Az oldal alapötletét J.K Rowlingnak köszönhetjük aki egy csodálatos varázsvilágot álmodott meg a számunkra.
Az oldal képeit köszönjük a Caution 2.0 - nak, a tumblrnak valamint az Obsessionnak. Nem kis kutatás, szerkesztés eredményei így kérünk NE lopj! Köszönjük!
Az oldalunkon szereplő kódokért hatalmas köszönet Clemence Lacroixnak és Brittany Greynek
Tárgy: LLG lesson - 5 - 6 - 7 year Szomb. Okt. 06, 2012 6:33 am
floating down escalators
YOUR EYES ARE GREEN, YOUR HEART IS BLACK
A mai nap igen csak különlegesnek minősül a számomra, mivel arra készülök, hogy egy újfajta, interaktív órával lepem meg a diákjaimat. Ennek okai a következők.: Egy, szeretném megfigyelni, hogy a diákjaim mennyire készülnek óráról – órára, ha kutatómunkával látom el őket vajon meg is értik, amit pergamenre vésnek, vagy csak kimásolnak egy – egy mondatot a könyvtárban fellelhető töménytelen mennyiségű könyvből? Kettő, ritkán nyílik lehetőségem a szóbeli feleltetésre, s mivel tisztában vagyok vele, hogy némely növendékem a Roxfort elvégzése után ugyan csak tanári pályára készül így szeretném, ha ki tudnának bontakozni egy kicsit, szoknák milyen egy teremnyi diák előtt beszélni. S végezetül a harmadik indokom, szeretném kicsit változatosabbá tenni az óráimat, mivel már csak magamból kiindulva tudom, hogy a monotonitás mennyire képes elvenni az ember kedvét egy – egy tanórától, témától. Ha annak idején például jóslástanon nem mindig ugyan úgy vettük, volna a dolgokat, nem állandóan ugyan azok az ómenek kerültek volna szóba talán én magam, sem utálom meg annyira a tantárgyat s most nem szkeptikusan, fogadnám évről – évre az új jóslástan professzorokat. Nem szeretnék ugyan abba a hibába esni, mint néhány itteni professzor, akinek az óráiról félkómás diákok tömkelegei menekülnek fejvesztve. Remélem össze is, jön, amit elterveztem és egy izgalmas óra elébe, nézünk, mivel a dolgom eléggé meg lett nehezítve és most bevallom, tartok egy kicsit a felsüléstől. Amikor ez a remek gondolat kipattant a fejemből arra számítottam, hogy a 6 – 7. évfolyam számára tartok majd órát, s ha beválik, alkalmazom ezt a módszert az 5. – eseknél is, ám az utolsó pillanatban mégis másképp alakultak a dolgok. Az egyik kollégám, Sinistra professzor azzal keresett fel engem néhány órával ezelőtt, hogy halaszthatatlan ügyből kifolyólag néhány napra el kell hagynia a kastélyt, s emiatt nem tud órát tartani az 5. évfolyamosoknak. Megkért, hogy vonjuk össze velük is az LLG órát, s ha majd visszatér cserébe egyszer ő is, átvesz tőlem egy órát. Nem mondhattam nemet, mivel felmértem, hogy szerencsétlen asszony nem tud máshoz fordulni, végül csak rábólintottam a dologra. Nagyjából ez az oka annak, hogy most kicsit bizonytalan vagyok, nagyobb rajtam az amúgy sem csekély mértékű nyomás.
A nap borzasztó hamar eltelt, egyik pillanatban még kutatásokat végeztem szobám magányában, a következő pillanatban pedig már azon kaptam magam, hogy délután 2 óra van, sietnem kell, ha pontosan meg akarok érkezni az óra helyszínére, és mindent elő akarok készíteni a diákok érkezéséig. Azonnal összecsuktam az előttem heverő könyvet majd sietős léptekkel indultam ki a kastélyból, a birtok egy elkerített részére. Amint megérkeztem azonnal elővettem a pálcámat majd egy egyszerű begyűjtő bűbáj segítségével magamhoz hívtam egy dobozt melyben egy tojást, őriztem. Mielőtt a diákok tartanának beszámolót egy – egy általuk kiválasztott lényről én fogok beszélni a Hippokamposzról, a tojás pedig ehhez szükséges, hogy felkeltsem az érdeklődésüket. Alaposan szemügyre vettem nem e esett baja szállítás közben ám szerencsére sértetlenül érkezett, így ha minden jól megy óra végén így is küldhetem vissza Skóciába, Sheamus barátomnak aki volt szíves kölcsönadni nekem. Míg a diákok érkezésére vártam leültem egy kicsit a fűben, s figyeltem, ahogy a nap aranyló sugarai előcsalogatják a legkülönbözőbb árnyalatokat a fák lombkoronáiból. Csodálatos késő nyári idő köszöntött ránk, a levegő bársonyosan telt meg a számtalan fa, s virág édes illatával. Remélem, ez nem tereli el túlságosan a tanulók figyelmét, vagy ami még ennél is fontosabb… az enyémet. Tudni illik ugyanis, hogy bár kívülről egy érett férfi benyomását keltem, néha mégis azon kapom magam, dolgozatjavítás közben például, amikor kitekintek az ablakon, hogy sokkal inkább kviddicseznék vagy túráznék odakint, kell, a fennének a szobában kuksolás. Emlékszem diákéveimben is pontosan ilyen voltam, úgy látszik, ezt sosem fogom tudni kinőni.
Nagy mélázásaim közepette hamarosan észrevettem egy nagyobb csoport közeledő diákot, így villámgyorsan felpattantam a fűből és leporoltam magam még mielőtt elértek volna hozzám. Égő lett volna, ha slamposan fogadom őket. - Jöjjenek csak, jöjjenek. – biztattam őket, hogy egy kissé megszaporázzák a lépteiket. - Jöjjenek egészen közel, hogy mindannyian jól lássanak és halljanak engem. Andrews jöjjön egy kicsit arrébb, úgy… tökéletes köszönöm. – vártam egészen addig, míg mindenki elhelyezkedett, addig a tekintetemmel felmértem a létszámot. Remélem mindenki megjött, nem szívlelem túlságosan a késést, főleg nem akkor, ha szimpla nemtörődömség áll mögötte. - Nos… mint azt bizonyára már észrevették nem a szokásos létszámmal, bírunk, ennek pedig az az oka, hogy az 5 – 6 – 7. évfolyam ez alkalommal össze lett vonva Sinistra professzor kérésére. Vele legközelebb a jövő héten lesz órájuk, hogy addig az órarendjük miként alakul majd arról idejében kapnak tájékoztatást. A mai óra menete a következő lesz. Az óra első 15 percében a Hippokamposzról fogok beszélni, majd átadom a terepet önöknek. – néhány pillanatnyi hatásszünetet tartottam, s figyeltem, ahogy a diákok értetlenül fordulnak egymáshoz, miközben azon tanakodnak vajon miről is, beszélek. Egynémely tanuló arcán észrevettem a rémületet, a tanácstalanságot, így, hogy ne tartsam őket tovább bizonytalanságban felemeltem a kezem, hogy elhallgassanak. - 1 héttel ezelőtt azt a házi feladatot kapták tőlem, hogy készítsenek beszámolót egy saját maguk által választott varázslényről minimum 2 pergamen terjedelemben. Nos… a mai órán ezeket, a beszámolókat fogjuk meghallgatni, én pedig pontozni fogom önöket érdemeik szerint. Van esetleg ezzel kapcsolatban kérdés? – pillantottam körbe, majd amikor láttam, hogy minden világos folytattam a mondanivalóm.
- Szóval, mint azt már említettem a mai óránk anyaga a Hippokamposz. A Hippokamposz egy Görögországban őshonos, a minisztérium besorolása szerint XXX osztályú lény. Testfelépítését tekintve elmondható róla, hogy nagy, lóalak, felhajló halfarkkal. A mugli mitológiában ilyenen ülve szokták ábrázolni a tengeri isteneket. Néhány szó a táplálkozásukról… a Hippokamposz előszeretettel fogyaszt apróbb halakat, hínárt, tengeri moszatokat, algát. Egyik kedvenc csemegéje a kagyló. Szaporodásuk tojással történik, egy – egy alkalommal összesen 5 tojást raknak le. A kifejlődési időszak többnyire 3 hónap, ez idő alatt a hippokamposz nagy, félig átlátszó héjú tojásában jól megfigyelhető az ebicsikó. – ekkor újra felemelem a kis dobozt, és beszéd közben elkezdek a diákok között sétálni, hogy szemügyre vehessék miről is, beszélek. - A hippokamposz hím illetve nőstény példányait főleg színűk alapján lehet megkülönböztetni egymástól. Míg a nőstények sötétebb, színesebb kültakaróval rendelkeznek addig a hímek fakóbbak. Élettartalmuk 100 – 150 évre tehető, feljegyzések szerint a legöregebb befogott példány jelenleg 138 éves. Nos… a végére egy kis érdekesség. Bár a faj a Földközi-tengerben honos, a sellők 1949-ben Skócia partjainál befogtak és megszelídítettek egy gyönyörű, kék-aranyderes példányt. Ha szokták forgatni a tankönyvüket bizonyára láttak már róla egy képet, csodálatos jószág. – épp hogy befejeztem a mesélést, végig is értem a diákok között. Letettem a dobozt a fűbe majd visszafordultam hozzájuk.
- Hát ennyi lennék én mára, most pedig önök következnek. Remélem mindenki, elkészítette a házi feladatát, és nem kell pontlevonásokkal büntetnem, ma inkább csak osztogatni szeretnék. Egyesével lépjenek ki társaik elé, majd osszák meg velünk melyik lényt, választották, mutassák be nekünk nagyjából, úgy ahogy én is, majd a végén foglalják nekünk össze néhány mondatban miért döntöttek éppen amellett a lény mellett melyről beszéltek. Ha végeztek ismertetem hány pontot ért az előadásuk, majd jöhet a következő előadó. Kapnak 1 percet, addig döntsék el, ki kezdi. – ezzel hátra sétáltam majd helyet foglaltam az utolsó sorban.
OOC információk.: Nos tehát aki részt kíván venni az órán az bármikor becsatlakozhat egyedül csak annyit kérek tőle, hogy küldjön nekem egy PM – et, hogy tudjam nagyjából hány főre is kell számítanom. A reagok minimum hossza 400 szó, maximum határt nem szabok. Sorrendiség nincsen, így bármikor írhattok. Előadást tartani nem kötelező, de pontokat szerezhettek vele magatok és házaitok számára. Rendetlenkedni, apróbb csínytevéseket elkövetni szabad, lényeg, hogy minél izgalmasabb órát hozzunk össze. A következő reagomat előreláthatóan 2012. október 11. – én ( Csütörtökön ) küldöm el, utána valószínűleg csavarunk a szálon, újabb feladatokat kaphattok. Akinek kérdése, kérése van esetleg nem ért valamit, az keressen meg Pm – ben, ill. chaten. Prof. Dorian Longbottom
tagged: mindenki | word count: 1142 | notes: Csak ügyesen
escalators template by ACT APALLED! of A THOUSAND FIREFLIES
Lily Luna Potter gryffindor
Here I am : Hozzászólások száma : 79 Join date : 2012. Oct. 05. Age : 31 Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány - és Varázslóképző Szakiskola
Tárgy: Re: LLG lesson - 5 - 6 - 7 year Szomb. Okt. 06, 2012 11:42 am
Lily Luna Potter
Ma reggel amióta csak felébredtem, valahogy olyan furcsán éreztem magam. Nem tudom miért, de azt érzem, valami különös fog történni. Nem tudom miért és azt se, hogy mi. Csak azt tudom, hogy más lesz mint általában. És csodák csodájára tényleg így lett. Ugyan is a mai nap Sinistra professzorm nem tudja megtartani nekünk az órát, és éppen ezért összevontak minket 5. éveseket a felsőbb évfolymosokkal. Így ma Dorian Longbottom professzor óráján kell résztvennünk. Igazából nem nagyon tudom, hogy mit is gondoljak az óráról és a professzorról. Amiket albustól és a többi griffendélestől hallottam róla, nagyon jófejnek tűnik, de majd kiderül. Szép lassan elérkezett az ideje annak, hogy megjelenjünk az órán, így hát a könyvemmel és a kész házifeladatommal a hónomalatt elindultam a többiek után. Sokan mondják azt, hogy stréber vagyok amiért mindíg minden házit megírok és mindent megtanulok amit mondanak, de nem zavar. Az az elvem, hogy amit megtanulok és a fejemben van azzt nem vehetik el tőlem egykönnyen. A házik, meg csak mégtöbb mellék információt adnak a tudásomhoz. Éppen ezért is örültem annak, hogy egy szabadon választott varázslényről kellett házit írni. Amikor megkaptuk a feladatot, már rogtön tudtam, hogy mit fogok választani és ettől a döntésemtől teljes mértékig eltántoríthatalan voltam. Egy szó motoszkát a fejemben amikor a könyvtár ajtaján beléptem, és a házihoz végzett kutatásokat végeztem. Főnix. A világegyetem egyik legkülönlegesebb és legvarázslatosabb lénye. Egyszerűen csodálatos. Akár órákig is tudnék tóluk dicshimnuszokat zengeni, de sajos csak két pergamennyi lehetőséget kaptunk erre, így rövidre és velősre kellett fognom a dolgokat. De amikor a professzor azt mondta, hogy elő kell adni amit csináltunk, egy egész roved időre meglepődtem de aztán újfajta bizsergető érzés lett úrrá rajtam. Tudtam, hogy itt a nagy alkalom. Végre megmutathatom a többieknek, hogy mire is vagyok képes. Úgyhogy elsőként én akrtam végicsinálni a feladatot. Tudom hogy túlbuzgó vagyok, de mit csináljak, ilyen vagyok és kész. Miután Longbottom professzor befejezte a saját előadását és hátul a leghátsó sorban helyetfoglalt. Tudtam, hogy itt az idő, így hát nagy levegőt vettem, majd kisétáltam és a kisebbfajta tömeg előtt belekezdtem a mondókámba. - Az én választásom a mai órára, egy igazán különleges lényre esett. Ez a lény pedig nem más mint a Főnix. – mondtam ki hangosan a választott varázslényem nevét, majd mikor mindenki, vagy legalább is majdnem mindenki figyelme ismét rámszegeződött, folytattam. - Mint az minden bizonnyal ti is tudjátok a Főnix madarak a muglik világában először az egyiptomi mitológia világában jelentek meg. Majd szép sorjában behálózták az egész világot, és majdnem minden nép mitológiai világát. A minisztérium besorolása szerint ezek a madarak xxxx osztályú lények. Testfelépítésüket tekintve, hattyú nagyságúak. Külsejük semmilyen más teremtményhez nem hasonlítható. Karmazsinvörös tollak borítják be egész testét, hosszú arany farktollai, arany csőre és karma van. Egyiptom, India és Kína hegyormain fészkel. Igen magas kort érhet meg, mivel képes újra meg újra regenerálódni: mikor teste elöregszik, lángra lobban, majd saját hamvaiból kismadárként új életre kel. A főnixek szelíd lények, kizárólag gyógyfüveket esznek, ember vagy állat halálát még soha nem okozták. Akárcsak a diricawl, a főnix is képes bármikor eltűnni és másutt felbukkanni. Éneke mágikus erővel bír: úgy tartják, bátorságot önt a tiszta szívűekbe, és rettegéssel tölti el a gonoszokat. A főnixkönny gyógyító hatású. - fejeztem be az ismeret terjesztést, majd még némi érdekességképpen hozzáfűzem néhány gondolatot. - Az iskolánk, egyik régi nagymultú igazgatójának Albus Dumbledore-nak is volt egy csodálatos főnix madara, Fawkes, melyet háziállatként tart. Mivel Albus Dumbledore nagyon szerette és tisztelte a madarát, aki a hamvaiból újjá éled, nagyon valószínű, hogy az által alapított szervezet, a Főnix Rendje is e madárról kapta a nevét. – zártam le végül a rövidnek ugyan nem mondható kis monológomat. - Röviden ennyit szerettem volna mondani. Köszönöm a figyelmeteket. – zártam le az előadásomat, majd miután elindult a következő előadó, én kicsit megilletődötten visszasétáltam a helyemre és minden figyelmemet a következő diák előadásának szentelve, vártam az óra folytatását.
635 / MINDENKI / Made by Lizzy! / Decode Acoustic - Paramore
A hozzászólást Lily Luna Potter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Nov. 05, 2012 9:51 am-kor.
Zachary Greenland adult
Hozzászólások száma : 22 Join date : 2012. Sep. 11.
Tárgy: Re: LLG lesson - 5 - 6 - 7 year Vas. Okt. 07, 2012 3:20 am
WHYYAWANNABRINGMEDOWN SO WHAT'S YOUR EVIL ATTITUDE. WHEN YOU GOT ME SPENDING MY TIME PLEASING YOU. WHY MUST YOU KEEP ME ON THE GROUND? WHY YOU WANNA BRING ME DOWN?
