Weekend trip to the Quidditch Cup - Austin & Lily & Clem & Hugo & Shani

Kora reggel van, az idő még kissé csípős, hideg, enyhe köd ereszkedett alá a fellegekből jelentősen rontva ezzel a látási viszonyokat, engem ez azonban mégsem lombozott le, mivel túlságosan is izgatott vagyok az előttünk álló hétvége miatt. Nem kis munkámba, előkészületeimbe került az, hogy mindent sikerüljön idejében elintéznem, ám hála Merlinnek és az én tüneményes kishúgomnak idejében végeztem mindennel. Sikerült egy hatalmas sátrat szereznem, hála egyik cimborámnak Clensey Talbotnak aki már ezer éve ismer engem, s így rám merte bízni a családi darabjukat, ráadásul még a barátaim szüleit is meggyőztem, hogy nyugodtan engedjék el velem a gyerekeiket, vigyázni fogok rájuk, nem lesz semmi galiba. El kell ismernem elég nehéz dolgom volt, mivel a felnőttek nem voltak túl nyugodtak, folyvást csak azt hangoztatták, hogy 5 fiatalt elengedni egyedül, egy hétvégére a kviddics bajnokságra elég felelőtlen döntés lenne. Nem is tudom tulajdonképpen melyik érvem hatott rájuk, az, hogy jómagam már nagykorú varázsló vagyok, esetleg, hogy részletesen beavattam őket a terveimbe, ismertettem velük az előkészületeket, vagy az, hogy megígértem mindenkit hazakísérek a bajnokság után, fogalmam sincs, de a lényeg az, hogy végül bejött, így Shani, Lily, Clem és Hugo el lettek velem engedve. Ez eddig szép és jó, csakhogy a történetünk itt még korán sem ért véget. Hajnalok hajnalán keltünk fel a húgommal, aki kissé nyűgösen, kómásan vette tudomásul, hogy ezúttal nem aludhatja át a fél napot, kénytelen lesz összekapni magát és segíteni, ha idejében oda akarunk érni a zsupszkulcshoz amit, Hugo édesanyja biztosított a számunkra. Azt beszéltük meg, hogy pontban reggel 7 órára odaérünk, és megvárjuk a többieket, akik együtt jönnek, ezt követően pedig együtt folytatjuk tovább az utunkat a stadion előtti erdőig. Letáborozunk, berendezkedünk, majd irány a stadion. Tökéletes terv, ám a kivitelezés már annál nehézkesebben alakult…

- Siess már Shan, előbb kell odaérnünk a zsupszkulcshoz mint a többiek! – kiáltottam hátra a mögöttem battyogó lánynak, akin még mindig látszott, hogy igen csak küzd az ébren maradással és a csípős időjárással. Szerencsétlen még a szokásos reggeli kávéját sem tudta meginni mivel egy kissé elcsúsztunk a pakolással, így rohannunk kellett otthonról. Látszott rajta, hogy kicsit sem túlzott, amikor azt mondta, hogy reggel nem képes kávé nélkül működni.
- Megígérem neked tesó, ha odaértünk én magam készítek neked egy bögre jó forró kávét, de most igyekezz. – unszoltam miközben rendületlenül folytattam az utam a megbeszélt találkozási ponthoz, ami egy dobtetőre esett. Mikor megérkeztünk még nyoma sem volt sehol a többieknek így levettem a hátizsákomat a hátamról és letettem a fűbe majd nyújtóztam egyet, mivel eléggé elgémberedtem a temérdek súly alatt.
- Most már pihenhetsz. – mosolyogtam Shanira közben, pedig körül néztem, hátha megpillantom valahol a három ismerős alakot felénk közeledni.
- Egyelőre sehol senki. – állapítottam meg majd elővettem az órámat.
- 6:56. Akkor még időben vagyunk. Néhány perc és a többiek is megjönnek, addig fújd ki magad. – telepedtem le egy kisebb kőre. Bár ezt eszem ágában sem, volt hangoztatni sem a többiek, sem pedig a húgom előtt, de el kell, hogy ismerjem egy kissé talán tartok attól, hogy hogyan is fog alakulni számunkra ez a kis kiruccanás. Bár mindenki előtt igyekeztem a felelősségteljes, felnőtt varázsló benyomását kelteni hihetetlen sikerrel, bennem is felmerültek bizonyos kételyek, aggodalmak akár csak a szüleinkben. Megingott a magabiztosságom, amikor sikerült teljesen felfognom micsoda felelősség hárult a nyakamba azzal, hogy nem csak önmagamért, de négy másik társamért is felelősséggel tartozom. Nem kis dolog, de úgy érzem képes, vagyok megbirkózni a helyzettel.

Az idő egyre hűvösebbre fordult ám ettől nem estem kétségbe, az időjárás előrejelzés szerint ugyanis a nappali, délutáni órákra kellemes kora őszi meleget jósoltak, épp olyat, amely alkalmas a kviddicsezésre. Míg Nessa leroskadt mellém magamban ismét számba vettem a tennivalókat, a listát, amit együtt írtunk Nessivel közben az órámat fürkésztem. 7:02 és még sehol senki. Mázli, hogy számoltam ezzel az eshetőséggel is, a húgomból kiindulva és a kalkulációnál figyelembe vettem, hogy Hugo két lánnyal érkezik, akiknek biztos szintén baja lesz a koránkeléssel. Remélem semmi galiba nem jött közbe nekik, és időben tovább tudunk menni, nem szeretnék eltérni a tervezettől. Felkeltem és tettem néhány lépést, épp akkor mikor 3 ismerős alak bontakozott ki a hajnali ködből.
- Na végre – nyugodtam meg egy kicsit. Ezekben, a vészterhes időkben sajnos mindenre számítani kell, főleg mivel a halálfalók még elszántabban csapnak le váratlan helyzetekben. Talán emiatt is aggodalmaskodtak annyit a szülők… szerencsére a rég történt eset óta, amikor Voldemort emberei a kviddics bajnokságon csaptak le az aurorok felkészültek erre is, biztos vagyok benne tehát, hogy a hely hemzsegni fog tőlük.
- Sziasztok! Minden rendben volt, míg ide értetek? – fordultam Hugoék felé, ám amikor a karórám pittyegni kezdett gyorsan felkaptam a zsákom.
- Indulnunk kell. – ezzel elővettem a zsupszkulcsunkat ami, egy mugli fényképezőgép volt.
- Fogjátok, meg és jól kapaszkodjatok egymásba. – mondtam határozottan majd remélhetőleg a többiekkel együtt már el is tűntünk a kis dombtetőről egyenesen annak az erdőnek a végébe ahonnét még fél órát, kell sétálnunk a stadionhoz.

Az érkezésünk nem volt épp a legtökéletesebb, bár mindent elkövettem, hogy megtartsam az egyensúlyom, mégis sikerült a hirtelen földet éréskor eltanyálnom.
- Mindenki jól van? – keltem fel néhány pillanattal később és poroltam le magam, majd segítettem talpra állni annak, akinek esetleg szüksége volt rá. Mikor sikerült rendeznünk a sorainkat és újra elindultunk Hugo mellé léptem.
- Sikerült elhoznod a másik sátrat, amit megbeszéltünk ugye? Ami nálam van abba csak a lányok fognak tudni elférni. – szaporáztam meg egy kissé a lépteimet beszéd közben, hogy még legyen időnk sátrat állítani, kipakolni, reggelizni az első meccs előtt. Nem sokkal később már a szemünk elé is tárult a hatalmas kviddics stadion az azt körül vevő varázslókkal, boszorkányokkal, árusító standokkal, sátrakkal együtt.
- Keressünk egy jó helyet és telepedjünk le. – le se tagadhatnám mennyire izgatott, vagyok, és erről nem csak a hangom, de a lelkes mosolyom is tanúskodik.

