Az oldal alapötletét J.K Rowlingnak köszönhetjük aki egy csodálatos varázsvilágot álmodott meg a számunkra.
Az oldal képeit köszönjük a Caution 2.0 - nak, a tumblrnak valamint az Obsessionnak. Nem kis kutatás, szerkesztés eredményei így kérünk NE lopj! Köszönjük!
Az oldalunkon szereplő kódokért hatalmas köszönet Clemence Lacroixnak és Brittany Greynek
Tárgy: embrassing moments - albus and olivia Csüt. Szept. 27, 2012 3:15 am
Az éjszaka bizsergető csöndje ölel körül, csak a szobatársaim halk szuszogása jut el a tudatomig. Reszketek a takaró alatt, minden tagom elnehezült, mintha csak ólomsúlyokat tettek volna rájuk. Hiába takarózom nyakig, majd’ megfagyok, úgy érzem, mintha jégszilánkok ezer dárdája hasogatná a fejemet, és a testem egészét. Kétségtelen: megbetegedtem. Mikor, pedig annyira ügyeltem arra, hogy mindig a kellő mennyiségű ruhadarabot öltsem magamra… mégis megtörtént az, amit olyannyira el akartam kerülni. A láz ledöntött a lábamról, viszont tisztában vagyok azzal, hogy muszáj holnapra összeszednem magam, a látszatot továbbra is fenn kell tartani. Nyugtalanul forgolódom, nem találom a helyemet, a máskor oly kényelmes ágyban és még a szuszogás is csak ébren tart, pedig tudom, hogy most már aludni kéne. De egyszerűen nem megy. A fejemben lévő dübörgés nem tompul és hiába minden próbálkozás, tudom, hogy ma esélyem sincs a pihentető alvásra. Sóhajtva hagyom abba a mocorgást és kezdem bámulni a plafont, mikor egy zseniális ötlet körvonalazódik meg a fejemben… mi lenne, ha vennék egy forró fürdőt? Az mindenre gyógyír. Az elhatározás rögtön tettekre is sarkall, lassan, óvatosan kikecmergek a takaró fogságából, mire máris újra reszketni kezdek. Gyorsan magamra kapom a köntösömet és felhúzom a puha balerina cipőmet, aztán a pálcámat a kezembe ragadva, halkan odaosonok az ajtóhoz. A sarokvasak hosszú, mozdulatlanságban töltött idő után, most szinte kéjes örömmel sikoltanak fel. Úgy érzem, olyan hangos, hogy az egész kastélyban hallani lehet, de nem… a szobatársaim sem ébrednek fel a hangra, így gyorsan kisurranok a résnyire nyitott ajtón és becsukom magam mögött. Első akadály letudva. Olyan halk, puha léptekkel sietek le a lépcsőn, mint egy lopakodó macska, és a hasonlat, talán nem is áll távol az igazságtól. Hiszen cseppet sem szabályos dologra készülök, nem a mindenki által használt fürdőszobában akarom magam órákig áztatni. De nem ám. Az én célom, a prefektusi fürdő.
Nem vagyok prefektus. Merlin ments, hogy az legyek, így is az összes energiámat arra használom fel, hogy olyannak mutassam magam, amilyen abszolúte nem vagyok. Nem kellene nekem még egy olyan poszt, amivel plusz feladatok járnak. Épp ezért nem is bántam, hogy nem lettem az. Hogy akkor mégis, hogyan fogok bejutni abba a bizonyos fürdőbe? Mi sem egyszerűbb ennél. Olyan ismeretségi körökkel rendelkezem, hogy már rég tudom, milyen jelszóval tudok bejutni a vágyott területre. Ez az én nagy szerencsém. Nem egyszer kihasználtam ezt a tudást, hiszen ki tudna ellenállni, annak a hatalmas medencének, a több csapból folyó, illatos habos-babos forró víznek, és a nyugalmas légkörnek? Mert tény s való, oda csak igen ritkán járnak páran, és nem is nagyon hiszem, hogy valaki lenne olyan elvetemült, mint amilyen én, hogy az éjszaka kellős közepén gondoljon egyet, és tegyen egy látogatást a fürdőben. Épp ez a varázsa.
Kilépek a kihalt folyosóra, és körültekintően nézek szét, és fülelek, hogy még véletlenül se kaphasson senki szabályszegésen. Ezért a kezemben szorongatott pálcával még egy lumost sem mormogok el, sötétben kezdek lopakodni az ismert útvonalon. Sietek. A tüdőm szúr és éget a megerőltető tempótól, a fejemben távolinak érzett fájdalom lüktet, mintha egy nagytestű hal ficánkolna odabent, a kezem, a lábam zsibbadt, haszontalan végtagok, amik inkább hátráltatnak, mintsem segítenek az előrejutásban. Mégsem lassítok a nesztelen lépteimen. Minél előbb el szeretném érni a vágyott célt, és a forró fürdőt, mivel az éjszaka hidege elvetemülten ostromol, mindenhol libabőrös vagyok. Léptek zaját hallom. A pillanatok törtrésze alatt bújok egy lovagi páncél mögé és még épp sikerül elkerülnöm az egyik tanár fürkésző tekintetét. A sötétben nem tudom megállapítani, melyikkel hozott össze a sors, de tulajdonképpen nem is nagyon érdekel, egészen addig, amíg le nem bukok. De ez nem következik be. A léptek zaja elhal, és én újra a korom sötétbe burkolózva állok. Megkönnyebbült sóhaj szalad ki az ajkaim közül, utána folytatom az utamat a fürdő felé.