- Huszár, az E5re! – Mondja magabiztos hangon, a képen lévő öregember, és elszántan mered, a másik képből átoldalgott fiatal, és csinos nőre. - Ne hidd, hogy ezzel nyerni fogsz, vén csataló! – Néz rá vigyorogva, és szőke haját átdobja a vállán, majd még nagyobb koncentrációval mered a sakkbábukra. Az arcán látni lehet, a mérhetetlen nagy koncentrációt. - Érdemes lenne a királynőt minél előbb biztonságba vinni. – Jegyzem meg, nem zavartatva magam, és továbbra is a képen lezajló hatalmas csatát figyelve. - Igaza van a kölyöknek. – Mondja egyre szélesebb mosollyal, miközben a megtermett bajuszát pödörgeti elégedetten. - Így nem tudok koncentrálni! – Vet rám egy gyilkos pillantást a nő, én viszont erre csak megrántom a vállam, és eszemben sincs elmenni a kép elől. Hogyne, mikor a legizgalmasabb lépés következik! Ezen áll vagy bukik az egész játék. A szőkeség morogva néz vissza újra a sakktáblára, míg végül megfogadja a tanácsomat, és a királynőjével lép. De így sem tud győzelmet aratni. A következő pillanatban, az öregúr szemében felcsillan valami, és villámgyors mozdulattal sakk-matt lesz a vége a mesteri lépésének. Bravó! - Merlin rühes szakállára, már megint ő nyert! – Kel ki magából a nőszemély, majd duzzogva rám pillant. - Te is aztán nagyon sokat segítettél… – Mondja gúnyosan, mire én csak elvigyorodom. - Szívesen. – Mondom szemtelenül, majd mielőtt a rikácsolás behasíthatná a dobhártyámat, jobbnak látom azt, hogy távozzam a színről.
Úgyis legendás lények gondozása óra következik. Kifejezetten örülök ennek a ténynek, a szervezetem már kikívánkozott a természetbe. Ugyan az óra nem tartozik a kedvenceim közé. Nem azért, mert ne szeretném a legendás lényeket, vagy azokkal foglalkozni, de… az a nagy helyzet, hogy amennyire én szeretem őket, ők annyira utálnak engem. Nem viccelek. Elég csak visszatekintenem az előző órák egyikére. Éppen a bólintéreket vettük, engem, pedig le is nyűgöztek a kis lények. De amikor az egyikükhöz hozzá akartam érni… kitört az egyszemélyes kis háborúnk. Én meg akartam fogni őt, ő meg minden igyekezetével azon volt, hogy lesérüljek annyira, hogy még kedvem se legyen hozzáérni. És ez csak egy eset. A többi lénnyel is általában így szoktam járni. Nagyon remélem, hogy most nem valami vérengző fenevaddal ismertet meg minket Longbottom professzor, mert akkor biztos, hogy a gyengélkedőn kötök ki.
Mint mindig, pontosan érkezem az órára, de most mintha jóval többen lennénk, mint ahogy átlagosan. Ennek az óra elején meg is lett az oka, mint kiderült összevontak minket az ötödévesekkel. Végül is nem bánom, így még jobban észrevétlen tudok maradni, ha úgy hozná a helyzet, hogy bármilyen állattal is hadakoznom kelljen. De most, ezen az órán nem kell attól félnem, hogy újabb sérülésekkel leszek gazdagabb. Mert hogy előadást kell majd tartanom az emberek előtt. Oké… megcsináltam a házit, nem lesz gáz. Azt hiszem. Mert hogy elég furán oldottam meg a feladatot, mint ahogy mindent általában. Figyelek a tanárra, és arra, hogy mit mond a hippokamposzról, de gyakran elkalandoznak a gondolataim, hiába is érdekel az, amit a professzor mond. Én már csak ilyen vagyok. Csak akkor csillant igazán érdeklődés a tekintetemben, amikor körbemutogatja a tojást, ami igen csak izgalmas lenne… ha látnék is valami… aprócska kezdeményen kívül bármit is. Biztosan sokkal szebb a kifejlett példány, de van egy olyan érzésem, hogy nekem főleg nem lenne szabad a közelébe mennem.
Utána elkezdődnek a beszámolók. Először egy vörös fürtös fejet látok felvillanni, ahogy kimegy a többiek elé, és rögtön felismerem Lily Pottert. Igazán érdekesre sikerült az előadása, még a választásán sem lepődtem meg: főnixek. Tipikus griffendéles téma, ráadásul illik is a tűzről pattant személyiségéhez. Ha ugyan olyan a személyisége, hiszen közelebbről nem ismerem. Nem is baj, annyi lenne a gonosz mardekáros álcámnak. Úgy döntök, hogy utána rajtam a sor. Jobb minél előbb túl lenni a dolgon, ezért amint a Potter lány újra elvegyül a többiek között, előre sétálok és szembefordulok a társasággal. A hossza még a megadottnál is jóval hosszabb, mert belemerültem a témába. Megköszörülöm a torkomat, majd végigfuttatom a tekintetem a diákseregen és bele sem nézve a jegyzeteimbe, kezdem meg az előadást. - Én a Quintapedet más néven Hairy MacBoon-t választottam a házidolgozatom példájául. – A hangom még így is erőteljesen, magabiztosan cseng, és mindenki hallhatja, pedig nem egy teremben vagyunk. - Vérszomjas, emberevő hajlamú ragadozó bestia. Épp ezért nem ajánlatos két méter közelségben megközelíteni őket, hiszen nem tudhatjuk, hogy mikor válhat belőlünk finom csemege, ha éppen éhes kedvében találjuk ezt az aranyos kis lényt. Alacsony súlypontú testét és öt tuskóvégű lábát, sűrű, vörösesbarna szőr borítja. Nem nehéz őket felismerni, ha véletlenül összeakadnánk velük. Szerencsére, csak egyetlen helyen, Skócia legészakibb pontja fölött található Dear-szigeten fordul elő. Jelenléte miatt, ezt a szigetet, feltérképezhetetlenné tették. Szaporodása, elég érdekesen zajlik le. Elevenszülők, de a kis Quintapedek úgy kerülnek ki, a nagyvilágba, hogy átrágják magukat, a szülőjükön. Épp ezért ezek a lények a lehető legjobban próbálják elkerülni a szaporodás lehetőségét, ezért a hímnemű példányoknak alaposan meg kell dolgozniuk azért, hogy a nőstény példányok elfogadják őket. A párzási időszak télre esik náluk, és a reménybeli apák vérre menő küzdelmet folytatnak azért, hogy végre utóduk, születhessen. Ebben az időben olyan a sziget, mintha csak egy mugli horrorfilmbe csöppentek volna, mindenhol harcoló szörnyetegeket és vérborított havat lehet látni. Csak keveseknek sikerül az agresszív nőstények közelébe férkőzni. Nem lennék a helyükben. Hosszú ideig élnek, akár 100-120 évig is és örökös harcban telik az életük. – Egy vidám mosoly kíséretében tekintek végig újra a gyülekezeten, de még koránt sincs vége az előadásomnak.
- Most pedig, hogy ne csak a száraz tényeket közöljem, jöjjön pár érdekesség. A legenda szerint a szigetet egykor két varázsló család a McClivertek, és a MacBoonok lakták. A McClivert klán feje, Dugald, és a MacBoonokat vezető Quintius, egy napon részegen párbajoztak. Az indok mind máig ismeretlen, hogy miért, de a rossz nyelvek szerint, az volt a küzdelem oka, hogy Dugald fittyet hányva minden szabályra, megszentségtelenítette Quintius lányát, mire persze az atya, eléggé zord állapotba került. Talán érthető is, hiszen az említett leányzó, alig múlt még tizenhat éves, ráadásul jegyessel rendelkezett. Quintiust az sem hatotta meg, hogy Cressida, a lánya örömmel benne volt a kis afférban. A párbajnak lettek következményei, mégpedig az, hogy Dugald életét vesztette. A hagyomány úgy tartja, hogy erre a McClivertek eléggé berágtak, mindenképpen bosszút szerettek volna állni a másik családon. Egy éjjel körbetették a MacBoonok házát és egy különleges varázslattal, ötlábú, ocsmány lényekké változtatták át őket. Senkit sem hagytak ki a mókából. Viszont fogalmuk sem volt, hogy ezzel a saját halálítéletüket írták alá. Ugyanis, hiába voltak MacBoonok hihetetlenül ügyetlen varázslók, szörnyalakban, összehasonlítatlanul veszélyesebb ellenségeknek bizonyultak. A McClivertek hiába próbálkoztak azzal, hogy visszaváltoztassák őket, mindegyik ilyetén próbálkozás kudarcba fulladt, ezért, a szörnyekké átalakult MacBoonok végeztek mindenkivel, aki abba a családba tartozott. Biztosan nem éheztek abban az időben… Ennek következtében, egyetlen pálcaforgató ember sem maradt többé a szigeten, így a Macboonoknak, akár tetszett, akár nem, bele kellett törődniük az elkerülhetetlenbe: örökké ilyenek maradnak. – Nem bírom elrejteni a további vigyoromat. Nagyon beleéltem magam az elhangzottakba és ez látszik is rajtam.
- Hogy a legenda igaz-e? Senki sem tudja. Bizonyosságot nem tudunk szerezni, hiszen egyetlen McClivert tag sem élte túl, az éhes szörnyetegeket, ráadásul a MacBoonok sem beszédképesek. És eddig, sikeresen felzabálták azokat a varázslókat/ boszorkányokat, akik a Varázslény Felügyeleti Főosztályról mentek a szigetre, botor mód naivan, hogy befogják őket és visszaváltoztassák eredeti alakjukra a lényeket. Jobb híján, azt kell feltételeznünk, hogy a MacBoonok, ha ugyan valóban ők lennének azok, elégedettek a mostani állapotukkal és eszükben sincs visszaváltozni. Bár lehet, hogy a nőnemű lények erről másként vélekednének… – Elteszem a jegyzeteimet. - Azért választottam ezeket a lényeket, mert nagyon érdekesnek találtam a legendájukat, és nem is unatkoztam, miközben leírtam a legfontosabb információkat a Quintapedekről. Köszönöm a figyelmet. – Ezzel a végszóval visszalépkedek a többiek közé.
word count: 1251 tagged for: everyone credit: if u seek amy ! at caution
Rose Weasley adult
Here I am : Hozzászólások száma : 49 Join date : 2012. Sep. 11.
Tárgy: Re: LLG lesson - 5 - 6 - 7 year Vas. Okt. 07, 2012 7:27 am
Rose siess, kérlek, mindjárt elkezdődik az óra! – suttogta a fülembe Charlotte, az egyik évfolyamtársam s egyben legjobb barátnőim egyike mire csak megforgattam a szemeimet és csendben írtam tovább. A penna sercegése a pergamenen elárulhatta a lány számára, hogy valóban igyekszem, talán éppen ezért nem sürgetett tovább, csak kiállt a klubhelyiség ajtaja elé hogy távol tartsa a szemtanúkat. Nem is emlékszem már mi volt az a zseniális indok, amivel Charlotte képes volt engem meggyőzni arról, hogy készítsem el helyette a házi feladatát LLG órára, de igen csak ütős lehetett mivel én hülye beleegyeztem. Éppen az utolsó simításokat végeztem a mesterművemen, amikor közeledő lépések zaja ütötte meg a fülemet, Charlotte pedig beszaladt hozzám. - Siess… most indulnak a többiek órára! - Jól van, jól van már csak egy pillanat. – tettem pontot a mondat végére majd óvatosan átnyújtottam a pergament Charlottenak. - Első és utolsó alkalom volt, csak, hogy tudd. – magyaráztam komoly tekintettel mire a szőke hajú leányzó csak bólogatott megilletődve. - Na mi az nem megyünk? El fogunk késni. – kaptam fel a táskámat a földről majd Charlotteal az oldalamon elindultam az óra helyszínére.
Szerencsére épp időben érkeztünk meg a csoporthoz mely legnagyobb meglepetésemre a szokásoshoz képest szép számmal gyarapodott. Értetlenül pislogtam Lottire aki csak megvonta a vállát majd beállt a leghátsó sorba a többi Hollóhátashoz. Követtem a példáját majd érdeklődve, kezdtem hallgatni Longbottom professzort, aki felfedte előttünk a rejtély megoldását. Mint az kiderült Sinisra professzornak el kellett hagynia a Roxfortot s mivel így az ötödik évfolyamnak nem volt aki órát tartson ezért összevontak minket egy különleges óra erejéig. Longbottom professzor elmondta, hogy az óra első részében tőle hallhatunk előadást a Hippokamposzokról, majd pedig nekünk kell beszámolót tartanunk az általunk választott lényről az egész csoport előtt. Amint e szavak elhagyták a professzor ajkait Lotti arca hulla sápadttá vált. Azon nyomban elővette táskájából az általam megírt pergameneket majd sietősen bogarászgatni, kezdte a sorokat. Remek. Legalább annyit megtehetett volna, hogy míg én írok ő legalább a tankönyv anyagát, elolvassa, hogy, úgy ahogy képbe kerüljön a sellőkkel kapcsolatban. Komolyan nem értem néha egyesek gondolkodását.
Longbottom professzor előadása igen csak hamar véget ért, azt követően pedig átadta a terepet diákjai számára. Elsőnek az unokatestvérem, Lily Potter állt ki az osztály elé, aki az egyik kedvenc lényéről, a Főnixről tartott nekünk beszámolót. Az igazat megvallva nem is vártam tőle mást, akkor lepődtem volna csak meg, ha végül más mellett dönt. Lily hamar végzett, én pedig már indultam is volna, hogy felváltsam ám ekkor valakinek sikerült megelőznie. Ez a valaki nem volt más, mint, Zachary Greenland, a Mardekáros srác, akivel elég bonyolult a kapcsolatom. Oh, de még mennyire, hogy az. Hol utáljuk egymást, szitkozódunk, párbajozunk, hol pedig… nem is tudom pontosan. Néha kifejezetten normális, mondhatni kedves… Jó mi? Elég vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban, talán jobb is, ha ezúttal nem állok neki feszegetni. Mivel Greenland megelőzött így a helyemen maradtam, s a történetét kezdtem hallgatni a Quintapedetekről. Bár ezt neki soha életemben nem vallanám be, de el kell, hogy ismerjem nagyon érdekesen adta magát elő, az pedig, hogy még egy legendát is megosztott velünk, a témával kapcsolatban kifejezetten pozitívan hatott.
Az előadás végeztével türelmesen kivártam, míg Zach visszament a helyére majd pedig, hogy ezúttal ne előzzön meg senki felkeltem és sietős léptekkel elindultam kifelé. Charlotte hálás pillantást küldött felém, mivel így még van néhány perce átolvasni a háziját előadás előtt. Merlin hosszú szakállára mi lenne vele nélkülem? - Uhm… sziasztok. Én a kentaurokat választottam a házi dolgozatom témájául, róluk fogok most beszélni nektek. Szóval… a kentaurok őshazája Görögország, ám napjainkban már Európa szerte tudunk kisebb – nagyobb kentaurközösségekről. Erdőlakó lények. A mágiaügyi hatóságok minden érintett országban kijelöltek olyan területeket, ahol a muglik nem háborgathatják a kentaurokat, ám ezt ők amúgy sem igényelték mivel jó rejtőzködők, megvédik magukat. Általánosságban elmondhatjuk róluk, hogy varázslókkal és muglikkal szemben egyaránt bizalmatlanok, s tény, hogy nagyjából egyformán ítélik meg a két embercsoportot. Igen bizony, ítélik, azaz gondolkodó lények. Tökéletesen beszélik az emberek nyelvét, emberi értelemmel rendelkeznek. Felmerülhet hát a kérdés, hogy ha csakugyan így áll a helyzet, miért soroljuk őket, mégis a bestia kategóriába. Erre a kérdésre a válasz igen egyszerű, saját kívánságuk volt, hogy a minisztérium ebbe a csoportba ossza őket. Khm… néhány szó a kinézetükről. A kentaur fejétől a derekáig ember, deréktól lefelé ló. Kültakarójuk színe változó. Szaporodásukat tekintve megállapítható róluk, hogy eleven szülők, bővebb információval nem rendelkezünk. 10 - 50 fős csordákban élnek, gondoskodnak egymásról. Régi feljegyzések, kutatások révén megtudhatjuk róluk, hogy jól értenek a gyógyászathoz, az asztronómiához, a jövendőmondáshoz, az íjászathoz. Ami talán még érdekességnek számít az az, hogy itt a Roxfort birtokán belül is élnek kentaurok, sőt annak idején még tanított is egy példány az iskolában, méghozzá jóslástant. Azért választottam őket mivel utoljára épp róluk olvastam, és egy kissé belemerültem a témába. Nos köszönöm a figyelmet. – ezzel szép csendben visszaballagtam a helyemre és leültem Charlotte mellé. - Remélem, végeztél. – suttogtam mire a lány csak egy aprót biccentett, utána pedig az új felszólaló felé fordultunk.
Here I am : ms. whirlwind Hozzászólások száma : 63 Join date : 2012. Sep. 21.