945 WORDS

LILY, CLEM, HUGO, SHAN

Nem a legjobb kezdésem, de remélem azért tetszik.

THANKS ♥

U.i.: Shani kérte, hogy utolsónak had reagoljon így írjatok nyugodtan,
de kérlek a második kör előtt várjátok meg őt is

Vendég

Hugo Weasley

So close no matter how far
couldn't be much more from the heart
forever trusting who we are
and nothing else matters

Te jó ég! Még mindig nehezen tudom elhinni, hogy a bál után, amióta csak hazajöttünk az őszi szünetre, egy hétvégére terveztünk gőzerővel. Nem is akármilyen hétvégére, kviddics bajnokság lesz, és ha azt rendeznek, akkor nekem ott a helyem! Páran a suliból összebeszéltünk, hogy közösen, szülők nélkül elmegyünk. Tudom, hogy ez mekkora előrelépés. Egy kamasz életében mi sem dicsőségesebb, mint megnyerni egy vitát, hogy önállóan cselekedhessen. Anyu először hallani sem akart a dologról. Jött a szokásos aggodalmaival, hogy de hát halálfalók így, halálfalók úgy. Meg a különben is kisfiam kezdetű szöveggel, amivel állandóan megvétózza, hogy én igen is komoly és érett kamasz vagyok. És tényleg, egy szava sem lehet, kerülöm a konfliktusokat és igazán jó gyerek szoktam lenni a suliban is. De akárhányszor hozakodok ezekkel elő, semmit nem érek vele. Oké, akkor tipli át apuhoz. Na nála már egyértelmű sikereket értem el, és közösen meggyőztük anyut is, hogy ez a kiruccanás nagyban hozzájárul a személyi fejlődésemhez. Rose csak annyit mondott, „öcsi te őrült vagy”. Gondolom jött is volna meg nem is, de ő tanulásra hivatkozva bezárkózott a szobába. Szóval a hét eseménydúsan telt. Összegezzük miért is? Anyut sikerült megfűznöm, hogy gondoskodjon egy zsupszkulcsról az aktuális pillanatra. Ezt már a hét elején eljuttattam Austinékhoz. De nem fejeződött be ennyivel a feladatköröm, még elő kellett ásnom a padlásról a régi ütött-kopott sátrat, amiről apu annyit mesélt, hogy Voldemort idejében mikor bujkáltak, milyen hasznos volt. Szerintem simán elfértünk volna akár egy sátorban is, de Austin ragaszkodott ahhoz, hogy mi ketten külön aludjunk. Talán a húga miatt. Tisztában van vele, hogy én vittem el a bálra, nyilván „óvni” akarja a tesóját tőlem. Húztam is a szám, hogy mekkora egy diszkrimináció már, de belementem. Máskülönben hallani sem akart közös meccsnézésről.
Mire eljött a nagy nap előtti este, már mindennel elkészültünk. A fontos holmik egy bazinagy túrahátizsákban összepakolva, ahogy a sátor is rendre összehajtva pihent valahogy még odanyomorítva felcsatolva a hátizsákra. Ma Lily úgy volt itt alszik nálunk, hogy az indulás annyival könnyebb legyen. Nem volt különlegesség, gyakran szokott különben is Rosenál aludni. Őszintén szólva még mindig nem tudom mi értelme az olyan ottalvós pizsipartiknak, mikor néhány lány összegyűlik, szerválnak valami nasit, és akkor körömfestegetés és filmezés közben kibeszélik a pasikat. Borzalmas. De igazán vicces, hogy ha az ember gyereke mindezt a fal túloldaláról fülelve tökéletesen hallja és jót derül a sztorikon. Most este azonban ez cseppet sem érdekelt. Előástam a hivatásos szurkolófelszerelésemet, és mindent, ami egy kviddics meccsre elengedhetetlen. Bizony, nagy rajongója vagyok az eseményeknek, kiskorom óta űzöm és már a szenvedélyemmé vált. Ha tehettem sehogy sem hagytam ki egy meccset sem.
Az éjszaka hosszan telt el, nehezen jött álom a szememre. Többnyire csak a falon doboltam az ujjaimmal, miközben a fantáziám már ott járt, mi lesz holnap. Rengeteg variációt el tudtam képzelni, és mivel álmodozó vizuális típus vagyok, így nem esett nehezemre. Elképzeltem azokat az alkalmakat is mikor épp nem meccsen vagyunk, csak mi öten. Iszonyat jó lesz, a zsigereimben érzem! Áh, kicsit sem vagyok izgatott. De aludni is kellene már. Többször megpróbáltam kiverni a fejemből a gondolatokat, főleg azzal, hogy egy dalt kezdtem dúdolni, mire sikerült elálmosodnom.
Pokoli jó álmom volt. egy meccsen szurkoltunk ezerrel, teli torokból ordítoztunk, és nem is az volt a legjobb, hogy a kedvenc csapatom nyert, hanem hogy együtt örültünk az eseményeknek. És utána egy kis bulival meg is ünnepeltük a sátorban. Fergeteges volt! Épp elkezdett sípolni a teafőző, mikor egyszer csak megugrottam az ágyban és félig a földön kötöttem ki. Mi a… Nagy nehezen tértem csak magamhoz. Kezdtem rájönni, hogy nem a teáskanna sípolását hallottam, hanem az ébresztőmét. Legnehezebben a szemeimet nyitogattam ki. Tényleg félig a földön feküdtem, míg a lábam még fent volt az ágyon. Csodás. Lassú mozdulatokkal nyújtóztam egyet ásítás kíséretében, és a lábaimat is lepakoltam a földre, hogy fel tudjak kelni. Ahogy szembefordultam az éjjeliszekrénnyel tápászkodás közben, összetalálkoztam az órám vörösen izzó számlapjaival. Hajnali ötöt mutatott. Kellett nekem ilyen későn elaludnom, most álmos leszek egész nap. De igazából teszek is rá. Ma van a nagy nap! Lenyomtam az éktelen visítás hangforrását, csak utána kezdtem összerakni az ágyat. Nekem az elkészüléssel sosincs gond. Gyorsan felkaptam a kikészített ruhákat, és már tipliztem is a mosdóhoz. Tudom, hogy ha a lányok azt előbb beveszik, akkor órákig állhatok sorban. Jobb elsőnek túlesni mindenen. Tudtátok, hogy a fogmosás a legalkalmasabb arra, hogy az ember felébredjen? Tökéletes alkalom rá, hisz amíg hosszasan bámulom magam a tükörben, addig végignézem minden renden van-e, nincs-e pattanás, és hasonlók. Lassan kezdhetek majd el megtanulni borotválkozni is. Sejtem milyen rémes dolog, főleg mert apu állandóan papír zsepikkel teletűzdelve jön utána le reggelizni. Röhejes, de ennyi év után is megvágja magát.