Megérkeztem. A jelszót habozás nélkül, szinte alig hallhatóan mondom ki: Citromfű. A bejárat, pedig kinyílik. Az az első dolgom, hogy a sellő képére tekintsek, és legnagyobb örömömre, most nincs ébren, így nem kell hallgatnom a végtelen fecsegését. Az első dolgom máris az, hogy megnyissak pár csapot, hogy minél előbb megteljék a medence forró, illatos vízzel. Az egyik csak zöld, hatalmas buborékokat eredményez, a másik kicsi, habfehér, szinte gyöngyházszerű habot, amire legszívesebben ráfeküdne az ember. Az ezüstös habról már nem is beszélve, ami olyan, mintha csak egy felhő jönne elő a harmadik csapból. Miközben a medencébe zubog a víz, addig máris vetkőzésbe fogok. Kibújok a cipőmből, kioldom a selymes köntöst, ami leszánkázik rólam, és a földön köt ki. Megint érzem a hideg maró ujjait, de nem foglalkozom vele, és a hálóingemtől is megválok, ugyanúgy, ahogy a fekete-zöld, csipkés fehérneműtől. Egy szép, rendes kupacba hajtogatom össze a ruhadarabokat, hiszen most senki előtt nem kell megjátszanom magam. A hajamat kontyba fogom és már el is merülök a forró, megnyugtató, simogató vízben. Csodálatos. Elégedetten sóhajtok, és úgy helyezkedem, hogy a víz és a hab nyakig takarjon, mert ha nem így lenne megfagynék. Utána becsukom a szemeimet és élvezem a körülöttem örvénylő, illatos, habos vizet. Nincs is ennél jobb.
CAUTION 2.0 you take this off and i'll send the bears after you!
Albus Perselus Potter adult
Hozzászólások száma : 16 Join date : 2012. Sep. 23.
Tárgy: Re: embrassing moments - albus and olivia Csüt. Szept. 27, 2012 9:47 am
Késő van, éjfél is elmúlt már, a Roxfort napközben zajos, nyüzsgő folyosóira pedig beköszöntött a béke és a nyugalom. Egyetlen diák sem járja már a folyosókat, a prefektusok, tanárok is rég aludni tértek. Az öreg gondnok macskájával együtt alussza már az igazak álmát, akár csak a falon függő portrék népes tábora. A Véres Báró is nyugovóra tért már, ahogy a Szürke hölgy s a szellemek hada. Az alaksorból halk szuszogást… na jó horkolást hallani, ez jelzi már azt, hogy a manók sem dolgoznak már. Mindenki pihen, készül a holnapra, de várjunk csak! Ez mégsem teljesen igaz! Egyszer csak a semmiből fény gyúl a sötétben, a látótérben pedig feltűnik egy enyhén szólva is zilált megjelenésű, pizsamanadrágos fiatalember, mezítláb, kivont pálcával, eszeveszett tempóval szaladva a folyosókon. Ez a bizonyos őrült én volnék, azaz Albus Potter aki jó szokásához híven már megint kalamajkába keveredett. Nem meglepő igaz? Ahogy nyilvánvalóan az sem, hogy a kalamajka okozója már megint Percy volt, a kis feketelábú görény. Bizony, bizony! A kis szőrös jószág egyszer úgy érzem a vesztemet, fogja okozni, inkább előbb, mint utóbb. Pedig én milyen rendes kisfiú voltam. Pontban este 11 – kor abbahagytam az olvasást, lekapcsoltam a villanyt a szobánkban és nyugovóra tértem, ám Percy a jelek szerint cseppet sem volt még álmos. Kezdetben csak mocorgott a fiókban ahol aludni szokott, majd nyüszíteni, kaparászni kezdett. Mivel ügyet sem vetettem rá, a kis rafinált egyszer csak kiugrott a fiókból és felmászott az ágyamra, majd minden igyekezetével azon volt, hogy lerángassa rólam a takarót. Hát nem jött be, ezúttal erősebbnek bizonyultam nála, így a kis öreg néhány percre visszavonulót fújt. Legalábbis azt hittem. Lehunytam a szemeimet, nyakig betakaróztam, ám ekkor apró, szinte alig érezhető harapást éreztem a lábujjamon, majd a kis dög kiszaladt a szobából. Több sem kellett egyből kibújtam a takaró alól és szaladtam utána, nem lett volna szerencsés, ha hagyom, hogy a termekbe randalírozzon éjnek évadján. Percy természetesen élvezte a hajszát éppen ezért hiába is próbáltam elkapni, rászólni, hogy álljon, meg mintha meg sem hallotta volna szaladt tovább. Röviden tömören ez az oka annak, hogy a takarodó ellenére kint tartózkodom a folyosókon.
- Percy! Percy állj meg hallod? Nem vicces… - világítottam meg magam előtt a folyosót miközben tekintetemmel a görény nyomait igyekeztem keresni. Utálok vele bújócskázni, mert el kell ismernem verhetetlen. Mindig megtalálja a tökéletes helyet, ahol sosem fedezem fel, én pedig órákig kereshetem. Ezt az éjszakai kergetőzést sem először játssza el velem, minden héten legalább kétszer, amikor nem tud aludni. Csak tudnám mi ennek az oka. Megvan! Hiperaktív. Na csak kerüljön a kezeim közé most aztán alaposan, leszoktatom erről. Már ha valaha megtalálom. - Percy! Hé pajti gyere, menjünk fel… adok neked finom csemegét. – próbálkoztam a megvesztegetés ősi praktikájával, ám a válasz csak valami tompa zaj volt, esküszöm úgy hallottam, mintha kiröhögött volna. Ez nem fer! - Direkt szívatsz igaz? Azért mert nem pattantam játszani veled azonnal. Nézd, nagyon sajnálom, de álmos voltam. Nem beszélhetnénk ezt meg? – öregem! Ez már szánalmas. Komolyan leálltam könyörögni egy görénynek??? Albus Potter te nem vagy normális! Klinikai eset vagy! - Tudod mit? Pukkadj meg! – jelentettem ki sértődötten miután Percy továbbra sem került elő, majd úgy döntöttem mielőtt visszatérnék a szobámba előtte, kihasználom, hogy már mindenki alszik és végre én magam is kipróbálom a prefektusi fürdőt. Annyit hallottam már róla, de ez eddig még egyszer sem használtam, itt a tökéletes alkalom, ráadásul végzős vagyok, így most vagy soha.