Tárgy: Re: LLG lesson - 5 - 6 - 7 year Kedd Okt. 09, 2012 1:52 am
I wish that you would come and find me
- - - - - - - - - -Just to tell me that I haven't changed, girl I needed that from you I'm getting money just taking care of me girl I'm spending time just taking care of me right now I'm getting money just taking care of me girl Cuz you'd be tired of taking care of me by now- - - - - - - - - - - - - - - - -
- Clemence! Csipkedd magad, mert még elkésünk! – válasz helyett azonban nyöszörgést és a paplan halk neszelését hallottam csak miközben barátnőm teljesen eltűnt a megtermett dunyha alatt. - Ne csináld már, indulnunk kell. – igyekeztem hatni rá s lerángatni róla a takarót, ám nem jártam sikerrel. - Menj, egyedül nem érzem jól magam. - Miért? Mi a baj? - Kóros iskolaundoritisz. Vigyázz fertőző. - Haha nagyon vicces. Gyere már! - Mondom, menj csak nélkülem, majd ha lesz kedvem, lenézek. - Javíthatatlan, csökönyös öszvér vagy Clemence Lacroix! – sóhajtottam ám végül feladtam a próbálkozást, mivel el kellett indulnom, ha nem akartam ezúttal is elkésni. Bizony, bizony ezúttal is, mivel az a nagy helyzet, hogy ha én egyszer valahová Ms. Clemence „hova rohanjunk, van még időnk” Lacroixal megyek akkor garantált a minimum 10 – 15 perc késés. Ezt a tanárok az évek során úgy hiszem, már megszokták, nem is teszik szóvá, ám számomra akkor is rossz érzés tekintve, hogy alapjáraton egy cseppet sem jellemző rám a pontatlanság. Sietős léptekkel, kettesével vettem a lépcsőfokokat, lefelé amivel sikerült is elnyernem egy – két festmény rosszallását ám ezúttal nem foglalkoztam velük, csak arra koncentráltam, hogy minél előbb beérjem a többieket, akik már réges – rég elindultak a klubhelyiségből. Merlin jóságának hála végül sikerrel is jártam, így hozzá csapódhattam Ethanhez, Hollyhoz és Noah – hoz. Épp időben érkeztünk le a csoporthoz ahol nem kis döbbenettel konstatáltuk, hogy igen csak megsokasodtunk. Ennek a magyarázata igen csak egyszerű volt, sikeresen összevonták az 5. – 6. – 7. évfolyamot egybe hála Sinistra professzornak. Az igazat megvallva cseppet sem bántam a dolgot, mivel így összefuthattam néhány alsós cimborámmal is. Integettem a sor végén toporgó Hugonak és Ericnek majd, pedig a tekintetemmel Őt kezdtem keresni a tömegben.
~ Vajon merre lehet? Azt írta itt lesz, és kérdezni akar tőlem valamit… Merlinre Scorpius merre bujkálsz? ~ Hiába is igyekeztem a nyomára bukkanni, csak nem jártam sikerrel. Louis ugyan a második sor közepén ácsorgott néhány barátjával, ám Scorpius nem volt köztük. Hát így jártam. Nem is akadt több időm ezen sopánkodni mivel Longbottom professzor azonnal bele is kezdett az óra felvázolásába. Az óra első 15 percében a Hippokamposzokról hallhattunk a professzortól, ám amikor végzett a diákok kerültek sorra, hogy megosszák a többiekkel miről készítettek beszámolót. Bizonytalanul vettem elő a táskámból a pergameneket melyekre a házimat írtam, majd gyorsan átfutottam a sorokon, hogy feleleveníthessem a tegnap előtt olvasottakat. Bár tudom nem szép dolog tőlem, de csak fél füllel hallgattam végig Lily, Zach és Rose előadását, figyelmem nagy részét az olvasásnak szenteltem. Épp addigra sikerült végeznem mire Rose befejezte a mondanivalóját, így miután a lány visszasétált a helyére erőt vettem magamon és elindultam kifelé. Az ujjaim görcsösen fonódtak a pergamenek köré miközben megálltam a diákokkal szemben. ~ Jól van Paige, csak ügyesen. Fog ez menni. ~
- Az én beszámolóm témájául a Thesztrálok szolgáltak, róluk fogok most beszélni nektek. Szóval… A thesztrálok nagyméretű, lóra emlékeztető mágikus lények. A minisztérium XXXXX. kategóriába sorolta őket mivel borzasztó nehezen szelídíthetőek. Testalkatuk sovány, csontjaik jól láthatóak, fekete bőrük lazán tapad testükhöz. Lapockatájékuknál egy pár csontos, bőrhártyával borított szárny helyezkedik el, melyek elég nagyok az állat levegőbe emeléséhez. Fejükben, mely a sárkányéhoz hasonlít, merev tekintetű, pupillátlan, fehér szem ül. Fejükből két, rövid szarv áll ki. Alapesetben láthatatlanok, csak olyan személyek számára válnak láthatóvá, akik már láttak valakit meghalni. A mágusok világában a babonásabbak rossz előjelként tekintenek rájuk éppen halál miatt. Szaporodásukat tekintve eleven szülők. Végezetül egy kis érdekesség. A Roxfort egy egész ménest tart ezekből, a csodálatos lényekből, akik a fiákereket húzzák év elején és végén. Év közben a Tiltott Rengetegben kószálnak többnyire a Thesztrálok tisztásán. Hát ennyi lenne… köszönöm, hogy figyeltetek. – miután végeztem egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében visszatértem a helyemre, a tekintetemet pedig a következő felelő irányába függesztettem.
Hozzászólások száma : 10 Join date : 2012. Sep. 26.
Tárgy: Re: LLG lesson - 5 - 6 - 7 year Kedd Okt. 09, 2012 8:26 am
- Scorp! – Nem jutnak el a fülemig a hangok, még mindig teljesen leköt a bájitalom, ami nem és nem akar a megfelelő árnyalatban pompázni. Még mindig nem okkersárga, egy fokkal, mintha halványabb lenne. Mit ronthattam el? Nem engedhetem meg magamnak, hogy pont abból a tantárgyból hibázzak, ami a kedvencem, ráadásul bájitalmesternek készülök! - Scorpius! - Mi van már? – Tekintek fel az engem zaklatóra, cseppet sem türelmesen és kedvesen, ahogy általában az emberekre nézni szoktam. - Haver, te aztán súlyos eset vagy… – Csóválja a fejét, Keith, az egyik háztársam. - Csak azt akartam mondani, hogy nemsokára kezdődik az LLG óránk. Nem kéne róla lekésni. - Jól van, menj csak én, ezt még befejezem. – Legyintek felé sürgetően, majd már fordulok is vissza a hőn szeretett bájitalom felé. Lassan már kezdek a híres-hírhedt Piton professzorhoz hasonlítani, akiről apám mindig beszél. De nem érdekel, a bájitalnak, akkor is tökéletesnek kell lennie. Hamarosan az is lesz. Elégedetten dőlök hátra szemlélve az eredményt, ami igen csak jól sikerült, és már csak akkor kapok észbe, amikor már csak pár perc van az óra kezdetéig. Merlin szent szakállára… hogy fogok időben odaérni?
A táskámba dobálok minden kezem ügyébe keveredett könyvet, nem is figyelve, hogy mit rakok el, majd azt felkapva, már sietős léptekkel indulok is az iskolai birtokra, egyben az óra helyszínére. A távolból látom, hogy a varázslatos lépcsők épp elmozdulnak, mégpedig abba az irányba, amibe én személy szerint akarok menni. Ha ezt lekésem, bő tíz-tizenöt perc múlva jön a következő, vagy kerülő úton kell mennem, de mind a kettő lehetőség a késés biztos lehetőségét hordozza magában. Egyértelmű mit kell tennem: El kell érnem azt a fránya lépcsőt. Rohanni kezdek, és az utolsó pillanatban sikerül átugranom a meglendülő lépcsőre, így sikeresen és pontosan érkezem meg az órára… igaz, nem a szokott társasággal. Egy lánycsapat után sikerül befutnom, egészen a meg növekedett létszám mögött, így alig vagyok látható, és nem mellesleg, hiába nőttem magasra, én sem sokat látok az eseményekből. Na nem baj. Legalább időben ideértem. A szívverésem is megnyugszik, már csak a dolgozatomat készíteném elő, amit rendesen és szépen, mint mindig elkészítettem… de…. A francba! Azt ott hagytam a klubhelyiségben. Ezt a pechet… Ennél fogva igyekszem minél jobban meghúzódni a többiek mögött, hogy Longbottom professzor ne szúrjon ki rögtön és kérje a dolgozatot a kezébe… de egyelőre, ettől nem kell tartanom, mert mint kiderült, be kell számolnunk a házinkról az egész gyülekezet előtt. Rögtön felvidulok, mert ugyan nincsenek nálam a pergamenek, azért annyi dolog megragadt a fejemben, hogy így is tudjak előadást tartani a választott lényemről.
Megnyugszik a lelkivilágom és a tanárra kezdek figyelni, hiszen érdekel a téma, és a diákok előadását is mosolyogva, kíváncsisággal telve hallhatom, mert szeretnék minél több információt kiszűrni a mondottakból. Aztán… megjelenik Paige. Nekem annyi. Ugyan látom, hogy beszél, figyelemmel kísérem az ajkai mozgását, de sokkal inkább leköt az, ahogyan előadja a házifeladatot, semmint a tartalom. Szégyen ide, vagy oda, nem hallok semmit belőle. Tökéletesen másra gondolok, mint a tananyagra, ami nem sokszor szokott velem előfordulni… csak ritka esetekben. Amikor befejezi az előadást, a régóta érlelődött tervem, szárnyakat bont, és elhatározom magamban, most rögtön az órán megteszem. De előtte… túl kéne esnem a beszámolómon. Ezért, most én lépek előre, és nézek szembe a fürkésző tekintetekkel. Az én kezemben nincs semmi, ami arra utalna, hogy elkészítettem a házidolgozatot, de így is magabiztosnak tűnök. - Én a lethifoldokat választottam. – Kezdek bele mosolyogva, lelkesen csillogó szemekkel, mintha minden vágyam az lenne, hogy a tudásomat megosszam az itt jelenlévőkkel. Végül is… tanárnak készülök. - Nagyon ritka bestia, a mi szerencsénkre és csak a trópusokon fordul elő. Fekete köpenyhez hasonlít, vastagsága körülbelül 1 cm lehet, bár ez változó attól függően, hogy mennyit evett, és mennyire tudta az áldozatát megemészteni. Gyakran nem is sejtenénk, hogy egy legendás lényhez van szerencsénk, hiszen ki gondolná, egy fekete köpeny féleségről, hogy bántani tudna? Nem sokan… ebből adódik, hogy sok áldozata van a lethifoldoknak. Mivel igen ritkák, az emberek nincsenek annyira tisztában a létezésével, mint kellene. Főleg a muglikra jelentenek veszélyt, mivel… nekik fogalmuk sincs, hogy milyen veszély leselkedik rájuk. Ugyan, volt pár olyan szerencsés, aki túlélt egy ilyen támadást, azokból, pedig legendák születtek, amik mind máig a muglik tudatában élnek, de a modern kori világban, már senki sem hisz eszekben a „mesékben”. A lethifold, éjjelenként támad, sikló mozgással halad előre a talajon. Nem csak a muglik voltak túlélői a lények támadásának, az első beszámoló egy varázsló pennájából származik, Flavius Belby-től, aki 1782-ben élte túl egy lethifold támadását. – Kis szünetet tartok, és rendezem magamban a gondolataimat.
- Az eredeti szöveggel nem untatnék senkit, mert régi nyelvezettel van írva… – Mellesleg, ennyi mindent, még én sem tudok elraktározni a fejemben… - De a lényegét a beszámolónak, összefoglalom. Belby éppen alváshoz készülődött a nyaralása alatt, mikor hajnali egy óra tájékán suhogás ütötte meg a fülét. Azt hitte, hogy csak a szél játszadozik a lombokkal, de amikor megfordult, egy formátlan és alaktalan éjsötét árnyat vet észre. Akkor borzadt el igazán, mikor azt tapasztalta, hogy ez az árny, vagyis a lethifold, elkezdett felkúszni az ágyán. Hamar a szinte súlytalan mégis veszélyes terhet is érezni kezdte a testén. Erre a mágus, rémülten ült fel az ágyban, miközben a bestia igyekezett megfojtani őt úgy, hogy befogta a száját és az orrát egyaránt, hogy így ne tudjon levegőt venni. Ám a férfi hadakozott ellene, közben érezte a bőrén a lény borzongató hidegségét. Segítséget nem tudott hívni, és próbált az ájulással megbirkózni közben, próbálta hatástalanítani a szörnyeteget a pálcája segítségével. De sajnos nem járt sikerrel. Se a hátráltató ártás, se a kábító átok nem tett kárt a lényben. Belby tisztában volt azzal, hogy hamarosan elveszti az eszméletét, ha nem talál ki gyorsan valamit. Úgy gondolta, az utolsó pillanatok ezek az életében, így egyre a szép emlékeire gondolt, míg végül egy hirtelen ötlettől és utolsó erőből megidézett egy patrónus bűbájt. Azonnal elöntötte a tüdejét az éltető levegő. A patrónus elüldözte a lethifoldot. Csak így lehet védekezni ezek ellen a lények ellen. Viszont, van ennek egy szépséghibája is. A lethifold, végtelenül ravasz. Csak olyan embereket támad meg, akik az igazak álmát alusszák, vagy legalábbis nagyon mozdulatlanul fekszenek az éjszaka sötétjében. Ha valakit sikerül elkapnia, és megfojtania, azt ott helyben megemészti. Aztán, kissé megvastagodott állapotban nyomtalanul eltűnik, ugyanúgy ahogyan az áldozata. – Mivel nagyon komollyá vált a hangom, kicsit vidámabbra veszem a figurát, hogy ne legyen ennyire nyomasztó az előadásom.
- A lethifold támadások számát lehetetlen megállapítani, mivel minden nyomtalanul eltűnik és semmivel sem bizonyítható. Ezt a tényt, nem egy varázsló és boszorkány használta ki arra, hogy eltűnhessen. Vegyük például Janus Thickey esetét, 1973-ból. A varázsló egyszer csak eltűnt az ágyából és csak egy üzenetet találtak utána, amin ez állt: „Jaj, rám mászott egy lethifold, mindjárt megfulladok!” Mivel semmilyen nyom nem volt fellelhető a helyszínen, a családja elhitte a dolgot, hogy Janus már nincs az élők sorában, és egy lethifold vetett véget az életének. A felesége és a gyermekei mély gyászba borultak, egészen addig, amikor a fülükbe jutott az a felkavaró hír, hogy az elhunytnak hitt férj és családapa, ötmérföldnyire otthonától, a Zöld Sárkány fogadóban éli a boldog kis életét, ahol a tulajdonosnővel élettársi viszonyt folytat. – Körülnézek, tekintetem újra megakad azon a bizonyos griffendélesen. - Ennyi lettem volna. – Mosolyodom el, majd visszatérek a diákok közé, de… nem az előző helyemre megyek, hanem közvetlenül Paige mögé lopakodok.
- Ugyan… tudom, hogy nem a legmegfelelőbb pillanat, de ki tudja, hogy lenne-e rá alkalmam később, hiszen alig látlak. – Suttogom alig hallhatóan a fülébe, miközben szorosan mögötte állok, a mellkasom pedig hozzásimul a hátához, igaz… csak egy egészen picit. Így is le kell hajolnom, hogy egyenesen a fülébe mondhassam ki a kérdést, amit már olyan régóta fel szeretnék tenni neki. - Lenne kedved eljönni velem a bálba? – Teszem fel A nagy kérdést. - Én… nagyon örülnék neki. – Némi tétovázás után hátrébb lépek, de nem megyek távolabb tőle, egyszerűen csak úgy helyezkedem, hogy most már a szemeibe tudjak nézni, és úgy várjak a válaszára. Most az sem érdekel, hogy esetleg a tanár rám szólhat, egyszerűen tudnom kell a választ. Különben is, abban reménykedem, hogy a következő előadó kellőképpen lefoglalja, és nem fog arra figyelni, hogy a diák tömegben éppen egy bálfelkérés röppent szárnyra.
words: 1342 tagged: Mindenki és Paige notes: Mondj igent légyszíves XD
Albus Perselus Potter adult
Hozzászólások száma : 16 Join date : 2012. Sep. 23.