Gyors fogmosás után még egyszer leellenőriztem a holmijaimat, levonultam a hátizsákkal a nappaliba, hogy elég legyen induláskor felkapni. Anyu már rég talpon volt, ahogy azt tőle meg lehet szokni. Eszméletlen hogy bírja ilyen lendülettel minden áldott nap. Én nem bírnék ennyire pedáns lenni. Pedig nem vagyok egy lusta dög. Mindenesetre mire a lányok megérkeztek, én már a reggelimből repetáztam is. Az órámra néztem, ahogy Lily leült velem szemen az asztalhoz. De nem tudtam megállni egy cinkos vigyort.
- Készen állsz arra, hogy rekedtesre ordibáld a hangod? – amióta felébredtem, az tartott ébren kemény három óra alvás után, hogy izgatottan vártam a találkozót a többiekkel, és a majdani eseményeket. Ennél jobb ébresztő hatása szerintem semminek sincs, még a kávénak sem. Gyorsan belapátoltam a gabonapelyhem maradékát és már ugrottam is a kabátomért. Ahogy kinéztem az ablakon láttam előre, hogy az arcomat pirosra fogja csípni a dér. De délutánra azt mondták kitisztul az ég és nem lesz gond. A gond ott kezdődött, hogy amint a hátizsák felkerült a hátamra, anyu jött a hosszas búcsúzkodási rítusával. A vigyázz magadra kisfiam szlogenű beszédek hangzottak el a legtöbbször. Mint ha egy óriásira nőtt csecsemő lennék. De tudtam, ha megjegyzem, akkor még később indulunk el. Így egy szó nélkül tűrtem, hogy kiélje az anyai hajlamait.
- Anyu nem esz meg egy kiméra. – fintorogtam mikor már harmadjára kezdte újra az okítást. Komolyan irigyeltem Lilyt, hogy neki elég csak elkészülni egy pillanat alatt, hogy aztán rajtunk szórakozva várjon engem. És hogy miért kimérát emlegettem? Mert egy kviddicssztárt is az falt fel Görögországban.
De ennyit az otthoniakról, tíz perc múlva már az utcát róttuk. Igaz majd’ megszakadtam a hátizsák alatt, de úriember módjára bevállaltam, hogy Lily csak tényleg egy könnyű kis táskát kell hozzon. Nem nagy ügy, majd megszokom, hogy a vállamat lehúzza a súly. Pár sarkot leróva a megbeszélt helyen összefutottunk Clemivel is. Őszintén szólva fogalmam sincs miért pont ez az ötösfogat állt össze, az biztos, hogy mindannyian ismerjük egymást és jóban is vagyunk. Aztán… így alakult a szervezkedés.
- Jó reggelt – eresztettem meg felé máris egy üdvözlő vigyort, ahogy megpillantottam. Régebben a csaj nem volt annyira szimpatikus, mindig kisembernek hívott. De most már egy szava sem lehet, mert jócskán lenőttem. De jóban is lettünk azóta, fene tudja hogy. Abbahagyta a sok szekírozást. Megvártam, míg összeszedi a holmiját, és mentünk is tovább.
- Minden cuccod megvan? Piperecucc, csillámpóni? - hülyéskedtem persze csak.
A napi begyűjtögetés itt még nem ért véget, hátra van az, hogy Austinékkal találkozzunk a megbeszélt helyen. Egy muglik által alig látogatott Londontól nem is olyan messze. De addig kénytelenek voltunk igénybe venni egy buszt, hogy a kis településhez kiszállítson. Utána már elég volt levágni egy ösvényen, ami egyenesen felvezetett a dombra. Egyrészt azért választottuk ezt a helyet, mert én is ismertem, másrészt meg senki nem látja, ahogy öt fiatal hirtelen eltűnik a semmibe. A séta jót tett nekem, most már teljesen felébredtem a hideg levegőtől is. Ahogy megpillantottam messzebbről a két alakot, felszaporázta a lépteimet. Az órámra vetettem egy pillantást közben. Nem is rossz, csak pár percet csúsztunk. És a vicc az, hogy miattam. Vagyis anyu miatt… De nem tipródtam ezen, inkább vidáman üdvözöltem a testvérpárt.
- Naná, minden a legnagyobb rendben. – bólintottam lelkes vigyorral. Most már tényleg minden sínen van, összegyűlt a csapat, senki sem hiányzik, és már csak a helyszínre kell érnem. Ráadásul valljuk be jó ismét látni őket. Shanival egész jól kijövünk a bál óta, előtte alig váltottunk pár szót. De úgy gondolom tettünk egy lépést annak érdekében, hogy jobban megismerjük egymást. Hisz vicces, de annak ellenére, hogy egy házba osztottak minket, és csak egy évfolyam választ el minket, alig beszéltünk. Csak voltunk egymás mellett, mint két idegen. És én kimondottan örülök annak, hogy egy újabb érdekes személyt ismerhettem meg.
Körbenéztem a csapaton, belekapaszkodtam a két mellettem állóba, és egyszer csak azt tapasztaltam, hogy kinyeklik a lábam alól a talaj. Valami szívó, rángató erő húzott magával, de én csak erősen kapaszkodtam a másik két személybe, akit fogtam. Aztán pillanatok alatt megszűnt a hatás és pofára esve kötöttem ki a fűben. Áucs… Ez fájt. De mit is várhatnék, a hátizsák hibája! A súly felülre került én pedig közelebbről is megismerhettem a talajlakókkal.
De egy szó nélkül tápászkodtam fel, hogy aztán annak is segítsek felállni, aki igényli. Miután rendbe szedtem magamat is, főleg a felgyűrődött kabátom, már indulhattunk is. De minek kabát? Még ha vékony is. De mindjárt kisüt a nap és melegem lesz. Le is húztam a cipzárt egyből.
- Igen elhoztam, itt van. – a hátam mögé mutattam a hátizsákra Austin kérdésére. Hogy is hagyhattam volna ki a sátrat, anélkül szerintem egyből most hátraarcot vághattam volna, hogy márpedig akkor mehetek is haza. Bár megnéztem volna az arcát, hogy milyen képet vág, amikor közlöm vele, elfeledkeztem róla. De nem leszek szemét. Inkább, ahogy kiértünk az erdő fái közül, már néztem is a jó helyet a sátornak. Ebben rutinos voltam, gyakran eljártunk sátorral a meccsekre.
- Ott jó lesz? – mutattam egy viszonylag egyenletes talaj felé valamelyik kisebb bucka mögé. Ott még talán védve is lesz a sátor.