Sietős léptekkel közelítettem meg a prefektusi fürdő ajtaját miközben a zsebembe csúsztattam a pálcámat. Szerencsére a mi kis fogócskánk nem keltett fel senkit sem így észrevétlenül surranhattam át a folyosón. Miután megérkeztem már csak a jelszónak kellett az eszembe jutnia ami viszont nem volt egyszerű. Bár Paige bizalmasan megsúgta nekem, most mégsem emlékszem. - Citrompor… Nem… Citromos süti… nem… cicicici… cimbalom! - Citromfű te idióta! – sziszegte egy fáradt, ásító portré mire összerezzentem. - Izé… bocsánat én csak… - Csak fogd be, és menj aludni, szeretnénk! - Oké… bocsánat… és kösz. – nyögtem ki kissé a zavartól elvörösödött arccal majd gyorsan bementem és becsuktam magam mögött az ajtót. Percy még épp, hogy be tudott settenkedni utánam, az ajtó máris bezáródott. - Merlin szerelmére! – sóhajtottam miközben lecsúsztam az ajtóba, ám ekkor két bizarr dologgal is szembesülnöm kellett. Percy megérezvén a habfürdő kellemes illatát egyből a kádba vetette magát, a hátára fordult és lubickolni kezdett, ám ami még ennél is szokatlanabb látvány volt… egy lánnyal találtam szembe magam.
- Bo… bocsánat! – hebegtem miközben azonnal hátat fordítottam a lánynak. - Percy… gyere ki onnan azonnal. – szóltam a kisállatra ám, az a füle botját sem mozdította. - Ne haragudj… nem tudtam, hogy van itt… hogy van itt valaki. Nem láttam semmit! – szögeztem le rögtön, miközben zavartan megvakartam a tarkóm.
TAG.: olivia WORDS.: 773 WEARING.:here?! NOTES.: remélem tetszik ;-) CREDIT.:.duchess. of caution 2.0 made this nonsense.
Vendég Vendég
Tárgy: Re: embrassing moments - albus and olivia Hétf. Okt. 01, 2012 1:18 am
Minden nyugodt körülöttem, még az a bosszantó sellő sem untat a szövegeléseivel, ő is mélyen alszik, mint szinte mindenki a kastélyban. Van egy fajta varázsa az éjszakáknak itt, a Roxfortban. Nem hiába szeretem annyira ezt a napszakot. Ilyenkor a legjobb felfedező utakra menni a folyosókon, hiába, mégis csak jobb a kihalt, sötét, kastélyban mászkálni. Napközben nagy ritkán van olyan, hogy nem nyüzsögnek a diákok mindenhol, ami… el kell ismernem, eléggé bosszantó tud lenni. Érdekes, hogy amikor éjszakai túrákra indultam, soha nem féltem attól, hogy bármikor lebukhatok egy tanár, vagy egy prefektus előtt. Mindig voltam olyan leleményes, hogy elkerüljem a lebukást, de ha mégis elkaptak, akkor sem jött el a világvége a számomra. Nem voltak súlyosak a büntetéseim, és különben sem gyakran kaptak el, hogy épp a büntetőmunkák tántorítsanak el a kóborlásaimtól. Nem hiába a kedvenc tantárgyam az asztronómia. Nem azért, mert annyira szeretem a csillagokat kutatni – bár tény, hogy nem utálom – hanem azért, mert éjszaka tartják. Olyan típus vagyok, aki a nappalokat kifejezetten nem bírja, olyankor legszívesebben mindig aludnék, mert olyan vagyok, mint egy ragadozó. Számomra az éjszaka az ébrenlét ideje. Épp ezért szoktam szinte zombiként masírozni a diáktársaim között, egyik óráról a másikra, és ezért is szoktam gyakran elaludni, és elkésni. A reggelit is ezért hagyom ki általában. Ritkán lehet olyankor látni az asztalnál, ha mégis így történne, a társaim biztosak lehetnek abban, hogy valami gáz van.
Ahogy így elmerülök a gondolataimban, és élvezem a forró víz, nyújtotta örömöket, észre sem veszem, hogy a víz már nem is olyan forró, és csak gondolataimból feleszmélve érzékelem a hő változást. Habozás nélkül engedek még egy jó nagy adag forró vizet a medencébe és folytatom bágyadt fantáziálásomat arról, hogy milyen jó is lenne, ha minden óra éjszaka lenne megtartva. Máris nem lennék olyan inaktív. Újra behunyom a szemeimet, érzem, hogy az ólmos fáradtság kezd egyre jobban magával rántani, biztosan a betegség miatt. A meleg kellemes érzése, és az, hogy most semmiféle problémán nem kell agyalnom, megteszi a hatását. Elbóbiskolok. Nem tudom, pontosan mennyi idő telik el, de arra ébredek fel, hogy egy fiú hang hallatszik mögöttem, végül egy csobbanás közvetlenül mellettem, ami miatt annyira meglepődöm, hogy elfelejtem tartani magam, és egyszerűen lesüllyedek, és majdnem felkortyolom a medence habos vizét. Levegőt kapkodva jövök a felszínre, a hajam kibomlott a kontyból és most vörös fátyolként lebeg a vízen, miközben én elkerekedett, smaragdzöld szemekkel, hol a kis állatra, hol a fiúra tekintek, aki nem is ismeretlen számomra, de egyelőre nem akar eljutni az agyamig a neve. Köhintek párat, hogy elmúljon a torkomból a kaparó érzés, és egészen állig lesüllyedek a vízben. Az a felismerés, hogy nem vagyok egyedül, gyomron öklöz, mint egy eltévedt pixicsorda. Hirtelen feszélyezve érzem magam, az arcom égni kezd, pillantásom nikkelbolhaként ugrál össze-vissza a helyiségben. Bármit megtennék, akár házimanóként nekiállnék takarítani, csak hogy ne ebben a szituációban legyek.
Még mázli, hogy a srác ilyen hirtelen elfordult, mert most nincs tanúja az arcomon bekövetkező változásoknak. Hiszen az arcom minden egyes kínos alkalommal úgy ég, mint a csipkebokor, hála a velem született hófehér bőrnek és vörös loboncnak. És most is, mire mindezt végig gondolom, már érzem is, hogy menetrendszerűen megtörténik a dolog. Érzem, ahogy a perzselő forróság szétszalad a bőröm alatt, és harsogó pirosba borítja az egész fejemet. Szuper Ha mégis megfordulna, még a végén azt hiszi ekcémás rohamaim, vannak. Csak percek elteltével tudom magam annyira összeszedni, hogy egyáltalán megszólaljak. - Öhm… – Hangzik a nagyon is értelmes megnyilvánulás. - Elhiszem, hogy nem tudtad, hogy itt vagyok. – Nyögöm ki végül nagy nehezen, nem szoktam hozzá, hogy ennyire zavarba jöjjek, sürgősen össze kell szednem magam, és nem ártana a színjátszó képességemet is felfrissíteni… hiszen nem buktathatom le magam. Eszembe jut a neve. Áháá! Albus Potter. Őt ki ne ismerné? - Semmi gond. – A hangomon is hallatszik, hogy kezdem magam összeszedni, és már nem olyan zavart, ideges, mint eddig, bár az arcom továbbra is olyan, mint egy megtermett paradicsom.