Délután két óra is elmúlt már, a társaim egytől egyig elhagyták a klubhelyiségünket s megindultak LLG órára, egyedül én vagyok már megint az a szerencsétlen, aki nem képes idejében elindulni, hála egy imádnivaló, kleptomániás feketelábú görénynek, aki unalmában úgy döntött elemeli a házi dolgozatomat ezzel jelentősen megnehezítve a dolgomat. Nem tudom, miért csinálja mindig ezt velem, de komolyan néha már felmerül bennem a gondolat, hogy elajándékozom utána, pedig nyugodt életet élhetek végre. Lelki szemeim előtt látom is, ahogy megszabadulok tőle, ezzel pedig véget érnek cseppet sem mindennapi kalandjaink… az éjszakai fogócska a folyosókon, az örökös magyarázkodás a fehérneműjüket vesztett lányok előtt, akik meg akarnak lincselni… a kifosztott elsőévesek előtt, akiknek az édességtartalékai bánták a találkozást Percyvel. Milyen szép is lenne… másfelől viszont borzasztó unalmassá válnának a mindennapjaim. Ez a mákja a kis szerencsétlennek különben már egy alaposan lezárt dobozban ücsörögne a postán egy Timbuktuba szóló matricával a doboz tetején. - Percy… O Percy merre bujkálsz? – pillantottam körül a klubhelyiségben majd hasra vágódtam, hogy be tudjak nézni a fotelok, asztalok alá is. - Kérlek, szépen gyere elő, órára kéne mennem. – na már megint itt tartunk. Könyörgök egy görénynek! Elképesztő. Én, Albus Perselus Potter, ünnepelt kviddics csapat tag, a kis túlélő fia leállok könyörögni egy állatnak. Ha ezt bárki meglátná, odalenne a maradék méltóságom is. Percyt ezúttal sem hatották meg az érveim, a könyörgésem, füle botját sem mozdította, én pedig kezdtem türelmemet veszíteni. - Na jó kisöreg… most nincs időm erre. – nyúltam a zsebem mélyére majd elővettem a varázspálcámat. - Invito Percy! – mondtam ki határozottan a varázsigét mire néhány pillanattal később a kis szőrcsomó már a kezemben is volt akár csak a két pergamen melyekre a dolgozatomat írtam. - Nagyon, nagyon utállak, tudd meg! – néztem megrovóan a kis dögre, mire az behúzta a nyakát majd összegömbölyödött megszeppenten. - Ne kezd, most nem hatsz meg! – ezzel betuszkoltam a táskámba majd, mint valami fékevesztett őrült vágtattam át az egész kastélyon, kettesével szedegetve a lépcsőfokokat, majd fellökve a gondnokot, akinek a hátam mögül még sikerült elcsípnem a szentségeléseit. Egek mit fogok én még ezért kapni, ha legközelebb újra találkozunk.
Késésben voltam, ehhez kétség sem férhet, éppen ezért igyekeztem levágni az utat az óra helyszínéig, ahol csak tudtam. Pechemre túl nagy lendülettel igyekeztem lefelé a domboldalon, így az alján nem sikerült megállnom, egyenesen a háztársaim nyakában landoltam. Csodálatos összkép mit ne mondjak. - Bocs fiúk… kicsi a rakás. – vigyorogtam „lányos zavaromban” mire csak morgást és nyöszörgést kaptam válaszul. - Szállj már le rólunk Potter! – szólalt meg egy vékony, női hang, ekkor tudatosult bennem, hogy a két megtermett társammal együtt egy háztársnőnkön landoltunk. - Pe… persze rögtön. Bocs… bocs Florence. – pattantam fel, majd segítettem a fiúknak és a lánynak is felkelni. - Nézd már Potter te csak így tudsz hódítani? Persze máshogy egy nőt sem volnál képes leteperni… - vihogott egy Mardekáros. - Hagyd Albus nem történt semmi. – vigasztalt meg Flo, majd, hogy elkerüljem a további fennakadásokat inkább a felelőkre, kezdtem figyelni. Egy Griffendéles lány beszélt éppen, a Thesztrálokról ha jól emlékszem Paige a neve, majd pedig Scorpius követte a lethifoldokról. Amikor leesett végül, hogy a dolgozatukat mondják fel és, hogy a társaság is jócskán meg növekedett a szokásoshoz képest kissé elbizonytalanodtam. Nem hinném, hogy az enyém annyira jól sikerült volna, hogy mindenki előtt felolvassam… Scorp és a többiek biztos ügyesebbek voltak, mint én, eszemben sincs beégetni magam. El is határoztam ugyan, hogy meghúzom magam és hagyom a többieket érvényesülni, ám amikor a fiú végzett a maga beszámolójával Billy az egyik barátom váratlanul előre lökött, hogy most én következzek. Gyilkos pillantást vetettem felé, mire csak annyit tátogott, hogy kell a pont a házunknak. Remek!
- Hát… - fordultam a tanulók felé miközben zavartan megvakartam a tarkómat. - Az én előadásom témája a Hippogriff lesz. Ez a varázslény Európából származik, de mára már az egész világon elterjedt. A minisztérium besorolása szerint XXX osztályú lény, azaz képzett varázslóra nem veszélyes. A hippogriff sas fejű, ló testű nagybestia. Szelídítése időigényes folyamat, s csak igazán képzett varázslók számára sikerül. A hippogriff megközelítésekor nézzünk mélyen az állat szemébe, s békés szándékunkat, tiszteletünket jelezzük meghajlással. Ha a bestia viszonozza a gesztust, odamehetünk hozzá, amennyiben mégsem szép lassan kezdjünk el hátrálni, ne tegyünk hirtelen, félreérthető mozdulatokat. Néhány szó a táplálkozásáról. A hippogriff elsősorban a földből kikapart rovarokkal táplálkozik, ám szívesen fogyaszt madarakat, kisebb emlősöket is. Szaporodásukat tekintve elmondhatjuk róluk, hogy tojással történik melyet a földre épített fészkükben, raknak le s mely 24 óra múlva már ki is, kell. Általánosságban egy alkalommal 1 tojást raknak le. A kicsi egy hét alatt megtanul repülni, ám hosszabb utakra csak hónapok múltán képes elkísérni édesanyját. Egy kis érdekesség talán, hogy jó néhány évvel ezelőtt a roxforti vadőrnek, Hagridnak is volt egy szelíd példánya itt a birtokon, ám amikor a Minisztérium mégis likvidáltatni akarta a bestiát az váratlanul eltűnt. – persze én tudom a történet folytatását is, ám megígértem apának, hogy nem fedem fel mások előtt, nehogy Hagrid vagy valaki más bajba kerüljön emiatt így utólag. - Köszönöm a figyelmet. – zártam le a beszédem majd pedig újra elfoglaltam helyemet a diákok között.
STATUS;; complete LYRICS;; Highway to Hell, AC/DC TAG;; everyone OUTFIT;; school uniforms WORD COUNT;; 833 OTHER;; köszi, hogy megvártatok
Tárgy: Re: LLG lesson - 5 - 6 - 7 year Pént. Okt. 12, 2012 9:58 am
Tömeg. Ki nem állhatom a tömeget. Amikor a sok birka ember, nekem-nekem jön, figyelmetlenül, és még csak annyit sem vetnek oda, hogy „bocs”, csak rohannak bele a vakvilágba. Még az sem segít, hogy a fiúk itt vannak mellettem, és mindenkire csúnyán néznek, amikor lökdösődve próbálnak utat fúrni maguknak. Hamar megunom a dolgot, és hirtelen megtorpanok, majd behúzódom egy kevésbé forgalmasabb folyosóra, és ott várom azt, hogy a legtöbben eltűnjenek és folytathassam az utamat a birtokra. A barátaimat tovább sodorta a tömeg, de most nem is bánom, jobban szeretem a magányt, még ha ez nem is látszik rajtam… hiszen mindig körülvesznek valakik. Várok. Lassan ritkul a tömeg, én közben a hátamat a hűvös falnak vetve szorongatom a jegyzeteimet, és időközönként bekukkantok a táskámba, hogy rendben van-e a kis lény, akit magammal hordozok.
- Jé, csak nem eltévedtél kislány? – Jelenik meg előttem Hóborc, bosszantó vigyorral az arcán, én pedig teljesen megfeledkezve az álarcomról, gyilkos pillantást vetek felé. - Most nincs időm veled szórakozni. – Mondom hűvösen, és már épp indulnék tovább de, az utamat állja, ráadásul Merlin tudja honnan, de még egy vizes vödröt is szerzett. Tuti a gondnok hagyta itt a közelben valahol. - Jaj, de morcos a mardis csajszi. – Gügyög, majd mielőtt bármit is tehetnék a nyakamba, önti a hideg vizet és kacagva elszelel. Remek. Bosszús sóhajjal veszem tudomásul, hogy tocsogok a vízben, ráadásul olyan ideges vagyok, hogy még a szárító bűbáj sem jut az eszembe. De mivel már igen csak késésben vagyok, nincs is időm ezen agyalni, inkább már-már futva nekiindulok a legendás lények gondozása órára. Öt perc. Öt nyomorult perc késéssel futok be, és nagyon remélem, hogy ez nem tűnik fel a tanárnak. Igen ám, de csuromvizesen igazi jelenség vagyok, és a mardekáros társaim is nagy szemeket meresztenek rám, képzelem, hogy a többiek, mit gondolhatnak. A bosszantó vörösség elönti az arcomat, amit igyekszem leplezni a hajzuhatagommal, de a korábban már bevált trükk most nem jön össze, mivel az is vizes. Sóhajtok, és beletörődöm az elkerülhetetlenbe, így fogok maradni óra végéig, hacsak eszembe nem jut a varázsige.
A figyelmemet, inkább a tanárnak a magyarázatára fordítom, majd az előadókra. Mindegyik nagyon érdekes, főleg, mivel kifejezetten szeretem ezt az órát, csak az rontja le az élvezeti értéket, hogy kezdek dideregni. Nincs olyan hideg, de ha valakiről csöpög a víz, az enyhe fuvallat is olyan számára, mintha jégdárdákat böködnének belé. Én pontosan így érzek. Mindenkit türelmesen végighallgattam, majd miután Albus is elment vissza a helyére, úgy döntök, hogy nem érdemes tovább várni. Belevágok. Kilépek a tömegből, mire többen kuncogni kezdenek, hiszen elég komikus látványt nyújtok. A pergamenek ugyan szerencsésen megúszták a balesetet, de a hajamból még mindig csöpög a víz, és a talárom sincs szebb állapotban. Hiába, még mindig vörös az arcom, de azért elszántan nézek szembe a diáksereggel, majd kezdek bele a beszédbe.
- Én a crupokról készítettem beszámolót. – Hogy miért is ezt a kis lényt választottam? Mert éppen nálam van egy, hogy pár napra őrizgessem, az egyik barátom kedvéért. Örömmel belementem a dologba, mert szeretem az állatokat. - A crup Anglia délkeleti részéről származik. Egy az egyben úgy néz ki, mint egy russel terrier, úgy lehet őket megkülönböztetni, hogy a crupoknak villás farkuk van. Ezt a lényt minden valószínűség szerint a mágusok tenyésztették ki, mivel varázslókkal szemben végtelenül engedelmes, míg a muglikkal ellenségesen viselkedik. Crup-tartási engedélyt a varázsló felügyeleti főosztályról lehet beszerezni. Ha valaki igényelne, szeretne egy ilyen kis kedvencet, akkor egy vizsga keretein belül, számot kell adnia arról, hogy mugli lakta területeken is kordában képes tartani a bestiát. A tulajdonosoknak kötelességük, levágni a lény villás farkát – természetesen fájdalommentesen -, hogy nehogy feltűnjön a mugliknak. A crup teste izmos, feszes és robusztus, rövidlábú. Háta egyenes, lábai erősek, izmaik jól kirajzolódnak. Mancsai a macskáéhoz hasonló. A feje kicsi, V alakú fülei előrehajlók. A szemei mandulavágásúak, harapása ollószerű. A marmagassága, maximum 30 cm lehet. 4-6 kölyköt hoz a világra elevenen. Az élettartama, ötven év is lehet. Ezen kívül… – Megakadok, mert zavargás támad a táskám körül, amit ott hagytam a fűben. Ugyanis az mozogni kezdett. Inkább hagyom a francba a beszámolót, és próbálom menteni a menthetőt, de a vetődésem nem ér célt.
Hatalmas lyuk tátong azon az eszközön, amiben eddig a könyveimet tároltam, és egy mandulavágású szempár kukkant ki, majd hirtelen ki is ugrik a táskámból egy crup. Bizony… Én ostoba magammal hoztam az órára. Nagyon nem volt jó ötlet… Ezzel viszont még koránt sincs vége. Olyan gyors, hogy képtelen vagyok feltápászkodni és máris egy tucat dolog történik körülöttem. A kis lény úgy látszik éhes, mert megrohamozza az első áldozatát Rose Weasley képében és megcsócsálja a talárját. De ez láthatóan nem ízlik neki, ezért további áldozatokat keres magának. Lily Potternek a táskáját kóstolja meg, míg Paige Cookot a nagy rohangálásban nekilöki a mellette ácsorgó Scorpius Malfoynak. Majd lefékez Albus Potternél és nagy szemeit rámeresztve megugatja párszor, végül megrágja a cipőjét, és csak utána halad tovább. Egyenesen Dorian Longbottom professzorhoz. Ott végtelen lelkesedésében ugrálni kezd rá, közben csóválja a villás farkát és büszkén várja a simogatást. Egek… Már megint mibe keveredtem??
- Elnézést, tanár úr! Én nem tudom, hogy tudta kirágni a táskámat… – Motyogom, miközben igyekszem minél előbb odaérni a kis lényhez, és mikor ez sikerül felkapom a karjaimba, és még jobban elvörösödöm. - Mint… látható… a gumiabroncstól, a kerti törpéig mindent megeszik… és a talárokat, táskákat, cipőket is előszeretettel kóstolja meg. Elnézést kérek mindenkitől, akinek kellemetlenséget okoztam… – Motyogom, és zavartan beletúrok a hajamba, de a másik kezemmel továbbra is magamhoz szorítom a lelkes kis állatot, aki továbbra is szeretné valamivel megtölteni a gyomrát, épp ezért, puszta kedvességből a rálógó hajamat kezdi el rágni. - Pedig Merlinre esküszöm, megetettem! – Fakadok ki, és eltartom magamtól a kis mitugrászt, hogy ne tudja tovább emészteni a még mindig vizes tincseimet. Már megint jól megcsináltam…
WORDS: 946 TAG: Mindenki ^^ És ne vegye senki személyeskedésnek az ámokfutásom, azt találtam meg, akire épp kedvem szottyant XD És elnézést kérek a késésért. LYRICS: Lost in Paradise by Evanescence
Hozzászólások száma : 26 Join date : 2012. Oct. 07.
Tárgy: Re: LLG lesson - 5 - 6 - 7 year Szomb. Okt. 13, 2012 6:34 am
Another day, another adventure!
Gyengélkedő… Mióta csak a Roxfort növendéke vagyok azon voltam, hogy amilyen messze csak lehet, kerüljem el ezt a helyet, ám most, hiába minden igyekezetem mégis csak itt kötöttem ki, hála egy nagyszájú Mardekáros libának, aki, suttyomban amikor háttal álltam neki fellógatott a plafonig fejjel lefelé természetesen, majd csak a poén kedvéért megszüntette a varázslatot melynek következtében cirka 6 métert zuhantam, majd csapódtam be a hideg, kemény kövezetre. Tény és való, hogy amikor végre valahára sikerült feltápászkodnom nem álltam épp a helyzet magaslatán, ám pechemre a kis jelenet szemtanúja volt egy prefektus is, akinek hiába könyörögtem, bizonygattam, hogy kutya bajom sincsen, mégis ragaszkodott hozzá, hogy elkísérjen a gyengélkedőre, ahol a kérlelhetetlen javasasszony Madame Dubois máris vizsgálgatni kezdett. Ágyba kényszeríttet pontosan úgy ahogy a mama szokott ha otthon beteg vagyok és valami eszméletlen vacak ízű kotyvalékot erőltetett belém fájdalomcsillapító bájital címen. Egek! Nem is tudom pontosan, hogy mi a rosszabb, a panasz vagy maga a gyógymód. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy jól vagyok és órára kéne mennem, de a boszorkány hallani sem akart erről, azt mondta legjobb esetben is csak másnap, reggel enged, ki ha sikerült meggyőződnie afelől, hogy minden a legnagyobb rendben van. A hangulatom gondolom mondanom, sem kell, teljesen el lett rontva, fájt belegondolnom, hogy a többiek most biztosan valami izgalmas, érdekes dolgot vesznek LLG – n, egyedül én maradok ki belőle. - Na még mit nem! – motyogtam az orrom alatt, miközben felültem majd alaposan, körülnéztem, merre lehet Madame Dubois. Az idős javasasszony éppen a bájitalait rendezgette a másik szobában, ekkor pedig elérkezettnek láttam az időt a nagy szökésre. A terv roppant egyszerű volt. Míg a madame pakol, én szépen csendesen kilopózom a korteremből, magamhoz veszem a dolgozatomat majd, pedig sietek a többiekhez, hátha sikerül legalább az óra felén jelen lennem. Az elhatározást hamarosan tett követte, szinte lábujjhegyen lépkedtem egyenesen az ajtóig. Néhány lépés választott csak el, kezdtem megnyugodni, elhinni, hogy már nem történhet semmi rossz sem, amikor a hátam mögül éles, kellemetlen hang ütötte meg a fülemet. - Na de Ms. Weasley, mégis mit képzel hová megy? Megmondtam, hogy ágyban kell maradnia! – összerezzentem ám nem adhattam fel, a cél oly közel volt már. Csak néhány lépés… - Sajnálom Madame Dubois. – fordultam felé majd az ablak irányába kezdtem mutogatni. - Az a bagoly magához jött? - Mi? Hol? – fordult meg a nő mire azonnal feltéptem magam előtt az ajtót majd eszeveszett sprintbe, kezdtem egyenesen a bejárati csarnok irányába. - Ms. Weasley! – hallottam még a hátam mögül, ám már nem fordulhattam vissza. - Bocsánat! – kiáltottam ezt követően már el is tűntem a boszorkány szeme elől. ~ Győzelem ~
Leleményességemnek, gyors reflexeimnek hála néhány pillanattal később máris a friss levegőn találhattam magam, ám kénytelen voltam kis időre megállni mivel a tüdőmben hirtelen szúró fájdalmat kezdtem érezni, nem különben a fejemben. Talán mégsem volt épp a legjobb ötlet agyrázkódással fogócskát játszani ám nem akartam egy egész napot a gyengélkedőn elvesztegetni. Ha a javasasszony csakugyan érti a dolgát, akkor annak a bájitalnak, amit megitatott velem, perceken belül úgyis hatnia kell, addig pedig csak elviselem valahogy a fájdalmat. A mellkasom fel s alá járt miközben próbáltam normalizálni a vérnyomásomat, a kezem pedig ökölbe szorult. ~ Gyerünk A. J. szedd össze magad! Oda kell érned, nem jellemző rád, hogy kihagysz egy órát! ~ Mély levegőt vettem, majd szép lassan kifújtam, ám a hányingerem nem akart csillapodni. Lassan indultam el ismét az óra helyszíne felé miközben magamban elmondtam egy néma könyörgést, melyben azt kértem, hogy senki se vegye észre, hogy csak most érkezem meg, és, hogy be tudjak csatlakozni az órába. Amint befejeztem a fohászomat és megérkeztem az óra helyszínére azt hittem az agyrázkódástól hallucinálni, kezdtem. Egy kis lény pusztított a diákok között miközben néhányan szakadt ruhadarabjaikat igyekeztek helyrehozni, egymásba kapaszkodva keltek fel a földről. Egy mardekáros lány Longbottom professzor előtt ácsorgott kezében a felfordulás okozójával és heves magyarázkodásba kezdett a történtekről, míg a prof figyelmesen hallgatta őt. ~ Ezt nem hiszem el! Merlin aztán gyorsan kapcsol! ~ Kihasználtam, hogy senki sem figyel, s gyorsan elfoglaltam a helyemet néhány hugrabugos között majd igyekeztem elvegyülni. - Hé Tracy szerinted, most mi legyen? – érdeklődtem mire a lány csak megvonta a vállát. Fél szemmel Longbottom tanár úr felé sandítottam, aki csak intett, hogy folytassuk az órát. Hát jó. Emma, az egyik 5. éves háztársam súgta a fülembe, hogy a házi dolgozatunkat kell elmondani a többiek előtt, amikor látta, hogy kissé tanácstalan vagyok, így sikerült felvennem a fonalat, még ha igen csak nehezen is.
