Arithmancy Lesson

FOR US TO TURN AROUND AND SAY GOODBYE

Egy újabb átlagos nap köszöntött rá a Roxfortra és a diákokra, ahogy egyben rám is. Olyan szürke, fárasztó idő van kint, hogy az én kedvem sem igazán fényes a mai nap, és az a tudat sem igazán lelkesít, hogy az első órám számmisztika. Végül is a maga nemében nem rossz az a tantárgy sem, de sokkal jobban szeretek ilyen elvont dolgokkal foglalkozni, mondjuk a harmadik, vagy negyedik órában, de az elsőben…? Ki találta ezt ki? Ilyenkor szerintem senkinek az égvilágon semmi kedve bent ücsörögni egy amúgy is száraz és mondhatni unalmas tanórán, főleg mikor ilyenkor hajnalban még mindenki az álom maradék nyomait igyekszenek eltűntetni magukból… ami egy ilyen óra után nem nagyon szokott összejönni senkinek. Tehát reggel én sem valami hű de jó kedvvel keltem fel, zuhanyoztam le, öltöztem fel, és végeztem el az egyéb sürgősen elintézendő dolgaimat. Amikor a nagyterembe érek és leülök a mardekár asztalához reggelizni, megint csak meg kell állapítanom magamban, hogy nagy Merlin állatkertje, és a legtöbb állat, ebbe az iskolába jár.

Hogy miért is gondolom ezt? Hát… mivel a legtöbb diák majmok módjára viselkedik. Példának okáért, az egyik lány, olyan álmos még, hogy a tejét, a saját ölébe önti a csésze helyett, az a srác sem különb, aki lázasan tanulmányozza az egyik tankönyvét, olyannyira, hogy még rágni is elfelejt. Egyértelmű, hogy nem tanult az első órájára, és most előtte próbálja meg bepótolni a hiányosságát. Pedig tudhatná, hogy ez ebben a fél órában nem igazán fog menni neki… legfeljebb hitvány érdemjegyet kaphat. Inkább nem is fecsérlem tovább a drága időmet arra, hogy az állatkert minden egyes állatfaját megtekintsem, inkább a reggelimre kezdek koncentrálni. Körülnézek az asztalon, ami mint mindig, roskadásig tele van finomságokkal… de nem azokkal a finomságokkal, amiket én már megszoktam. Nincsen Pan au Chocolat, sem Pan au Raisin, ezért kénytelen vagyok, az egyszerű angol croissanttal megelégedni. Kettőt veszek is a tányéromra, aztán tovább nézelődöm. A kávé sem pontosan úgy készül itt, mint franciahonban, de talán megelégszem az itteni tejeskávéval is, mivel az az elvem, hogy az erősebb kávékat későbbre kell hagyni. Különben is tökéletesen illik a croissanthoz. Utána magamhoz húzom a vajat, és az eperlekvárt, amikkel megkenem a croissantot és lassan, komótosan fogyasztom el a reggelimet.

Az étkezéseknek mindig meg szoktam adni a módját, ráadásul teljesen rendszeresen követik egymást a mozdulataim. Egy harapás a friss péksüteményből, majd egy korty a tejeskávémból. S így tovább. Miután végzek, máris sokkal jobban érzem magam, és nem csak az életkedvem, de az energiám is visszatért. Töltök még magamnak egy csésze tejeskávét, és azt lassan még elkortyolgatom, csak utána indulok el a tanórára. A folyosón is egyre többen lézengenek, beszélgetés és nevetés foszlányok ütik meg a fülemet, amik nem különösebben érdekelnek, de hozzátartozik az iskolák varázsához ez az egész. Igaz, itt nem franciául megy a diskurzus, amit igen csak bánok, mert csak a húgommal tudok beszélni az anyanyelvemen, ami kifejezetten hiányzik most, hogy egy teljesen idegen országba kerültem. Hiába tudom a nyelvét…ez nem ugyanaz.

Hamar beérek a terembe, és még csak páran tartózkodnak bent, köztük a tanár is.
- Bonjour professeur Weasley. – Biccentek a tanárnő felé, majd a már bent lévő diákoknak is eleresztek egy köszönést. Utána kinézek magamnak egy helyet a középső padsorban, pont középtájon és lepakolom a könyveimet, amiket végig a kezemben vittem. Soha nem szoktam táskát hordani, vagy viszem a kezemben a szükséges könyveket, vagy ha túl sok cipelnivalóról van szó, akkor inkább lebegtetem azokat. Szerintem így praktikusabb a dolog, ha már varázsló vagyok, használjam ki, nem igaz? Mielőtt az óra elkezdődni beletekintek a könyvbe, de csak végigfuttatom a sűrű sorokba szedett mondatokon a tekintetemet, utána csak várok, hogy elkezdődjön az óra. Amikor látom, hogy A. J. is belibben a terembe, habozás nélkül kelek fel eddigi helyemről, és ülök át mellé, egyáltalán nem zavartatva magam, hogy esetleg zavarja-e. Persze, azért köszöntem neki. Mert az illem úgy kívánja.