To: Mindenki || Szószám: 1583 || Zene: Red Hot Chilli Peppers - Can't Stop || Megjegyzés: Hát, olyan lett amilyen *elégedetlen fej* De szeretettel íródott. ^^

TILLIE AT CAUTION

Weekend trip to the Quidditch Cup - Austin & Lily & Clem & Hugo & Shani 283126hollandgif1

Weekend trip to the Quidditch Cup - Austin & Lily & Clem & Hugo & Shani Underthelights

El sem tudtam képzelni még év elején, hogy én ebben az évben egyedül fogok kószálni öt barátommal egy meccsen. De szerencsére ez is eljött. Amikor Austin felvetette az ötletet. majd kiugrottam a bőrömből izgatottságomban. Amikor a többiek szép sorjában elmondták, hogy ők is jönnek akkor pedig csak még izgatottabb lette. tudtam nagyon jól, hogy ez egy fontos mérföldköve az életemnek.
Tudtam, hogy nem lesz egyszerű menet, hogy meggyőzzem anyáékat arról, hogy elengedjenek. De Merlinnek hála elég könnyen megúsztam. Talán ez annak is köszönhető, hogy anyáék megbíznak bennem, vagy titokban a nyakamra küldik James-et, hogy kémkedjen utánam. De remélem ilyenre azért nem kerül majd sor.
Miután anyáék elengedtek, gyorsan felhívtam Hugo-t és Rose-t, hogy ott alszom náluk, hogy ne kelljen annyit molyolni reggel. Amikor előző este megérkeztem, már olyan izgalom dúlt bennem, hogy szinte semmi másra nem tudtam koncentrálni, csak erre. Hiába minden pizsi parti hangulat, mégsem sikerült elfelejtetni felem az izgalmakat. Éppen ezért is csodálkozom rajta, hogy mégis sikerült olyan gyorsan elaludnom. De legalább fitt és friss voltam, amikor felébredtem. Már amennyire egy rémálom után ébredhet az ember lánya. Tudom, hogy az álom az csak álom, de olyan valóságosnak tűnt, hogy az ébredésem maga volt a megváltás. Gyorsan felöltöztem megfésülködtem, fogat mostam, és elindultam lefelé reggelizni.
Fülig érő mosolyomat még inkább lelkesítette Hugo viselkedése és a kérdése.
- Naná, hogy kész vagyok. Úgy ismersz, mint aki nem fog apait és anyait beleadni a szurkolásba? – nevettem el magam, miközben elkezdtem a reggelimet majszolgatni.
Miután mind a ketten elfogyasztottuk a reggelinket, és meghallgattuk Hermione néni mondandóját, egy kicsit késve ugyan, de elindulhattunk.
- Hát ez nehéz menet volt. – nevettem el magam miközben az unokatestvérem mellett sétáltam.
Pár sarkokkal később a megbeszélt helyen találkoztunk Clemivel, az egyik országos barátnőmmel aki nem mellesleg a csapattársam is.
- Szia, Clem! – integettem és kiabáltam neki oda már messziről.
Nagyon imádom a csajt. Nem az a tipikus szőkeség, akinek mindenki gondolná. Ő sokkalta ravaszabb személyiség annál. Egy igazi báránybőrbe bújtatott farkas. Imád piszkálódni és szurkálódni, de ha valaki jobban megismeri, rájön, hogy egy imádni való teremtés.
- Jaj Hugo, ne szekáld már. – ütöttem rá játékosan a karjára, miközben újra elindultunk a találkánk helyére.
Egy muglik által elég gyakran használt busszal voltunk kénytelenek utazni, egészen addig a kis településig, ahonnan már tényleg csak egy köpésre voltunk a megbeszélt helytől. Ott elég volt végigsétálni egy ösvényen, ami egyenesen felvezetett a dombra. Egy kicsit aggasztott a dolog, hogy késtünk pár percet, mivel én világ életemben a pontosság híve voltam, de hát ez van, a szülőktől nem lehet könnyen elszakadni. De ahogy megpillantottam a messzebb ücsörgő két alakot, én is felszaporáztam a lépteimet, hogy gyorsan együtt lehessen a nagy csapat. Így amikor elértem őket, vidáman és mosolygósan üdvözöltem a testvérpárt.
- Sziasztok! – köszöntem Austinnak és Nessának.
– Persze minden okés, csak Hugó mamájától alig lehetett megszabadulni. – nevettem rájuk vidáman.
Amikor azonban Austin órája pityegni kezdett, tudtuk, hogy indulnunk kell. Így elindultunk, végre a a meccs irányába, egyenesen a nekünk kreált zsupszkulccsal.
- „Fogjátok, meg és jól kapaszkodjatok egymásba.” – mondta határozottan a csapatunk legidősebb tagja, Austin és már úton is voltunk a többiekkel együtt annak az erdőnek a végébe ahonnét még fél órányi, sétára volt a stadion.
Az utunk nem volt éppen a legzökkenőmentesebb, de ezt meglehet szokni, ha valaki már utazott így. Ahogy megérkeztünk, úgy pottyantunk mind a földre, mint aki egy tornádóból röppent ki. Nem mondom, hogy jól esett kiterülni a hideg és helyenként nyirkos fűben, de mégis jobban jártam, mint ha valami tóféleségben vagy patakban kötök ki. Így aztán minden nyűglődés és zokszó nélkül keltem fel, hála Austin segítő kezeinek.
- Köszi. – mondtam köszönetet a segítségért, miközben huncut mosolyt küldtem felé.
– Részemről én igen. – Válaszoltam, miközben leporoltam a ruhámat és újra a hátamra vettem a kis hátizsákomat.
Gyorsan a lányokkal elindultunk a fiúk után és már csak arra volt szükségünk, hogy ameddig a fiúk felállítják a sátrakat, mi pedig elmenjünk nézelődni és ismerősöket keresni.
- Mi lenne lányok, ha mi elmennénk felmérni a terepet ameddig a fiúk felállítják a sátrakat? – kérdeztem a csajoktól egy huncut és sokatmondó mosollyal az arcomon, miközben az arcukat fürkésztem.

___________________________________________________
TAGGED: Mindenkinek / WORDS: 673 / STATUS: Complet / OUTFIT: outfit

Vendég

she's trouble in a tank top

Néha komolyan nem értem, miért nem vagyok osztályelső jóslástanból. Nem egy dolgot éreztem már meg előre, most is pontosan tudtam mivel töltöm a világkupára indulás előtti reggelem. A szüleim ha tehetnék burokban nevelnének, hogy mindig szem előtt legyek, a szerintük veszélyes külvilágtól elzárva. Ha tudnák milyen magasról teszek a veszélyre és hányszor szököm ki a Roxfort biztonságot nyújtó falai közül éjszakánként, egész biztos otthon ücsörögve, abban a bizonyos burokban kéne leélnem az életem.
– Tudok vigyázni magamra – folytattam apám meggyőzését, miközben leültem a fotel karfájára és közben végig őt néztem, ahogy a kandalló előtt sétál fől-alá.
– Hányszor hallottam én ezt… – forgatta a szemeit.
– Anya rámondta az igent, amikor még nem voltál itthon.
– Tudom, de ez nem jelenti azt, hogy én is helyeslem a dolgot.
– Tele lesz a stadion aurorokkal, semmi baj nem történhet. Még Jason bácsi is ott lesz, a többi harminc valahány társával együtt.
– Igen, de ki vigyáz rád akkor, amikor ő a meccset nézi a páholyban, te pedig a barátaiddal szórakozol? Tudtommal nem oda szól a jegyetek.
– Két fiú is lesz velünk, nem is kis darabok. Semmi bajom nem történhet.
– Az egyikük még nálad is fiatalabb, a másik pedig sárvérű.
– Mugliszületésű – javítottam ki, bár nem ez volt a legmegfelelőbb alkalom a kötözködésre. Ritkán jön elő nála a vérmánia, látszik hogy tényleg jobban örülne ha itthon maradnék. – Végzős, ráadásul griffendéles, és a csapatkapitányom is. Minimum azért nem hagyná hogy bajom essen, mert kell a csapatba egy jó fogó.
Pár percig hallgatott, majd egy lemondó sóhaj kíséretében a falnak támasztotta a hátát és a kezeit a mellkasa előtt összefonta.
– Jó, mehetsz, de ha valami történik veled, könyörögni fognak a cruciatus átokért.
Ennyi kellett ahhoz, hogy az arcomon egy hatalmas, széles vigyor jelenjen meg, pár másodpercre rá pedig megszólalt a csengő. Mint akit rakétából lőttek ki, szedtem össze a cuccom és vágódtam ki az ajtón, miközben megláttam a rám várakozókat a kapuban.
– Menjünk, mielőtt meggondolja magát – toltam előre a Potter leányzót és Hugót hátulról.
Csak akkor lélegeztem fel, mikor már elég messze voltunk a házunktól.
– Egyébként sziasztok – köszöntem mosolyogva.
Lilyvel sosem volt különösebb bajom, mindig is jól kijöttünk, Hugóval, avagy “kisemberrel” kapcsolatban viszont más a helyzet. Másodikban bekerültem egy baráti társaságba és sokkal nagyképűbb és felfuvalkodottabb voltam mint most. Nem csak a mardekárosokat cseszegettem, hanem szinte mindenkit aki levegőt vett a közelemben és nem volt griffendéles. Szegény Hugica vézna és alacsony volt, ráadásul egy évfolyammal alattam jár, így amikor véletlen leöntött töklével, tökéletes szekálási célpont lett belőle. Kellett pár hónap hogy rájöjjek, mekkora szemétség a gyengébbeket piszkálni szórakozásképpen. Ehhez képest, fogalmam sincs hogyan, de most már barátok vagyunk. Na jó, ez azért talán erős kifejezés, de minimum haverok vagyunk.
– Még szép, csillámpóni nélkül sehova sem megyek – jött felőlem a válasz.