- Leszek én a következő. – léptem előre amikor láttam, hogy szép lassan mindenki összeszedte magát és folytathatjuk az órát, közben elővettem a talárom zsebéből a pergamenjeimet. - Az én előadásom témája a Baziliszkusz. A Baziliszkusz az XXXXX osztályú lények csoportját gazdagítja, azaz bizonyítottan varázslót ölt, idomításra, szelídítésre teljességgel alkalmatlan. A fennmaradt források szerint az első baziliszkusz kitenyésztője Hitvány Herpón volt. A történet szerint a párszaszájú görög feketemágus hosszas kísérletezés után jutott arra a felfedezésre, hogy a tyúktojásból, ha azon varangy kotlik, hatalmasra megnövő, minden más hüllőnél veszélyesebb kígyó kel ki. Hihetetlen mégis igaz. – köszörültem meg a torkom, miközben nekidőltem egy fának. A fejem még mindig borzasztóan fájt ám az előadásomat nem akartam félbeszakítani éppen ezért próbáltam ügyet sem vetni rá. - A... A baziliszkusz… teste fénylő zöld, hossza akár a 15 métert is… elérheti. A hím példányok skarlátvörös fejtollaikról ismerhetők fel. A baziliszkusz méregfogával is képes ölni, ám legveszélyesebb fegyvere hatalmas, sárga szeme: aki belenéz, azonnal meghal. Öhm… táplálkozása kimerül az emlősökben, madarakban illetve a legtöbb hüllőfajtában. Amennyiben a Baziliszkusz megfelelően táplált igen magas kort is megélhet. Például Hitvány Herpón példánya állítólag közel kilencszáz évig élt. Bár a baziliszkuszköltést a középkor óta törvény tiltja, tény, hogy e tevékenység igen könnyen eltitkolható: elég kivenni a tojást a varangy alól, mikor megjelennek a minisztérium ellenőrei. A baziliszkusznak csakis párszaszájú varázsló tud parancsolni, éppen ezért a feketemágusok többsége éppúgy tart a bestiától, mint bárki más. Talán pontosan ez az oka annak is, hogy közel 400 éve senki sem találkozott ilyen bestiával Nagy – Britanniában. Amit még el kell mondanom, az az, hogy azért választottam pont ezt a lényt, mivel igen csak ritka, s véleményem szerint érdekes. Köszönöm, hogy meghallgattatok. – ezzel összegöngyöltem a papírjaimat és visszatértem a helyemre. ~ Huh… ez egész jól ment! Csak ez a rohadt fejfájás múlna már el végre! ~
* * *
Words.: 1030 Notes.: Köszönöm, hogy megvárt professzor :-) Music.:Here
Nem vagyok az az örült dühöngő fajta, inkább szép csendben bosszút szövögetek, vagy pedig keresek egy vállat amin sírhatok ha valami tényleg olyan dolog történt velem, amitől a világ is összedől, és majd csak aztán agyalom ki, hogyan vágok vissza. Most, talán az elmúlt két hónapban először, sikerült eljutnom odáig, hogy kifejezetten ingerült legyek. Miután Paige megpróbált rábírni hogy felkeljek, akartam adni magamnak negyed óra lustizást, hogy majd utánna teljesen kipihenten elinduljak LLG-re, de ez olyan szinten nem jött össze, hogy mikor kipattantam az ágyból, már negyed óra késésben voltam. Mikor ez tudatosult bennem, villám gyorsan magamra kaptam az egyenruhámat, a fogamat pedig fésülködés és szempillaspiràlozás közben mostam meg. Ha valaki végignézte volna a bénázásomat, biztos sírt volna a nevetéstől. Gyorsan végigmértem magam, a jó tíz perces készülődés eredménye egész elviselhető lett, csak furcsán éreztem magam a megszokott sötét smink nélkül, amit szinte minden nap viselek, nagyjából mióta 12 évesen lázadni kezdtem. Anyáék hibája, túlságosan is óvtak mindentől, mivel én vagyok a legfiatalabb gyerekük, ráadásul lány. Gyorsan felkaptam egy halom papírt, amin az új kviddics stratégia állt rajta egy "részemről jó" feliratú cetlivel és ledobtam a fiúk ajtaja elé, hogy a kapitányunk - aki nem meri egyedül megcsinálni a stratégiát, mivel ész is kell hozzá és az neki nem mindig van - megtalálja. Éppen kíértem a klubbhelységből, amikor eszembe jutott, hogy a hazimat és minden más órai felszerelésem bentfelejtettem. Az orrom alatt morogva szidtam magam, miközben a festmény felé fordultam és kimondtam a jelszót. Visszarohantam a pergamenekért és a könyvemért, közben az órámra néztem és megállapítottam, hogy sikeresen megdöntöttem a késési rekordomat. Nem kellett több, felpattantam a seprűmre és kisuhantam a folyosóra. Nem egy festmény kezdett el kiabálni velem, amiért már megint megszegem az iskolai szabályokat, de lassan már tényleg hozzá kéne szokjanak. Mivel az órák már vagy 20 perce elkezdődtek, egy lélek sem jött szembe velem, egészen a bájitaltan termek előtti folyosóig, amikor is a "kedvenc" mugliismeret tanárom bukkant fel. Szerencsémre el volt merülve a gondolataiban, ezért nem vette észre, hogy én síri csendben, fél centire a plafontól elrepülök fölötte, majd ki a kapun.
Gyorsan elértem az óra helyszínére. Hatalmas szerencsém volt, mivel Sowerby előadást tartott és majdnem mindenki felé volt fordulva. Készülődtem volna leszállni a seprűmről, amikor egy igen komikus jelenetnek lehettem szemtanúja. Néhány crup letámadott pár diákot, a mardekáros lány pedig lassan úgy nézett ki, mint egy paradicsom. A zűrzavarnak hála a professzor nem vette észre, hogy csak most értem ide. Alig páran akadtak, akik kidülledt szemekkel díjazták a belépőm, a többiek elvoltak magukban. Leugrottam a seprűmről, visszaküldtem a helyére, és odamentem egy csoport hollóhátashoz, amiben kiszúrtam pár ismerős arcot. - Miről maradtam le? - kérdeztem, miközben a tömeget szemléltem. - Fél óra késéssel beállítassz, és utána csak így benyögöd, hogy miről maradtál le? - fakadt ki Henry, mire páran felénk kaptak a fejüket, de gyorsan találtak maguknak más bámulnivalót. - Az ötödikesek és a te évfolyamoddal együtt van óránk. Ha felolvasod a hazid mindenki előtt, pontot szerezhetsz a házadnak. Nagyjából ennyi.
Elkezdtem keresgélni Paige-et a tömegben, semmi sikerrel, ezért amikor a hugrabugos lány befejezte a mondanivalóját, inkább kisétáltam a tömeg elé. Ha már három órát szenvedtem a könyvtárban, legalább szerezzek pontokat. - Én a sárkányokat választottam, azokon belül is a Hebridai Feketesárkányokat - vettem elő a pergameneket a zsebemből. Átfuttattam rajta gyorsan a szemem, majd a tömeg felé fordultam. - Durva, fekete pikkelyeik és bíborpiros szemeik vannak. A szárnyaik nagyon hasonlítanak a denevérekére, de igen nehéz lenne őket összetéveszteni, mivel egy kis herbidai akár kilenc méterre is megnőhet. A hátán borotvaéles taréjsort található, a farka hegyén pedig nyílhegy alakú tüske. A minisztérium nem véletlenül sorolta be az XXXXX osztályba. Agresszív a természete és példányonként 250 négyzetkilométeres vadászterületre van szükségük. Leginkább szarvasokra és szarvasmarhákra vadásznak, de sokszor támadnak varázslókra is, ha az illető van olyan szerencsétlen, hogy a közelébe menjen, még ha véletlen is. - Még egyszer ránéztem a papírjaimra, de nem volt rajta semmi olyan, amit még érdekesnek találnék. - Ennyi lenne. Köszönöm a figyelmet.
Szerencsémre kiszúrtam a tömegből Paige-t és Scorpius-t, így a hollóhátasok helyett hozzájuk sétáltam. Közelebb érve nem bírta elkerülni a figyelmem, hogy mindkettőjük egyenruhája koszos volt és arcuk rák vörös. - Nem vagyok benne biztos, hogy tudni akarom mit csináltatok.
A hozzászólást Clemence Lacroix összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Nov. 17, 2012 8:59 am-kor.
Vendég Vendég
Tárgy: Re: LLG lesson - 5 - 6 - 7 year Hétf. Okt. 15, 2012 4:01 am
floating down escalators
YOUR EYES ARE GREEN, YOUR HEART IS BLACK
Miután elfoglaltam helyemet a diáksereg háta mögött premier plánban nézhettem végig egyes tanulók érdekes reakcióját. Némelyek örültek a változatosságnak, mások arca inkább holtsápadt színt öltött mihelyst tudatosult bennük a tény miszerint, az egész csoport előtt kénytelenek előadást tartani. Voltak olyanok is, akik tanácstalanul meredtek egymásra, sőt… amire igenis felkészültem, késők, akik jóval az óra megkezdése után csatlakoztak hozzánk s kissé nehezükre esett felvenni a fonalat. Egy élmény volt nézni, ahogy megszeppenten, döbbenettől tágra nyílt tekintettel pásztázták végig a jelenlévőket, mit sem sejtve arról miért is bővült szép számmal a diákok sora. Hát igen… így jár az, aki késik. Bár tudom hajdanán én magam sem voltam éppen a pontosság mintapéldánya mára, mégis sikerült „felnőnöm”. Ettől eltekintve tisztában vagyok azzal, hogy mi minden jöhet közbe az embernek, nem várt tényezők, különleges helyzetek melyek akaratlanul is felborítják a megszokott napi rutint éppen ezért egyes kollégáimmal ellentétben nem szokásom pontlevonásokkal honorálni a pontatlanságot. Hogy jól teszem e, az majd idővel elválik.
Nem kellett sokáig várnom az első felelőre, Lily Potter szinte pillanatokkal utánam azonnal el is foglalta helyét a diákokkal szemben majd belekezdett a főnixekről szóló kiselőadásába. Időközben elővettem a zsebemből a jegyzetfüzetemet és a ceruzámat, melyeket mindig magamnál tartok vész esetére s heves jegyzetelésbe fogtam. Úgy döntöttem jobb lesz, úgy ha hagyom, hogy a növendékek előbb mind kiálljanak a többiek elé, s ha mindenki végzett végül összefoglalom a tapasztalataimat, értékelem a hallottakat. Lily nagyon hamar végzett, én pedig csak egy biccentéssel jeleztem felé, hogy szép munkát végzett, jöhet a következő bátor jelentkező. Lily helyét egy mardekáros fiatalember, bizonyos Zachary Greenland vette át, akiről el kell, hogy ismerjem az egyik legjobb diákom. Minden órámra felkészülten érkezik, dolgozatai részletesek, beszámolói érdekesek, információban bővelkednek. Ezúttal sem kellett csalódnom Mr. Greenlandben, a témaválasztása tökéletesre sikeredett. Az egyik legérdekesebb lényt, a Quintapedet más néven Hairy MacBoon-t választotta, s az általános jellemzők mellett pedig még a bestiához tartozó legendát is megosztotta csoporttársaival. Elismerően pillantottam a srácra majd néhány gondolatot lefirkantottam gyorsan a füzetembe. A soron következő felszólaló Rose Weasley volt, aki a kentaurokról készített házi dolgozatot. Némi bizonytalanságot éreztem a hangjában, a beszéde legelején ám később úgy tűnt sikerült leküzdenie, s az előadás vége felé már magabiztosan, nyugodtan fordult társai felé. Jó látni, hogy maguktól is milyen szorgalommal lépnek elő az újabb és újabb „óratartók”, ezek szerint ilyesmit máskor is alkalmazhatok. Pedig mennyire tartottam én ettől… huh. Eddig azonban úgy fest a helyzet, hogy minden rendben van. Na, de nem iszom előre a jeti bőrére, még hátra vannak páran.
Sikerült egy kicsit elkalandoznom, így mire észbe kaptam már egy újabb tanuló, nevezetesen Paige Cook osztotta meg velünk kutatásainak eredményét a Thesztrálokról. Ms. Cook választása egy cseppet meglepett mivel eddigi tapasztalataim szerint nem sokan érdeklődtek saját akaratuk miatt ezek után a lények után. Ki tudja talán épp a babona miatt melyek a halállal, hozzák összefüggésbe őket, talán csak, mert a legtöbb ember számára láthatatlanok, ki tudja, de így van. Érdeklődve hallgattam a kisasszony beszámolóját majd mikor végzett biztatóan, mosolyogtam rá. Úgy érzem egyre érdekesebb lesz ez az óra, s a diákjaim még csak nem is sejtik, hogy az előadások után közel sincs vége a meglepetéseknek. Aztán jön még csak a java. A griffendéles leányzót egy újabb hollóhátas, Scorpius Malfoy követte, aki szintén a legszorgalmasabb, legtehetségesebb diákjaim, közé tartozik. Mr. Malfoy ezúttal is lehengerlő előadást nyújtott, már meg sem lepődtem részletességén, alaposságán. Ha valakiről, hát róla aztán el tudom képzelni, hogy később tanári pályára lépjen, akár csak Mr. Greenlandről. Ki tudja, talán nem ártana velük leülnöm egy picit külön beszélgetni, hogy pontosan mit terveznek a későbbiekben, hátha valamelyikükkel érdemesebb egy kicsit többet foglalkozni. Miután Mr. Malfoy végzett helyét egy háztársa, Albus Potter vette át, aki házi dolgozata témájául a Hippogriffeket választotta. A fiatal hollóhátas kissé ziláltan állt a csoport elé, amit nem bírtam nem megmosolyogni, ám aztán erőt vettem magamon, felöltve a szigorú tanári vonásokat s figyelni kezdtem. Mr. Potter előadása igen csak gyorsan véget ért ám a tartalomban nem találtam kivetni valót. Igaz itt – ott lehetett volna egy kicsit talán részletesebb, de hát első próbálkozása, nem árt a gyakorlás. Fogom még őket feleltetni, többször, tágabb témaköröket megadva, hogy lássam mire képesek.
Ahogy teltek – múltak a percek egyre inkább kezdtem megnyugodni. Az előadások szépen, folyamatosan haladtak, a diákok rendesen viselkedtek, úgy tűnt nem csúszhat hiba a számításaimba. Hát igen… ekkor még nem számoltam a következő diákkal, a társai elé kilépő Olivia Sowerbyvel. Az előadása korrektül indult, élvezettel hallgattam, ahogy a crupok szokásairól, jellemzőiről beszél, ám néhány pillanattal később váratlanul elszabadult a pokol. A mardekáros lány táskájából elszabadult kis lény fékevesztett pusztításba kezdett melyet számtalan diák talárja, cipője, táskája bánt. Döbbenten pattantam fel a helyemről, hogy nekilássak a probléma megoldásának, amikor a crup egyenesen hozzám szaladt, s követelni kezdte magának a figyelmemet. Olivia természetesen azonnal mellettünk termett s karjaiba fogta az elszabadult crupot majd heves magyarázkodásba kezdett. - Ms. Sowerby! Teljesen elment az esze? Hogy kerül magához egy crup, hiszem pont maga, mondta el, hogy a tartásuk engedélyhez kötött! – idegesen varázsoltam elő egy ketrecet mely elég erős az effajta kis pusztító lényekkel szemben. - Tegye bele és lehetőleg vigyázzon rá, hogy ezúttal ne szabaduljon el! Mínusz 5 pont a Mardekártól és óra után még elbeszélgetünk. – túrtam bele a hajamba zavartan, majd amikor a tanulók úgy – ahogy rendbe szedték magukat intettem, hogy folytassuk, a felelést s próbáljuk meg elfelejteni az iménti kis incidenst.