- Nekem sem kéne itt lennem. Ha betartom a szabályokat, akkor… – Nem fejezem be a mondatot, hiszen egyértelmű mi következne utána. Akkor nem kerültünk volna ebbe a helyzetbe. Tipikus Mi lett volna ha… kérdéskör. Újra az állatkára tekintek, aki még mindig nagyban élvezi a habfürdőt. Csak most szemlélem meg alaposabban, olyan görényforma. - Szóóval… – Kezdek újabb szövegelésbe hogy ne legyen olyan kínos a csönd. - Ő lenne Percy? – Érdeklődöm, továbbra is a kis állatot fürkészve. - Tök aranyos. – Jegyzem meg csak úgy mellesleg, mintha semmi furcsa nem lenne már a kialakult szituációban. De jó is az alkalmazkodó képesség… - Megkérdezhetem, hogy mit keres az éjszaka közepén a prefektusi fürdőben, Mr. Potter? – Kérdezem játékosan, közben azért alaposan magamhoz húzkodom az összes fellelhető habot, hátha mégis meggondolná magát, és megfordulna. Újra odaevickélek a medence széléhez és belekapaszkodva figyelem a hátat fordított alakját. Érdekes egy éjszakának ígérkezik a mai…
tagged;; Albus words;; 788 wearing;; Már semmit notes;; Bocsánatot kérek, hogy csak most
CAUTION 2.0 you take this off and i'll send the bears after you!
Albus Perselus Potter adult
Hozzászólások száma : 16 Join date : 2012. Sep. 23.
Alakulhatott volna ez az este még ennél is furcsábban a számomra? Hát őszintén, kötve hiszem. Igazán megszokhattam volna már ennyi év alatt, hogy Percyvel az élet nem habos torta ám azt is kell ismernem, ha a kis dög nem hozna folyton folyvást kínos helyzetbe betegre, unnám magam. Nem tudom, hogy csinálja de mindig sikerül meglepnie egy új, még az előzőnél is abszurdabb húzásával. Emlékszem például egészen kicsi korában még „csak” a könyvtárban szabadult el, majd miután bevette magát a Zárolt részlegbe, elkezdte megrágcsálni Theodor Wilcox – Ezer egy sötét varázslat című művének lapjait. Gondolom mondanom, sem kell, hogy rögtön utána siettem, a könyvtáros boszorkány pedig azonnal kiszúrta, hogy tiltott helyen tartózkodom, ráadásul egy értékes könyve is megrongálódott. Azon nyomban cipelt az igazgatói irodába, aznap este pedig már jött is a nem túl kellemes hangvételű levél édesanyámtól a következő szöveggel.:
„Albus Perselus Potter, mond neked teljesen elment az eszed? Mit kerestél te a roxforti könyvtár zárolt részlegében? Ezen kívül hallom megrongáltál egy könyvet is. Fiam ennél többet vártam tőled. Ha hazajöttél, erről még elbeszélgetünk!”
Akkor és ott azt hittem a helyzet ennél már nem lehet rosszabb, megdorgáltam a kis görényt, tovább léptem, ám neki néhány nappal később sikerült felülmúlnia önmagát s az előző akcióját. Egyik reggel éppen a hálókörletünkből igyekeztem a nagyterem felé, hogy órák előtt még reggelizhessek, amikor egyszer csak a semmiből, néhány lány velőtrázó sikolya ütötte meg a fülemet. Fogalmam sem volt mi történhetett ám a következő pillanatban megtaláltam a felfordulás okozóját. Percy szaladt ki a lányok fürdőjéből maga után vonszolva az egyik lány fehérneműjét. A helyzet igen csak komikus lett volna, ha néhány pillanattal később nem egy csoport feldühödött köntösbe burkolózott lány akart volna meglincselni, mikor felfedezték a kezemben azt a bizonyos bugyit, amit a kis dög elcsórt. Hiába is próbáltam megmagyarázni a dolgot, nem csak, hogy párnákkal kezdtek püfölni, de még a házvezető tanárunk is megjelent, aki egyből vitt fel az igazgatóhoz, anyámtól pedig este megint csak jött a levél.:
„Albus Potter! Már megint mibe keveredtél? Azt hittem a múltkori után magadba szállsz erre most, meg lányok fehérneműjét lopkodod? Mi a Merlin nyila ütött beléd? Ezért még számolunk! Anya P.S..: Apád is üzent neked, lejjebb olvashatod! P.S.2.: Szép húzás volt fiam! Apa”
Jó mi? Órákig sorolhatnám még, milyen szituációkba sikerült keverednem a kis lókötő miatt, ám inkább nem teszem, mert akkor csak még több ékes bizonyítékát adnám annak, milyen szerencsétlen is Albus Perselus Potter, az pedig nem hiányzik. Még így is lehajtott fejjel sétálok el az előtt a lánycsapat előtt akik „elvertek” nem kell még több „rajongó”.
