyen hihetetlen nem vettem magamra egyetlen szavát se. Jó felpumpálta vele az agyam, de nem eléggé ahhoz, hogy elkezdjek vele ordibálni, vagy otthagyjam a sunyiba.
Ám az utolsó szavaira nem tudtam már befogni a számat.
- Nem érdekel - mondtam ingerülten. - Peter, ha egy kicsit is kinyitnád azt a pirinyó szemed, észrevehetnéd, hogy mindezt nem csak a magam szórakoztatására csinálom. Igaz, ez is benne van a pakliban, de gondoltam neked is jobb, ha szórakozással üssük el ezt az egy órát, hogy ne az jusson róla eszedbe erről mikor vissza gondolsz rá, hogy hogy megszívatott egy pisis, hanem, hogy milyen buli volt. Megadatott neked, akár egy órára is, hogy végre olyan dolgokat csinálj, amit igazán szeretnél, és ne arra gondolj, hogy mi lesz majd ha... - Hangomban még mindig hallatszott az ingerültség, de már kezdtem lenyugodni. - Hidd el, nem azért mondtam neked azt, hogy találj ki valamit, hogy engem szórakoztass, hanem pont miattad. De ha te itt akarsz kuksolni, hát legyen. Lelked rajta, akkor én olvasok. - Fel is álltam, hogy keressek magamnak valami könyvet, de csak megtorpantam és lenéztem rá. - És legközelebb ne mond azt rám, hogy aranyvérű liba! Gyűlölöm a vérmániás barmokat, ahogy azokat is, akik állandóan a vérem miatt különböztetnek meg. Ember vagyok, ennyi.
Azzal elfordultam tőle és a könyveket kezdtem bújni, hátha találok valamit, ami érdekes lehet annyira, hogy még egy jó fél órát olvasgassam.
Már kezdtem megnyugodni, mikor visszasétáltam valami nővényekről szóló könyvel a kezemben, lehuppantam eredeti helyemre.
Tudtam, hogy Peternek igaza van részben, hiszen eddig csak a magam szórakoztatására használtam fel, hogy ilyen pici. Egyébként meg a talpmasszást nem kellett volna megtennie, csak ő ugrott a lábamnak, én nem gondoltam komolyan. De kérdem én. Mit tehettem volna egy ilyen helyzetben? Hagyjam ott elszenvedni abban az egy órában, vagy megpróbálom elviselhetővé tenni számára. Igaz, nem úgy, hogy terráriumba teszem, de bármi mást megtettem volna, ha nem ugrik neki a tokomnak, hanem normálisan válaszol.

Outfit: This - Notes: Bocs megint a késésért - Music: [url=link]This[/url]

Megdöbbentett Josephine kitörése, de ami azt illeti valahol jó volt a dolog, mert el is gondolkodtatott. Teljesen más szemszögből vizsgálta a dolgokat, mint én és azt hiszem ezt eddig nem vettem figyelembe. Josephine nagyon könnyed és játékos. Ellenben a szavai során kénytelen voltam rádöbbenni, hogy közel sem az a gőgös, elkényeztetett aranyvérű kis pi... khmm... pipi, mint aminek először néztem. Miután kényelmesen elhelyezkedett egy ideig még rágódtam magamban az elmondottakon, keresgélve a megfelelő szavakat. Mert azt már tudtam, hogy a lánynak az ő szemszögéből nézve igaza volt. Hivatkozhattam volna arra, hogy nem lehetek haragban egy csapattársammal meg ilyenek, de... őszintén szólva nem erről volt szó. Josephine megérdemli, hogy elismerjem a hibámat. Egy ideig néztem a mélységbe, amely felett lóbáltam a lábaim, aztán belekezdtem zavartan:
- Azt hiszem valahol igazad van... - törtem meg a csendet szomorúan. - Ez nagyon nem az én napom. Nézd... másként látjuk a világot. Tudom, neked nem számít, de ettől még Mardekárosok vagyunk és én magam félvér. A fél házunk halálfalónak készül, ha őszinték akarunk lenni. A bátyám Főnixes. Ezt add össze... Idénre az az istenverte Lascar professzor meg egy nyomorult prefektusi kitűzőt rakott a mellemre. Tudod mennyire akartam? Semennyire. Eddig sem nagyon voltak barátaim a házon belül. Mondjuk annyira nem is hiányoztak. Az aranyvérűek és ezt most ne magadra értsd, tökéletesen tisztában vannak társadalmilag különleges helyzetükkel hogy nagyon finoman fogalmazzak. A maradék félvér, ők azok, akik miatt az aranyvérűek talárja térdig nyálas, ők próbálnak eléggé nyalni ahhoz, hogy bekerüljenek az "elit klubba". Keserűnek hangzok talán, de csak nézz körül. Azért kaptam ezt az istenverte jelvényt Lascar fennkölt szavai szerint, hogy ellensúlyozzam az aranyvérű hegemóniát, éppen azért, mert én nem álltam sorba egyik aranyvérű szebbik felénél sem - ráztam meg a fejemet. - Nem feltétlenül én akartam így, de ahogy mondtad, felnőttem. Túl korán? Fogalmam sincs. De ha bárhol kimaradsz a sorból, bármilyen közösségben, akkor erre szükséged van. Komoly vagyok. Talán már el is felejtettem az önfeledt gyermek fejével gondolkodni. Ha más esetben raktad volna elém a talpad, nem ilyen körülmények között, minden további nélkül megmasszírozom, pusztán azért mert csapattárs vagy, illetve egyszerűen azért, hogy örömet okozzak vele egy diáktársamnak, aki ha kéri, nyilván fáj neki, vagy fáradt. Jelen helyzetben viszont kissé megalázónak tűnt. A terrárium meg főleg. Ellenben rossz következtetéseket vontam le, a magam fejével gondolkodva, pusztán abból a tényből kiindulva, hogy "még egy aranyvérű gőgös liba". Ez pedig hiba volt és ezért... szeretnék bocsánatot kérni - mondtam ki végül. - Te talán képes vagy kreatívan kitalálni mi is lenne olyan vicces vagy kellemes ebben a maradék negyven percben, de jómagam perpillanat maximum különféle halálnemeket tudok elképzelni Mr Grayson számára. A kölyök aki a bájitalt belerakta vagy belerakatta valamelyik csicskásával a kávéba - magyaráztam.
Egy kissé elgondolkoztam, majd széttártam a karjaim:
- Te mit szeretnél Josephine? - kérdeztem. - Ha azt szeretnéd, rendben van, befejezem tisztességesen is azt a talpmasszázst. Önként - mosolyodtam el. - Ha mást szeretnél legyen. De ehhez bennem már régen meghalt a kiskölyök, érted? Magamtól aligha lesznek kreatív ötleteim...
Megköszörültem a torkom:
- Azt viszont megköszönném, ha levennél majd valamikor az asztalról a földre. Fogalmam sincs hogy hajtogassak 10 centisen két banánból meg egy szalvétából siklóernyőt, ha itt változom vissza, akkor viszont javító és takarító varázslatokkal kell kezdenem - vakartam a fejemet, hisz az asztal tutira nem bírná el majd a súlyomat.