Ismét helyet foglaltam a társaság háta mögött, majd a figyelmemet A. J. Weasley előadásának szenteltem, aki szemlátomást nem volt túl jó bőrben. Beszéd közben meg – meg állt, akadozott mintha csak rosszullét kerülgette volna, ám ő nem engedett neki, tisztességesen befejezte a feladatát csak aztán vegyült el társai között. Hmm… talán erről nem ártana később szólnom Charlienak nehogy a végén baj legyen. Az órai előadók népes táborát végül Clemence Lacroix az ugyancsak griffendéles diáklány zárta, aki a Hebridai Feketesárkányokat választotta témájául. Hihetetlen, mintha csak megsejtette volna mire is, készülök. Az órámra pillantottam s örömmel állapítottam meg, hogy még bőven van időnk óra végéig éppen ezért miután Ms. Lacroix is végzett újra elfoglaltam a helyemet a diákok előtt.
- Nos, elismerésem az imént felszólalóknak igazán érdekes, információ dús előadásokat hallhattunk az elmúlt néhány percben. Tetszett, ahogy bátran ki mertek állni társaik elé, s olyan kiegészítő információkat is megosztottak velük melyek színesebbé, érdekesebbé tették az adott lényeket. Mivel más terveim is, vannak még az óra hátralévő részére nem is, húzom – halasztom a pontozást, hanem rögtön bele is vágok. – vettem elő ismét a kis füzetemet. - Lássuk csak. Lily Potter plusz 17 pontot szerzett a Griffendél háznak, Zachary Greenland plusz 30 – at a Mardekárnak. Rose Weasley 20 pont, Paige Cook 25, Scorpius Malfoy 30 pont, Albus Perselus Potter 15, Olivia Sowerby 17… - itt megálltam néhány pillanatra. - Különös képpen köszönjük a szemléltető példát is. – jegyeztem meg majd ismét a papírom felé fordultam. - A. J. Weasley 18 pont, s végezetül Clemence Lacroix 17. Nagyon szép munkát végeztek, büszkék lehetnek magukra. Akik ezúttal nem tartottak kiselőadást s nem szerezhettek pontokat házaik, számára ne búslakodjanak az óra még nem ért véget. – miközben a jegyzetfüzetemet a zsebembe csúsztattam másik kezemmel a pálcámért nyúltam s a közeli fa tövébe, szegeztem. - Finite Incantatem – mondtam ki a varázsigét mire a diákok szeme előtt is láthatóvá vált egy újabb, kissé nagyobb doboz. - Mint mondtam… a meglepetések még nem értek véget… ám ezúttal nem én fogom felfedni önök előtt a doboz tartalmát. – ezzel megidéztem a patrónusom mely pillanatokkal később már el is tűnt az erdő fái között. - A most következő anyagrészhez segítségül hívtam egyik igen jó barátomat és kollégámat, aki egyben a mentorom is volt, s aki miatt a sárkánykutatói pálya mellett döntöttem. Nagyon sokat tanulhatnak tőle, éppen ezért kérem, figyeljenek jól, működjenek együtt vele és velem. Nem is szaporítanám tovább a szót, helyette inkább megint átadnám a terepet. Charlie te következel! – szóltam be a fák mögé, majd amikor a férfi előlépett kezet fogtam vele. - Csak ügyesen. – ezzel visszasétáltam a társaság mögé.
A szerzett pontok összesítve.: Hugrabug.: 18 Griffendél.: 59 Hollóhát.: 65 Mardekár.: 42
Kérlek mielőtt elkezdenétek reagolni várjátok meg Charlie Weasley hozzászólását! Következő reagomat várhatóan hétvégén küldöm majd el, de chaten mindenképpen jelezni fogom előre!
tagged: mindenki | word count: 1305 | notes: Csak így tovább!
escalators template by ACT APALLED! of A THOUSAND FIREFLIES
Érdekesnek ígérkezett a mai nap. Sosem voltak igazából kommunikációs problémáim, és ha a rezervátumba hoztak egy csoportot is szívesen szövegeltem pár percet a sárkányokról. Nem voltam soha az az izgulós fajta, és ha meg kellett valahol nyilvánulnom sem kellett sosem hajráznom, vagy nyugtatnom magam, hogy menni fog. Igazából most sem kellett. Nem is arról van szó, hogy Charlie bácsi beijedt volna egy marék tizenévestől. De ismét a Roxfort falain belül lenni abban a hiszemben, hogy most nem én vagyok a nebuló, hanem akire figyelnek, felettébb fura volt. Sosem gondolkoztam tanári pályán, talán mert túl kötöttnek találtam a saját életfelfogásomhoz. Itt lakni, aludni egy éven keresztül nem találtam volna kifizetődőnek. Pedig szívesen mesélek én bármilyen lényről, sőt ha nem a szakterületeimről kérdeznek is igyekszem a kíváncsiskodók tudásszomját kielégíteni. Főleg ha nagy tapasztalatom azért akad benne. A fogadtatás ami érkezésemkor várt, ugyanolyan befogadó volt, mint amikor még diákként koptattam a padokat. Váltottam pár szót tanárokkal, az igazgatóval, és ha nem is tértem ki igazán arra, hogy A. J. milyen az órákon, de gyakran terelődött erre a téma. Mint ha a tanárok azt gondolták volna, hogy ez is érdekel, de ugyanakkor nem akartam kínos helyzetbe hozni a lányomat. Az azért megnyugtatott, hogy nincs vele semmi probléma az órákon. Sőt, inkább már vannak kimondottan olyan tárgyak, amik jobban mennek neki, mint a többi. Ilyenkor kimondottan elfogott az a tipikus apai büszkeség. Ahogy az is jó érzéssel töltött el, hogy ez a hely hiába már évezredes, de mindig megmarad az a hangulata, amit egykor tapasztaltam itt hét év alatt. Minden szinte változatlanul a régi, pedig azt gondolná az ember, hogy az újjáépítést követően majd teljesen más lesz. A Rengetegben várva is az az érzés fogott el, hogy milyen ismerős ez a hely. Jó, mégis fura. Már csak a jelre vártam, és percenként a sárkányt figyeltem, hogy milyen állapotban van. Ugyan a pofájára lett húzva egy zacskó, ami telis-tele volt kábító anyagokkal, mégis egy sárkány ébersége kiszámíthatatlan. Megsimítottam párszor a pofáját, aztán elérkezett az idő, hogy felfedjem magam. Kíváncsi voltam, miféle reakciókat tudok kiváltani a diákokból. Nem mondom, hogy egy híresség lennék, ugyanakkor azt sem, hogy a világ legszürkébb alanya lennék. Mindenesetre A. J. bizonyára meg fog lepődni. A kis csoporthoz vettem az irányt, de megvártam míg Dorian befejezi a mondanivalóját. Csak utána léptem elő a takaró fék közül, bár azt észrevettem, hogy pár kíváncsi tekintet kiszúrta már az alakomat a beszéd alatt is. előbukkantam a fák közül, laza mosollyal köszöntöttem az összeseregletteket, Doriant pedig baráti kézfogásban részesítettem. Meg kell hagyni, őt is jó volt látni, nem minden nap fut össze az ember egy remek kollégával, baráttal. Már váltottunk pár szót, főleg mikor megbeszéltük, hogy mi lesz az óra anyaga. - Köszi. - biccentek kis mosollyal a háttérbe vonuló tanár felé, és a dobozhoz sétálok. - Hát srácok, azt hiszem ilyet, mint amit ez rejt, nem minden nap láttok. Azt nem mondanám, hogy soha, bizonyára már akadt dolgotok sárkánnyal. Van itt a csoportban olyan, aki már élőben is találkozott egyel, ha nem is egészen közelről? - kérdés közben előhúzom a pálcám, és a dobozra mutatok. Egy könnyed varázslattal feloldom a záróvarázst és leemelem a diákokkal szemben lévő oldalt. - Had mutassam be nektek az egyik legfiatalabb tagját a rezervátumnak. Ő egy Anipodean Opaleye tudományos megnevezéssel, de antipoduszi opálszemű sárkányként szokták inkább emlegetni. Van aki az égi csodának tartja őket és a szivárványból eredezteti létüket. - kiemelem a kis összvissz kilencven centis jószágot, hogy jobban lehessen látni. - Nála még nem igazán mutatkoznak a szivárvány jelei, egyelőre lilás, halványlilás árnyalatban pompázik. Ha ivarérett lesz, akkor már a színek nagy jelentőséget nyernek nála. Amit tudni lehet ezekről a lényekről, hogy Új-Zélandról származnak, de ma már szinte minden sárkányrezervátumban megtalálható néhány példányuk. Ritka faj és védettek is. A picinél ha nem is annyira, de majd az anyjánál megfigyelhettek egyéb jellegzetességeket, amik a fajra jellemzőek. Őt is szeretném bemutatni nektek, úgyhogy kövessetek. Elindulok át a fák között azon az útvonalon, amin ide is jöttem. A sárkánnyal valószínűleg semmi probléma nem lesz, ha minden jól alakul. Pedig a szernek bírnia kell, mert annyit adagoltam neki. Rengeteg időm elment, hogy kimérhessem a pontos dózist. Hogy a sárkány ne tegyen hirtelen reakciókat, ugyanakkor azért el se kábuljon rendesen. A biztonság érdekében azért alaposan ki lett néhány fához is kötve, de magatehetetlen ilyenkor. Csak némi nyugtalanságot vettem észre a szemeiben ahogy meglátta a nebulókat. Hogy nyugtassam, egy kézzel megpaskolom a fejét, és az is nagy hatással van rá, hogy a kicsinyét biztonságban tudja. Csak a felgyülemlett társaságot kémleli nagy bágyadtan. - Ő egy kifejlett nőstény példány. Mint látjátok, a pikkelyei a szivárvány minden színében pompáznak. És ha jól megfigyelitek a szemét, észreveszitek, hogy a szemei pupilla nélküliek, szintúgy a szivárvány ezer színében pompáznak és csillognak. Nem a rejtőzködés a céljuk. Sőt, mily meglepő, a hegyvidékkel ellentétben ők a völgyeket kedvelik, és a gazdagon ellátott folyó menti területeket. Alapvetően egy békés lény, nem kell tőle félni. Amint látjátok, különféle anyagokkal, illatszerekkel benyugtatóztam. Ez a szer az idegeket nyugtatja, így szegény elég kába is. Nem fog sem megszökni, sem bármi hirtelen mozdulatot megtenni. Akik bátrabbak megsimíthatják, ismerkedhetnek vele, csak azt kérem, hogy ne özönnel rohanjátok meg ha lehet. A kölyökkel arrébb is állok picit, hátha akad bátor jelentkező, közben tovább beszélek. - Kedvenc eledelük szerintetek mi lehet? Segítek, Ausztráliában nagy pusztítást tudtak régen okozni, néha ma is. A szinte ausztrál szimbólummá vált állat a kedvenc eledele, de nem válogat a juhok, marhák között sem. Tojást nem tudtam hozni, de azt érdemes tudni róla, hogy sápadtszürke színű, és a muglik gyakran őskövületnek nézik. Ahogy így levonható, minél idősebb, annál díszesebb is. Felnőtt korukra elérik akár a két, három tonnát is, mégis csak a közepes méretű sárkányok közé van besorolva. Azt azért elmondanám, hogy egy sárkány mérete senkit ne tévesszen meg, a kisebb termetűek is elég veszélyesek tudnak lenni, főleg ha lebecsüli őket az ember. Még kezdő sárkánykutatóként az ilyen picikkel is meggyűlt a bajom, mint ez itt a kezemben. A harapásuk már nekik is elég fájdalmas tud lenni, talán mint egy macskáé. A picik által okozott sebek még könnyen gyógyulnak, de a nagyobbak könnyen lepörkölik az ember haját, ha nem figyelnek. Veszélyes, ritka és gyönyörű lények mind. Lakóhelyünkön csak a közönséges walesi zöldsárkány őshonos, de bármelyik rezervátumban minden fajból akad. Ha gondoljátok, a kicsivel is ismerkedhettek. És.. Azt hiszem ennyit szerettem volna. Köszönöm a figyelmet. Még valamit, ha bármi kérdésete támad, vagy egyéb ezzel a témával kapcsolatban felmerül, akkor írásban a tanár úron keresztül elértek. De arra kíváncsi lennék, hogy most miféle meglátások születtek, véleményeket, kritikát, bármit elfogadok. Csak nyugodtan, nem harapok. Ha volt már sárkánnyal dolgotok, azt is meséljétek el nyugodtan. - tényleg érdekel mégis miféle hatással van egy ilyen lény jelenléte egy emberre, erről szoktam jegyzeteket írni, és így is bővül a repertoár, sárkány és ember kapcsolata végett. Mosoly jelenik meg az arcomon, ezzel is biztatva a nebulókat, de ugyanakkor megkönnyebbülök, hogy nem fulladt kudarcba az előadás, és remélem minél több diák érdeklődését felkeltettem ezzel. Dorian-re sandítok, de ugyanakkor a lányomra is vetek egy pillantást. Direkt nem akartam őt kiemelni, nem tudom mennyire hozná őt kellemetlen helyzetbe így a csoporttársai előtt és ennyi idősen én is cikinek találtam, ha a szüleim valamiért felhívták rám a figyelmet.
Paige Cook oot phoenix
Here I am : ms. whirlwind Hozzászólások száma : 63 Join date : 2012. Sep. 21.
Tárgy: Re: LLG lesson - 5 - 6 - 7 year Pént. Okt. 26, 2012 3:04 am
I wish that you would come and find me
- - - - - - - - - -Just to tell me that I haven't changed, girl I needed that from you I'm getting money just taking care of me girl I'm spending time just taking care of me right now I'm getting money just taking care of me girl Cuz you'd be tired of taking care of me by now- - - - - - - - - - - - - - - - -
Ez a nap telis tele van váratlan meglepetésekkel, alig győzöm kapkodni a fejem. Épp, hogy csak sikerült végeznem a kiselőadásommal, máris újabb tanuló lépett a diáksereg színe elé, aki nem volt más, mint Scorpis… az én Scorpisuom akit, égre – földre kerestem már, mégsem sikerült a nyomára bukkannom. Ilyen az én formám. Ahogy megszólalt egyből kizártam a külvilágot, nem foglalkoztam már senki mással csakis vele. Szinte ittam minden egyes szavát, csüngtem minden egyes hangon melyet felénk intézett. Nem kellett csalódnom benne, ismét túlteljesítette a feladatot és az amúgy száraz tankönyvi anyagot izgalmassá, érdekessé varázsolta számunkra. Nem tudom, hogy csinálja. Én sem vagyok kimondottan rossz tanuló, de ő valahogy mindenben remekel… néha kicsit talán még féltékeny is vagyok rá, amiért a tanárok folyton őt hozzák fel példának előttünk és az eredményeit. Persze örülök neki, hogy ilyen ügyes csak hát, na… nem szeretem más mellett rosszabbnak érezni magam. Mihelyst végzett, Scorp visszatért közénk ám ezúttal nem a barátai mellett foglalt helyet, mint az előbb, hanem közvetlen mögém állt be. ~ Merlin szerelmére! Direkt kínzol? ~ A szívem egyből hevesebb ritmust kezdett diktálni, ahogy megéreztem mellkasát mely szorosan a hátamhoz simult. Borzasztó nehézségek árán sikerült megőriznem a hidegvérem miközben testem minden egyes porcikája beleremegett a fiú érintésébe. Igyekeztem tekintetemet továbbra is előre szegezni egyenesen Albusra aki időközben bele fogott a témájába, ám közben minden egyes idegszálammal feszülten figyelni kezdtem Scorpiusra. Fogalmam sem volt róla, hogy vajon miről szeretne beszélni velem, ám amikor végre feltette a nagy kérdést azt hittem menten elájulok. ~ Elhívott a bálra??? Elhívott a bálra. ÁÁÁÁÁÁ ELHÍVOTT A BÁLRA!!!!! ~ Bele került ugyan néhány percembe mire sikerült, úgy ahogy feldolgoznom az imént hallottakat, ám amikor ez sikerült ajkaim önkéntelenül is hatalmas mosolyra húzódtak. - Komolyan szeretnéd??? Hát… jó veled megyek. – suttogtam vissza miközben próbáltam megállni, hogy ne ugorjak itt és most a nyakába mindenki szeme láttára. Mérhetetlen boldogság kerített a hatalmába, olyannyira, hogy még azzal sem tudtam foglalkozni, hogy vajon mégis, hogyan fogjuk tudni ezt kivitelezni anélkül, hogy fény ne derüljön a mi kis románcunkra. Minden apró – cseprő probléma, eltörpült a jókedvem mellett, szinte majdhogynem repkedni kezdtem.