Miközben igyekeztem megnyugtatni magam, elkerülni az infarktust és feldolgozni az imént történteket akaratlanul is zavarba jöttem a gondolattól, hogy mögöttem egy meztelen lány lubickol a habokban… a görényemmel! A piszok kis mázlista! - Saj… sajnálom. Tényleg! Nem tudom kitől, tanulhatta ezt. Neveletlen állat! – toporogtam tekintetemet a küszöbre szegezve miközben gondolatban, már azt találgattam, hogyan is fog kinézni édesanyám következő hozzám írt levele. Nagyjából ilyesmi lehet majd.:
„Albus! Eszednél vagy? Mit kerestél éjnek évadján a prefektusi fürdőben egy meztelen lánnyal???? Teljesen meghibbantál? Azt hittem végre benőtt a fejed lágya erre tessék, kiderül, hogy tévedtem! Szégyelld magad! Nehogy azt hidd, hogy ezt megúszhatod, itthon számolunk! Apád is üzent lejjebb. Anya P.S.: Nagyon szép volt fiam, de ne felejtsd el sosem a védekezést! Apa”
Hát kb valahogy így fog kinézni, ha valahonnan sikerül megneszelniük az újabb kellemetlen incidensemet. - Percy miért csinálod ezt velem? – nyöszörögtem miközben elkeseredetten, lecsúsztam a medence tövébe, természetesen háttal a lánynak. Percy továbbra sem foglalkozott velem, inkább közelebb úszott Oliviához és az egyik hajtincsével kezdett játszadozni. Néhány pillanatig kínos csend telepedett ránk, ám úgy tűnik Oli jobban, kezeli a helyzetet, mint én mivel „cseverészni” kezdett. - Igen… ő lenne Percy. Egy elvetemült kis besurranó tolvaj, egy perverz kukkolló és egy hiperaktív görény keveréke, akinek szent célja, hogy pokollá tegye az életem. De azért tényleg aranyos. – sóhajtottam. - Hogy mit keresek itt? Hát egy kimerítő fogócska után melyet azzal az aranyos döggel folytattam le gondoltam, megnézem magamnak milyen is a prefektusi fürdő, és elalvás előtt kipróbálom. Ha tudtam, volna, hogy bent vagy esküszöm, kopogtam volna… vagyis izé… be se jövök. – Merlinre miket hadoválok itt össze? Tiszta gáz! - Na… na és ön mit keres itt ilyen kései órán Ms. Sowerby? Gondjai vannak az alvással? – érdeklődtem csak úgy mellékesen, mintha ez egy teljesen természetes dolog volna. Éjjeli beszélgetés két ismerős között… vagy mi.
TAG.: olivia WORDS.: 722 WEARING.:here?! NOTES.: elnézést a késésért CREDIT.:.duchess. of caution 2.0 made this nonsense.
Vendég Vendég
Tárgy: Re: embrassing moments - albus and olivia Hétf. Okt. 22, 2012 6:56 am
El kell ismernem, nem csak azért hallottam már annyi mindent Albusról, mert híres az apja, hanem éppen a lányok beszámolóiból is. Nem… félreértés ne essék, nem nekem szokták ezeket elmondani. Ennek több oka van. Az első és megdönthetetlen az, hogy mardekáros vagyok. Már pedig tény és való, hogy a sztereotípiák, továbbra is élnek a diákok fejében, tehát a többség már rögtön el is könyvelte rólam, és a háztársaimról, hogy halálfalónak készülünk. Épp ezért, amikor csak tehetik, nagyban kikerülnek minket a folyosón, vagy egyszerűen csak rossz szemmel néznek ránk, mintha éppen valami, hű de véres gyilkosságra készülnénk. Jó, el kell ismernem… valóban jár egy-két pszichopata a házamba, de hogy minden egyes mardekárost beskatulyázzanak, azért az nem valami jó. A második… hát soha sem voltak igazi lány barátaim. Nem vagyok az a kitárulkozós típus, hiába fecsegek, mosolygok, és vagyok kedves mindenkivel, mivel túl sok fiú vesz körül, valahogy soha nem sikerült normális barátokat szereznem, mert vagy féltékenyek rám, vagy egyszerűen nem bírnak. Pedig én tényleg igyekszem kedves lenni mindenkihez. A harmadik ok, hogy soha sem voltam az a pletykálós ember, sőt, ki nem állhatom a pletykákat. Legfeljebb csak megjátszom magam, de hát az nem ugyanaz. Ha más nem lát, nem fogok olyan dolgokról beszélgetni, amik abszolút hidegen hagynak engem.
Visszatérve, tehát nem közvetlenül nekem mesélték az eseteken, de ha például elsétálok egy-egy lánycsoport mellett a folyosón, vagy egyszerűen a parkban túl közel ülnek hozzám, vagy a tanórán előttem, mögöttem, mellettem ezt vitatják meg, akaratlanul is meghallom a szavaikat. Tehát nem egyszer hallottam már átkozódást, a híres görényre és arra a „bosszantó Potterre”, ahogy az esetek nagy részét is tökéletesen hallottam. Most, hogy így belegondolok, az előbbiek fényében, ez nem is annyira durva. Persze… zavarba ejtő a helyzet, ez kétségtelen, de nem leskelődik, ráadásul ha azt is tenné, a hab is eltakar… legalábbis egy ideig. Szóval nincsen semmi gond. Ugye? A kis állat is egész aranyos. És a többiekhez képest tényleg sokkal jobban jártam, ha úgy vesszük. Nem igazán díjaztam volna, ha valamelyik gyönyörű fehérneműmet megdézsmálja, mivel azokat mindig is különleges gonddal válogattam meg, galleonokat nem kímélve. Legalább a ruha alatt hadd legyek önmagam, ha már normális helyzetben nem tehetem meg.
Már lassan szórakozatóvá is kezd változni számomra ez a szituáció, főleg látva Albus toporgását, és végtelen zavarát. Alig bírom elfojtani a kitörni készülő nevetésemet, de végül visszafogom magam, nem szeretném, ha azt hinné, rajta nevetek. Mert végül is nem rajta nevetnék, hanem ezen az egész helyzeten. Ha külső szemlélőként tekintenék le magunkra, határozottan komikus képet látnék magam előtt… - Semmi gond. Vagyis… nem történt semmi helyrehozhatatlan dolog. Te nem lestél meg, én nem fulladtam a vízbe a meglepődéstől… ráadásul egy irtó édes dögöcske fürdőzik mellettem. Legalább nem unatkozok. – Mondom könnyed hangon, továbbra is úgy, mintha minden egyes nap történne velem hasonló dolog. Pedig ez egyáltalán nincs így. Időközben a Percynek nevezett görény hozzám úszik, és játszadozni kezdett az egyik hajtincsemmel. Behalok.