Peter & Josephine

Egy darabig olvasgattam a könyvet, aztán már csak a sorokat néztem, közben Peterre figyeltem. Hallgattam igen elmés és hosszúra nyúlt bocsánatkérését, ami igazából engem is elgondolkoztatott. Elfogadom, én is hibás voltam ebben az egészben, hiszen nem máris a saját fejem után kellett volna mennem és úgy megoldani a helyzetet, hanem a másik szemszögéből is nézhettem volna.
- Egy egyszerű bocsi is megtette volna - mosolyogtam rá kedvesen és félreraktam a könyvet. - De most akkor rajtam a sor... - sóhajtottam egy nagyot, beletörődve. - Én is bocs, hogy így viselkedtem. Hidd el, nem azért tettem, mert a véred miatt lenéznélek. Engem nem érdekelnek ilyen kicsinyes hozzáállások, és sajnálom azt is, hogy csak én vagyok így ezzel.
Komolyan gondoltam minden szót. Én tényleg sajnálom, hogy világunk ebbe az irányba fejlődik. Sajnálom, de nem akarok ezen agyalni minden nap. Nem akarok csak a társadalmi helyzeteket nézve élni, barátkozni. Engem nem érdekel ki hova sorolja a másikat, vagy magát. Számomra mindenki ember. Ennyi elég.
- Nem, kösz, a talpmasszást nem kérem - nevettem jókedvűen. Hihetetlen, de képes vagyok egy szempillantás alatt változtatni a hangulatomon. Peter bocsánatot kért, belátta, hogy nincs mindenben igaza, ahogy én is. Ezen nincs már mit megbeszélni.
Felhoztam volna, neki azt a lehetőséget, hogy talán a visszavágást tervezgessük, de mivel most vallotta be, hogy felnőtt, így már megint nem volt semmi ötletem.
- Igazából semmi ötletem sincs, ezért kérdezlek téged. - Elgondolkozva néztem magam elé, aztán mikor a siklóernyőről kezdett beszélni, elmosolyodtam. - Egyszer kipróbálnék egy ilyen izét. Más lehet, mint seprűn.
Hirtelen új ötletem támadt. Lelkesen közelebb csúsztam az asztalhoz, finoman megfogtam Petert, és átraktam magam mellé a kanapéra.
- Tudom, neked ez unalmas lehet, de nem mesélnél a muglik világáról? - kérdeztem. - Te tuti többet tudsz, mint én.

Outfit: This - Notes: Bocs megint a késésért és, hogy ilyen rövid lett :/- Music: [url=link]This[/url]

» Peter és Jose
» Egy édes találkozás - Madeline és Peter
» A tiltott gyümölcs íze - Deborah és Peter
» Ismerkedés a vadvilággal haladóknak - Isa és Peter
» Prefektusok egymás közt - Amanita és Peter