Alig volt időm erre a kis akcióra, mert még épp, hogy elhelyezkedtem, és a tanárnő már bele is kezdett az órába. Engem ez a téma most kifejezetten érdekel, így figyelek, a többséggel ellentétben, ezzel is megadva Weasley professzornak a tiszteletet. Nem mintha strébernek lehetne hívni. Egyszerűen csak mindig figyelek órákon. Kivéve amikor nem, de az most nem ide tartozik. Amint megkapjuk a feladatot, még talán lelkesen is vetem bele magam, hiszen a számolás mindig jól ment nekem. Hihetetlen gyorsan képes vagyok összeadni fejben a számokat, így nincs is szükségem arra, hogy pergamenen oldjam meg ezt az egyszerű összeadást. Hamar meg is kapom a számom, ami az ötös lett, és csak utána kezdem el leírni a hozzá kapcsolódó dolgokat, kissé sajátos stílusban. De nem is baj, mert mint később kiderül, nem csak nekem jött ki ez a szám… Végighallgattam Clemence, Paige, Scorpius, Shanessa és végül A. J. beszámolóját és kissé megdöbbentett a tudat, hogy A. J.-nek ugyanaz a szám jött ki, mint nekem. És valóban… nem nagyon illik hozzá ez a jellemleírás. Végül most én állok fel a helyemről és nézek szembe a tanárnővel és a többiekkel.

- Az én számom szintén az ötös, mint ahogy az előttem felszólaló hölgynek. – Futó mosolyt küldök az említett felé. – Az olvasottak szerint, számos tehetséggel és képességgel születtem. Sokan ámulatba esnek azon, hogy mennyi mindent sikerül elérnem az életemben, minden területen. A rugalmasság és a változás nagymestere, nagyszerű újító és feltaláló vagyok. Gyors felfogásom és társasági „bájom” – Ennél a szónál fintorgok – népszerűvé tesz engem az emberek körében. Hihetetlen meggyőző képességgel rendelkezem, amit alá tudok írni, mert tényleg így van. Nagyon aktív, dinamikus, és lendületes vagyok. Indulatos, heves, robbanékony is tudok lenni, mindenkit legyőzök vitákban. Sok mindenbe belekezdek, de ritkán viszek végbe bármit. Tudásszomjom nagy, kíváncsi típusú ember vagyok. Szeretek a középpontban lenni, és kitűnni az emberek közül. – Fejezem be, hiszen A. J. után nem sok mondanivalóm van. Ezek után leülök és tekintetemmel a mellettem ülő lány íriszeit kezdem figyelni.

FOR US TO TURN AROUND AND SAY GOODBYE

Láthatóan A. J. –t eléggé zavarja a jelenlétem, de most, mint ahogy máskor sem foglalkozom vele. Makacs vagyok, ezt mindenki tudja, így kénytelen lesz elviselni maga mellett, akár akar, akár nem. Bár, van egy olyan sanda gyanúm, hogy mégis csak szereti, mikor mellette vagyok, csak egyszerűen még magának is képtelen bevallani ezt a kisasszony. Az pedig kifejezetten aranyos, mikor így duzzog, nem is tudom, úgy végigmondani az előadásomat, hogy ne mosolyogjak mindig, amikor pillantásom a szőke hajfürtök tulajdonosára téved. Viszonylag hamar is végzek a beszámolómmal és visszaülök mellé, majd a szemeimet újra rászegezem, és le sem szándékozom venni róla a lélektükreimet. Látom, hogy ez is zavarja, de hát… nem igen törődöm vele. Jogom van arra, hogy arra nézzek rá, akire csak akarok, és én most Rá, akarok nézni. Az ő arcvonásait, ajkait, és a gyilkos pillantását, amit most küld felém. Akaratlanul is újra elmosolyodom és, hogy egy kicsit még jobban bosszantsam közelebb húzódom hozzá.