A mosoly akaratlanul kúszik az ajkaimra, és megsimogatom a kis állatot, ha már lehetőségem van rá, és persze, ha engedi. - Ó igen, a híre már megelőzte őkelmét. – Nevetek halkan. - Nem lehet könnyű, mindig helyette elvinni a balhét, hogy bírod? Én legalább saját magamnak okozok galibát, és így tudom, hogy ha elkapnak meg is bűnhődöm érte… de a te helyzetet sokkal rosszabb. Más csinálja helyetted a katasztrófát… Tényleg nem irigyellek. – Közben tovább simogatom Percy-t, ha már úgy belejöttem. - Miért, még soha sem jártál itt? – Kérdezem meglepődve, miután válaszolt nekem, hogy miért is jött ide. - Jó, mondjuk nem kéne magamból kiindulni, valószínűleg, nem mindenki olyan rossz és jár tiltott helyekre, amikor csak kedve szottyan. – Vállat vonok, habár ő ezt nem láthatja. - Mindenképpen érdemes ide visszajönnöd. Mert tök jó a víz. – Tájékoztatom, továbbra is könnyed hangon, bár a pír még mindig nem tűnt el teljesen az arcomról. - Elhiszem, hogy kopogtál volna. De hát mégis hogyan hányhatnám rá ezt a szemedre, mikor, én sem engedéllyel tartózkodom itt? – Hallani a hangomon, hogy mosolygok.
- Hogy én, mit keresek itt? – Elgondolkozom, hogy hazudjak-e valamit, vagy egyszerűen mondjam meg az igazat, de végül az utóbbi mellett döntök. - Tulajdonképpen igen, éjszakai ember vagyok, akkor vagyok lételememben, ha leszállt az este. – Ez nem nagyon egyeztethető össze azzal, hogy nappal is pörgök, főleg a közönség előtt, de hát… nem hiszem, hogy olyan nagyon ismerne, hogy ez a kis különbség feltűnne neki. - De most nem ez volt az oka, hogy idejöttem. Vagyis, de azért mert nem tudtam aludni, de most nem azért nem tudtam aludni, mert nem voltam álmos, hanem azt hiszem sikeresen, elkaptam valami betegséget. – Merlinre, úgy látszik a zavar mégsem múlt el teljesen, mert szinte össze-vissza hadoválok mindenfélét. - Galád módon nem hagyott aludni a láz. Gondoltam, egy forró fürdő biztos jót tenne. Ezért rögtön ez a hely jutott először eszembe, és hát… itt vagyok. – Fejezem be a hosszúra nyúlt monológot.
tagged;; Albus words;; 799 wearing;; Már semmit notes;; *elsüllyed szégyenében, amiért csak most válaszolt*
CAUTION 2.0 you take this off and i'll send the bears after you!
Albus Perselus Potter adult
Hozzászólások száma : 16 Join date : 2012. Sep. 23.
Tárgy: Re: embrassing moments - albus and olivia Hétf. Nov. 05, 2012 6:19 am
Számtalan vicces filmet láttam már eddigi életem során hála a muglik egyik nagy találmányának, a televíziónak melyet Arthur nagyapám nem restellt beszerezni Molly nagyi legnagyobb elégedetlenségére, sőt talán bosszúságára, ám ez eddig még egyetlen olyannal sem találkoztam, amely röhejesebb lenne valamely átélt kalandomnál. Ez a mostani helyzet is teljesen beleillene egy komikus filmbe, már – már a kamerákat keresem a tekintetemmel, hátha kiderül, hogy egy vígjátékba csöppentem. Engem már valahogy az sem lepne meg. Épp készültem volna a szokásos kanosszajárásomra Oliviánál, bocsánatkérő sorokat ismételgetve, amikor is döbbenten kellett tapasztalnom, hogy a lány nem csak, hogy sokkot nem kapott az imént kialakult helyzettől, ám de még jól is érzi magát, kedélyesen elszórakozik a vízi balettosnak felcsapott kis görényemmel. Megáll a varázsló esze.
- Hát igen… Percy mostanra már elég hírhedté vált a diákok köreiben… mondhatni ő a Roxfort legújabb kabalaállata. – sóhajtottam a lány megjegyzésére majd néhány pillanatra elgondolkoztam. - Igazad van… valóban nincs könnyű dolgom mellette. Minden áldott nap legalább egy ember a képembe vágja, hogy igazán megtanulhatnék már bánni a görényemmel, vagy ha már ez is nehezemre esik, akkor küldjem haza, ne okozzon több galibát. Nem telik el úgy egy nap, hogy valaki meg ne jelenne előttem, s ne fenyegetne meg azzal, hogy kitiltatja a kis bajkeverőt az iskolából, vagy, hogy elevenen megnyúzza, ha még egyszer találkozik vele. Ciki vagy nem ciki, az a helyzet, hogy nem tudok mihez kezdeni vele, és őszintén megvallom nem is, akarok. Betegre unnám magam, ha nem kellene éppen utána rohangálnom a folyosókon vagy kommandóst játszva kimenekítenem valahonnan a felbőszült üldözői elől. Persze emiatt a lányok szemében sincs túl jó hírem… Lily ugyan folyton azzal jön, hogy sok lánynak tetszenem, meg, hogy sokat pusmognak rólam, de lássuk be, vajmi kevés esélyem lenne egy olyan csajnál, akinek a bugyiját Percy elorozta, megdézsmálta vagy ilyesmi. – fejeztem be a gondolatom miközben a fent említett szőrcsomó továbbra is mérhetetlen érdeklődést tanúsított a kádban lubickoló lány ázott hajfürtjeinek.
- Nem kisasszony soha nem jártam még itt mivel jómagam ellentétben a kisnaccsáddal törvény és szabálytisztelő lélek vagyok. – mondtam nagy komolyan, ám nem sokáig bírtam ki, hamarosan halk nevetés tört ki belőlem. - Na jó ez még viccnek is rossz. Egyszerűen csak nem izgatott eddig, hogy milyen is lehet a prefi fürdő, úgy voltam vele, hogy van még időm kipróbálni, ám most, hogy végzős vagyok… arra jutottam, hogy megsasolom. Bevallom sellőre számítottam és nem rád… - vontam vállat. - Hááát… ez után a kis kaland után aligha térek vissza ide még egyszer, hacsak előtte be nem küldöm Percyt felderíteni. Ciki lenne még valakivel összefutni, főleg, hogy benne van a pakliban, hogy illetéktelen behatolókkal is szembe találhatom magam. Most csak veled… de ki tudja, lehet holnap a fürdőző Longbottom proffal vagy Ms. Weasleyvel. – oké talán az utóbbi nem is volna olyan rossz, ám csak addig, míg a büntetést ki nem szabná rám.