Pár perc buszozás és séta után elértünk a megbeszélt helyre, vagyis a semmi közepétől négy mérföldre, egy dombra. Austinék már ott vártak minket a zsupszkulcssal, ami nem volt más, mint egy mugli fényképezőgép. Köszöntem, de nem volt túl sok időnk és ezt egy pötyögő karóra is jelezte. A “főnök” utasítása után megfogtam a gépet és a hozzám legközelebb álló kezét, majd el is tűntünk.

Túlestem életem legrosszabb landolásán. Ha nem lett volna elég az, hogy a hideg és nyirkos fűbe vetődtem mint akit megtámadtak stuporral, pluszba még háton csúsztam egy két métert. Életem legelső zsupszkulcsolása sem sikeredett ennyire bénára.
Gyorsan sikerült feltápászkodnom, nem sokra rá a többieknek is.
– Felőlem – válaszoltam, mikor Hugo a sátrainknak egy pont megfelelő helyre mutatott. Be kell valljam, nem vagyok valami nagy segítség a sátrak felállításánál, sosem próbáltam és nem is tervezem, ezért csak igyekeztem nem az útjukban állni.
– Menjünk – mondtam vidáman, mikor Lily előállt a feltérképezős öltelével. Mielőtt bárki ellenkezni tudott volna, belekaroltam a két leányzóba és elindultam velük egy tetszőleges irányba.

Nem mi voltunk az egyedüli sátorozók, sőt, kifejezetten sokan voltak. A szurkolók nagy része a kedvenc csapata mezébe bújva őrjöngött, a vidámságuknak köszönhetően bárki aki arra járt csatlakozni akart hozzájuk, ez alól én sem vagyok kivétel. Akármennyire is szeretem a semmi közepén tartott bulikat, észben kellett tartanom, hogy Lily és Shani is velem vannak, és nem hagyhatom őket egyedül. Először is azért nem, mert soha az életben nem találnám meg őket a tömegben. Másodszor pedig, hármunk közül minden bizonnyal én párbajoztam legtöbbet, ha a halálfalóknak idén is kedvük lenne a kupa alatt támadni, nekem kéne játszanom a nap hősét.
– Hé, az ott vajsör! – böktem ki csillogó szemekkel, mikor megláttam egy komikus “nasi és itóka” feliratú bódét, közben félre lökdöstem az utamban lévő embereket.

TAGGED: Austin & Hugica & Lily & Shani WORDS: 750+OUTFIT: CLICK

Vendég

Weekend trip to the Quidditch Cup - Austin & Lily & Clem & Hugo & Shani Tumblr_mczutode9T1rzqtz5

Weekend trip to the Quidditch Cup - Austin & Lily & Clem & Hugo & Shani Thankgod

Az előző nap, még mindig képtelen voltam elhinni, hogy a nagymamánk képes volt belemenni abba, hogy elmenjünk a kviddics világkupára. Nem tudom Austin, hogy csinálja, de valamit nagyon tud. Mert mikor a nagyi közelében van, akkor a szigorú, megingathatatlan asszony, mindenre rávehető. Egyszer ki kell faggatnom a módszereiről, mert így talán több időt tölthetek majd a lovammal, mint például a házimunkákkal… A lényeg az, hogy el lettünk engedve, aminek én kifejezetten örülök. Ritkán adódik lehetőség ilyesmire, és tudom, hogy a bátyám már nagyon várja, és már csak azért is megéri elmenni, hogy lássam, milyen boldog. Talán épp ezért segédkeztem az előkészületekben olyan lelkesen, és segítettem ahol csak tudtam. Meg is lett az eredménye a kettőnk munkájának – igaz, a dolog oroszlánrészét Austin csinálta - és biztos vagyok benne, hogy így már semmi baj nem fog történni.

Reggel, mivel minden rendben történt, így nagyon nem is akartam felébredni. Teljesen megfeledkeztem arról, hogy beállítsam az órámat, és mivel a tegnapi izgatottság, sokáig fent tartott… nagyon nem akartam visszatérni az álmok birodalmából, hajnalok hajnalán. Így enyhén szólva is nyűgösen tápászkodtam fel, amikor az én édes – az akkor pokolba kívánt – bátyám felébresztett. Nem vagyok büszke rá, de elég mogorván mentem el lezuhanyozni, majd öltözni. Egyszerű farmert és pólót választottam, hiszen pontosan tudtam, hogy gyalogolnunk kell még a zsupszkulcsig. És ilyen hidegben egyáltalán nem előnyös semmiféle szoknya, nem akarok még beszerezni valami jó kis megfázást a szünetre. Ugyanilyen zombi üzemmódban fogyasztottam el azt a pár falat reggelit, mivel többre nem volt idő, Austin úgy sürgetett, mintha valami pusztító robbanás közeledne, és az elől kellene menekülnünk. Ezzel csak még nyűgösebb lettem, mert nem elég, hogy nem aludtam ki magam, még reggelizni sem reggelizhettem meg! Ezért még kapni fog. Majd csinálhat nekem valami fincsi kaját.

Még a kávémat sem tudtam meginni! Márpedig a nélkül én tényleg nem létezem, felháborító… Nem hiába maradtam le annyira a tesóm mögött, hiszen nagyon figyelnem kellett arra, hogy ne bukjak fel a saját lábamban. A szemeim minduntalan le akartak ragadni, és nagyon kellett küzdenem az álomkór ellen.
- Nem tudok ennél jobban sietni! – Nyöszörgök és már ott tartok, hogy kviddics kupa ide, vagy oda, ha nem érünk oda két percen belül, én leülök és egy tapodtat sem mozdulok többé.
- El is várom, te rabszolgahajcsár. – Morgom, és egyedül csak a kávé képe segít a tovább haladásban, aminek meg is lesz az eredménye, mert valóban sikerül a többiek előtt odaérni.
- Köszönöm, hogy megengeded. – Fújom ki a levegőt bosszúsan és lerogyok a fűbe, még mindig kicsit kapkodva a levegőt. Általában semmi bajom nincs a mozgással. Kifejezetten szeretem… de reggel… kávé nélkül… lehetetlen vállalkozás.

Teljesen kifekszem a fűben, és az sem érdekel, hogy vizes leszek, a reggeli harmattól. Egyszerűen, muszáj pihennem egy kicsit. Amíg várakozunk, majdnem elalszom, és a bóbiskolásból, csak a többiek érkezése tud felrázni. Nagy nehezen feltápászkodok és leporolom magam, de csak vizes vagyok, így nincs is rajtam por. Tényleg látszik, hogy nem vagyok teljesen ébren.
- Sziasztok! – Köszönök mindenkinek elfojtva egy kikívánkozó ásítást. Nem is nagyon tudok reagálni az elhangzott aprócska párbeszédre, mivel Austin máris jelzi nekünk, hogy indulnunk kell. Beletörődve az elkerülhetetlen, gyomorforgató utazásba, teszem a kezem a fényképezőgépre, és már érzem is, hogy a forgószél magával ragad, majd nagy erővel neki vág a földnek. Képtelen voltam megállni a lábamon. De aztán mégis fel lettem segítve, így Austin kérdésére csak bólintok egyet, és elindulok a társasággal együtt megfelelő sátorhelyet keresni. Amit Hugo, hamar meg is talál. Tényleg tökéletesnek tűnik a sátraknak. Már épp válaszoltam volna Lily kérdésére, de Clem megelőz, és már belénk karolva elhúz a fiúktól minket, bele a reggeli forgatagba.

- De Clem… a kávééém… – Nyöszörgök, hiszen Austin megígérte, hogy főz nekem egy jó nagy adaggal. Addig továbbra is zombi üzemmódba vagyok kapcsolva, így nagyon nem is tudok tiltakozni, a gyengéd erőszaknak, amivel, magával húz a lány. Továbbra is küzdök azzal, hogy a szemeim ne ragadjanak le, így nagyon kevés dolgot veszek észre magam körül. Csak arra próbálok ügyelni, hogy egyetlen embernek se menjek neki a nagy zombulásban.
- Micsoda? – Kérdezem a bambulásomból feleszmélve, mikor meghallom újra Clemi hangját.
- Könyörgöm, mond hogy a vajsör mellett van ott kávé is… – Ezt már inkább magamnak mondtam, félhangosan, de azért követem a griffendéles lányt.