- Miért ne? – Kérdezem kissé talán szemtelenül.
- Annyiszor mondtad ezt már, mégsem átkoztál halálra. Bár tudom, néha ahhoz lenne kedved. Bár még mindig nem értem, ma chére, hogy miért tiltakozol a saját érzéseid ellen. Mert tudom, hogy vannak. – Mondom magabiztosan, már-már suttogva, és olyan közel hajolok hozzá, amennyire csak lehet. Igaz, még nem érnek össze az ajkaink, de csak pár milliméter és… Láthatja a szememben, hogy megfordul a fejemben a gondolat, hogy megszüntetem a közöttünk lévő távolságot, de végül valami mégis visszatart, ezért távolabb húzódom és én is a tanár felé fordítom a pillantásom. Grace előadását már meg sem hallottam, túlságosan el voltam foglalva, a mellettem ülő hölgyeménnyel.

Csak akkor szakítom el Róla a pillantásomat, mikor lázasan elkezd számolni, és rájövök, hogy nekem sem ártana elkezdenem dolgozni a következő feladaton. Ugyan egy apró sóhajjal, de újra a kezembe fogom a pennámat és elkezdem a számokat felírni a pergamenre. 2+3+1+9+1+5+4+1+3+9+1+5+4+5+9+3+9+5+9=88= 8+8=16=1+6=7 Ez furcsa. Már Clemence-nek és A. J. – nek is ugyanez lett a száma, ahogy hallom. Mi mást mondhatnék még erről? Éppen nagyban agyaltam a probléma megoldásán, amikor hirtelen valami történt, ami egyáltalán nem megszokott. Vagy legalábbis, nem feltétlenül megszokott. Az egyik háztársam igen csak rosszul járt, és ahogy látom, olyan vörös a feje, hogy félő felrobban a dühtől. Kíváncsi vagyok, hogy a tanár rájön-e, hogy ki a felelős ezért a dologért, nem mintha bánnám, hogy az egyik mardekárosnak kissé vizes és büdös lett a talárja… Biztos ő is azok közé a birkák közé tartozik, akik többségében ebbe az iskolába járnak.

De mielőtt bármi is történt volna, Paige már fel is állt, és elkezdte az előadását. Szinte már megkönnyebbülést érzek, amiatt, hogy ő nem a hetes számot mondja el, és miközben beszél, lázasan forognak az agytekervényeim, hogy mégis mi újat mondjak el a már kétszer meghallgatott számról. Végül mégis erőt veszek magamon és felkelek, hogy folytassam a sort.

- Az én számom is a hetes lett. Úgy látszik ez a szám, ma igen csak népszerű. Nem sok mindent fogok tudni elmondani róla, de kezdjük. Méltóságteljes, zárkózott és komoly vagyok, néha jobban a kelleténél. Rendkívül magas intelligenciával rendelkezem, szeretek visszahúzódni, a magány a legjobb társam. Ez az elzártság és titokzatosság egyáltalán nem tesz jót nekem. Feladatom az, hogy kimozduljak ebből a holtpontból, és megnyíljak a világ előtt, és így nagy fordulatot vehet az életem is. Rendszerint, már ideje korán elkezdek az emberi lélekkel, a hittel, a misztikával vagy egyéb tudományos témával foglalkozni. Gyógyítója lehetek az emberi testnek és léleknek… – Itt muszáj elfojtanom egy vigyort, ami kikívánkozik belőlem, mert ez úgy ahogy van baromság. Bár ha úgy vesszük, hogy mindenkinek megmondom az igazat, akár fáj… akár nem.. ezt nevezhetjük gyógyításnak? – Belelátok a dolgok lényegébe és az emberek lelkébe. Rendkívül éles eszem van, emellett hajlamom van a fantasztikus álmodozásokhoz. Minden megszokottat, középszerűt mélyen megvetek, leginkább visszahúzódom embertársaimtól. Az anyagiak nem sokat jelentenek számomra. Megközelíthetetlennek és pesszimistának tűnök a kívülállók számára, nem tartozom a közkedvelt emberek közé. Ez azért van, mert gyakran túl kritikus, és mások szemében érzéketlennek, zárkózottnak, barátságtalannak tűnhetek, mivel érzelmeimet nehezemre esik kimutatnom. Szeretem az egzotikus tájakat, és a hosszabb utazásokat, ha tehetem, magam is belevágok ilyenbe. Azt hiszem ennyi. – Fejezem be és ülök vissza a helyemre.
Ahhoz képest, hogy azt hittem, semmit nem fogok tudni újat mondani a lányok után, végül mégis sikerült pár új információt belecsempésznem ebbe a számba. És, ami az igazán meglepő, hogy a nagyobb része igaz is rám. Ami… furcsa.