- Nem is mertem reménykedni, abban hogy… - ám a mondatomat ezúttal már nem tudtam befejezni, mivel váratlan fordulatot vett az óra menete. Olivia Sowerby, az egyik Mardekáros lány a crupokról készített kiselőadást, ám amire az ég egy adta világon senki sem gondolt volna, az az, hogy magával hozott szemléltetésül egy élő példányt, amely egyszer csak kirágta magát a lány táskájából majd, pedig heves pusztításba kezdett mielőtt bárki is felocsúdhatott volna. Számos diákot sikerült áldozatul ejtenie többek közt engem is. Míg Rose és Lily egy – két ruhaneműje, táskája bánta a kis találkozást addig engem a kis izé rohangálás közben egyenesen Scorpius karjaiba sodort, épp csak, hogy meg bírtam állni talpon, nem estem rá a fiúra. - Iz… Izé… bocsánat. – dadogtam nagy vörösen miközben akaratlanul is közelebb bújtam hozzá. A nagy felfordulás közepette szerencsére senkinek sem tűnt fel a dolog éppen ezért úgy döntöttem kiélvezem ezt a néhány röpke pillanatot mielőtt vissza, kellene zökkennünk a valóságba. - Te… Jól vagy? – kérdeztem meg végül halkan, néhány perccel később miközben kibontakoztam szerelmem öleléséből, majd hatalmasat ugrottam, amikor meghallottam Clemence hangját a hátam mögül. - Mi??? Mi… Mi csak… - már megint ez az átkozott dadogás. Annyira utálom. - Majdnem ráestem Malfoyra amikor Sowerby crupja nekem jött. – mondtam végül miközben igazgatni, kezdtem az egyenruhámat. - Ki az a dilinyós aki, ilyet hoz be órára??? Röhej. – motyogtam morcosan, zavartan miközben megálltam Clemi mellett. - Amúgy… látom meggondoltad magad… minek köszönhető, hogy mégis csak megtisztelsz minket a jelenléteddel? – incselkedtem egy kicsit a barátnőmmel.
Longbottom professzor hamarosan ismét megállt velünk szemben, hogy kiértékelhesse a munkánkat és kioszthassa a pontokat én, pedig azonnal rá kezdtem figyelni. Nem gondoltam valami nagy dolognak a beszámolómat, sőt… ám legnagyobb meglepetésemre a professzor 25 ponttal díjazta azt. - 25 pont? – meredtem nagy szemekkel Clemire utána lelkesen csillogó szemekkel pillantottam a két pergamentekercsre, amiket még mindig a kezemben szorongattam. - Király. Egyre jobban halad a házunk. – miután a prof. mindenkit kiértékelt bejelentette, hogy az óra még közel sem ért véget a számunkra, most jön még csak a java. Izgatottan vártam az újabb fejleményeket, egészen addig, míg Charlie Weasley fel nem bukkant és el nem mondta, hogy látni fogunk majd egy igazi, élő sárkányt. - Hűha! – csúszott ki a számon, amikor előkerült egy kisebb példány majd engedelmesen követni kezdtem a csoportot a Tiltott Rengeteg egy kijelölt szegletéig ahol egy sokkal nagyobb példány pihent elkábítva. Csodálatos élmény, egy igazi sárkányt látni szemtől szembe, alig néhány centiméter távolságból, hát még az, hogy engedélyt is kaptunk rá, hogy megsimogassuk. - Te is jössz Clem? – fordultam a barátnőm felé izgalomtól csillogó szemekkel, majd meg sem várva a válaszát előre léptem s óvatosan megsimogattam a lény fejét.
Mit ne mondjak, nehezemre esett visszatartani a kitörő nevetést, amikor mindketten olyan megszeppenve meredtek rám. Paige még ugrott is egyet, annyira sikerült megijesztenem. Ebből sikerült kikövetkeztetnem, hogy pillanatgyilkos lettem, ami egy kicsit meglepő volt, elvégre ezelőtt maximum kisebb szemezgetéseken kaptam rajta őket. A barátnőm dadogása csak megerősítette az elméletem. - Nagyon igyekszik a figyelem középpontjába kerülni - kommentáltam, miután kipréselt magából egy rendes választ és elmesélte mi történt a vörösnek hála. - Hát, legalább elérte a célját, bár a vizes haj egy picit túlzás. - Bevallom, volt egy érzésem, hogy azt nem direkt csinálta, de nem a mardekárosok iránti szeretetemről vagyok híres. - Csak öt percet akartam még lustizni, de simán visszaaludtam. Máskor kitartóbban szoktál ébresztgetni. Mellesleg - váltottam vidámabb hangnemre -, látnod kellett volna, hogy repülök végig a folyosón, Wenner feje fölött. Még csak észre sem vett. Látszott rajtam, hogy büszke vagyok a teljesítményemre, elvégre az iskolai szabályok megszegése az egyik kedvenc hobbim, rögtön a kviddics után, és mesterien űzöm. Sportot lehetne belőle csinálni.
Pár perc múlva az előadók helyét Longbottom professzor foglalta be, majd értékelte az előadásunkat. Paige úgy örült a 25 pontjának mint egy öt éves kislány, aki most kapott egy új, fényes és csillogó játékot. - Szép munka - gratuláltam neki. Az enyém csak 17 pontot kapott, de nem érintett túl mélyen, mivel nem pontszerzés céljából írtam meg a házim. Amúgy is, a Griffendél hálás lehet nekem, hogy mennyi pontot szoktam szerezni a kviddics meccseken, így bűntudatom sem volt. Kíváncsi voltam mi lesz még. A Legendás Lények Gondozása óra azért is tartozik a kedvenceim közé, mert ritkán szoktunk unatkozni. Nem kellett csalódnom, a professzor rövid beszéde után Charlie Weasley lépett ki a fák közül és vette át Longbottom helyét a tömeg előtt. Tudtam róla, hogy sárkánykutató, amikor pedig megkérdezte, hogy van-e a jelenlévők közül olyan aki már találkozott egyel, büszkén válaszoltam. - Van! Igaz, csak egyszer volt szerencsém közelről megnézni egy ilyen lényt, de örök emlékként megmaradt. A tizenötödik szülinapomra kaptam elő-ajándékként nyáron, mivel ősszel születtem és így rá vagyok kényszerülve, hogy a napján az iskolában ünnepeljek vagy Roxmortsban, már ha a barátaim vannak elég bátrak kiszökni velem az éjszaka közepén. Apámmal elmentünk a Bury St. Edmunds-i rezervátumba, ahol egy erősen elkábított Kínai Gömblángsárkányt figyelhettem meg alig pár méter messziről. Akármilyen közhelyesen is hangzik, az volt életem egyik legszebb napja. Figyelmesen hallgattam, ahogy az opálszeműről mesélt. Igaz, még csak a lila néhány árnyalata látszódott rajta, így is gyönyörű lény volt. Mikor megemlítette az anyját, teljesen bezsongtam. Komolyan látni fogunk egy kifejlett példányt?
Követtem Weasley-t és a népes társaságot a fák közé, majd megláttam. Kábán ki volt kötözve pár fához, aminek köszönhetően megsajnáltam, de tudtam, hogy mindenki biztonsága érdekében lett lefogva. Az újdonsült professzor-félénk, vagy nem is tudom minek hívjam, odament hozzá majd még többet mesélt. Mikor megengedte, hogy mi is közel mehessünk hozzá azt vártam, hogy mindenki rohanni fog, mint egy őrült, de a többség eléggé meg volt szeppenve, sőt, néhányan inkább hátráltak. Nem is válaszoltam Paige kérdésére, odasétáltunk a sárkányhoz és megsimogattuk. Weasley tovább mesélt, de nem figyeltem, a kis szárnyas szivárvány teljesen lekötötte a figyelmem, mint akit megbabonáztak, csak rá koncentráltam. Nyugodtan vette a levegőt, közben minket méregetett. Egy rövid pillanatra összeakadt a tekintetünk, látszott rajta, hogy kába volt, de gyorsan inkább a pikkelyeit kezdtem tanulmányozni, nehogy megijedjen tőlem. Ez persze normális esetben nem merült volna fel bennem, de ki tudja mennyire érzi magát védtelennek ennyi nyugtató hatása alatt.
A hozzászólást Clemence Lacroix összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Nov. 17, 2012 8:58 am-kor.
Scorpius Malfoy adult
Hozzászólások száma : 10 Join date : 2012. Sep. 26.
Tárgy: Re: LLG lesson - 5 - 6 - 7 year Vas. Okt. 28, 2012 5:24 am
Most kivételesen igazán örülök, hogy nem a háztársaimmal együtt álldogálok. Hogy miért is? Látva azt, Paige válla felett, hogy Albus letarolja a nagyrészüket, kifejezetten jó érzés, nem köztük lenni. A beszámolóm után, pedig szerencsétlen flótás jött, igaz, az ő beszámolójára már nem figyeltem, mert közben behatóan szuggeráltam Paiget, reménykedve a pozitív válaszában a kérdésemre. Annyira elmerülök a saját gondolataimban, és abban, hogy próbáljam sugározni Paige felé, hogy mennyire szeretném, ha igent mondana, hogy először fel sem fogom, hogy megszólalt. Pedig így történt. Kétségbeesetten kutatok az emlékezetemben, hogy mit mondott, de a kérdése, csak nem akar eljutni az emlékezetembe, csak az utána következő mondatnál ragadok le, hosszú, hosszú pillanatokig. Tényleg azt mondta, hogy eljön velem? Jól hallottam? Hiszen csak suttogott. De a széles mosolyából arra merek következtetni, hogy igen, valóban igent mondott. Az én arcomon is megjelenik az ő mosolyának a tükörképe, és nem is olvad le onnan, hosszú-hosszú ideig. Most már még kevésbé figyelek arra, hogy mi is történik pontosan az órán, így az sem tűnik fel, hogy egy érdekes kis lény ámokfutásba kezd.
Csak akkor eszméltem fel, mikor hirtelen Paige a karjaimban kötött ki, amit ugyan elképedéssel fogadtam, de nem tudtam letörölni a vigyort az arcomról, sőt, még szélesebb lesz és átölelem a lány karcsú derekát, legalább egy kis pillanatra. És most cseppet sem érdekel, hogy ki lát minket és ki nem, bár valószínű, hogy senki, mivel mindenki a garázdálkodó lénnyel és a vizes mardekáros lánnyal van elfoglalva, nem, pedig velünk. Ami határozottan szerencsés olyan helyzetben, ami nekem kedvez, és közvetlen közelről élvezhetem, Paige illatát és közelségét. - Te most komolyan bocsánatot kérsz? – Kérdezem megdöbbenve, felvonva az egyik szemöldököm, miközben még szorosabban ölelem magamhoz. Látom, hogy ő sem igazán bánja a szituációt, ezért kicsit közelebb hajolok hozzá, és mélyen belenézek a szemeibe. De nem sokáig élvezhetem a kialakult helyzetet, mert pár pillanat múlva elhúzódik, én meg kissé csalódottan sóhajtok. Igaz, elég halk volt, így maximum csak ő hallhatta senki más. - Eddig tökéletesen jól voltam, de most, hogy elhúzódtál… ezt nem igazán tudom díjazni. – Válaszolok a kérdésére, de beletörődöm az elkerülhetetlenbe, főleg mivel látom, hogy Clemence is megjelent a színen, így hát kénytelen vagyok visszatérni a szokásos szerepkörömbe.
Paige rögtön magyarázkodásba kezd, hogy mi is történt és akaratlanul is, de egy apró mosollyal nyugtázom a dadogását. Én csak akkor szólalok meg, miután kitombolta magát. - Pontosan így volt. – Vonok vállat, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy őrült kis lény, a karjaimba löki Paiget. Amit mellesleg még mindig egyáltalán nem bánok. De persze… ezt nem mondhatom ki. - Most hogy mondjátok… nekem más dolgom van. Csak azért jöttem erre, mert kölcsön akarok kérni az egyik griffendélestől egy könyvet. – Olyan vízfolyékonysággal hazudok, hogy annak, aki nem ismer olyan behatóan, mint például Paige nem is tűnik fel. Hogy szavaimnak nyomatékot adjak, el is sétálok a két lány közeléből, és egy griffendéles fiú mellett állok meg, és elegyedek vele beszélgetésbe kellő távolságra, ahol már véletlenül sem hallhatnak. Természetesen semmi könyvről nincs szó, egyszerűen megérdeklődtem, hogy pontosan mi is történt az előbb, amire készségesen választ is kaptam, az alibim, pedig tökéletesnek tűnhet. Visszatérek a hollóhátasok berkeibe és a figyelmemet, a tanárra szegezem, aki újra megszólal.
Pontozás. Ilyenkor mindig elfog az idegesség. A maximalizmusom fog egyszer a sírba vinni. De ma sem kellett csalódnom magamban, mert harminc, azaz harminc pontot kaptam az előadásomra. Ez hihetetlen. Ilyen nincs. Jóval kevesebbre számítottam főleg mivel abszolút nem hoztam magammal, magát a házidolgozatot. Irtó nagy szerencsém volt azzal, hogy most nem szokásosan beadni kellett, hanem előadni az osztály előtt, különben szépen kaptam volna egy cseppet sem jó osztályzatot. Amit természetesen nem engedhetek meg magamnak. Viszont, amikor Paigenek ennyi pontszámot adnak, akaratlanul is elönt iránta a büszkeség, és küldök felé egy mosolyt, természetesen csak akkor, ha azt nem látja más. Már most jól telik a napom. Főleg, hogy az órának még koránt sincs vége, és még egy meglepetést is tartogat a számunka Longbottom professzor. Mégpedig azt, hogy egy valódi sárkánykutatót hív az órára.
Nem is kell sokat várni, az illető megjelenésére, akit természetesen már ismerek hallomásból. A Weasley és Potter famíliának az összes tagját hallgatom nap, mint nap, hogy mit mikor és hogy csináltak. A szüleim előszeretettel beszélnek bárminemű baklövésről, amit ezek a családok elkövettek, úgyhogy egyáltalán nem ismeretlen egyetlen név sem. Természetesen, én nem vagyok olyan botor, hogy belemenjek ezekbe a függő vitákba, hiszen őszintén mondom, engem egyáltalán nem érdekel, hogy kinek mi a neve, meg hogy mégis mit csinál. Legalábbis akkor nem, ha teljesen érdektelen számomra az illető. Én pedig az összes Weasley-vel és Potterrel így vagyok. Most viszont feszült figyelemmel követem Charlie Weasley mondandóját és egyetlen szavát sem mulasztom el. Érdekel a téma, ahogy az óra maga is érdekelni szokott általában, most csak azért volt ez rendhagyó alkalom, mert túlságosan lekötött az, hogy igent mondjon nekem Paige a bálra. Most viszont, miután minden elrendeződött, semmi sem tudja elterelni a figyelmem. Legalábbis egy ideig.
Amikor az egész csoport megindul a Tiltott Rengeteg felé, követem a példájukat, és amikor meglátom a kifejlett sárkányt, csak még jobban elfog az izgalom. Már épp lépnék a lényhez, mikor Paige és Clem megelőz, így kénytelen vagyok türelmesen várakozni, amíg ők végeznek. Különben is, hölgyeké az elsőbbség, hiába szeretnék én is oly nagyon már a sárkány közelében lenni. Csak akkor lépek ki a tömegből, amikor ők már visszafelé ballagnak, és mivel pont Paige mellett haladok el, egy tizedmásodpercre megérintem a kezét, mintha csak véletlen lenne, és tovább folytatom az utam a sárkány felé, mintha mi sem történt volna. Amikor odaérek a kába bestiához, minden megtorpanás nélkül simítok végig rajta. Még így is érzem a belőle áradó hatalmas erőt, és azt is tudom, seperc alatt képes lenne leteríteni a lábamról. Ez elképesztő. Mindig is tiszteltem az ilyen lényeket, ez pedig egy kifejezetten gyönyörű példány. Mosoly jelenik meg az ajkaimon, majd egy újabb simítás után visszamegyek a többiek közé. Kíváncsi vagyok, hogy ki lesz még olyan bátor, hogy a sárkány közelébe merészkedjen.
words: 978 tagged: Mindenki Paige és Clem notes: Örültem is neki
Zachary Greenland adult
Hozzászólások száma : 22 Join date : 2012. Sep. 11.
Tárgy: Re: LLG lesson - 5 - 6 - 7 year Vas. Okt. 28, 2012 11:13 am
WHYYAWANNABRINGMEDOWN SO WHAT'S YOUR EVIL ATTITUDE. WHEN YOU GOT ME SPENDING MY TIME PLEASING YOU. WHY MUST YOU KEEP ME ON THE GROUND? WHY YOU WANNA BRING ME DOWN?