Számíthattam volna arra, hogy míg Hugo és én egy jó helyet keresünk a két sátor számára kicsit messzebb a tömegtől addig a három lány önállósítani, akarja majd magát, ám belátom, ez valahogy most elkerülte a figyelmemet, nem készültem fel erre az eshetőségre. Mikor megérkeztünk a csarnokhoz és a szemem elé tárult a szurkolók népes forgataga, a bódék és a sátrak, megcsapott az a tipikus bajnokság feeling amit, annyira imádok. Bár igaz a Roxfortban minden évben rendeznek kviddics kupát, valahogy mégsem ugyan az, mint kijönni ide több ezer néző közé, és úgy igazán, torkunk szakadtából buzdítani a kedvenc csapatunkat. Ezt aligha lehet máshoz hasonlítani. Talán elmondható rólam, hogy igazi megszállott vagyok ám ez engem egy kicsit sem zavar, a lényeg az, hogy sikerült hozzám hasonló megszállottakkal együtt eljönnöm ide és most előttünk az egész hétvége számos izgalmasnak ígérkező mérkőzéssel.

Egy ideig kutattunk ugyan a megfelelő hely után, ám nemsokára Hugo ki is bökött egy jó részt ahová nyugodtan le tudtunk pakolni.
- Oké nekem ez itt megfelel. Nektek is? – pillantottam körbe a lányok felé, akik miután egyetértésüket adták már azonnal egymásba is karoltak majd miután közölték velünk, hogy míg mi a sátrakkal bíbelődünk, elmennek körülnézni már el is, tűntek a szemeim elől.
- Hát ezek meg? – csóváltam meg döbbenten a fejem majd Hugo felé fordultam.
- Érted te ezt? Az ember több észt nézne ki belőlük, mondjuk, hogy megvárnak minket, és együtt megyünk, nehogy szem elől tévesszük egymást vagy ilyesmi, erre nem… felelőtlenül elvegyülnek a tömegben. Lányok… - ha valakitől hát a húgomtól igazán többet vártam volna, ám amilyen befolyásolható szegényke nem csodálom, hogy szimplán csak sodródott az árral. Remélem, visszatartja a másik kettőt, hogy ne csináljanak butaságot, és nem ők veszik rá Shanit valamire.
- Na jó… - fújtam ki a levegőt miközben felmértem a terepet. – te állítsd fel a mi sátrunkat én, megcsinálom a lányokét. Megfelel ez így? – oké ez talán erősen költői kérdésre sikeredett mivel meg sem várva Hugo válaszát máris foglalatoskodni kezdtem. Szerencsére az évek során sikerült némi rutinra szert tennem különös képpen ennél a sátornál mivel számtalanszor eljöttem Clenseyvel és néhány haverommal táborozni, kirándulni, amikor már elegünk volt az iskolai hajtásból. Minden egyes alkalommal rám hárult a sátor felállítása, míg ők kipakoltak, kaját csináltak stb.

- Boldogulsz? – szóltam hátra a vállam felett miközben az utolsó tartó cöveket is a földbe döngöltem s hozzá erősítettem a sátort tartó kötelet. Amikor végeztem, nyújtóztam egy nagyot, az az igazság, hogy egy jó 20 perc pepecselés után már igazán rám fért. Fél szemmel a Weasley gyerek felé sandítottam, akiről kénytelen vagyok elismerni, hogy igen csak szép munkát végzett. Bár igaz egy kicsit lassabban haladt, mint én, de ügyesen megoldotta a dolgokat, egy rossz szavam sem lehet. Na de megdicsérni sem fogom az biztos. Mostanában úgy vettem észre szemet vetett a kishúgomra éppen ezért egy cseppet unszimpatikus lett a számomra. Semmi személyes, de hát egy báty már csak ilyen nem igaz? Mindent elkövet annak érdekében, hogy megvédje a kishúgát. Talán idővel, ha már világossá válnak számomra a srác szándékai, vagy látom, hogy Shani kicsit sem vevő rá megnyugszom és visszatér a teljes haveri légkör.

Mielőtt abszolút elintézettnek tekintettem volna a feladatot úgy döntöttem, szemügyre veszem milyen állapotban is, hagyta Clensey a sátrat a legutolsó kis kalandunk után. Nem olyan hatalmas példányról beszélünk, épp csak akkora, hogy a 3 lány kényelmesen elférhessen benne. Egy három személyes emeletes ágy, egy nagyobbacska étkezőasztal néhány székkel, szőnyeg, egy kisebb leválasztott rész ahol megmosakodhatnak stb. Nem a legnagyobb luxus, de ide tökéletesen megfelel. Benéztem minden egyes kis zugba, nehogy az éjszaka kellős közepén sikongató lányok rontsanak ránk azzal, hogy egeret, patkányt vagy pókot találtak bárhol is, ám egyszer csak valami egészen máson akadt meg a szemem.
- Ez hülye… - nyöszörögtem fájdalmasan mikor az emeletes ágy alól egy… khm… érdekes magazin került elő telis - tele lengén öltözött fiatal lányokkal. Más sem hiányzik, mint, hogy Lilyék találkozzanak ilyesmivel és elkönyveljék, hogy minden fiú perverz. Sietősen előkaptam a pálcámat majd elégettem a lapot, csak ezt követően mentem ki ismét a sátor elé Hugohoz.
- Azt hiszem minden kész. Mit gondolsz, menjünk a lányok után és nézzünk szét mi is, vagy előbb hozzunk tűzifát, vizet és dobjunk össze valami kávészerűt Shaninak? – szegényt még mindig úgy sajnálom, hogy ennyire megkínoztam ezzel a korán kelős, sietős dologgal. Na de majd csak kárpótolom valahogy. Miközben a tömeg irányába fordultam hátha megpillantom őket egyre csak fokozódott az izgalmam.
- Melyik is lesz a mai első meccs? Jó lenne előtte enni meg ilyesmi.

739 WORDS

HUGO

Örök harag lányok amiért kettesben hagytatok Vele XD

THANKS ♥

Jaja annyira imádom, amikor minden úgy alakul, ahogy szeretném. Miután megérkeztünk a stadionhoz, máris boldogabb voltam, mint előtte. Pedig aztán az sem volt piskóta. A hatalmas forgatag, ami körül vett minket, szinte magával ragadott . A sok zsizsegő hang és az árusok csillogó portékái amolyan mini karneváli hangulatot idéztek fel bennem. De ez nem rossz. Sőt inkább sokkal jobb. Így legalább elterelődnek a gondolataim arról, hogy mi van akkor, ha James, vagy éppen apa itt császkál valamerre. Bár remélem, hogy tényleg bíznak bennem annyira, hogy nem hoznak kellemetlen helyzetbe a barátaim előtt.
De abban a pillanatban, ahogy Clem, közölte, hogy megpillantott egy árust akinél lehet vajsört kapni, rögtön ki is söpörtem ezeket a gondolatokat a fejemből.
- Vajsör? Hol? – kezdtem el kutatni az árus után a szememmel.
Amikor megpillantottam végre én is, lassan elkezdtem sodródni az éppen abba az irányba tartó tömeggel és közben felötlött bennem, hogy vajon a fiúk mennyire lehetnek most ránk pipák, amiért otthagytuk őket a sátorral bíbelődni.
- Szerintetek a fiúk, hogy boldogulnak? – néztem a lányokra cinkosan, miközben beálltam a sorba, ami az árus előtt kígyózott.
Nem tudom miért, de azt hiszem, elég jó kis csapatot alkotunk mi így öten. Arról nem is beszélve, hogy Austin olyan nekünk, mint egy testvér, egy nagy testvér. Bár ha valaki azt ecsetelné, hogy mennyire jóképű és mennyire jó pasi akkor egy percig nem vitatkoznék vele, és azt sem mondhatnám, hogy nem táplálok néminemű gyengéd érzést iránta, de ez természetes.
- Mit gondoltok, vigyünk nekik valamit? Látok itt elég sok mindent. Van vajsör, töklé, mindenféle édesség, és ha jól látom, akkor még kávé is van. – csacsogtam vidáman a lányoknak, miközben az előttem álló válla felett kukucskáltam.
Ami engem illet, rettenetesen szeretném, ha jól éreznénk magunkat, mert sok múlhat azon ahogy ez a „nyaralás” eltelik. Nem csak az, hogy máskor is elengednek e a barátaimmal hosszútávra, hanem az is, hogy miként alakulnak a kapcsolatain ezalatt az együtt töltött idő alatt.