Hamarosan elterelem egy kissé a témát, pontosabban visszakérdezek arra, hogy vajon ő mit keres itt. Ugyan néhány percig Oli habozik a válasszal, ám utána csak kibújik a szög a zsákból. A láz miatt képtelen volt aludni így lejött ide. Nem is csoda, tudom milyen, amikor az ember beteg és hánykolódik. Persze teljesen másképp élem, meg mint mondjuk anyu vagy a húgom, akik azzal szórakoznak, hogy mi férfiak képesek vagyunk a legkisebb náthába is hősies módon belehalni, ám ők ezt nem érthetik. Pedig én többnyire jobban viselem az ilyesmit, mint mondjuk James… Ha ő beteg mindig várom, mikor küldet papért vagy sírásóért. - Értem… hát ez is egy jó taktika, de talán jobban jártál volna, ha a gyengélkedőre mész és kérsz valami löttyöt a javasasszonytól. Bár benne van a pakliban, hogy estére ott tart de legalább tudsz aludni. – persze ki vagyok én, hogy belepofázzak a dolgaiba? Be is fogtam inkább mielőtt még nagyobb bolondot, csinálnék magamból.
- Izé… nem akarom ám sokáig élvezni már a társaságod… Vagyis na… nem akarlak már sokáig zavarni, a társaságodat szívesen élvezném tovább… vagyis akarom mondani… - na jó ebből már nem jövök ki túl jól az egyszer biztos. - Na szóval nem zavarunk már soká… megszabadítalak Percytől és már itt sem vagyunk. – nyögtem ki végül, kissé nehézkesen miközben oldalazva a kád felé fordultam próbálva a lányt kitakarni a látóteremből. - Gyere ide Percy… - nyúlkáltam a vízbe óvatosan ám a kis lény minél inkább felé nyúltam annál messzebb úszott némi hörgéssel, ami tisztára úgy hangzott mintha röhögne rajtam. Kafa. - Ne kéresd már magad… - nem adtam fel, még jobban nyújtózkodtam miközben a nyakam kitekertem, nehogy Oli azt higgye ez valami béna kísérlet, akar lenni arra, hogy meglessem. - Mennünk kell, ne csináld már ezt ve… - és ekkor placcs. Hiába minden erőlködésem, próbálkozásom, addig – addig nyújtózkodtam, míg végül csak elvesztettem az egyensúlyom és Oli mellé pottyantam.
Néhány percbe bele tellett mire sikerült feldolgoznom az imént történteket, s a látványt… A padló tocsogott a kifröccsent víztől, a kis dög szabályosan ellubickolt mellettem miközben a hátára fordult s mancsaival csapkodott én pedig a kádban hasaltam, lábaim kilógtak a levegőbe a fejem tetején, pedig egy csinos kupac hab tornyosodott. Na jó… mit csináljak most? Kissé vörösen pillantottam a lány felé, igyekeztem csak és kizárólag az arcára fókuszálni miközben egy zavart vigyor ült ki a képemre. - Khm… igazad volt, tényleg jó a víz. Ide… adnád a szappant… ha szépen megkérlek? – nyögtem ki végül. Oké persze tudom szörnye gáz a helyzet, de jobb szöveg hirtelen nem jutott az eszembe. - Kifilézlek te dög… - morogtam Percynek miközben sikerült kivergődnöm a kádból majd csurom vizesen megálltam a padlón. ~ Merlinre… mi jöhet még??? ~ - Kérlek… Tedd ki a kis vízi démont… kádon kívülre… had szivároghassunk el. – nyöszörögtem kínomban.
TAG.: olivia WORDS.: 927 WEARING.:here?! NOTES.: ne haragudj, hogy ennyit késtem remélem kiengesztelődtél CREDIT.:.duchess. of caution 2.0 made this nonsense.
Vendég Vendég
Tárgy: Re: embrassing moments - albus and olivia Vas. Dec. 23, 2012 11:30 am
Többen is csodálkozhatnának azért, mert annyira jól viselem ezt a szituációt, de hát… tökéletes színésznő vagyok. Évekig volt időm gyakorolni azt, hogy olyan dolgokat rejtsek el az emberek szeme elől, amit mások természetesnek vesznek, sőt el is várják tőlem. De már régen rájöttem, hogy sokkal jobb továbbsiklani a zavarba ejtő, sőt egyenesen kínos helyzetek felett. Most is így látom jónak. Szerencsétlen srác, már így is eléggé zavarban van, miért nehezítsem meg a dolgát? Ahogy hallottam, már elég sok lánytól kapott leszúrást, azért, mert ilyen lehetetlen szituációkba keveredik. Én nem akarok olyan lenni, mint a többi lány. Bár azt hiszem… már régóta nem vagyok olyan, mint az itt lévő lányok többsége. Ezért sincsenek lány barátaim, csak fiúk, bár azokat sem igazán lehet igazi barátoknak nevezni. Inkább csak… védelmezők. Igen, azt hiszem pontosan ez a jó szó rájuk. De így a jó.
- Elég aranyos egy kabalaállat. Nem is értem, miért nem szeretik annyian. – Csóválom a fejem mosolyogva, közben újra és újra megsimogatom a kis görény bundáját. Ritkán adódik alkalmam ilyen szeretetkinyilvánításokra, így most nagyon is élvezem a helyzetet. Még akkor is, ha csak a hab takar el. - Hűha, Albus, neked aztán érdekes életed van. – Nevetek hallgatva a beszámolóját.