Miután végeztem az előadásommal és visszatértem a helyemre, megjelent Rose a színen az előadásával. Mint mindig, mikor ő kerül a gondolataim középpontjába, ellentétes érzések kezdenek keringeni a fejemben. Már régebben felkeltette az érdeklődésemet, de bevallom nem a szépsége, és nem is a személyisége ösztönzött arra, hogy elkezdjem keresni a társaságát. Sokkal inkább okozott örömöt az a tudat, hogy Weasley, akit az egész családom utál. Tökéletes lázadási lehetőségnek tűnt a számomra az, hogy becserkésszem magamnak, mert így habár a szüleim nem tudnak majd róla, de fellázadtam ellenük pusztán azzal, hogy olyan lányt választottam magamnak alkalmi partnernek, aki cseppet sem méltó az aranyvérű családomhoz. Márpedig minden jó, amit eltiltanak előlem. Tehát épp ezért kezdtem el megkörnyékezni, igaz megoszló eredménnyel. A lány olyan szeszélyes, mint én, ami megnehezíti kicsit a dolgom, de nem lehetetleníti el. Így csak még érdekesebb a „játszma” ami kettőnk között folyik. Rose a kentaukról beszélt, és engem eléggé lekötött, bár be kell vallanom, nem annyira az előadásra figyeltem, hanem pontosabban Rá, de ez mostanában így szokott lenni, ha a figyelmem középpontjába kerül.
Végig szemmel kísérem, ahogy visszalép a nebulók közé, utána az újabb emberre, pontosabban egy griffendéles lányra szegezem a tekintetem. Fogalmam sincs hogy hívják, de gyakran láttam már a folyosókon. Ugyan jó az emlékezetem, de sok embert képtelen vagyok megjegyezni, egészen addig, amíg fel nem keltik valamivel az érdeklődésemet. Hát, neki még nem sikerült. Számomra maximum csak azért számítana, mert griffendéles, és akkor, ha vele kezdenék megszegnék egy bizonyos íratlan szabályt, hogy egy mardekáros, griffendéllel nem kezd ki. De ezt a szabályt már jó régen felülírtam, így már nem aktuális. Viszont a thesztrálokról szóló előadása már sokkal jobban érdekelt, mint maga az ember. Mindig is érdekeltek ezek a lények, így nem csoda, hogy feszült figyelemmel követem végig a beszámolót, és nem egy apró részletet, jelentő információt is alaposan elraktározom a fejemben, hogy még a legváratlanabb, legmeglepőbb helyzetekben is tökéletesen vissza tudjam mondani. Nem hiába mondták már, hogy egy zseni veszett el bennem…
A következő felszólaló Scorpius Malfoy, akit csak és kizárólag azért ismerek, mert tudom, hogy kicsoda az apja, és ezek mellett még tisztelem is, pedig az nagy szó. Én ritkán tisztelek bárkit is, de Malfoy közéjük tartozik. Hihetetlen tudással rendelkezik, és ez látszott is abból, hogy milyen könnyedén beszélt a választott lényéről, pedig egyből kiszúrtam, hogy semmilyen jegyzetet nem vitt magával. Most is kiváló munkát végzett és kénytelen vagyok, elismeréssel adózni neki. Nem mondom, hogy az élet más területein, mint például az iskola okosabb nálam, de amilyen jó tanuló, itt én csak másodikként kulloghatok mögötte. De nem is bánom. Csak arra vagyok hajlandó tanulni, ami engem érdekel, és ami megbolygatja a fantáziámat. A mágiatörténelem például egy azon tárgyak egyike, ami annyira nem érdekel, mint a cipőm talpán lévő por. De ez teljesen egyéni vélemény.
Albus Potter. Na az ő nevét is elég nehéz lehetne elfelejteni. Nem telik el úgy nap, hogy ne történne valami az iskolában, ami mögött ő, vagy éppen a híres görénye áll. De most rá is figyelek, mivel a hippogriffek szintén érdekes lénynek számítanak az értékrendemben. Aztán az egyik háztársam Sowerby kezd bele a beszámolójába, ami viszont egyáltalán nem köt le. Hogy miért? Crup? Merlin szerelmére ki a fenét érdekel egy ilyen szőrös kis izé? A figyelmem épp ezért Rose felé kalandozik, de ami ezután történik, az meglep és váratlanul ér. Egy crup hirtelen elszabadul, ezzel egyúttal a pokol is a csoport körében. Ezt a képet le kéne festeni. Komikus a látvány, főleg, hogy az a dög egészen a tanárig meg sem áll. Már előre látom, hogy ennek pontlevonás lesz a vége, és valóban… így is lett. Megforgatom a szemeimet és inkább újra Rose tanulmányozásába, fogok, de nem sokáig, mert egy késő érkezett meg az órára. Ugyan szinte senki nem vette észre, de engem annyira nem érdekelt, hogy Sowerby mit magyaráz, hogy szerencsésen láttam a lány megérkezését. Neki sem tudom a nevét. Csak annyi ismeretes a számomra, hogy a hugrabug házat gyarapítja.
Miután helyre állt az óra menete, már kezdi is a beszámolóját, ami legalább szintén érdekes és leköti a becses figyelmemet. Ahogy az utána következő, szintén csak látásból ismert lány. Ő az, aki kviddicsezik és folyton párbajozik a mardekárosokkal, ha jól emlékszem… De persze ez sem kötötte le annyira az érdeklődésemet, hogy megjegyezzem. Mindenesetre a sárkányok jó választás volt a részéről, főleg mivel az óra menete is e felé a téma felé kezdett el kanyarodni. De előtte a professzor lepontozta az előadásunkat. Amikor hozzám ért, elégedett mosoly tűnik fel az ajkaimon, aztán ez pedig csak még szélesebb lesz, mikor kiderül, hogy igazi sárkányokat fogunk látni az óra második részében. Igaz… messziről el kell kerülnöm a bestiát vagy bestiákat, mert pórul járhatok. Egyelőre örülök, hogy a crup nem talált meg, ahogy minden más lény előszeretettel tesz bennem kárt. Charlie Weasley megjelenésével már minden figyelmem a tanóra menetére irányult, és komolyan érdekelt a beszámoló, és minden információ, amit megosztott velünk.
A csoporttal együtt belépek a Tiltott Rengetegbe, mikor arról van szó, hogy egy kifejlett példányt is megtekinthetünk, de amikor kiderül, hogy lehetőségünk van megsimogatni a kába lényt, szégyen, nem szégyen, de inkább a közelébe sem megyek. Biztosan lenne olyan szerencsém, hogy pont akkor, amikor én simogatnám meg, tompulna a szerek hatása, és valami baleset következne be. Mert általában mindig ez történik. Még a legszelídebb állatok sem bírnak nagyon, amit nem értek, mivel én kifejezetten szeretem őket. Szerencsére… a baglyommal és a boámmal tök jóban vagyok. Biztos a hosszú évek együtt léte teszi. Tehát, amíg a többiek kiélik a sárkánysimogatási vágyukat, én addig a férfihez lépek, és ha már azt mondta, lehet kérdezni, én élek a lehetőséggel. - Mesélte, hogy a kisebb sárkányokkal is meggyűlt már a baja. Történt már nagyon súlyos balesete? – Érdeklődöm, de természetesen nem ez az egyedüli kérdésem. Viszont nyugodtan, és türelmesen megvárom a választ, és csak azután teszek fel újabb és újabb kérdéseket. - Melyik a legveszélyesebb és legvadabb sárkány a rezervátumukban? Volt olyan sárkány, amit ön kifejezetten megszeretett az idők folyamán? Mivel lehet védekezni a sárkánytámadásokkal szemben? - Már csak a válaszok hiányoznak.
word count: 992 tagged for: everyone credit: if u seek amy ! at caution
Vendég Vendég
Tárgy: Re: LLG lesson - 5 - 6 - 7 year Vas. Nov. 04, 2012 8:53 am
Még mindig dermedten állok a professzor előtt. Szégyentől ég az arcom, és fogalmam sincs, hogy hogyan magyarázzam ki magam, de úgy látszik erről már amúgy is, lekéstem. Védekezően ölelem magamhoz a crupot, aki még mindig lelkesen csóválja a farkát, és nyelvével az én arcomat veszi célba, elégedetten nyalogatja, mintha valami finomság lennék. De most még ez sem zavar. Sokkal inkább figyelek a tanárra, aki máris belekezd a legorombításomba. Tény, hogy megérdemlem… de azért nem esik jól. A szemeimmel a fűszálakat kezdem tanulmányozni, miközben csendesen hallgatom a szavakat. - Elnézést tanár úr. Nem az enyém, hanem az egyik ismerősömé, akinek el kellett utaznia, családi ügyek miatt pár napra az iskolából. Neki van engedélye, hogy crupot tartson, de nem tudta kire rábízni, ezért végül megkért engem arra, hogy én vigyázzak a kis lényre. – Mondom halkan, mégis a tőlem szokatlan higgadtsággal, ami most a valódi énemet mutatja. Mikor újra feltekintek Longbottom professzor szemeibe, már egyáltalán nem egy bizonytalan, mindig ügyetlenkedő lánykát láthat, hanem egy komoly, felnőtt nőt. De csak egy egészen kis pillanatra, utána visszaveszem magamra az álarcomat.
- Meglesz, Longbottom professzor. – Be is teszem a ketrecbe a crupot, aki továbbra is lelkesen próbálja nyalogatni az arcomat, végül visszamegyek a többiekhez és igyekszem mindenki szeme elől eltűnni. De ez nem igazán akar sikerülni, mivel így is sokan felém néznek és sugdolóznak. Hű, de utálok a figyelem középpontjában lenni ilyenkor… Figyelmemet, igyekszem a következő előadókra összpontosítani, de nem nagyon akar összejönni, mert továbbra is szégyellem magam. Hiszen az egyik kedvenc órámon csináltam teljesen akaratlanul felfordulást. Ez egészen más, mint mikor szándékosan bénázom, hogy fenn tartsam az álarcot, amit napról napra, évről évre építettem ki magamnak. Hiszen az szándékos. Az a célom vele, hogy úgy tűnjön, tényleg csak egy kétbalkezes, mindenre képtelen lány vagyok, aki védelemre szorul. Most pedig… most pedig valóban Én hibáztam. Ami nem sokszor fordult elő velem. Csak akkor térek vissza a gondolataimból, mikor újra a tanár veszi magához a szót. Lezajlik a pontozás, és ahhoz képest, hogy be sem fejeztem az előadásomat nem is kevés pontot kaptam. Az apró megjegyzésre, viszont… újra elvörösödöm. Többé nem követhetek el ilyen hibát…
És az órának még egyáltalán nincs vége. Mint kiderült… hiába akarok a hátralévő időben meghúzódni, és kimaradni a dolgok sűrűjéből, de egészen magával ragad a lelkesedés, amikor a sárkányok. Az igazi élő sárkányok szóba kerülnek. Valóban látni fogok egy élő példányt? Izgatottság lesz úrrá rajtam, és meg is jelenik a mosoly az arcomon, ahogy Charlie Weasley-t kezdem hallgatni az aktuális sárkányfajtáról. Közben elbűvölten bámulom a kissárkányt, aki már most gyönyörű színekben pompázik. A többiekkel együtt indulok el a Tiltott Rengeteg felé, ahol már nem is keveset jártam, persze a lehető legnagyobb titokban. Mindig itt szoktam gyakorolni a különböző ártásokat és rontásokat, ami esetlegesen kellhet ahhoz, hogy megvédjem magam másokkal szemben. Ha úgy alakulna. De egyelőre eddig csak egyetlen ember támadott meg szemtől szemben, de akkor is ő húzta a végét. Mert nem látta senki, hogy mire vagyok képes.
Szinte a szám is tátva marad, amikor meglátom a kifejlett példányt. Tényleg meseszép, nem is veszélyes fenevad a szememben, hanem egy csodálatos lény. Mikor kiderül, hogy meg lehet simogatni, már tolakszom is előre a tömegben, de mire sikerül a legvégéről előre furakodnom, előttem már páran megsimogatták ezt a csodálatos sárkányt. Lassan odaérek hozzá. Végigsimítok a több fényben játszó pikkelyen, ajkaimon, pedig soha nem látott mosoly dereng fel. Ritkán lehet így látni engem… ennyire belemerülve egy tevékenységbe. Csak pár pillanat telik el, nekem mégis rengeteg időnek tűnik. Csak nehezen szakadok el a varázslatos lénytől és térek vissza a diákok sorába, kissé még mindig megbabonázva az előbbi eseménysorozattól.
WORDS: 592 TAG: Mindenki LYRICS: Lost in Paradise by Evanescence
Tárgy: Re: LLG lesson - 5 - 6 - 7 year Vas. Nov. 11, 2012 7:20 am
floating down escalators
YOUR EYES ARE GREEN, YOUR HEART IS BLACK
Ahogy a diáksereg mögül szemléltem az eseményeket úgy tűnt érdemes volt egy „kicsit” kockáztatni és bevonni Charliet is, az órába nem is beszélve az élő sárkányokról mivel a tanulok borzasztó izgatottan, követték Charlie minden egyes szavát. Majdhogynem csüngtek, rajta ami miatt talán egy kissé még féltékeny is voltam, ám szerencsére ez az érzés hamar elmúlt, helyét pedig büszkeség és öröm vette át, amiért a fiatalok nyitottak az újdonságokra. Ki tudja, lehet, hogy több ilyen jellegű órát kellene tartanom vagy esetleg több napos kirándulásokra is, elvihetném őket egy – egy érdekes lény tanulmányozásához. Na de majd idővel elválik, egyelőre maradjunk meg a „nyugtával dicsérd a napot” mugli mondásnál, mert csak akkor fogok tudni 100% - osan megnyugodni, ha már véget ért az óra és senkinek sem esett bántódása. Figyelmesen hallgattam egykori mentoromat és példaképemet, ahogy megosztotta tudását az ifjakkal, közben pedig el – elkalandoztam, néhány pillanatra s hagytam, hogy a régmúlt emlékei elárasszák elmémet csordultig. Milyen rég is volt, amikor életemben először pillanthattam meg egy igazi, élő sárkányt alig néhány centiméter távolságból. Nem tudnám megfelelő szavakba önteni azt az érzést, ami akkor járt át s indított el később a sárkánykutatói pályán. Szemernyi kétségem sincsen afelől, hogy ennek a mai órának hála legalább egy tanuló, ha nem több úgy dönt idővel majd ő is hasonló pályára, szeretne lépni. Van is néhány jelöltem, de úgy vélem ez nem titok. Miután a kollégám bemutatta a kis sárkányt a csoport elindult a tiltott rengeteg egy elkerített részébe ahová Charlie munkatársai gondosan, kikötötték a szinte teljesen elkábított sárkány példányt. Nem kis előkészületek állnak emögött az óra mögött az már egyszer biztos. Hetekig kellett játszanom a lóti - futit, hogy beszerezhessek mindenféle engedélyt, egyeztessek a kutatókkal, idomárokkal, tanárokkal és az igazgatóval ám végül, ahogyan azt a mellékelt ábra is mutatja csak sikerült kiviteleznünk a dolgokat. Miközben különleges vendég előadónk folytatta mondókáját néhány bátrabb diák lehetőséget kapott arra, hogy közelebbről is alaposan szemügyre vegye a termetes jószágot, megsimogathassák, illetve kérdéseket tehessenek fel, amennyiben valamit nem értenek, valamire igazán kíváncsiak. Én mindeközben már a következő órámon törtem a fejem illetve néhány iskolai dolgon, ami felmerült év közben. Csak akkor eszméltem fel a gondolataimból, amikor Charlie barátom befejezte az előadását a diákok, pedig faggatni kezdték őt. Szórakozottan pillantottam a karórámra, éppen akkor mikor láttam, már csak öt percünk van hátra az órából, így végül megköszörültem a torkomat és kiléptem a tanulók elé.
- Nagyon köszönjük Charlie, hogy vállaltad, hogy eljössz ide hozzánk, és részt veszel a kis előadásunkon illetve, hogy mindent előkészítettek ma. – mosolyogtam, megkönnyebbültem a barátomra, majd pedig visszafordultam a diákok felé. - Maguknak pedig köszönöm a figyelmet és a viszonylag… fegyelmezett magatartást. Amennyiben minden órámon legalább ekkora érdeklődést tapasztalok talán néhány kirándulást is, kieszközölök az igazgatónál szünet utánra. Következő találkozásunkig kérem, olvassák el tankönyveikben az órához kapcsolódó anyagrészt és készüljenek fel, nem kizárt, hogy számon kérem önöktől a ma hallottakat. A házi feladatukat hamarosan kitűzöm a faliújságra. – ezzel ismét az órámra pillantottam. - Elmehetnek az órának vége. Viszont látásra. – eresztettem el a tanulókat, majd ha már mind biztosan kiértek az erdőből még egy kicsit bent maradtam, hogy beszélgessek Charlieékkal.
nem kötelező házi feladat.: Készítsetek egy kitalált lényről elemzést amely az alábbi szempontokat tartalmazza.: 1., A lény neve 2., Minisztériumi besorolása 3., Külső leírása 4., Élőhelye, előfordulása 5., Táplálkozása 6., Szaporodása 7., ( nem kötelező ) Hozzá kapcsolódó érdekes legenda, történet Alkotásaitokat Pm - ben várom November 30. - ig és természetesen pontokkal fogom honorálni. ( + képek, rajzok stb., plusz pontot jelentenek )
tagged: mindenki | word count: 508 | notes: Elnézést, hogy így alakultak a dolgok, de eléggé leköt a sok tanulás
escalators template by ACT APALLED! of A THOUSAND FIREFLIES
Szomb. Szept. 27, 2014 9:23 am by Vendég
Ted Remus Lupin
Tárgy: LLG lesson - 5 - 6 - 7 year 