___________________________________________________
TAGGED: Clem & Nessa / WORDS: 319 / STATUS: Complet / OUTFIT: outfit

Vendég

she's trouble in a tank top

Hogy be vagyok zsongva, az nem kifejezés. A nyüzsgő tömeg és a bajnokság hangulata minden egy porcikámat átjárja, és ha ez még nem lenne elég, a bolgárokat is látni fogom játszani.
Mióta kviddicsezem bálványozom Andrei Rosic-ot. A legjobb fogó akit életemben láttam játszani, a bolgárok csapatkapitánya, és a világ legkékebb szemeinek birtokosa. Nem szokásom rajongani, kifejezetten szánalmas dolognak tartom, de velem is megesik, hogy nem bírom visszatartani a bennem lakozó groupie jelöltet.

Továbbra is húztam magammal a két lányt, még mázli hogy nem ellenkeztek, mivel a tömeg megnehezítette a dolgom. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a lehető legkedvesebben szólaljak meg, de így is inkább utasítottam az embereket, hogy vonszolják arrébb magukat, mintsem kértem őket.
– Ó Merlin, adj nekünk kávét, mert ha Nessa elalszik én nem fogom a hátamon cipelni – adtam elő drámaian a nyöszörgő Shaninak. Elképesztő, hogy a kávé mennyire létszükséges némely ember működéséhez. Mintha muglik gyártotta robotok lennénk.
Az egyik ujjammal a bódé felé böktem, mikor eljutott Lily tudatáig, hogy mit mondtam.
Szerencsére nem csak a mi úticélunk volt a vajsörös bódé, így sodródhattunk az árral.
– Hát… – gondolkodtam el a Potter lány kérdésén – nagyon remélem, hogy tudnak sátrat állítani. Semmi kedvem a hidegben, a füvön aludni.
A “nasi és itóka” mellett több árus is próbálta az emberekre sózni a nem kevés csecsebecsét és édességet, több kevesebb sikerrel. Az egyszerű kiabálós marketing úgy tűnik Lilynél bevált.
– Előbb szerezzünk vajsört és kávét az éber kómásnak, ha már itt állunk a sorban.

Egy negyed órányi ácsorgás után sikerült a pulthoz érnünk, ahol még jobban lehetett érezni a vajsör és a tömérdek nyalánkság édes illatát. Éppen kértem volna a söröket és egy nagy adag kávét, amikor valaki volt olyan drága és simán behúzott elém a sorban. Vicces, mikor a szegény tudatlan emberek akik nem ismernek azt hiszik, hogy csak úgy hagyom magam.
– Na sicc innen – ezzel nemes egyszerűséggel kitoltam a sorból a nálam legalább két fejjel magasabb, nem kis darab ürgét. Meg sem próbáltam fellökni, mert az nekem fájt volna jobban. Még morgott nekem valamit, de nem méltattam túl nagy figyelemre.
– Négy vajsört és egy hatalmas adag cappuchinót kérek – mondtam a nálunk nem sokkal idősebb pultosnak, de mielőtt jobban szemügyre vehettem volna kiszúrta a szemem két üveg lángnyelv whiskey. Ha rajtam múlik, a hétvégi program nem csak a meccsnézés lesz. Már hetekkel ezelőtt elterveztem, hogy a szimpatikusabb szomszéd sátorozókkal csapunk egy olyan bulit, amilyet a világbajnokság még nem látott azelőtt. Persze ha a többiek inkább nyugisan kempingeznének, az ellen sincs kifogásom.
– És őket. – intettem az üvegek felé.
– Nem vagytok ti ehhez túl fiatalok? – kérdezte tőlem sunyin mosolyogva a bódé mögött álló.
– Talán, de ez maradjon kettőnk közt – válaszoltam ugyanolyan arckifejezéssel.
A kedvemért úgytűnik szemet hunyt a korunk felett és gyorsan végeztünk.

A következő uticél a csecsebecsés és drukkolói kiegészítős árus lett. Megígértem Chloénak, hogy viszek neki egy bolgár szurkolói sállat, ha segít megpuhítani anyát, ami végülis sikerült, én pedig betartom a szavam.
– Két bolgár sálat és egy kalapot.
A fickót meg lehetett volna műteni miközben előkotorászta a dolgokat, de nem szóltam érte. Egy hálás mosoly kíséretében adtam oda neki a tizenkét galleont értük, majd a táskámba tuszkoltam mindent, amíg vártam hogy a többiek vesznek-e valamit. Kétségkívül az a varázsvilág legnagyobb előnye, hogy simán belepakolhatok több kilónyi motyót egy viszonylag kicsi, pehelykönnyű táskába. Még a seprűm is nálam van a biztonság kedvéért.

TAGGED: A. & H. & L. & S. WORDS: 550 OUTFIT: CLICK

Vendég

Engem általában mindenki úgy láthat, mint a nyugalom, a békesség és a mosolygás élő szobrát, de most ebben a pillanatban koránt sem vagyok ilyen. A testvéreim már többször megtapasztalhatták ezt az oldalamat is, de a barátnőim, igen csak ritkán láthatnak így. Kivéve a szobatársaimat, akik látnak a reggeli ébredés után. Most, amikor még félig az álmok birodalmában járok, nem sok minden tűnik fel továbbra sem a környezetemből. Figyelmen kívül hagyom a drukkerek lelkes mozgolódását, beszélgetését, a különféle nyüzsgést, az árusokat, akik érdekesebbnél érdekesebb portékákat árulnak. Egyetlen dolog tölti ki a gondolataimat, ami nem más, mint a kávé. Csak akkor eszmélek fel egy pillanatra, amikor eljut a tudatomig Clemi drámai megnyilvánulása, amire csak egy bágyadt mosoly a válaszom.
- Remélem Merlin hallgat rád. Rám nem mindig szokott. Te mennyire vagy jóban vele? – Rémlik fel haloványan az egyéniségem, mert legalább próbálkozom visszatérni önmagamhoz. Egyelőre viszont még egy fal nehezíti az utamat, amin képtelen vagyok átverekedni magam kávé nélkül, így maradok olyan, amilyen. Talán túlélhető.

- Ne aggódjatok. – Mondom halkan a kis párbeszédet végighallgatva, amit a két lány lefolytatott.
- Austin, már nagyon rutinos ebben, többször ment sátrazni a barátaival, szóval, ha más nem, ő biztosan fel tudja állítani a sátrakat. Nem fogunk a szabadban aludni. Meg különben is. Ha ők nem tudták volna összehozni, mi összehoztuk volna, nem? – Nem mintha olyan nagyon értenék ezekhez a sátrakhoz. Sőt. Semennyire. Így valószínűleg, én mindenkit csak hátráltattam volna, ha még ott is maradok segíteni. Főleg ilyen fél éber állapotban, sokkal több kárt okoznék, mint hasznot. Ezt később biztosan meg fogom köszönni Cleminek, hogy inkább elhúzott a helyszínről.
- Szerintem… majd vihetünk nekik valamit. Ha már úgyis rájuk hagytuk a sátorállítást. Bátyussal meg eléggé morcosan beszéltem, valahogy majd ki kell engesztelnem, ha végre megkapom az éltető folyadékomat. – Mondom Lilynek, miközben lassan, de biztosan haladunk a sorban előre.