- Szerintem még így is simán tudnál egy lányt találni magadnak, ha annyira akarnál. Ha valakinek igazán tetszel, nem fogja érdekelni, hogy ez az édes dög, megrágta valamelyik fehérneműjét. Tegyük fel, hogy nekem mondjuk tetszel. – Itt egy mosolyt küldök felé, még akkor is, ha ugyancsak nem látja ezt a reakciót. - Akkor én kifejezetten keresném a társaságodat. Még az sem zavarna, ha esetleg Percy, megkóstolná bármelyik ruhadarabomat, mert így lenne egy indokom arra, hogy beszélni tudjak veled. Főleg, ha az én helyzetemet nézzük, nem is nagyon akadna máshogy lehetőség a beszélgetésre, kivéve akkor, ha a görényed akciózik. Mivel más házba járunk, és a mardekárosokat valahogy nem bírja senki… – Teátrális sóhaj. – Szóval igen csak nehezen tudnék a közeledbe férkőzni. Percy még jót is tenne nekem. – Vigyorgok.
- Persze mindezt csak feltételes módban mondtam. Nem ismerlek még annyira, hogy tetszeni tudnál. Bár tény, hogy jól nézel ki. – Mondom úgy, mintha tök természetes dolog lenne erről beszélgetni, miközben én meztelenül lubickolok a nagy medencében a görényével. - Ó, nem is tudtam, hogy ilyen szabályt követő fiatalemberrel van randevúm, az éjszaka kellős közepén, miközben teljesen meztelen vagyok. – Nevetek újra.
- Jól tetted, egyszer mindent ki kell próbálni, és jobb előbb, mint soha. Mellesleg, simán elmehetnék sellőnek. Legalábbis, ha lenne uszonyom… De hát jobb sellő lennék, mint az, amelyik a falon lóg. Szerencsére alszik, semmi kedvem nem lenne most a szépítkezés rejtelmeiről beszámolót hallgatni, ahhoz túlságosan is nyűgös vagyok. Lehet el is némítottam volna… – Filózom hangosan, de aztán gyorsan észhez térek. - Tudok adni neked egy tuti tippet, hogy ne fuss bele senkibe. Annyiszor jártam már itt, és érdekes módon, egyszer sem kaptak el, szóval bízhatsz bennem… mint egyik bajkeverő a másikban. Gyere közelebb megsúgom. – Az utolsó mondatom, elég incselkedőre sikeredett, pedig esküszöm nem úgy akartam! De most már késő bánat. Ha a fiú közelebb jön, akkor valóban lehalkítva a hangomat szólok hozzá újra. – Hajnali 3 és 4 között soha senki nem jön erre. – Mondom el neki a nagy titkot.
- Tudom, hogy mehettem volna a javasasszonyhoz is, de az az igazság hogy gyűlölöm a gyengélkedőt. Elég időt töltök ott a szabadidőmben, nem akartam megint ott rontani a levegőt, egy ilyen kis miniatür probléma miatt. Amúgy sem szeretem, ha valaki gyengének lát. Kivéve akkor, amikor én akarom azt, hogy gyengének tűnjek mások előtt. – Halkul el a hangom, és komolyodom el. Megint csak előbújt a valódi énem egy kis darabkája. Ami nem feltétlenül jó dolog.
- Szóval… Ezért nem megyek a javasasszonyhoz. Inkább megpróbálom magamat kikúrálni, így mindenki jobban jár. – Vonok vállat. Talán ezzel beéri, mint válasz, bár szokatlanul őszintén válaszoltam, ami hozzám képest.. igen csak nagy teljesítmény. Főleg annak függvényében, hogy a bátyám halála óta szinte minden egyes szavam hazugság. Nem is akarok tovább ezen gondolkozni.
Albus szerencsétlenkedésén, igyekszem nem hangosan nevetni, de egy kuncogás így is kiszakad belőlem. - Nem zavartok igazán, de ha ennyire menni akarsz, menj csak nem tartóztatlak fel. – Mondom még mindig jót derülve az előbbi kis jeleneten, aztán figyelemmel kísérem, ahogy még közelebb jön a medencéhez és Percyt hívogatja, akit én továbbra is kényeztetek a simogatásommal. Csak akkor engedem el, mikor Albus már a vízbe nyúlva próbálja magához csalogatni a kis állatot, aki úgy látszik megmakacsolta magát és már csak azért is távolabb úszik a gazdájától. Ezt nem tudom mosolygás nélkül végignézni. A fiú addig-addig nyújtózkodott, amíg bekövetkezett a „katasztrófa”… egy nagy csobbanás kíséretében megérkezett mellém a medencébe. Amikor pedig kissé elült a vízmozgás az esés következtében és megláttam Albust… ezt ember nem tudja fapofával végignézni. Kitörik belőlem a nevetés, és képtelen is vagyok abbahagyni, még a könnyeim is kifolynak a nagy hahotázásban. Ez a srác hihetetlen.
-Bocs… bocs, ezt nem… nem tudom… végignézni… nevetés… nélkül. – Próbálom elfojtani a jókedvemet, de igen csak nehezen megy, mikor újra és újra szembesülök Albus látványával. Nem bírom megállni, hogy ne söpörjem le a fejéről a habot, és így kicsit csillapul az újra és újra kitörni készülő nevetésem. - Szappant? – Oké, most lettem kész. Újra nevetni kezdek, annyira, hogy már némi habos vizet is nyelek, és csak ez józanít ki egy kicsit. - Albus Potter… életem legjobb estéjét okoztad nekem. Komolyan mondom. – Szemeim csillognak, és még zöldebbek, mint általában, a nevetéstől, pedig teljesen kipirultam, amit amúgy utálok, de most észre sem veszem. - Mielőtt még elmennél, nem lenne praktikusabb, ha megszáradnál? – Kérdezem tőle még mindig letörölhetetlen mosollyal az arcomon, miközben a kis dög felé úszok, és ha sikerül elkapnom, akkor még pár gyengéd simogatás után kiteszem a medencéből. Bár tény, hogy cseppet sem bánnám, ha tovább maradnának. Csak egy egészen picit…
tagged;; Albus words;; 945 wearing;; Már semmit notes;; Nagyon, nagyon sajnálom, hogy csak most írtam Ne haragudj.
CAUTION 2.0 you take this off and i'll send the bears after you!
Szomb. Szept. 27, 2014 9:23 am by Vendég
Ted Remus Lupin
Tárgy: embrassing moments - albus and olivia 
remélem kiengesztelődtél