Az eltelt idő alatt, kezdek kicsit felébredni, de még mindig nem teljes fényemben ragyogok. De így kicsit jobban körül tudok nézni. Rengeteg érdekes figurát veszek észre, olyanokat, akik még soha nem viselhettek mugli ruhát, és ez újra és újra mosolygásra késztet. Az elkalandozásból csak akkor térek vissza, mikor újra meghallom Clemence hangját, aki határozottan elterelget egy nála sokkalta magasabb embert. Hát… rajta már nem is igen lepődöm meg, ismerem annyira, hogy tudjam, bármire képes. Ez egy nagyon jó tulajdonság, még akkor is, ha nekem néha túlságosan merésznek tűnik. Nem hiába lett griffendéles. Én… egyáltalán nem mernék ilyet tenni. Megadóan tűrném, hogy valaki elém, tolakodjon, és inkább birkatürelemmel várnék tovább, hogy sorra kerüljek. Ahogy azt sem, hogy tökéletes természetességgel szerzett be alkoholt, a kávé és a vajsörök mellé. Hihetetlen. Amint végeztünk, hálásan veszem a kezembe a nagy papírpoharat, és jó alaposan belekortyolok, aminek az lesz a hatása, hogy szétég a nyelvem, de rögtön fel is ébredek.

Könnybe lábadt szemmel igyekszem hűteni a nyelvemet, utána pedig jóval óvatosabban kezdem inni a forró italt. Közben természetesen követem a lányokat is, akik az egyik árusnál horgonyoztak le. Azonnal látni lehet rajtam a változást, teljesen felélénkültem és már le sem lehet rólam törölni a mosolyt. Érdeklődve nézelődök a csecsebecsék között, és hamarosan meg is akad a pillantásom a legújabb omniszkóp modelleken. Látszik, hogy már így is sok fogyott belőlük és már csak három darab árválkodik a portékás pulton. Tudom, hogy ezt a bátyám imádná. És ki tudja, lesz-e még belőle, mire odáig eljut, hogy ő is körülnézzen, hiszen mostanában folyamatosan ezt az egészet tervezte, de még akkor sem igazán pihenhet, hogy itt vagyunk. Hiszen vigyáznia kell ránk. Már is azt kezdem el nézni, hogy mennyi pénzt hoztam magammal, majd az omniszkópok alatti árra téved a tekintetem és megkönnyebbülten sóhajtok. Ugyan, egy vagyonba kerül, de van annyi megtakarításom, hogy még épp hogy csak meg tudjak venni egyet. Nagyon jól jött az, hogy nyáron gyerekeket oktattam lovaglásra… szép kis zsebpénz gyűlt össze belőle.
- Én egy omniszkópot szeretnék. – Mosolygok az árusra, aki miután átadtam neki a pénzt, már nyújtja is felém az érzékeny kis szerkezetet. Annyira belefeledkezem abba, hogy elképzelem, mennyire fog örülni neki a testvérem, hogy egy pillanatra még a kezemben gőzölgő italról is megfeledkezek. De ez nem tart sokáig, és amíg arra várok, hogy Lily is válasszon valamit, ha vásárolni szeretne, megiszom a maradékot. Már most tudom, hogy remek lesz ez a nap.

Nem tudom miért, de már úgy érzem egy örökkévalóság óta hagytuk ott a fiúkat. Lehet, hogy még sem volt olyan jó ötlet eljönni? Bár ahhoz, hogy egy csaj igazán szemügyre vegyen mindent, ahhoz elég sok idő kell, de mivel most legionkább célirányosan mentünk, nessának valami kávé szerűségért, ezzel nem nagyon kellett foglalkoznunk.
- Ennek igazán örülök Nessa. - felelem lágyan mikor elmeséli, hogy Austin már rengeteg alkalommal állította fel a sátrat, amelyet most is magával hozott.
Ahhogy sorban álltunk Clem ismét az "erejét" fitoktatja, ami egy bizonyos fokig igazán merész, de néha már igazán őrültség. Most is egy nála majdnem kétszer akkora pasiba kötött bele, de úgy tűnik az emberek meghökkenése, hogy egy ilyen törékeny lány ilyen dolgot meg mer tenni, mindenkit elvarázsol. Már csak az a kérdés meddig.
Miután megkaptuk a kiválasztott frissítőnket, szépen tovább álltunk a következő sátorhoz, ahol inmár a szebbnél szebb csecsebecsék közülk válogathattunk. Clem beszerzett magának egy Bolgár sálat és sapkát, amiről nekem eszembe jutott, hogy megígértem Albus-nak egy Ír sálat. Ne hogy elfelejtsem mert akkor abból nagy sértődés lesz.
A következő vevő nessa volt, aki egy omniszkópot vásárolt. Okos kis ketyere. Gondolkoztam már rajta, hogy nekem is kéne vennem egyet. De Majd még meglátom. Egyenlőre csak az biztos, hogy egy ír sálat vennem kell. Bár ami azt illeti néha gondolhatok arra is, hogy én mit szeretnék, szóval egye fene én is befizetek egy omniszkópra a megmardt kettőből.
- Jónapot - mosolygok rá kedvesen az eladóra, amelyet kisvártatva ő is viszonoz, majd folytatom.
- Azt hiszem én egy Ír sálat szeretnék, valamint egy omniszkópot. - felelm neki a kérdő tekintetére, amit irányomba mutat.
Miután a nem éppen villámgyors kiszolgálás megtörtént, kifizettem a vásárolt csecsebecsét és vidáman nyugtáztam, hogy Albus már nem szólhat egy szót sem, hogy nem gondoltam rá.
- Lányok! Én azt hiszem most vissza megyek a fiúkhoz. Ti csak nézelődjetek tovább, aztán ha találtok valami izgalmasat akkor majd délután megnézzük. - nézek rájuk csillogó szemmel és talán egy kicsit bűntudatosan.
Így visszagondolva, lehet nem is volt olyan jó ötlet a két fiút egyedül hagyni, kettesben. Meg hát amúgy is, jó lenne lepasszolni nekik a vajsört amit nekik vásároltunk, még mielőtt itt a nagy forgatagban a földön végzi a drága nedű. Így meg sem várva a válaszukat, kezemben a Clem-től elorozott vajsörökkel elindultam visszafelé.
Legnagyobb meglepetésemre mire visszaértem, a sátrak már készen voltak, de a fiúk sehol. De amint közelebb sétáltam, meghallottam a két sátor közötti kis üres részről ahogy Austin beszél Hugo-hoz. Így egyenesen odasiettem hozzájuk, és egy bocsánatért esedező tekintettel néztem feléjük, miközben megköszörültem a torkom és feléjük nyújtottam a vajsör adagjukat.
- Azt hiszem ma a Németek kezdenek a Japánok ellen - mosolygom Austinra szégyenlősen, mint aki valami nagyon zavarba ejtő dolgot mondott vagy csinált volna.

___________________________________________________
TAGGED: Nessa & Clem & Austin & Hugo / STATUS: Complet / OUTFIT: outfit

» if the artist starts something ... Hugo & Daphne
» Everything happens for a reason - Lily & Deb
» Hey little girl, are you okay? - Lily & Niko
» Lily Luna Potter
» Ashlynn & Lily - A leleplezés